Pesti Napló, 1905. január (56. évfolyam, 1-31. szám)

1905-01-01 / 1. szám

Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése viccember vé­gén lejár, hogy előfizetésüket az fizető postahivataab­ai szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében lem­aradás ne legyen. Küzdelmes új év. Irta: Ifj. Ábrányi Kornél. Budapest, december 31. Elvetett kockákra veti első suga­rát a ránk virradó új év. Alighogy el­hangzanak a szokásos újévi üdvözle­tek, ellenséges táborokba fog vonulni az ország, s fölriad az ádáz csatazaj. Ex-­ ex-választások télen. Abban a hó­napban, mikor legrövidebb a nap, és leghosszabb az éjszaka. Amikor mind­azok, akik a világosságot keresik, hát­rányban vannak azokkal szemben, akik a sötétség cimborái. Hány olyan vá­lasztókerület van Magyarországon, a­melyben a választás már a januári nap­palon elvégződhetik? — Elenyészően kevés. — A legtöbb választókerület­e olyan, hogy a harcok döntő stádiumai­­csak akkor kezdődnek, mikor a kora délutáni órákban már beállott az est. A sötét est télen. Jöhet hóvihar, jöhet ólmos eső, jöhet dermesztő fagy, vagy feneketlen sár,­­ egyforma megpró­báltatás azokra, akik még le nem sza­vaztak. A soron levő községeknek órákig kell államok a szabad ég alatt, hogy az első szavazástól el ne marad­janak, mert máskülönben csak a pótló szavazáskor kerülhet rájuk a sor. Sö­tétben, hidegben, dideregve várni, ez a legkevesebb, aminek ki vannak téve. — De hát ezeken kívül még mennyi ki­sértésnek! Az éj sötétében az ellen­zéki táborok ellenőrzése ha nem is le­hetetlen, de tízszeresen fárasztó, s ne­héz. Szabadon garázdálkodhatik a lé­­lekvásárlás, s vakmerőn dolgozhatnak az agent provokatőrök. Ahol az ellen­zéki többséget semmiféle furfanggal, semmiféle vesztegetéssel nem lehet megtenni, ott még mindig nyitva áll a lehetőség, agent provokatőrök által ösz­­szeütközést rendeztetni a katonaság­gal. Mert katonaság minden választó­­kerületben bőven lesz. Gondoskodni fognak erről, a választási rend fentartá­­sának címe alatt, a választási elnökök. Akármilyen rendetlenség, lárma, — a­mit az agent provokatőrök idézhetnek elő, — elegendő ok arra, hogy a katona­ság közbelépjen. S a katonaság közbe­lépésének vége az éles töltés lehet. Ho­gyan állapítható meg, hogy a koromsö­tétben kik voltak az összeütközések okozói ? — A rágalom és a ráfogás sza­­­­­bad. — A halottak pedig némák. Egy sortűz elég, hogy ezrek szétfussanak és a választási bódét mértföldre elke­rüljék. — Petíció esetén első a hivata­los vizsgálat. — «Hivatalos!» Ezzel minden meg van mondva. S miről lesz szó? Miről kell dön­teni a nemzetnek az ex-lex-választá­­son ? — Nem arról, hogy mi a nemzet­nek evidens joga a gazdasági kiegyezés kérdésében, sem arról, hogy mi a nem­zet evidens joga az új véderő­ reform megállapításában. Ezekre nézve a nem­zetet nem kérdezi meg a kormány. A kérdés, mely a nemzet elé állíttatik, csak az, hogy végrehajtassék-e a lex- Dani­el? A lex-Daniel, melynek célja a teknikai obstrukció kizárása. Lelke­sül-e a nemzet többsége a teknikai ob­­strukcióért? — Nem lelkesül. Magának az ellenzéknek túlnyomó része is el­itéli. De az ellenzéknek erre a túlnyomó részére is ráfogják ma, hogy a teknikai obstrukció fenntartásáért küzd; ráfog­ják, hogy az, amit védelmez, nem a tör­vényes jogfolytonosság, hanem a tek­nikai obstrukció. — S ennek a hitnek elterjesztésére szolgálnak az összes ha­talmi eszközök. — Aki ebben hisz az üdvözöl, aki ebben nem hisífk­fHH^ kárhozik. — A hívőké a menn^Binek’ országa: a kormánykegy, a pénz, a hi­vatalos részrehajlás, a jutalom, a ki­tüntetés. A kételkedők büntetése a po- 56-dik évfolyam. 1. szám. ELŐFIZETÉS! ÍRÁSI Égé*i évre _ 18 kor. — EH. Félé*» _ _ 14 , — „ Nefrederro _ 7 , — „ Err­­é»— — a . 4» „ Erre* **éjn —------­Vidéken— — — — —­­ Spré b­rrelé»ek­ét*E Egy izé 4 fillér, izztagabb betűvel 8 filér, Hircetének ««parenie «rémíti*» Ml. iljsubis szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és rutinsp­a­tin is. Budapest, 1905. Szerkesztőség és kiadóhivatal, II., Andrássy-út 27. Vasárnap, január 1. Iilai számunk 36 oldal. » Az éjszaka fia; ír­te: Molnár Ferenc. (Utánnyomás tilos.) Volt egyszer egy fiatal ember, aki lassan­­kint belesápadt és belebetegedett abba, hogy mindennap reggel feküdt le. A fiatal ember tulajdonképpen nem volt lump, ha a lamp­ing fogalmát a női elemtől és az elfogyasztott italok alkoholtartalmától te­­sdik függővé. Az egyre halványabb