Pesti Napló, 1906. augusztus (57. évfolyam, 209-238. szám)

1906-08-01 / 209. szám

Fogalomzavar, Budapest, július 31. A politika úgy alakult, h­ogy a helyzetet, nem tisztázta, hanem csakis a helyzet tisztázásának előkészítésére­ vállalkozott.. A működő erőknek nem­ alakult ki az­ eredőjük, a jelszavak nem vágnak egybe azokkal a törekvésekkel, amelyeket jeleznek. A változott viszo­nyokkal együtt meg kellett volna vál­toznia a politikai munkának is. De nem­­változott meg. A politikusok más szük­ségek nyomása alatt fogadkoztak, mint amelyek most szólítják őket síkra, még­sem tartják szükségesnek, hogy a vál­tozás következményeit levonják. Vádlók és védekezők csoportjaiba oszlottak volt a közélet, a politika, a kormányzat, a törvényhozás alakjai, s az idők válto­zásával a vádlókból védekezők, a véde­kezőkből vádlók lettek, de egyikük sem ragaszkodik a maga álláspontjához, hanem­ a másiknak elhagyott eszejárá­­sát annektálja. Végig a politikán, a kormányzaton, a közszel­lem­en fogalom­­zavar uralkodik. Minden kavarodik. Ka­varognak a felfogások, az elvek, a meg­győződések. És zavaros a kötelesség­tudat is. íme, az átmeneti korszak képe, a közszellem híres kialakulásának fo­lyamata.. Mindenki másutt van, mint ahol lennie kellene, mindenki máshon­nan támad, és máshol védekezik, mint ahová a politika logikája utalja. És majd mindenki mást képvisel, másért áll helyet, mint ami az ő politikai ter­mészetének megfelel. Vájjon hogyan alakul ki majd ebből a zűrzavarból az az állandóság, amelyre a nemzetnek a nagy hadviselés, a lelkeket feldúló szenvedelmesség után szüksége van, s amelynek megteremtésére ez a sajátsá­gos átmeneti korszak vállalkozott? Csodálkoznak azon a fogalomzava­ron, amely a honvédelmi miniszter vi­selkedésében és szavaiban nyilvánul, pedig a fogalmak helyes felfogásától való ez az idegenkedés csakis része az általános nagy fogalomzavarnak. A tá­bornok úr nem tudja, hogy mi a törvény, nem tudja, hogy mi a jog és mi a szabadság. De hiszen olyan politi­kusok, akik nem a kaszárnyából és a hadseregből kerültek a fórumra, ugyan­csak nem tudják, hogy mi a kötelesség. Még­pedig a legszentebb, az erkölcsi kötelesség. A generális úr csak az is­pánja jogi helyzetével és a maga jogkö­rének határaival és tartalmával nincs tisztában, de az edzett politikusok a maguk igazán szent kötelességeinek ha­tárait és tartalmát nem ismerik. Vezető­ és vezetett politikusok a maguk kényel­me, tetszése vagy impressziói szerint tágítják, szűkítik azokat a határokat és hígítják, lazítják azt a tartalmat. A törvényhozás a­z átmenet vállalt köte­lességei közt, csakúgy a kénye-kedve szerint distingvál, mint akár a nemzet­ iránt vállalt kötelességei közt. A kor­mányzat a még minap szenvedelmesen megtámadott és kíméletlenül elítélt szo­kásokat, formákat, módokat a maga érdekében lelkiismereti furdalás nélkül alkalmazza. Az ellenzék pedig a maga dühből és boszúból támadt fogalomza­varában a legszemérmetlenebben tá­madja azt, amit, amíg uralmon volt, a legkíméletlenebbül érvényesített. Az általános zavarban a törvényhozás lel­kiismeretlennek, a kormányzat követ­kezetlennek, az ellenzék pedig erkölcs­telennek mutatkozik. Előre volt látható, hogy az átme­neti korszak, amelyben azok a politiku­sok kormányoznak, akik a nemzet vér­mes reménykedésének megtestesülései, s akiknek e reménykedéseket kielégíte­­niök nem szabad , igen alkalmas lesz rá, hogy a közvéleményen csalódottságot uralkodhasson el. A levert szabadelvű pártiak és a kivert haladó pártiak ezzel tisztában voltak és kárörvendve néztek a kötöttkezű nemzeti kormányzat elé. Jól tudták, hogy az átmeneti korszak az ő keserves kényszerűségével meg fogja őrölni a nemzeti kormányzat nimbuszának jórészét. De azt nem lehe­tett elvárni, hogy ezek a lesből lesel­­kedők a kormányzatot támadni fogják azért, amiért rákényszerített magatar­tása az övékéhez közelebb van­, mint a harci programaiban vallott magatartás­hoz. Az erkölcstelenségnek ekkora sze- Meghalt a gácsi. Irta: Nagy, Endre. (Utánnyomás tilos.) Tegnap a vén kotlós még hátul a fészer­ben költötte ki a csirkéket, de ma már újabb szolgálattételre berendelték a konyhába. Tudniillik alája tettek öt tucatojást és szi­gorúan meghagyták neki: — No, most ülj rá és várd meg, mikor lesz belőlük kis gácsi! És a vén bolond megtette ezt is. Olyan komolyan ült a szakajtó­kosárban, mintha ez lett volna az ő legszentebb élethivatása és amikor a macska ott settenkedett körülötte, oly kétségbeesetten kotkodácsolt, hogy föl­verte az egész házat: — Eredj innen! Ne zavarj a mun­kámban! A macska visszahúzódott és filozofikus nyugalommal nyalogatta a szája szélét: — Hát csak költsd ki őket! Majd jó lesz nekem! — Hohó! Csakhogy ebből nem eszel ám! Megvédem őket a testemmel is! Az udvaron szinte táncolva tobzódott a nyár, amely — ab­g­ oly rövid és annyi szo­morúság után szokott beköszönteni. A kert minden növénye mámoros tékozlással tárta elő kincseit. A mulatság zenitje volt ez, az érés delelőpontja, amikor magától kipattan a toboz és az útra szórja magjait és mikor a fákon a tulpiros gyümölcs szinte remegve várja, hogy leszakaszszák. Élt, vigadott az egész udvar és a bokrok között, mintha Ru­bens túlságosan jóllakott amorettjei nevetgél­tek volna. Csak a vén kotlós ült szigorú kötelesség­tudással a szakajtóban. Ha elébe tették a köleskását, megette, de ha nem tették volna, bizonyosan akár éhezett volna is, de el nem mozdult volna helyéről. Az öt ruhatojásból három kis gácsi kelt ki. Lapát­csőrük volt, citromsárga pihéjük és lőcslábuk. Szóval semmiképpen sem ha­sonlítottak a csibékhez, amilyeneket a vén kotlós joggal várt hosszas anyai fáradozása jutalmául. Valami egészen idegen fajzai voltak. A kotlós megbámulta őket és talán meg is lepődött egy kissé: — Nini! Hogy kerülnek ezek én hozzám ? Nem hasonlítanak sem a papájukhoz, sem a mamájukhoz! De ez az illanó gyanú nem zavarta meg anyai szeretetét. Gondosan a szárnya alá fogta a remegő apró jószágokat és szemhu­­nyorítás nélkül tűrte, hogy csipdessék testét, megbolygassák tollait. Három napig őrizte őket — mondhat­nám — mintaszerű anyai szeretettel. Folyton rajtuk volt a szeme és ha vészt sejtett a kö­zelben, gyorsan a teste alá bujtatta őket. Igazán nem volt üres frázis, amit a macská­nak mondott a minap: — Megvédem őket a testemmel is! Főtt tojást és apróra vagdalt salátát kaptak a kis gácsik. Persze ő is evett belőle, de mintha csak azért evett volna, hogy pél­dát adjon nekik. Mikor azok a csipegetéshez fogtak, ő szerényen félre állott és szemmel­láthatólag jól esett neki a falat, amit ők esz­nek meg. Nos és e háromnapos csöndes családi bol­dogság után a gazdasszony megfogta a kot­­lóst a szárnyánál: — No, most hagyd itt a gácsikat. Ezek fölnőnek már maguktól is. Gyere vissza a fészerbe, ott csirkéket kell kikölteni. És tudják-e mi történt­? A kotlós egyetlen bucsu­ pillantást se ve­tett a gácsikra. Minden érzelgősség nélkül, fagyos közönynyel vált el tőlük és ment át kötelességeinek újabb színhelyére, a fészer­be. Ott ráült a tyúktojásokra azzal a rezig­nált elszántsággal, hogy föl nem kél onnan, amíg csirkék nem lesznek belőlük. E pilla­natban valósággal megutáltam a vén kotlóst: — Fuj! Hiszen kegyed bérbe adja az állati hőjét! Kegyed ipanszerű­leg űzi a leg­szentebb anyai ösztönöket. Kegyed, hogy úgy mondjam, egy közönséges — bér-mama! A vén kotlós patetikusan kotkodácsolt vissza: — Ne közeledj a kicsikéimhez! Megvé­dem őket a testemmel is!... * Mindazonáltal a három kis ruca vígan élt tovább a konyha­ajtóban. Mindig együtt voltak, egész kis külön társadalmat alkottak. Szorosan összebújva feküdtek a földön, vagy pedig szép sorjában tipegtek fölfedező útra, de egymástól meg nem váltak volna sohasem. Vízzel telt cseréptányér állott a földön. Amint reszkető csőrrel iszogattak belőle, oly­kor beléje is másztak és amint vizet ért gyönge testük, egyszerre örökölt ősi hajla­mok ébredtek föl bennük. 57-dik évfolyam. 209. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre____28 hor. — fill. Félévre_______14 . — . Negyedévre — 7 . — » Egy hóra-------2 . 40 , Egyes sz&ra____________8 fill. Vidéken_____________10 . 7—1 "W ' ■ '----«3 Apróhirdetések ára: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter számítás­sal, díjszabás szerint* Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1906. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI, Andrássy-ut 27. Szerda, augusztus 1. Mai számunk 20 oldal.

Next