Pesti Napló, 1905. február (56. évfolyam, 32-59. szám)

1905-02-01 / 32. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 28 tor. — filL Félévre _ 14 » — „ Negyedévre ... 7 . — Egy hóra... _. 2 , 40 „ Egyes szám ............. Vidékér.______6 fill. 10 „ 56-dik évfolyam. 32. szám s Apró hirdetések Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonparet­re számit*»« sál, díjszabás szerint Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1905. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VL, Andrássy-út 27. Szerda, február 1. A király s a válság. Budapest, január 31. (Bp.) Holnap megjelen a Burgban gróf Tisza István, beadni az elbukott kabinet lemondási kérvényét. Semmi kétség, hogy elfogadtatik, csak­ az kér­déses, váljon legkegyelmesebben-e. De mert a válság megoldása valószínűleg hosszabb időt vesz igénybe, az ország pedig kormány nélkül pillanatig sem hagyható, a király elhatározásától függ, kire bízza az ügyek ideiglenes vezeté­sét: az elbocsátandó kabinetre, vagy tégy ad hoc hivatalnok-minisztériumra. Az utóbbi a lemondott kormányférfiak teljes kegyvesztését jelentené. Még le­­gsujtóbb a diszgrácia, ha az ideiglenes megbízást ő felsége csak gróf Tisza Ist­vántól vonja meg, minisztertársaitól pedig nem, s a kormányelnöki teendők ellátását közülük a rangban legidősbre­nruházza inter­misztikusan. Ez egyér­telmű volna az előd kiutasításával. Bármint történjék, a király februári programmja múlhatatlanul változást szenved. E hó 15-én nem igen lehet ő felsége abban a helyzetben, hogy az új Országgyűlést trónbeszéddel megnyissa, miként ezt a királyi meghívó­levelek ki­látásba helyezték. Ily trónbeszéd tárgya és célja, hogy a kormány törvényalko­tási terveit s az országgyűlés munka­programmját köztudomásra hozza. De­­ mily tervei lehetnek egy ideiglenes kormánynak, amik felelős utódát sem­mire se kötelezik s mi köze lehet ez országgyűlésnek oly munkaprogramm­hoz, melyet nem képviselnek felelős, parlamentáris miniszterek? Az alkot­mányos király nem is vehet át trónbe­szédet ideiglenes kormánytól, melynek az országgyűlésben nincs gyökere. Az országgyűlés megnyitása tehát szük­ségképp elhalasztandó. Szerencsére a felség ezt törvény értelmében, az al­kotmány szabta határidőn belül, aka­dálytalanul megteheti; csak egy legfel­sőbb elhatározást kell kiadatnia a hiva­talos lapban, melylyel a halasztásról s az uj határnapról a nemzetet értesíti. Addig a királynak­ más teendője van Magyarországon: neki kell megoldania a korszakos válságot, melylyel a válasz­tási eredmények folytán nemcsak a kor­mányzat és pártviszonyok alakulnak át, hanem gyökeres rendszerváltozás kö­vetkezhet­ az ország közjogi életére s a monarkia két aulumán­ak közös érdekű viszonyaira is. Az ő előjoga, hogy meg­érintse kezével a történet kerekét, mely­lyel a trón és a nemzet érdekében most egy uj korszakot nyithat meg s az ő uralkodói tiszte, hogy ezt összhangban a jogosult alkotmányos tényezőkkel, egyensúlyban tartva az összes érdeke-t két, kiegyenlítve ellentéteiket, óvatosan és rázkódtatás nélkül vigye végbe. .! Hódolat és bizalom várják érkezését országszerte. Hódolatot érez az egész nemzet az ősz király kötelességérzete s bizalmat hosszú uralkodása alatt szere­­­zett tapasztalatai, államférfim gondol­kodása és királyi erényei iránt. Törhe­­­tetlen a közhit a hazában, hogy­ e válság csomója a legjobb helyen van, ha a megoldás Ferenc József király kezébe tétetik le. -jj Mindannyian emlékezünk Deák hús­véti cikkére, melylyel azt alkotmányosi korszak megvirradásakor kimondta, hogy ahányszor rossz tanácsadók meg­rontották a harmóniát a trón és a nem­zet közt, mindig a király volt az, ki só kölcsönös megértés útjára rátalált s azt összhangot helyreállította. E tétel igaz­sága fényesen bebizonyult Ferenc Jó­zsef megkoronáztatásakor, s most újra be fog bizonyulni, mikor arról van szó, hogy alkotmányos intézményeink épü­letére király és nemzet együtt tegyék rá a betetőző művet, a koronát. A feladat nehéz gondokkal terheli ősz királyunkat s nem csekély áldoza­tot kíván tőle. Bizonynyal keserűségek nélkül sem jár, hogy közel hatvanévi uralkodás után súlyos zavarok dúlják mindkét államát s élte alkonyán kell a közbajok gyökeres orvoslásáról gondos­ Kiliicrankie herceg. ; (Bohózatos szerelmi történet három felvonásban. Irta Ro­­bert Marshall. Először adták a Nemzeti Szin­­házban január 31-én­­ fel. