Pesti Napló, 1905. március (56. évfolyam, 60-90. szám)

1905-03-01 / 60. szám

Gravamina, Budapest, február 28. A magyar nemzettel és alkotmá­nyával ismét, bujósdit játszanak. Jog­cím és ok nélkül megalázzák, amint há­­romszázötven esztendő óta megszokták. Ismét valóra vált Deák Ferenc bölcs íté­lete, melyet 1866. február 2­2-iki nagy beszédében mondott: «Három század óta küzdöttek a magyar nemzettel Ausz­triának államférfiai.» És mintha csak sírjából kelne a haza bölcsének szel­leme, úgy hangzik felénk ugyanakkor mondott intő szava: «de anyjától, a ha­zától mindig újabb erőt kapott a nem­zet, s meg nem tört elszántsága, és kész volt az újabb küzdelemre.» Immár negyedik hete, hogy Ma­gyarországnak nincs alkotmányos, fe­lelős kormánya. Az országnak ügyeit már egy hónap óta az a minisztérium vezeti és kezeli, mely a koronás királyt alkotmányellenes választások elrendelé­sére bírta rá, és azokon elbukott. Amely­nek az alkotmányosságból éltető ere el­szakadt, melynek nincs parlamenti több­sége, melynek kormányzati rendszerét a nemzet ítélete elkárhoztatta. És ugyan­az a kormány, mely a­ többség minden­hatóságának elvéből merítette a bátor­ságot nemcsak a kisebbségnek eltiprá­­sára, de maguknak a magyar alkotmá­nyos szervezet alapzatainak megrendí­­tésére: ugyanaz még akkor is él és hat, amikor ravatalra terítette a nemzetnek Verdiktje. A magyar politikai életből mintha végképpen kivonult volna nem­csak a politikai erkölcsnek törvénye, de még a szeméremérzetnek utolsó pa­ránya is. Ha valójában alkotmányos állam volnánk, akkor gróf Tisza István kor­mánya már csak elmúlt történeti tény lehetne. Mert amely kormány a válasz­tásokon elbukott, amelynek politikai fe­lelősségét ilyképpen maga a választó nemzet, megállapította, és bizalomvesz­tésre ítélte, az a kormány a parlamentá­ris elvek szerint egy percig sem viheti tovább az ország ügyeit. Mert hiszen politikailag már­is marasztaltatván, to­vábbi politikai felelőssége megszűnt csakúgy, amint a fejvesztésre ítélt és jusztifikált egyént másodszor kivégezni nem lehet. Ezekből nyilvánvaló, hogy Magyarországon ez idő szerint az al­kotmányos uralkodás és kormányzat elve fel van függesztve; bár alkotmá­nyos köpenyben, de tényképpen ab­szolutizmus uralkodik. Az 1848: III. tör­vénycikk értelmében ő felsége a végre­hajtó hatalmat felelősséggel tar­tozó minisztérium által gyakorolja, amely politikai és jogi felelősségével fedi a király szent és sérthetetlenségé­nek elvét. Amint a tényleges kormány politikai felelősségrevonhatásának még lehetősége is megszűnt, mert az a kor­mány politikailag már ki­végeztetett, akkor valójában megszűnt, a király fe­lelőtlenségének elve is hatályosulni, és a király nevében gyakorolt kormányzati tények magának a királynak tényei. Minthogy pedig a felség személyének szent­ és sérthetetlensége folytán az ő feleletrevonása ki van zárva: az a tény­leges helyzet áll elő, hogy a választások lezajlása óta történt kormányzati tény­kedésekért senki sem felelős, hogy a ma­gyar király maga uralkodik és maga kormányoz. Mi ez, ha nem tiszta, ha­misítatlan abszolutizmus? És bárha a tényleges kormány po­litikai felelősségének teljes tudatában és érzetében van, bárha semmi kétsége sem lehet az irányban, hogy a maga fe­lelőtlenségénél fogva a bár végre nem hajtható, de tényleges felelősség súlya a király nevében teljesített minden kor­mányzati tényért a korona viselőjét ter­heli , mégis a kormányzati hatalomból folyó beneficiumok kib­ukásának napjá­tól kezdve oly szertelen mértékben, szinte szemérmetlenül osztogatja, ami­nek párját még a szabadelvű párt har­mincéves rideg párturalmi rendszeré­nek történetében is hiába keressük. Gróf Tisza István már akkor is bőkezű volt a nemesség-levelek és a méltóságos címek adományozásában, amikor hosz­­szúra képzelt uralmának alapjait erősí­tette ; bőkezűsége pazarlássá fajult a vá­lasztások küszöbén. Amit azonban ezen a téren bukása óta művel, azt a világ­nak