Pesti Napló, 1906. szeptember (57. évfolyam, 239-268. szám)
1906-09-01 / 239. szám
A világ termése, Budapest, augusztus 3. A földmivelésügyi minisztérium jól ismert statisztikai jelentése a világ terméséről ma megjelent és a hivatalos közegek jelentései alapján készült adataival megerősíti azt a közismert tényt, hogy a világ idei gabonatermése valóban rekordtermésnek mondható. Magyarország termés-statisztikájában évekre kell visszamenni, amíg az ideihez hasonló eredményt találunk, és a világ termésének idei számadatai is olyanok, amineket régóta nem láttunk. Közel százmillió méter mázsával több gabona termett, amiből a legnagyobb rész a tengerbe esik, amelynek idei emelkedése közel hetvenmillió. Búza csak huszonhárommillióval emelkedett, a zab és a rozs pedig a tavalyinál kevesebbet hozott. Magyarország szempontjából kétszeresen fontos és jelentőségteljes ez a nagy termés. Az idén elsőrangú termése volt az országnak és a gazda még mérsékeltebb árak mellett is jó esztendő reménységében takaríthatta be az Isten áldását."Kivitelre termelő ország lévén, természetes, hogy az a legfontosabb szempont, mekkora termést kaptak azok az országok, amelyek gabonabevitelre szorulnak és amelyek a magyar gabonának jól ismert vevői. Továbbá, hogy milyen a termés azokban az országokban, amelyek velünk együtt szoktak versenyezni a gabonaimportáló országokban. Sajnos, mindkét esetben az a helyzet áll elő, amely a magyar gazdasági érdeknek nem kedvező. Nagyon jó volt ugyanis a termése azoknak az országoknak, amelyek rendszerint bevitelre szorulnak és nagyon jó volt azoké is,amelyek a mi ismert versenyzőink. Az árképződésre címek aligha van és nem is lesz jó hatása, sőt a gabonaárak jelenlegi, túlságosan alacsony nívója mutatja, hogy a statisztikai eredmények hatása máris megnyilatkozik. Egyszóval: a magyar gazda életében és így az ország mikénti boldogulásában nemcsak az a fő, hogy megjöjjön kellő időre a májusi eső, hanem hogy másutt ne jöjjön meg. Nemcsak attól a májusi esőtől függ, tehát Magyarország anyagi boldogulása, ami itt leesik, hanem attól is, ami másutt leesik, vagy nem esik le. Ez a májusi eső a magyar gazdasági politika leghatalmasabb tényezője, amelylyel, ha jól kezelik, bámulatos eredményeket lehet elérni. Tragikuma azonban a magyar gazdasági életnek, hogy e tényező felett nem ő az úr és hogy évtizedek, évszázadok óta összetett kezekkel nézte és tűrte, hogy a hatalma alá nem hajtható égi elemek kegyes szeszélye döntsön közel húszmillió ember anyagi sorsa Akkor így egymás mellett látjuk ennek a világstatisztikának óriási számsorait, akkor látjuk csak igazán a mi gazdasági egyoldalúságunk végzetes következményeit. Az emberi munka és szorgalom nálunk nem lehet sohasem az a tényező, ami más országokban. Esztendők céltudatos munkája, emberfeletti erőlködése az egyeseknek, a megfeszített szorgalom, szakértelem és buzgalom tizedannyit sem ér nálunk. Mert napestig dolgozhat valaki a földjén, lemondhat minden földi gyönyörről és csak munkájának, hivatásának élhet, nem jön, vagy nagyon is dúsan jön a májusi eső és amit emberi értelem és szorgalom létrehozott, azt az eső könyörtelenül elpusztítja. Lehet-e egészséges, biztos, vagyongyarapító gazdasági fejlődésről beszélni, ahol a nemzeti jövedelem és vagyonosodás nem az emberi erő, tehetség és szorgalom hatásától, hanem nem kormányozható, elemek esetlegességeitől függ. • " Évtizedek teltek el és gazdasági berendezkedésünknek ez a végzetes egyoldalúsága lerombolhatatlan szilárdsággal áll még ma is. Mikor egy-egy pillanatra elgondolkodunk nagy hátrányai felett, megdöbbenünk, és mikor a világtermés adatait nézzük, egy kissé el is gondolkodunk. De holnap már elfelej Szamár Jankó. Írta: Nagy Endre. (Utánnyomás tilos.) A nyaraló vonat ott állott már a keleti pályaudvar csarnokában. Minden zuga zsúfolásig volt már és a türelmetlen utasok elkezdték a zúgolódást, mint minden nap. — Mire várunk még? Nem vagyunk elegen? Fiatalember rohant a várótermen át, fölugrott a vagyon nyitott korridorjára és ebben a pillanatban valóban megindul a vonat, mintha