Pesti Napló, 1905. június (56. évfolyam, 150-178. szám)
1905-06-01 / 150. szám
Nemzeti közszellem, Budapest, május 31. A magyar politikai Cici sivárságának közepette a kérlelhetetlenül való tényeknek konstatálásán kívül tért kell engedni az elmélkedések számára is, a mindjobban kihegyeződő alkotmányválságnak a pillanatnyi jelentőséget messe meghaladó általános, szervi indítékairól és forrásairól. Mert ha ez elmélkedések helyes nyomokon indulnak, ha bármily parányi részben megközelítik a történeti igazság magaslatát, akkor egyidejűleg útmutatásul szolgálnak a jövő számára, megszívlelésük és értékesítésük önkénytelenül megbízható alapként kínálkozik a sikerrel kecsegtető nemzeti politikának megszervezésére és kivívására. A magyar állam sok százados viszontagságainak, folyton-folyvást eredménytelenül megvívott alkotmányküzdelmeinek ősi forrása a nemzeti közszellem hiánya. A «bizalom az ősi erényben» ma már csak az apró pénzre felváltható ezüst és arany «koronák» karimáin él és csillog. A nemzet egyetemének szívében és vérkeringésében ez a lelkesítő ideál csalfa, tartalom nélküli idollá zsugorodott: a pénzverőhivatalok kereskedői firmája és semmi egyéb. Az a maroknyi magyar nép, mely ezer esztendővel ezelőtt hadi erélyével és erényeivel hont foglalt és nemzeti államot alapított, mintha végképpen levonult volna a történelem színpadjáról. Akik fegyverrel hódították meg hazájukat, és vérszerződésben pecsételték meg a fejedelmi és a nemzeti szuverenitás egyenrangúságát, ők aligha álmodták meg, hogy ivadékaiknak majdan küzdeniök kellene a nemzeti hadsereg eszményéért, hogy az Árpádok unokáitól az önválasztotta fejedelem valamikor meg fogja tagadni a különálló nemzeti léthez való jogosultságot. A szomorú sors mégis bekövetkezett. Mert a magyar nép kivetkőzött a honalapítók büszke erélyéből, mert a magyarságban megfogyott a bizalom az ősi erényben. Megfeledkezett Caius Sallustius Crispus történetírónak a jugurthini háború tanulságaiból merített örök igazsága tanításáról: concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilebuntur. Amikor minden izében, gyökerében és hajtásaiban idegen dinasztia intézi Szent István birodalmának sorsát; a mikor Ausztriának szerte-széjre húzódó népeit és nemzetiségeit a «viribus unitis» jelszava tömör táborba sorakoztatja, valahányszor Magyarországgal szemben felszínre vetődik a hatalom kérdése , akkor a kizárólag és egyesegyedül a magyar nemzet függetlenségi törekvéseinek letörésére szervezett Unita Ausztriával szemben az egységes magyar közszellemnek még árnyékát sem találjuk, a centralisztikus cézári politika mindenkoron támaszt talált magában a magyar nemzetben. A kishitűség és az egyenetlenség évszázadok óta a magyar történelem uralkodó planétái, még a közös veszély felismerése sem képes a magyar népet egy táborba hajtani. Mindig és minden körülmények között akadtak és akadnak alkalmi «praktikus» politikusok és kathéder állambölcsészek, akik szolgálataikat a mindenkori tényleges hatalomnak felajánlották, még ha a magyar 11 nemzet vesztére, az ősi alkotmány elhantolására is szállíttattak szolgálatra. Akik a tudomány művelésének jogcímén egyetemi tanszéket hódítanak, anélkül, hogy akár addig, akár azontúl , egyetlen önálló eszmével, egyetlen saját szárnybontással gyarapították, vagy, éppen fölebb emelték volna a magyar tudományt, akik annyira lelkesednek a magyar tudományosságért, hogy az egyetemi tanszéket bankkományzósággal cserélik föl, mert ez a foglalkozás még a tankönyvek kompilációjánál is jövedelmezőbb, és akik mint valóságos, belső titkos tanácsosok az Akadémia elnöki székébe ültettetvén, azzal hálálják meg a magyar nép naivitását és pazar, bőkezűségét, hogy a tudomány fórumaról a világ szégyenére barbárnak és pusztulásra érettnek bélyegzik meg a magyar nemzetet, amelynek emlőin nagyokká nőttek, holott másutt mindenkoron csak a nagy semmiség parányai Hírek Amerikából. Irta: Ambrus Zoltán. (Utánnyomás tilos.) Ki ne olvasott volna a szredistyei nábob szerencséjéről és kit ne érdekelne, hogy női történt a szredistyei nábobbal?! Ez a férfiú jó néhány esztendővel ezelőtt a legismertebb alak volt egész Budapesten, és vitézi tettei még ma is élnek a mulató Budapest hálás emlékezetében. de rá is szolgált erre a nevezetességre. Gyorsabban és eszeveszettebbül nálunk még senki se hágott nyakára milliós örökségnek, sőt talán azt is lehet mondani, hogy a szredistyei nábob ebben a tekintetben világrekordot teremtett. Egyszerűen