és álmatagabb ifjú az éj­szakának kóbor ebe volt, aki gyöngébb akarat­­erejű pajtásait kávé­zról-kávéházra vonszolta, s mikor már nagyon sok volt a torkában a ni­kotin, kisétált az Andrássy-uton a liget felé, ahol a szép kertes utcák kezdődnek és ahol az emberiség villákban lakik. Ilyenkor az ifjú lakást keresett­. Az ifjú­nak az volt a legfájdalmasabb bolondsága, hogy nyolc esztendő óta egyebet se tett, mint a rendes élethez készülődött. De ennek a készü­lődésnek minden fázisában megbukott. Egy­szer már eljutott odáig, hogy szépen beren­dezte a lakását, de akkor ruházat és­ koszt dolgában oly nagy rendetlenségben élt, hogy nem lehetett tudni, rongyosabb-e, mint ami­lyen éhes, vagy éhesebb-e, mint amilyen ron­gyos. Majd az öltözködési ügyeit hozta rendbe, jó szabóval dolgoztatott, de akkor már egy harmademeleti lyukban lakott, langyos kávét ebédelt és igen sokszor vacsoráit szivart. Egy szóval, az általános és győzelmes rend soha­sem lett úrrá a fiatal ember életében és mindez nem volt egyéb, mint az éjszakának hozott áldozat. De még az éjszakázásban sem volt rendes. Mikor néha föltette magában, hogy ő is úgy fog élni, mint a többi milliók, regge­ltől-estig, akkor egyáltalán nem feküdt le aludni, csak azért hogy másnap este korán tudjon lefe­küdni. De nem sikerült neki­­ez se. Ilyenkor már délután elálmosodott, lefeküdt a szer­kesztőségi kanapéra és húsz órát aludt egy­folytában. Ezzel az ifjúval történt aztán meg egy­szer az, ami az előrebocsátottakból majdnem önként következik, hogy meg akart nősülni. Egyszerű, bájos polgári leánykát nézett ki ma­gának, akinek nem volt pénze, de aki ebből a világból semmit nem ismert. Se zsurokra nem járt,­­se­ a művész-kolóniával nem volt ismeret­ségben. Mindattól, ami az ifjúnak megszokott környezete volt, igen távol állott. A dolog nagyon egyszerűen ment. Egy napon a fiú, mikor este hat órakor fölkelt, meg fürdö­tt és megborotválkozott, friss erőben érezte magát, megivott egy langyos kávét, rágyújtott­ és el­ment a kedves leányhoz. A leány egyedül volt otthon. — Azért jöttem, — mondta az ifjú, — hogy megkérjem a kezét. Szeretem. A leány nem szólt semmit, csak nézte. A fiú folytatta: ' — Engem egyetlen dolog menthet meg az élet számára, s ez az, ha megnősülök. Most találtam valakit­, akivel szívesen tölteném el az életemet. Mentsen meg— legyen az enyém, csináljon belőlem embert. Ennek a tizenhétéves leánynak a szíve mélyéig szaladt ez a beszéd. Valami fájdalmas boldogság áradt el benne arra a gondolatra, hogy ő most meg fogja menteni azt akit sze­ret. Végignézett a sápadt, nagyszerűd, halk beszédű finn, és szerette volna egészséges leánymelléhez szorítani azt a bűnös fejét, sze­retett volna a maga piros, friss véréből inni­­ adni neki, akinek Isten tudja, hol folydogált a vére, mert sem az ajkán, sem az arcán nem­ látszott meg, hogy vér is van benne. Ápolni, jól etetni, szabad levegőre vinni reggel... Nem felelt, csak a mellére borult. És a fiú sírni szeretett volna, mert könnyű sírásó legény volt, amolyan kis kezdődő neuraszténia kergette a könyeit a szemébe és a halálos elérzékenyülést a szívébe. — Igen — mondta elfuladt hangon a fiú — és én is megemberelem magam. Ma este már korán fekszem le. Meg fogom szokni a rendes életet. Mindennap pont egy órakor fo­gok ebédelni és pont nyolckor vacsorázom. Reggeli után sétálni fogok sokat. Higgye el, csak ez hrány­zik nekem. És az írásaim is job­bakká válnak. Drámát fogok írni. Tudja, rá­jöttem, hogy aki éjszakázik, az nem tud kon­struálni. A részleteket jobban írják meg a lump­irok, de szerkeszteni, építeni csak az tud, aki este fekszik és reggel kel. És a jel­zőknek se jó az éjszakázás. Aki bágyadt, az nem tud új jelzőket találni. Belenyugszik a régiekbe. Igen. Új élet következik! És ezzel az elhatározással ment haza. Bol­dog volt. Szerelmes volt és érezte, hogy most már a rendes, nyugodt élet következik, amikor ő majd délelőtt is látható lesz az utcán, s ami­kor estefelé szépen elfárad, mint a többi em­ber, mint a gyárból hazasiető munkás, mint a hivatalából megtérő hivatalnok. És korán fog kelni és sétálni fog a napfényben, a napon, amelynek sugarát lelke minden porcikájával imádta... És el is kezdte. De már az első éjszakán nem tudott aludni. Hiányzott neki az az ablakon át csöndesen be­szűrődő utcai moraj, amely nyolc esztendőn keresztül ringatta álomba minden reggel. Ez a városi muzsika, az ébredő utcák szerény sáz­

Next