éppen csak erre az utolsó kis falatra várt volna még telhetetlen bendője. A korridor, amely a kocsikat összekötötte, szintén tele volt emberekkel, akik panaszosan nyögve lihegtek egy kis szellőért. A fiatalember,aki utoljára, érkezett, fölült a vaskorlátra és elégülten lógatta le a lábát. Az egyik utas jóindulattal figyelmeztette: — Nem jó lesz ám ott ülnie! A vonat hirtelen megáll valahol és ön lepottyan! A fiatalember fölényesen mosolygott: — Én? Oh, az lehetetlen! Elég jó tornász vagyok és ha én egyszer megkapaszkodom a két kezemmel... — Nono! A keze esetleg nem bírja el és... _ Az én kezem? Ha az egyszer megfog valamit... Az utasok mind összemosolyogtak körülötte. Oly szánalmasan cingár, beesett arcú, sápadt volt ez a fiatalember, hogy kérkedése nagyon nevetséges volt. Egy vastagnyakú, köpcös utas évődni kezdett vele: — Talán dijbirkózó az úr? Majd nevettek, de a fiatalember nem sértődött meg, hanem nyugodtan felelte: — Oh nem! Nem is vagyok valami nagyon erős, csak edzett. Lássa uram, rólam senki sem hinné el, hogy milyen egészséges vagyok. Persze, mert sovány vagyok... De ez nem határoz ám! A rendszeres életmód teszi és a tornászót. Úgy nézzen meg, hogy én még sohsem voltam beteg, még egy pirinyke náthám se volt soha! Az utasok szótlanul nézték beesett arcát, amelynek sötét völgyében a tüdővész tanyázott. A fiatalember pedig elégülten mosolygott reájuk vissza. Az egyik utas újra kezdte a panaszkodást : — Tűrhetetlen meleg van! Meg kell fulladni! A fiatalember derülten válaszolta: — Igaz, hogy meleg van, de ez a jó. A meleg az egészség! A meleg az élet! Én élvezem a meleget! Az utasok megint összemosolyogtak. A fiatalember keskeny halántékáról csak úgy patakzott az izzadság. Kis állomáshoz ért a vonat és egy öreg anyóka iparkodott feszállani tömérdek cókmókjával. A fiatalember készségesen leugrott a korlátról és odasietett hozzá. — Pardon, én majd segítek! Előbb lesegítette az öregasszonyt, aztán a csomagokat kezdte lerakosgatni. Az öregasszony siránkozva figyelmeztette egyre: — Jaj, csak arra vigyázzon! Befőtt van benne! Már indult a vonat, amikor az utolsó csomagot lerakta a fiatalember. Gyorsan fölugrott nehogy lekéssen és épp a pillanatban a szél lekapta a kalapját és messze elröpítette. Ijedten utána, kapott, de már késő volt. Az utasok megint, összenevettek és ő szégyenkezve mondta, mintha nagy szégyen esett volna vele . — Még jó! így szabadul meg az ember az ócska kalapjától! De ez egyszer nem volt őszinte a vigsága. Eszébe jutott, hogy ez volt az egyetlen kalapja és ez nyugtalanította. Egy kis keserűség fogta el. Mosolyogva mondta: — Igaza van az álmoskönyvnek: öregasszonynyal ,találkozni, szerencsétlenség! Elviselhetetlennek találta komikus helyzetét, amelybe jutott. Idomtalannak, félszegnek érezte magát kalap nélkül és úgy érezte, mintha mindenki csak őt nevette volna. — Nini! Annak az urnak nincs kalapja és egy öreg néniért vesztette el! Hahaha! Be is sompolygott a kocsi belsejébe és most már meghúzódott némán egy zugban. Elkezdte számlálni a telegráf-póznákat, amelyek a döcögő vicinális mentén lassan követték egymást. Egész nap kemény munkája volt az irodában és most különösképpen fárasztónak találta utána ezt az unalmas utazást. Ebes is volt és álmos is. Unalmában rakosgatni kezdte a csomagjait. Egy negyedkiló kávé, ezt az anyja hozatta; egy üveg partom, egy darab finom szappan, szalag csipke. ..erre a buga kérte. Azonkívül pedig gondoskodott meglepetésről is: egy csipkesál az anyjának, egy legyező a bugának. E „meglepetéseket ” egy nap sem hagyta volna el, úgy hogy az lett volna otthon a meglepetés, ha egyszer elmaradtak volna. Aztán eszébe jutott a kalap. Biztosan tudta, hogy nincs otthon másik és mikor 66- 57-dik évfolyam. 239. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Ars: Egész évre____28 kor. — film Félévre______ 14 , — » Negyedévre — 7 , — , Egy bóra____2 , 40 , vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter számu@val, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Egyes szám______ _ Vidéken Mai számunk 24 oldal.