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Azért, hogy Olaszországból származik, még bündig nem mondható déli gyümölcsnek a vad­­gesztenye és mert hogy egy földön termett az «Egyenlőség»-gel «Killb­rankie herceg», még nem vagyunk kötelesek elhinni, hogy jó víg­játék ... Szinte tradíció számba ment hosszú évek során­, hogy ami finom szellem leszűrhető szín­padi termékbe, az csak Parisból jöhet. Angliát figyelembe se vették, vaskos, de egészséges humorát lenézték. Ez volt az egyik túlzás. Aztán jött a másik. Most meg az­­angol jókedv van divatban nálunk. Az «­Egyenlőség» révén jogosult volt.­­«A vén leányok» nem cáfoltak rá, de már a mai újdonságról csak azt mond­hatjuk, hogy szintén egy fán termett a má­sik kettővel, de korántsem olyan jóízű. Amiben rendesen megvan az angol víg­játék erőssége: a mese emitt nagyon vékony és a humora is olyan, hogy keresi a durva alá­festést. Szinte fölkelti a gyanút, hogy olyan színpad számára íródott­, amelynek nézőterén játék közben is kering a sörös kancsó. Ez még nem volna baj, ha legalább igazi néphumor volna, de a szünetek közben, amíg elcsattan két tréfás megjegyzés, nehéz és sűrű londoni köd alakjában dominál az unalom. A Cselekmény csak úgy halad előre, ha ránci­­gálják, a szellemeskedésnek egy rész­é, a túl­nyomó része: triviális. Killb­rankie hercege nagy úr, van birtoka még Skóciában is és sok sikere volt mindenütt az asszonyoknál, amikor eszébe jut, hogy bele­szeressen egy fiatal leányba, aki az imént ke­rült ki a nevelőintézetből. Lady Henriettának is tetszik az előkelő gentleman, de csak úgy, hogy barátságot érez iránta. Háromszor kéri meg­ a herceg­ a fiatal leányt és mindannyiszor csinos kosarat kap. Szemére veti az ifjú lady, hogy nincs benne állhatatosság: amibe kezd, annak jól indul neki, de csakhamar megunja és feleuton lemond róla. Ő pedig nem akar megunt portéka lenni, úgy látszik, hogy a szemrehányás jogo­sult, mert elevenre talál. S Killb­rankie herceg elhatározza, hogy majd megmutatja annak a kis­leánynak, mennyire az erős eszközök em­bere ő. Egyik barátjával, holmi hozományt vadászó léhűtővel megbeszéli hódító hadjára­tát az első felvonás végén. Van egy vára Skóciában, ember alig járt a vidéken, oda csalja majd lady Henriettát és addig ki nem bocsátja, amíg bele nem egyezik, hogy felesége legyen. A derék szövetséges rááll a tervre azzal a ki­kötéssel, hogy az ő imádottját, a gazdag Mul­­hollandnét, egy milliomos enyvgyárosnak öz­vegyét is csellel viszik a regényes várba. Ennyi az első felvonásnak tartalma és a mesének körítése minden, csak nem kaviár. Meglehetősen unalmas, amit a két szerel­mes ifjú mond imádottjának, s amit ezek fe­lelnek —­ a nők iránt való köteles udvariasság mellett — sem mondható túlságosan szelle­mesnek. Kevesebb tartalmat ritkán láttunk még egy vígjáték első felvonásában. A második valamivel jobb. A romantika besugározza és holdfényes derűje elkergeti a ködöt. A herceg megérkezik várába a két félrevezetett hölgy kíséretében, ott van in­gyenélő fegyvertársa is és egészen mulatsá­gos, ahogy a két hölgy egymást csipkedi. De a torzsalkodásuk végül mégis csak egyhangú és kevesebb belőle bizonyára több volna. Pitt­ Wellby, a gazdag özvegy hozományának ud­varlója lökést ad a megfeneklett cselek­ménynek: elmondja a hölgyeknek, hogy miért vannak itt. Nagy elszörnyüködés, viharos szó­­csetepaté, de a herceg meg nem ijed a kü­­lönböző fenyegetéstől, hanem kijelenti, hogy, lady Henrietta csakis mint menyasszonya hagyhatja el a kastélyt. Valami van ebben a jelenetben, ami mo­dern kiadásban emlékeztet «A makrancos hölgy»-re, Shakespeare halhatatlan vígjáté­kéra. De csak úgy, mint a már többször le­szűrt tea arra az isteni növényre, amelyből a kínai császárok itala készül. Mert a herceg nem Petrucchio, és Henrietta sem Katalin. Az ő akaraterejük nem tör egymás ellen, ha­nem bűvósdit játszik. A fiatal leány rááll arra, hogy szinleg beleegyezzen az eljegy­zésbe, a herceg pedig — megsejtvén az ár­mányt — már nem elégszik meg a gyűrű­­váltásban, hanem régi skót rítus szerint való házasságkötést követel. S ekkor megkapja a negyedik kosarat. Ebben a felvonásban van csakugyan némi vígjátéki hangulat, amely nem sablonos. Csi­nos mondásokat is ad a szerző szereplőinek ajakára és ahogy az özvegy enyvgyárosné kommendirozza az ő udvarlóját, az sem az utolsó dolog. De hogy ennyiből álljon egy an­gol vígjáték és nem többől, — mert több aztán nincsen — mégsem hiszszük el Mar­shall urnak. Az utolsó felvonásban mesésen egyszerű módon oldja meg a csomót. Látván azt, hogy így nem megy semmire, a herceg Sha- Jilai számunk 24 oldal.

Next