Pesti Napló, 1904. augusztus (55. évfolyam, 212-240. szám)

1904-08-01 / 212. szám

I 55-dik évfolyam. 212. szám. Egész évre _ 28 kor. — fill. Félévre _ _ 14 , — „ Negyedévre — 7 , — „ Egy hóra... _ 3 , 40 „ Egyes szám ... _ — fill. Vidéken.. ...______10 ,,PESTI NAPLÓ előfizetési arak j hhhbii^^. w mm JL apró hirdetések ár»! Budapest, 1904. Szertang és kiadóhivatal YL, Andrássy-út 22? Hétfő, augusztus 1. Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareille ezimb­is­­sál, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Plehve. i: Budapest, július 31.­­ Ma temették el Pétervárott Plehve b­elügyminisztert. Az egyén tragédiájá­énak utolsó felvonása is véget ért, és most kezdődik az eszme igazi küz­delme. A merénylő elvbarátainak vég­sőig elszánt, kétségbeesett ellenállása az egyik oldalon, és vele szemben a tör­hetetlen cárizmus vérszopó kegyetlen­kedése ugyanolyan formák között, mint ráminők között eddig érvényesült. Az autokrácia szorosra fogja a gyeplőket, és a rendszerbe jól betanult közegek is ugyancsak dolgoznak, hogy se az orosz nép, se a világ ne tudjon meg többet a merényletről, mint amennyit elvégre előbb-utóbb úgyis megtudna mindenki. A­­boszu jobban dolgozik, ha útjai ti­tokban maradnak. Az autokrácia elve pedig megkívánja, hogy minden me­rényletért, amelyet a meglevő rend és annak férfiai ellen intéznek, irtóztató boszut álljanak. Hogy mi történik te­hát most Pétervárott, hány embert ve­tettek tömlöcbe, megvan-e a tulajdon­képpeni gyilkos, senki sem tudja. Pé­­tervárról nem jön semmi pozitív érte­sítés. A cenzúra nem engedi át a táv­iratokat, felbontja a gyanús leveleket,­­úgy, hogy egyetlen tudósító sem érint­­­kezhetik akadálytalanul lapjával. . Az országban bent is a legnagyobb titko­lódzás folyik. A lapok csak egy-két sort írhatnak, sőt utasítást kapnak, hogy mit írjanak. Képzelhető tehát, hogy mi­lyen pusztítást visz véghez ezalatt a rendőrség. A valóságot majd csak akkor fogjuk megtudni, ha az Oroszország­ban élő laptudósítók átjönnek a hatá­ron, és cenzúramentes helyről fogják távirataikat továbbíthatni. A gépezet ezalatt egy percre sem szünetel, Plehve hivatalát már átvette helyettese és valóságos jobbkeze, aki­nek az lesz a feladata, hogy folytassa ott, ahol Plehve abbahagyta. Oroszor­szágban ez a rendszer. Minden erősza­kos cselekményre még rettentőbb reak­ció következik, és az elnyomatás, amely ellen szakadatlanul gyártják a lázongó diákok a dinamit-bombákat, még ret­tentőbb nyomással nehezedik a népre. Bobrikovért hetediziglen való boszut terveit Plehve, ő érezte bizonyára majd tizedíziglen büntetnek. Az abszolút ura­lom elvén csorba nem eshetik, és bár­mennyi vér, bármennyi kin is jár a végzetes rendszer nyomán, nincs az az erős bomba, amely a hatalom kezelőit szerencsétlen útjukban megállíthatná. Itt írjuk meg, hogy ma Nagykőrösről egy nyilatko­zatot kaptunk, mely Eötvös Károly pártállásával foglalkozik, de amelyet autentikusnak nem vehe­tünk, mert a hitelesség külső kellékei is hiányoznak róla. Az olasz kereskedelmi szerződés. A N. Fr. Pr., amely múltkor egyik alaptalan értesülésével félrevezette a közvéleményt, mai számában azzal a hírrel szolgál, hogy az olasz küldöttek állítólag fel­adták eddigi álláspontjukat a horvám dolgában és nagy engedékenységre hajlandók. Nincs tehát ki­zárva a lehetőség, hogy valamiféle megegyezés a közel­jövőben mégis csak létrejön. A cseh hadsereg­ Prágából táviratozzák. Most jelent meg Choc képviselő röpirata, mely a cseh politika katonai törekvéseit ismerteti. A röp­­irat szerint a csehek tisztára cseh ezredek felállítását követelik, cseh vezényleti és ezrednyelvvel, melyekbe kizárólag cseh tiszteket neveznének ki. Ezek a követelések nemcsak Csehországra, hanem Morvaországra és Szi­léziára is kiterjednek. Budapest, július 31. Eötvös Károly beszámolója. Eötvös Károly, a nagykőrösi kerület képviselője e hónap tizennegyedikén utazik kerületébe, ahol beszámolót mond. A gyűlésen elintézést nyernek a pártkérdé­sek is. Ezt a határidőt a nagykőrösi párt jú­lius huszonnyolcadikán állapította meg egy érte­kezleten, melyen Eötvös Károly is jelen volt, amelyben egy küldöttség élén a nagykőrösi függet­lenségi pártot Szép Lajos alelnök képviselte. — Mai számunk 8 oldal. A háború. Budapest, július 31. Port-Artúr körül mégis csak vége felé közeledik a nagy tragédia. Már nemcsak kínai forrásból eredő hírek mondják, hogy