egyetlen önérzetes és alkotmányát tisztelő nemzete sem tűrné el. Az elő­léptetéseknek, kitüntetéseknek, neme­sítéseknek és egyéb rangemeléseknek se szere, se száma, ugyannyira, hogy ha az ország közvéleménye rövidesen hands oft-ot nem kiált a geszti földes­­úrnak, akkor a történelmi magyar ne­messég becse hitvány piaci ár­értékére fog sülyedni, amelynek árát a börzén jegyzik. Amit a magyar közjog a haza körül szerzett érdemek babérjaként szervezett, a magyar nemesség ma már kortes-szolgálatok olcsó, vagy (mond­juk-e ?) drága jutalma. A magyar nemzet pedig tűrni kénytelen, hogy egy felelőt­len kormány a laurea virtutis-t nyújtsa, a paladinok fényes csarnokába vezesse a maga kiválasztottjait csak azért, mert rendületlen hívei és támaszai voltak an­nak a kormányzati rendszernek, mely fölött a nemzet ítélete pálcát tört! Valójában alkotmányos államban ily visszaélés meg nem történhetnék. Arra igenis akad példa elég, hogy a hosszú küzködés után uralomra jutott új rendszer a maga párthíveit állítja előtérbe és jutalmazza meg önzetlen ki­tartásukért, a bukott nagyságokat pe­dig háttérbe szorítja; azokkal, kik az állam szolgálatát azonosították az egy­oldalú pártszolgálattal, érzékenyen meg­érezteti a rendszerváltozás súlyát, de hogy egy megbukott kormány a felelőt­len interregnumot annyira kiaknázza, párthíveinek kielégítésére és a követ­kező új rendszer kezeinek megkötésére, mint azt gróf Tisza István cselekszi, erre példát az alkotmányos államok történe­tében hiába keresünk. Pedig veszedelmes játékot űz a nemes gróf. Mert szinte követelő módon kihívja az ellenakciót. Köztudomású,, hogy az utolsó választások alkalmával állami szolgálatban álló egyének, azt mondják, még bírák és ügyészek is, a győzelem várakozásában hivatalos ál­lásukkal meg nem egyeztethető módon, exponálták magukat a bukott rendszer és annak excellenciás jelöltjei mellett. Azt hangoztatták, hogy a köztisztviselők­ becsületbeli kötelessége a kormány mel­lett sorakozni és vele együtt állani vagy bukni. Hátha az új kormány szavuknál fogja az illető urakat és az új nemesek­nek és főrendeknek, a hirtelenében elő­léptetett tisztviselőknek ellensúlyozá­sára a megbukott kormánynak ma ép­pen oly csendes, mint a választások előtt hangos csatlósai között egy kis tisztogatást rendez ? Ami ellen erkölcsi szempontból még kifogást sem lehetne tenni. Mert a politikai meggyőződés sza­badsága és az állami tisztviselők kor­tes­szolgálatai, az alantasaikra gyako­rolt politikai nyomás mégis különböző két dolog. És mert senki sem vehetné­ rossz néven, ha az új rendszer tényezői már csak a bukott kormány által sietve eszközölt ellátásoknak ellensúlyozására is ugyanazzal a sietséggel az állam gé­pezetéből kiküszöbölnék vagy legalább­­is ártalmatlanná tennék azokat az ura­­­kat, kik csak azért esküdtek hűséget az államnak, hogy annál hathatósabban támogassák egy pártnak kizárólagos­ és önző érdekeit. De ha erkölcsi és szemérmetességi tekintetektől elvonatkoztatva, — mert a politikában tudvalevő, hogy sem az­ erkölcs, sem a szemérem nem kötelező kvalitások — emberi szempontból ha nem is menthető, de megérthető a poli­tikailag felelőtlen kormány ajándé­kozási és jutalmazó szenvedélyének fel­­lobbanása: ennek a szenvedélynek le-­­­­ohasztására alkotmányos államban az uralkodó van hivatva és alkotmány sze­rint kötelezve. Ezen a ponton csucsosod ’ dik ki a megbukott kormány eljárásából leszűrődő alkotmánysérelem. Mert al­kotmányos államban az uralkodó a pár­tokon kívül és azok fölött áll. Ennél- j 56-dik évfolyam. 60. szám ELŐFIZETÉS­ ÁRA&­ Egén ín« _ 28 Kot. — fitt. Félévre _ _ M . — „ Kegyedékre _ 1 , — „ Egy héra_ _ 2 » »0 „ Egyes szám _ w 8 fiU. Vidéken. Egy ufl « fillér, Tutag&bb De tűvel 8 fiUát. Hirdetései milliméter ul. din­zébil szerint. Hesjelenik minden nev, fisat e* wires» illa Is. Budapest, 1905. Szerkesztőség és kiadóf­iatal: ML, Andrássy-út 27. Szerda, március 1. Mai számunk 24 oldal.

Next