Pesti Napló, 1904. május (55. évfolyam, 121-150. szám)

1904-05-01 / 121. szám

/ 55-dik évfolyam. 121. szám. ^--"nilT u , , „ , , .. . ....____________________________________ 1C 1 1 " Ul 1 - ■ ■■ " "■ ■■■ 1 ^ TM' *L­ 5FIZETÉSI ÁRAK; erre _ SS kor. — au. Félén« _ _ W . *■ »1 Híretlen«___1 . "" M SfT bort_ _ a . 40 « Km» aim _____ e su. Vidéken_ ___mm mm xo „ Apró hirdetések i­ll egy nó 4 Ulfe, ratigi­ale betűről 8 fü­lés. Hirdetések seppareille izimitt*­ ul, dijaubéa szerült. Megjelenik minden up. ünnep di Tuárnsp itin is. l­udapest, 1904. Liertatöség és kiadófoniatal: 21., Andrissy-ul 21. Vasíírnap, május 1. Május elseje. Budapest, április 30. Ez a Holnapi nap Magyarországon olyan vörös, mint sehol másutt a vilá­gon. Csudálatos, sőt ennél is több: ter­mészetes, hogy nálunk, ahol a hatalom és tekintély feudális nagyurak, főpapok és úgynevezett történelmi osztályok kezé­ben van, ahol minden életérdek átala­kul közjogi kérdéssé és minden egyete­mes törekvés belevész a pártpolitikába; ahol nincs munkás, mert nincs munka és nincs munka, mert nincs munkás, s ahol a jogrendszer szinte világos skála szerint annyi jogot ad az embernek, amennyi pénze van, mindenütt a szo­cialista eszmék uralkodnak s mennél elnyomottabbak a tömegek, annál félel­metesebb az uralmuk. Tessék csak körültekinteni: a ma­gyar históriában a legnagyobb mozga­lom a most letört vasúti sztrájk volt. A polgári társadalomba tartozók csinál­ták. Tessék végignézni a polgári társa­dalom tömegegységeit, mind szociális tömörülések, a szocialista propaganda recipéje szerint. Tessék végighallgatni a kívánságokat és követeléseket, mind, szinte szószerinti fogalmazásban, át­vették a munkásoktól. S tessék meg­nézni magukat a munkásokat. Tele jaj­szóval és gyűlölködő panaszszal, mégis ők rendelkeznek, urmátumoznak, dik­tálnak és megtorolnak, és kitapossák ennek a kezdetében is már végvo­nagló magyar közgazdaságnak a lelkét. Sztrájk itt, sztrájk ott; egy helyütt nem dolgoznak, mert nincs munka; más he­lyütt azzal fojtják meg az ipart, hogy volna munka, de nem engedik elvé­gezni. Nem kicsinylendő jelenségek ezek. A szocializmusról elágazhatnak a vé­lemények, egy­ azonban bizonyos: a szocializmus, mint gazdasági rendföl­fogás a fejlődésnek bizonyos fokán buk­kant föl, s ha van jogosultsága, akkor a fejlettségnek ez a bizonyos foka adja meg a magyarázattal együtt a jogosult­ságát. Nálunk fölütötte fejét a gazda­sági kultúrának olyan fokán, amelyen más nemzeteknél a munkaadó még pátriárkája volt a legényének. Ha min­denütt a világon szocialista államok tá­madnának, nálunk még várni kellene, míg a fejlődés hozza meg azokat az el­fajulásokat, melyeket a szocializmus kiirtani akar. S íme, a szocialista technika nálunk uralkodik a gazdasági életen, holott az még a gyermekcipőjét viseli. Honnan ez a jelenség és hova fog vezetni? Semmi jóra. A g remek nem bírja el ama terheket, amelyeket a férfi is csak kénytelenítve vállal; s a magyar ipar, melyet éppen öt esztendeje kívánunk pártolni, elesett minden pártolástól, de csőstül hullottak a nyakába azok a szo­ciális és emberséges terhek, amelyek ellen a nagy iparállamok is addig vé­dekeznek, amíg csak lehetséges. Ennek a természetellenes jelenségnek okvetet­lenül van oka és ezt az okot nem talál­hatjuk meg másban, mint szintén vala­mely természetellenességben. Ez pedig nyilvánvaló. A konszoli­dált és politikailag berendezett magyar állam sohasem táplálta a tehenét, min­dig csak fejte. Politikánk ugyan liberá­lis volt, de átkozottul ideális. A pol­gárt az érdekével a liberalizmus az egyéni szabadság tág terére utasította, a terheivel pedig megrakta honpolgári kötelesség címén. Politikailag expan­zív volt a jogfejlődés, mindig több és több jogot kívántunk az államnak, tár­sadalmilag azonban szinte az elzárkó­zás politikája folyt az .'Ham részéről a polgárai irányában. A munka privátügy volt és az ma­radt máig is. Mikor jött a látszólagos fordulat s a kormány kezdett az ipar­ral, mint politikai feladattal foglal­kozni, akkor az úgynevezett visszaélé­sek ellen való akcióban merítette ki összes erejét. A polgárság munkát, ke­resetet és forgalmat várt, a politika megrendszabályozta a cégéreket, meg­szabta