kemény tusa folyik, hanem a japániak hivatalos kom­münikéje is erre vall. Öt japáni tiszt elesett, negyvenegy súlyosan megsebesült az erődök közül. Mindössze ennyit adnak hírül Tokióból, de ebből is következtetni lehet a helyzet ko­molyságára. Azok a tisztek nem voltak egye­dül, hanem csapatokkal és nem is lehettek az egyedüli áldozatok, hanem a japáni katonák is szenvedtek. Mindezt majdnem biztosra lehet kombinálni, de tudni nem tudunk semmit. ( Tom. ..Arról írta: Marcel Prévost. . .Az a széles partszegély, amely Dunker­­quetől Furnesig nyúlik, olyan homoksivatag­hoz hasonlít, amelyet valami belső forrongás dúlt fel. A dűnék hegyláncokat, katlanszerű völgyeket, szakadékokat, kiszáradt folyómed­reket alkotnak, szóval valóságos miniatűr hegyrendszert, amik közül még a gleccserek sem hiányoznak, amikor Flandria sápadt napja a homokhegyek csúcsának csillámló szemein a szivárvány minden színében ragyog. Az Északi tenger nyeli el ezt a szaharai hegységet, az Északi tenger, amely nem kék, mint a Föld­közi tenger, nem zöld, mint az óceán, hanem halvány és fekete, sárga, ólomszürke csikók vonulnak át rajta, amelyek melankolikusabb­­nak látszanak, mint a szomorú ég, amely a hullámok fölé borul. A parttól néhány lépésnyire megszűnik minden ösvény, a tengert homokzátonyok ta­karják el, semmiféle magasabb pont nem mu­tatja a vándornak az utat, úgy, hogyha iránytű és vezető nélkül barangol ezen a vidéken, ok­­vetetlenül eltéved. Velem ilyesmi két évvel ezelőtt történt. Négy óra felé elindultam Ro­­sendaelból és célul egy öreg templomot tűz­tem ki, amelynek harangtornyát északra, túl a belga határon pillantottam meg. A süppedő talaj mindjobban elkanyarodott irányomtól, mentül inkább igyekeztem a torony felé, amely mind kisebb lett és végre eltűnt. De azért csak mentem tovább a torony irányában és roppantul vigyáztam, hogy el ne tévedjek az egyenes vonaltól, de dombokat és mocsaras helyeket kellett kerülnöm, úgy, hogy néhány kilométernyi járás után már éppenséggel nem tudtam, hogy hol vagyok. Ismerik a­ borzadást, amely végigfut a vándor hátán, mikor ismeretlen vidéken ba­rangol és egyszerre ráesteledik, eltévedt. Nem félelem ez, mert azt embert nem fenyegeti semmiféle veszedelem, mégis hasonlít hozzá és abból a tudatból ered, hogy az elhagyatott­­ságban nem tud elég erősen cselekedni és ab­ból a türelmetlen vágyakozásból, hogy végre embert lásson, halljon, érezzen, lényeket, akik hozzá hasonlók. Aztán a jövő bizonytalansága is belejátszik ebbe: az ember nem tudja, hol fogja elkölteni estebédjét, hol fogja lehaj­tani a fejét, talál-e egyáltalán hajlékot. Mint minden izgalomnak, amit az ember ritkán érez, ennek is van némi varázsa. Ennek az élvezé­sére volt elég időm, mialatt a flandriai dűné­­ken emberi lakást, vagy élő lelket kerestem. ... Az esti szürkület a homokhegyeket és völ­gyeket már rég hamuval szórta tele, mikor száz lépésnyire magam előtt kis világosságot látok, olyat, mint amilyent Jancsi és Juliska pillantottak meg a mesebeli erdőben. Néhány pillanat múlva már egy kis szalmafedeles, kékre festett ház kapuján kopogtam. Kis flandriai ház volt, amelynek négyszögletes, fehér függönyös ablakaival sűrűn találkozunk a dünéken. Erry magas termetű, komoly arcú, szürke hajú, bőrruhás és magas csizmás ember, nyitott ajtót. — Jó estét, mynheer, — mondta — Bocsásson meg, hogy zavarom, — kezd­tem. — Eltévedtem a dünéken, és szeretném­ tudni, hogy hol vagyok. A férfi udvariasan behívott. Nagy, négy­­szög alaku, igen tiszta helyiségbe léptem, amely­ben tölgyfabútorok voltak, mint a hollandiai konyhákban. A félig nyitott ajtón át a szom­szédos szoba látszott. — Uram, — szólt a házigazda — itt a Vert-Buquet-házban vagy. Én Dewachter Mi­hály vagyok. A legközelebbi falu Forduyc­. — Belgiumban? — kérdeztem.­­— Franciaországban. Épp a határon. * •— Milyen messze van ide Dunkerque? — Csaknem kilenc kilométer. — Kaphatok kocsik Forduyctban, hogy­ visszautazhassam Dunkerquebe ? — Egész biztosan. Nem volt már kedvem többé kalandos sé­tára a dűnéken, különösen sötétben nem. Az­után meg a faluban valószínűleg csak rosszul tudnak franciául. Megkérdeztem tehát házi­gazdámtól: — Nem kísérhetne el Fordluyehba? Én el­tévedek odáig. A férfi egy pillanatig elgondolkozott és így szólt: — Igen, mindjárt, mynheer. De először meg kell várnom, míg Gudule hazajön, mert, tudod, a házat nem hagyhatom magára.

Next