Pesti Napló, 1906. november (57. évfolyam, 300-329. szám)

1906-11-01 / 300. szám

Wekerle „sarki hordárja.“ Irta: dr. Vázsonyi Vilmos. Budapest, október 31. Az­ egész országot az a kérdés iz­gatja­, hogy lesz-e létszámemelés, vagy nem; váll­alt-e az átmeneti korszak kor­mánya erre kötelezettséget: igen, vagy nem ? A választásokban úgy indultunk, hogy a katonai kérdések kikapcsoltat­tak és az új parlament ezekkel foglal­kozni nem fog. Az új országgyűlés hi­vatása az alkotmánybiztosítékok tör­­vénybe iktatása és főleg: az általános választói jog megalkotása. Létszám­­emelésről szó sem volt. Most a hadügyminiszter-változás­sal egyszerre kipattant ez a­ kérdés és ma végre a pénzügyi bizottságban We­kerle miniszterelnök is nyilatkozott ró­la. Ez a nyilatkozat vakmerő kísérlet az ország­ félrevezetésére, agyafúrt vergő­dés, de egyúttal szánalmas is, mert are­hogy a, miniszterelnök kedves sza­vajá­­rlását ,v­dé­zzük, minden „sarki hordát“ átlát ravaszságain. Kezdődik a nyilatkozat annak kije­lentésével. ..hogy az újonc jutalék fel­emelése szükséges. Ez általánosan elis­mert tétfélét­eli, mért ily későn? Miért nem mondotta el ezt a felséges sarki igazságot a választások előtt a minisz­terelnök, akkor nem akadt volna „sarki hordár“ sem, aki nem mulat az új kor­szak kigyűjtött örömtüzein? Nem­ igaz, ezerszeresen valótlan, hogy ebben az országban „általánosan elismert tétel“ az újoncjutalék feleme­lésének szüksége. A létszám-felemelés első­sorban gazdasági kérdés. A lét­szám felemelése munkáskezeket von el a nemzeti munkától és e mellett na­gyobb terheket ró az országra. Keve­sebb ember dolgozik és mégis többnek kell kenyeret adni. Kibír­ja-e ezt az az ország, melyből egyre többen vándorol­nak k­i, ahol egyre nagyobb a szociális forrongás, ahol nem emelkedik a ter­melés, de szakadatlanul drágul a fo­gyasztás , mely a közös vámterület bék­lyóiban nem segíthet sanyarú sorsán és az agrár-feudális mérhetetlen étvágy miatt, nem apaszthatja a kis exiszten­­ciák terheit ? Így indult meg Széll Kálmán alatt a katonai mozgalom, világosam ridegen és határozottan a létszámemelés ellen. Később men­t fel a .,rekompenzá­­ció“ gondolata. H-t értsük meg jól. Az u. n. „nemzeti követelések" nem mint az újoncmegajánlás feltételei szerepel­tek, mert a függetlenségi kisebbség a rendes létszámot sem szavazta meg soha, hanem mint a kisebbségi obstruk­­ció leszerelésének­­felté­telei. Amely percben az ellenzéki kisebbség több­séggé lett, a kérdés fordult. Most már a rendes létszám megszavazását is fel­tételhez kellett a­ nemzeti többségnek kötnie. A függetlenségi párt áldozata az volt, hogy az átmeneti idő alatt fel­tétlenül megszavazza a­ rendes létszá­mot. A megegyezés pedig az, hogy az általános választói jog dönti el majd, kell-e létszámemelés, vagy milyen felté­tellel . Minő jogon mondja ezek után We­kerle, hogy az újoncjutalék felemelésé­nek szüksége „általánosan elismert té­tel“? Ki ismerte el? Tisza országgyű­lése ezt a tételt obstrukcióval buktatta el; a januári választás az obstrukciónak adott igazat ; a jelenlegi választás pedig az alatt a­ jelszó alatt folyt, hogy az át­meneti idő alatt nincs katonai kérdés, nincs tehát létszámemelés sem. Hol és mikor ismerte el tehát a nemzet „álta­lánosan“, Wekerle tételét? Kérjük a „sarki hordárokat“, je­lentkezzenek, ki hallott arról, hogy ,a küzdő tábor valaha, elismerte volna, a létszámemelés szükségességét, és ké­rünk képviselőt, a­ki ezt az „általáno­san elismert tételt“ feltálalta, választói­nak? Egyetlen férfi tudhat csak erről a sarki fotelről, de az sem „sarki hordár,“ bár a kormány sokszor lekritizált­­ sarokköve. Nem hordár, hanem közjogi futár, politikai expressz, aki a kabinet­­alakításnál hirtelen Bécsbe szaladt, aki­ Fejérváryval alkudozott és Wekerlét szegődhette, ő már Orsován feltálalta ezt a tételes kaviárt a függetlenségiek­nek, midőn Rákóczi hamvainál hirdet­te: „Nem leszünk többé labancok!“ Fekete mesék. Irta: Sas Ede. utárnyon is tilos.