Pesti Napló, 1904. augusztus (55. évfolyam, 212-240. szám)
1904-08-01 / 212. szám
I 55-dik évfolyam. 212. szám. Egész évre _ 28 kor. — fill. Félévre _ _ 14 , — „ Negyedévre — 7 , — „ Egy hóra... _ 3 , 40 „ Egyes szám ... _ — fill. Vidéken.. ...______10 ,,PESTI NAPLÓ előfizetési arak j hhhbii^^. w mm JL apró hirdetések ár»! Budapest, 1904. Szertang és kiadóhivatal YL, Andrássy-út 22? Hétfő, augusztus 1. Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareille ezimbissál, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Plehve. i: Budapest, július 31. Ma temették el Pétervárott Plehve belügyminisztert. Az egyén tragédiájáénak utolsó felvonása is véget ért, és most kezdődik az eszme igazi küzdelme. A merénylő elvbarátainak végsőig elszánt, kétségbeesett ellenállása az egyik oldalon, és vele szemben a törhetetlen cárizmus vérszopó kegyetlenkedése ugyanolyan formák között, mint ráminők között eddig érvényesült. Az autokrácia szorosra fogja a gyeplőket, és a rendszerbe jól betanult közegek is ugyancsak dolgoznak, hogy se az orosz nép, se a világ ne tudjon meg többet a merényletről, mint amennyit elvégre előbb-utóbb úgyis megtudna mindenki. Aboszu jobban dolgozik, ha útjai titokban maradnak. Az autokrácia elve pedig megkívánja, hogy minden merényletért, amelyet a meglevő rend és annak férfiai ellen intéznek, irtóztató boszut álljanak. Hogy mi történik tehát most Pétervárott, hány embert vetettek tömlöcbe, megvan-e a tulajdonképpeni gyilkos, senki sem tudja. Pétervárról nem jön semmi pozitív értesítés. A cenzúra nem engedi át a táviratokat, felbontja a gyanús leveleket,úgy, hogy egyetlen tudósító sem érintkezhetik akadálytalanul lapjával. . Az országban bent is a legnagyobb titkolódzás folyik. A lapok csak egy-két sort írhatnak, sőt utasítást kapnak, hogy mit írjanak. Képzelhető tehát, hogy milyen pusztítást visz véghez ezalatt a rendőrség. A valóságot majd csak akkor fogjuk megtudni, ha az Oroszországban élő laptudósítók átjönnek a határon, és cenzúramentes helyről fogják távirataikat továbbíthatni. A gépezet ezalatt egy percre sem szünetel, Plehve hivatalát már átvette helyettese és valóságos jobbkeze, akinek az lesz a feladata, hogy folytassa ott, ahol Plehve abbahagyta. Oroszországban ez a rendszer. Minden erőszakos cselekményre még rettentőbb reakció következik, és az elnyomatás, amely ellen szakadatlanul gyártják a lázongó diákok a dinamit-bombákat, még rettentőbb nyomással nehezedik a népre. Bobrikovért hetediziglen való boszut terveit Plehve, ő érezte bizonyára majd tizedíziglen büntetnek. Az abszolút uralom elvén csorba nem eshetik, és bármennyi vér, bármennyi kin is jár a végzetes rendszer nyomán, nincs az az erős bomba, amely a hatalom kezelőit szerencsétlen útjukban megállíthatná. Itt írjuk meg, hogy ma Nagykőrösről egy nyilatkozatot kaptunk, mely Eötvös Károly pártállásával foglalkozik, de amelyet autentikusnak nem vehetünk, mert a hitelesség külső kellékei is hiányoznak róla. Az olasz kereskedelmi szerződés. A N. Fr. Pr., amely múltkor egyik alaptalan értesülésével félrevezette a közvéleményt, mai számában azzal a hírrel szolgál, hogy az olasz küldöttek állítólag feladták eddigi álláspontjukat a horvám dolgában és nagy engedékenységre hajlandók. Nincs tehát kizárva a lehetőség, hogy valamiféle megegyezés a közeljövőben mégis csak létrejön. A cseh hadsereg Prágából táviratozzák. Most jelent meg Choc képviselő röpirata, mely a cseh politika katonai törekvéseit ismerteti. A röpirat szerint a csehek tisztára cseh ezredek felállítását követelik, cseh vezényleti és ezrednyelvvel, melyekbe kizárólag cseh tiszteket neveznének ki. Ezek a követelések nemcsak Csehországra, hanem Morvaországra és Sziléziára is kiterjednek. Budapest, július 31. Eötvös Károly beszámolója. Eötvös Károly, a nagykőrösi kerület képviselője e hónap tizennegyedikén utazik kerületébe, ahol beszámolót mond. A gyűlésen elintézést nyernek a pártkérdések is. Ezt a határidőt a nagykőrösi párt július huszonnyolcadikán állapította meg egy értekezleten, melyen Eötvös Károly is jelen volt, amelyben egy küldöttség élén a nagykőrösi függetlenségi pártot Szép Lajos alelnök képviselte. — Mai számunk 8 oldal. A háború. Budapest, július 31. Port-Artúr körül mégis csak vége felé közeledik a nagy tragédia. Már nemcsak kínai forrásból eredő hírek mondják, hogy