szétosztogatta a pénzét, vagy szigorú pontossággal szólva, hihetetlenül rövid idő alatt pazarolta el: hölgyekre, akik szeretnek mulatni, cigányra, pezsgőre és borravalóra. Főképpen borravalóra. Fejedelmi borravalóit — mért nevezik «fejedelmi» borravalónak az olyat, amilyet fejedelmek soha és sikkasztok is csak ritkán szoktak adni? — — mindenfelé örömmel fogadták és még sokáig nevetve emlegették. Mikor aztán az örökség elfogyott, a nábob megpróbálta, hogy ezentúl hitelbe fog dolgozni, de a kölcsönt már nem kapta olyan könnyen, mint amilyen könnyen osztogatta a borravalót, s a legenda első szakasza azzal végződött, hogy a nábobnak, kapcsolatban olyan hitelműveletekkel, amelyeket a törvény nem ajánl, égni kezdett a talpa alatt a föld, s hirtelen elhagyta Budapestet. Először Párisból érkezett róla hír. Hogy a Grand Café-ban játszó cigányok egyikének a szolgálatába szegődött, ő cipeli a művész bőgőjét a kávéházba és a kávéházból haza, abból él. Később, hogy beállott valamelyik nagy szállóba portásnak, nem olyan portásnak, aki arra való, hogy bezsebelje a borravalót, hanem «szerecsen»-nek, aki dísznek áll ki a kapuba. Majd eltűnt Párisból, és Amerikában bukkant fel, az ételmaradékért küzködő emberek kifürkészhetetlen óceánjában. A newyorki magyarok minduntalan jelentettek róla egyetmást. Volt már háziszolga, napszámos, evőeszköz-tisztitó, liftes ember, pincér s ki győzné elszámlálni, még mi Sokáig csak formára változott a hir, a lényeg ugyanaz maradt. Most végre érdekesebb hir érkezett róla. A szredistyei nábob utoljára színházi munkás volt. A színháziál megismerkedett és viszonyt kötött Nan Paterson nal, aki — ha művészet dolgában nem is éppen a legjelesebb, mindenesetre — a leghírnevesebb színésznője Amerikának, mert abba a gyanúba keveredett, hogy meggyilkolta és kirabolta egyik gazdag kitartóját (s így nem szorult rá semmiféle kicsinyes reklámra). Legutóbb azután, mikor Nan Patterson-nek — még Amerikában is kivételesen szenzációs — perét tárgyalni kezdték, a new-yorki újságok, az inycsiklandoztató részletek kedvéért, hasábos tudósításokat írtak a szívkirályról is, a mi nábobunkról. E fényes reklám révén a nábob kitűnő állást kapott, fölkeltette a legjobb körök kíváncsiságát és érdeklődését, bejutott a legelső szalonokba, a new-yorki előkelők világába s megismerkedett a néhai dohánykirály árva leányával, akinek mintegy negyven millió dollár a hozománya. Az érdekes árva szemügyre vette a déli férfiút, akit önzetlenül tudott szeretni egy nem mindig önzetlen s nyilván temperamentumos, talán a rablógyilkosságig temperamentumos színésznő... és rajta felejtette szép szemét: a nábob nem kérette magát olyan sokáig, mint a Meilhac «Attaché»~j jegyet váltottak, és ime, a milliók, amelyeket a nábob valaha elrúgott magától, most újra a keblére omlanak, mert a millió is csak olyan, mint Nan Patterson: «Rúgd meg, és szeretni fog!» így a new-yorki románc. Ön, tisztelt olvasó, mikor megállapította, hogy ez az elérzékenyítő történet benne van valamennyi budapesti újságban, ha egy kissé hiszékeny természetű, így szólt magában: — Ej, ej, ez az Amerika!... Bizony, még ma is megérzik rajta, hogy kezdetben deportáltaknak a telepe volt!... Persze, persze... más világ, más erkölcsök!... Igazán nem gondolná az ember, hogy van világ, ahol a hivatalos állások betöltésénél különös ajánlólevél ül, szolgál, ha valaki meg tudta rezeghetni egy temperamentumos, talán a rablógyilkosságig temperamentumos művésznő szívének a húrjait!... ahol menten fölkelti a legjobb körök! érdeklődést minden olyan valaki, akinek a Nan Patterson-eket nem kell megfizetnie!... ahol az előkelő szalonok azonnal megnyílnak az ember előtt, ha az ember, belebonyolódván valami csinos, szenzációs bűnpörbe, emlegetetté tette a nevét!___ És ez a dohányhercegnő, akinek nyomban megszólal a szive, mihelyt megtudja, hogy a Prince Charmant-t egy Nan Patterson is őszintén tudta szeretni! ...Ej, de furcsa nevelést kaphatott!... De hát mit is firkálnak a folyóiratok arról, hogy. 56-dik évfolyam. 150. szám. KI lÖl^lZE/lillSI ARftK? Eféméne — 38 kor. — EH. Félévre _ _ 14 , — „ Negyedévre — 7 „ — „ E*y héra_ _ 3 , 40 Egyes síim _ , Vidéken« Apró hirdetések * (8 Egy ssó 4 HU ér, vastagabb betűvel » fillér. Hirdetések millyméter piadté,sál, diswabis szériái Megjelenik minden nap, ünnep és Tssérnap után is. Budapest, 1905. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VL, Andrássy-út 27. Csütörtök, junius 1. Mai számunk 28 oldal.