­ . . Az elvadult park. A hullámos, dombos vidéket, ameddig csak a szem ellát, sűrű erdőség borította. Valóságos vadon, amelyről az ember föl­­tehette, hogy ott még azok a bizonyos utolsó bölények is megteremhetnek, sőt vidám csa­ládi életet élnek s egyáltalán nem szándékoz­nak utolsók lenni. A vadon erdőbódítás hatolt előre, elárasztotta durva, szövevényes bozót­­jával a kastély parkját, mint ahogy valami­kor a bozontos hajú, vad germánok törtek rá a bűbájos, klasszikus, derűs Itáliára. Pedig ez a park gyönyörű volt hajdanában! Mért­­földeket bekígyóztak a széles, kavicsos utak, amelyek itt-ott szelíd emelkedéssel vezettek egy-egy domb­in álló szeszélyes filagóriába vagy egy kis cifra, tornyos vadászlakba; a gondozott fasorok közt enyhe lugasok, idilli búvóhelyek kínálgatták a pihenőt; óriás, bár­­sonyszőnyeges tisztások, káprázatosan tarka virágágyak fölött szabadon szállhatott a­ szellő. Persze, ugyancsak erős költői képzeletre volt szükség, hogy ezt az elpusztult, eldudváso­­dott paradicsomot régi illatos pompájában helyreállítsa, mint, amikor a gaznak, a paraj­nak, a sóskának, a növényvilág vad basibo­­zukjainak minden neme elfoglalt mindent, amikor már a rengeteg parkot átszelő pata­kocska karcsú hídjai elkorhadtak, leroskad­tak, amikor a hajdan tükör­tiszta tó is ki­bu­foral! Tríflinzí­tt • Ks­r­kánytojások fojtó párat lehelő meleg­ágyává ... A park közepén álló kastély is ve­szendőbe indult, látszott, hogy egy kéz sem iparkodik jóvátenni a rombolást, amit az idők, viharok, tetején, falain véghezvittek: mintha egy kegyetlenül pusztító átok suj­­ítn­á. ..! lutba éjszakát.Ki­.t láthatatlan szel­­lem­sereg rohanná meg csákányaival, oly roha­mosan pusztult. Ki építhette ezt az egykori tündértanyát ide, az Isten háta mögé dugott hegyvilágba, ahol köröskörül ínséges oláh fal­vak apró kalyibái gugolnak? Azt mondják, va­lami lengyel menekült, aki nem talált a meg­mentett kincsei számára jobb helyet- Miért? Talán tündérbirodalmat akart teremteni a kedvese számára, hogy egy kis paradicsom­­kertbe dugja a világ elől?. Vagy a bajor Lajos szelleme szállotta meg a dubrovicai uj földes­urat s kőbe rakatta, virággal hímezte színes álmait, amelyekben nem­ gyönyörködhetett itt senki, csak ő m­aga. A lengyel nemes itt halt meg uj hazájában, sirja itt rejtőzik vala­hol az elvadult park mélyében; birtokát po­tom áron vette meg Duós Tamás, a szom­széd földesur, aki csakugyan egy kis titkos édenkertet akart szerezni az ő ifjú boldog­sága számára. Szépséges szép asszony jár­kált itt valamikor a park árnyékos útvesztő­jében; tűzdelte aranyhajába a rózsák boldog kiválasztottjait; szerelmes bugást, vidám kacagást tőle tanultak az erdő gericéi. Hol vannak ma a rózsák, hol a gerlicék, hol a szépséges szép asszony? Duós Tamás, az őszbecsavarodott, meg­rokkant Duós Tamás, ott kóborolt a vadon rengeteggé változott parkban. Körülötte az ősz déresipte virulása: aranysárga avar, bi­­berszinné változott lomb; a hervadás tarka­sága, amely oly színes és mégis oly szomorú. Az ég ragyogó tiszta volt, de a levegő csípő­sen hideg, a hegyek körül már-már előtörni készülő tél fagyos lehel­ete; s a csípős légben hófehér szálak úszkáltak, mint valami bűbá­jos hárfa széttépett búrjai, amelyeken oly édes, gyönyörűséges dalokat játszott volt a zengő nyár­­ . Az öreg ember fáradtan ült le egy zor­don növevénynyé nőtt lugas aljába, s dide­regve takaródzott be kopott köpönyegébe. Kopott volt rajta minden, kopott, elhanya­golt, züllött. Mikor leült, olyan volt, mint a német ballada Toggenburg lovagja, aki ide­áll­­a ablakával szemben üldögélt éveken át: akkor is ott rostokolt, amikor már por és hamu volt. A mélységes csöndet körülötte most távoli kocsizörgés váltotta föl; Duós Tamás ügyet se vetett rá. Pedig a kocsizör­gés a kastély közelében szűnt meg; talán vendégek érkeztek? De h­át mit törődik ő a vendégekkel? Ha jönnek, jönnek. Mulassa­nak — esetleg a házigazda nélkül. Most is éppen egy nagy dáridó ért véget a kastély­ban. A cimborák egy része elszéledt dolgára, más része cserkészni ment a vadonba, a többi elázva hever a vendégszobákban. A vén kastélyban csekély megszakítással egyre tart a dáridó. Az öreg Duós Tamást ez ugyan nem mulattatja, legfölebb annak örül, hogy az örökös korhelykedés hogy pusztítja a vagyonát — meg az ő életét. Hadd pusztuljon minél hamarább mind a 57-dik évfolyam. 300. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FfféBZ the____2£ '-or. — fill. Félévre______14 . — » Negyedévre — 7 . — , Ezt hóra ------2 , 40 . Egyes szán _ ... .. 8 fill. Vidéken ■........................ 10 .PESTI NAPLÓ Budapest, 19 106. Szerkesztőseg és kiadó hivat­al, vt., Andrassy-ut 27. Csütörtök, no­vem­ber !• Apr­ó hirdet­és e­x­tr«: Egy azó 4 fl­lér, vastagabb betűvel 6 fillér« Hirdetések milliméter «nimitia­­eal, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Mai számunk 32 oldal.

Next