kemény tusa folyik, hanem a japániak hivatalos kommünikéje is erre vall. Öt japáni tiszt elesett, negyvenegy súlyosan megsebesült az erődök közül. Mindössze ennyit adnak hírül Tokióból, de ebből is következtetni lehet a helyzet komolyságára. Azok a tisztek nem voltak egyedül, hanem csapatokkal és nem is lehettek az egyedüli áldozatok, hanem a japáni katonák is szenvedtek. Mindezt majdnem biztosra lehet kombinálni, de tudni nem tudunk semmit. ( Tom. ..Arról írta: Marcel Prévost. . .Az a széles partszegély, amely Dunkerquetől Furnesig nyúlik, olyan homoksivataghoz hasonlít, amelyet valami belső forrongás dúlt fel. A dűnék hegyláncokat, katlanszerű völgyeket, szakadékokat, kiszáradt folyómedreket alkotnak, szóval valóságos miniatűr hegyrendszert, amik közül még a gleccserek sem hiányoznak, amikor Flandria sápadt napja a homokhegyek csúcsának csillámló szemein a szivárvány minden színében ragyog. Az Északi tenger nyeli el ezt a szaharai hegységet, az Északi tenger, amely nem kék, mint a Földközi tenger, nem zöld, mint az óceán, hanem halvány és fekete, sárga, ólomszürke csikók vonulnak át rajta, amelyek melankolikusabbnak látszanak, mint a szomorú ég, amely a hullámok fölé borul. A parttól néhány lépésnyire megszűnik minden ösvény, a tengert homokzátonyok takarják el, semmiféle magasabb pont nem mutatja a vándornak az utat, úgy, hogyha iránytű és vezető nélkül barangol ezen a vidéken, okvetetlenül eltéved. Velem ilyesmi két évvel ezelőtt történt. Négy óra felé elindultam Rosendaelból és célul egy öreg templomot tűztem ki, amelynek harangtornyát északra, túl a belga határon pillantottam meg. A süppedő talaj mindjobban elkanyarodott irányomtól, mentül inkább igyekeztem a torony felé, amely mind kisebb lett és végre eltűnt. De azért csak mentem tovább a torony irányában és roppantul vigyáztam, hogy el ne tévedjek az egyenes vonaltól, de dombokat és mocsaras helyeket kellett kerülnöm, úgy, hogy néhány kilométernyi járás után már éppenséggel nem tudtam, hogy hol vagyok. Ismerik a borzadást, amely végigfut a vándor hátán, mikor ismeretlen vidéken barangol és egyszerre ráesteledik, eltévedt. Nem félelem ez, mert azt embert nem fenyegeti semmiféle veszedelem, mégis hasonlít hozzá és abból a tudatból ered, hogy az elhagyatottságban nem tud elég erősen cselekedni és abból a türelmetlen vágyakozásból, hogy végre embert lásson, halljon, érezzen, lényeket, akik hozzá hasonlók. Aztán a jövő bizonytalansága is belejátszik ebbe: az ember nem tudja, hol fogja elkölteni estebédjét, hol fogja lehajtani a fejét, talál-e egyáltalán hajlékot. Mint minden izgalomnak, amit az ember ritkán érez, ennek is van némi varázsa. Ennek az élvezésére volt elég időm, mialatt a flandriai dűnéken emberi lakást, vagy élő lelket kerestem. ... Az esti szürkület a homokhegyeket és völgyeket már rég hamuval szórta tele, mikor száz lépésnyire magam előtt kis világosságot látok, olyat, mint amilyent Jancsi és Juliska pillantottak meg a mesebeli erdőben. Néhány pillanat múlva már egy kis szalmafedeles, kékre festett ház kapuján kopogtam. Kis flandriai ház volt, amelynek négyszögletes, fehér függönyös ablakaival sűrűn találkozunk a dünéken. Erry magas termetű, komoly arcú, szürke hajú, bőrruhás és magas csizmás ember, nyitott ajtót. — Jó estét, mynheer, — mondta — Bocsásson meg, hogy zavarom, — kezdtem. — Eltévedtem a dünéken, és szeretném tudni, hogy hol vagyok. A férfi udvariasan behívott. Nagy, négyszög alaku, igen tiszta helyiségbe léptem, amelyben tölgyfabútorok voltak, mint a hollandiai konyhákban. A félig nyitott ajtón át a szomszédos szoba látszott. — Uram, — szólt a házigazda — itt a Vert-Buquet-házban vagy. Én Dewachter Mihály vagyok. A legközelebbi falu Forduyc. — Belgiumban? — kérdeztem.— Franciaországban. Épp a határon. * •— Milyen messze van ide Dunkerque? — Csaknem kilenc kilométer. — Kaphatok kocsik Forduyctban, hogy visszautazhassam Dunkerquebe ? — Egész biztosan. Nem volt már kedvem többé kalandos sétára a dűnéken, különösen sötétben nem. Azután meg a faluban valószínűleg csak rosszul tudnak franciául. Megkérdeztem tehát házigazdámtól: — Nem kísérhetne el Fordluyehba? Én eltévedek odáig. A férfi egy pillanatig elgondolkozott és így szólt: — Igen, mindjárt, mynheer. De először meg kell várnom, míg Gudule hazajön, mert, tudod, a házat nem hagyhatom magára.