a firmatáblák szövegét és a be­csület szent nevében irgalmatlanul tönkretette a borkereskedelmet és meg­bénította a malomipart. Az ország élet­mentőül reklamálta azt a természetes jogát, hogy ipari cikkeivel önmaga­ lássa el magát: a politika közjogi, állam­­rezonbeli, dualisztikus és hármas­ szö­vetségbeli tekintetekből köti magát ah­hoz, hogy másoktól vegyük mindazt, aminek a magunk által való elő- * A láposi csodarabbi bámulatos csodatétele. Irta: Nagy Endre. (Utánnyomás tilos.) Élt Láposon egy kis zsidó boltos, akit Icignek hívott mindenki, önnyi magas em­ber volt, tehát óriás is kitelt volna belőle. De azért mégis apró emberkének látszott rá­nézésre. Mert vékonycsontú, hitvány ember volt, aki mindig úgy összegörnyedt, mintha nem bírná el vékony dereka a sok tudomá­nyát. Olyan volt az egész ember, mint a nád­­szál, amely hajladozva viseli bóbitáját. Egész élettörténete nem is érdemes a szóra, csak azért mondom el, mert belefér egy lélegzetvételbe, úgy vetődött ő is valahonnan Galíciából Láposra, mint a többi talmud-tanuló. Aztán ott ragadt, megházasodott és a hozomány­ból berendezte kicsi boltját. Itt töltötte ő egész napját egy lisztes zsákon ülve és szörnyű nagy könyvekből ta­nulgatott egyre. A többi emberek azt mondták róla, hogy szörnyen szegény ember és rengeteg nélkü­lözésben él. Dehát ő erről nem vett tudo­mást. ő úgy élt, mintha ama nagy könyveken kívül semmi más se volna a világon. Ha vevő jött néha a boltba, azt kiszolgálta, ha elébe tették az ebédet, azt megette, sőt ha újabb gyermeket szült neki a felesége, azt megál­dotta, — de egyébként mindez olyan hiúsá­gos dolog volt neki, mint az álom. ő csak tanult, egyre tanult. . Ennélfogva az emberek között szent hite támadt. Azt mondták, hogy ritka istenfélő, becsületes és bölcs férfin. Ha a templomba ment — ez volt az egyetlen útja, — mindenki mély tisztelettel köszöntötte. Még a keresztények is. De ő ez­zel sem törődött, hanem fejét lehorgasztva, magába mélyedve lépdelt tovább lassú, meg­fontolt lépteivel. Egyszer egy környékbeli szegény korcs­­máros kereste föl és siránkozva mondta: — Már két esztendő óta fáj a derekam és nem tudom, mitől. Mái’ egyszer orvosnál is voltam és az sem használt... Erre azt ta­nácsolták, hogy jöjjek el ide. Maga egy szent, egy tanult ember, hátha segíteni fog rajtam. A szent férfiú szelíden válaszolta: — Én nem tudok semmit, mert én egy tudatlan féreg vagyok. De talán isten segí­teni fog. Megáldotta a páciensét és aztán így szólott: — Adjon holnap kétszáz forintot a rabbi­nak, hogy oszsza szét a szegények között és akkor meg fog gyógyulni. A beteg megijedt és siránkozva mondta: —­ Kétszáz forint? Hát honnan vegyek én kétszáz forintot? Haljak meg mindjárt, ha van kétszáz forintom. — Nem baj. Akkor csak menjen haza és jöjjön be három nap múlva. Addig talán se­gíteni fog a jó Isten. A beteg elment és a szent férfiú ez estei olyasmit cselekedett, amit igazán senki sem­ várt volna ilyen szent férfiútól. Váltót ho­zatott, azt aláírta ő is, a felesége is és két­száz forintot fölvett vele a takarékpénztárból. Ezt a pénzt aztán borítékba tette és elküldte a falusi korcsmárosnak. A felesége sopánko­dott is miatta, de ő türelmesen válaszolta: — Csak hagyd! Mindennek megvan a maga oka, még annak is, aminek látszólag nincsen! A falusi korcsmáros ragyogó arccal hozta­ be a pénzt a rabbihoz és egészen átszelle­mülve beszélte el a csodálatos történetet. És­ esküdözött, hogy most már sokkal könnyeb­ben érzi a derekát. Még fáj ugyan egy ki­csit, de az is elmúlik nemsokára. A csodás esetnek hite terjedt az egész vidéken és az istenfélő emberek most már­ látták, hogy Icig valóban istenáldotta, csoda­tévő ember, aki rengeteg tudományával be­hatolt mindennemű bajok orvoslásának tit­kaiba. Tehát, aki nyavalyás volt a környéken­, az mind őt kereste föl és nem múlt el nap,­ hogy ne kelt volna hite valamely újabb csoda­tételének. Még a keresztények is elmentek hozzá, mert amióta az emberek nem bíznak a saját vallásukban, annál nagyobb hittel vannak a másik vallás iránt. Hátha abban mégis van­ valami. Minden csodatételét csak úgy Isten ne­vében tette, de azért szemmel látható volt Mai számunk 34 oldal.

Next