Pesti Napló, 1906. december (57. évfolyam, 330-359. szám)

1906-12-01 / 330. szám

=?==. 57-dik évfolyam. 330 wann. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre_ _ 2. Kot. — fill. Filévre_______14 . — , Negyedévre — 7 , — , Egy tóra____2 , 40 , Egyes aim___________8 fill Vidéken ------ IO . NAPLÓ Apróhirdetések éra: Eg­y szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter száml­és­sel, díjszabás szerint. Megjelenik minden asp, fianep és Tisarnsp után is, Budapest, K­f06. Szerkesztőseg és kiadóhivatal, vi.f Andrassy-ut 27. Szombat, december 1. Báró Kaas Ivor. Budapest, november 30. Holnap, szombaton, negyven esz­tendeje lesz, hogy Kaas Ivor megírta első cikkét a Honba. Hány cikket írt azóta, senki meg nem számlálhatja.. Tenger mélyén egymásra­ halmozódnak a finom homokszemek, migyen nagy szikla lesz belőlük. Hány cikkből rótta össze Kaas Ivor a maga erejének szikla­­várát, sen­ki sem tudja. De nincs senki az országban, aki ezt az erőt ne ismerné és nincs senki, aki ne becsülné. Az újságírás a maga ünnepének tekinti az évfordulót és ünnepli Kaas Ivert. A toll emberei, akik nap nap után ■annyi érdemetlen politikai strébernek építik az emelkedésre segítő lépcsőzetet, ma a maguk köréből való igaz érdemet ünnepeltek, és őszinte becsületérzéssel nyújtották az elismerés koszorúját olyan férfiúnak, aki­ negyven éven keresztül mindig irt és csak irt, és akinek minden írása soha mást, mint meggyőződését nem szolgálta. Kaas Ivor a toll fanatikus rajon­gója. Az ő munkásságában nem volt soha szünet, soha megszakadás. Mindig itt és mindig fanatizmussal irt. A köz­élet négy évtiz­edes történelmi folyama­tát bizonyára lényegesen befolyásolta ez az ő szüntelenül jelentkező és jelenlevő fanatizmusa. Az író eszméje azonban közkincsetsé válik, az új­ságíró érdeme mindig mások érdeme lesz. A mi kö­rünkben dicsőség, érdem és tulajdon mindig csak egy napig tart. Amit ma megírunk, az holnap már a közvéle­ményé, és ha van benne jó és használ­ható gondolat, az annak a nevéhez fű­ződik, aki kikapta a múlandóság vizéből és a valóság anyagába formálta. Kaas Ivor negyven éven át vitte szellemének kincseit a nyilvánosság elé és a politikai aréna sok, diadalt látott művésze volna kénytelen visszaadni a babért, amit Kaas Ivor eszméiért kapott. Húsz éven keresztül megszakítás nélkül, tehát jubiláns munkásságának teljes félideje alatt Kaas Ivor a Pesti Napló hasábjain ipáll Magyarország kö­zönségéhez, és ma, a jubileum idején, szintén a Pesti Napló az, amelyet mun­kásságával megtisztel. Ennek az újság­nak a közönsége tehát mindenekfelett ismét Kaas Ivort és nem kell előtte kü­lönösen hangsúlyozni, hogy mit ünne­pelt ma az újságírás egyeteme őbenne. Nem személyi kultusznak áldoz­tunk. Személ­yi kultusz médiuma Kaas Ivor nem is lenne soha. A munkát és a munkának azt a meleg szeretetét ünne­peltük, amelyet Kaas Ivorban mind­annyian megcsodáltunk. Mi, az újabb hírlapírói nemzedék munkásai, úgy ál­lunk előtte, mint növendékek tanítójuk előtt, és bár sokat közülünk hajlam és meggyőződés, szokás és tanulmány más világba, más gondolatkörbe terelt, mint amelyben Kaas Ivar él: nincs senki kö­­zöttü­nk, aki a mesterségnek oly becsü­letes és oly önzetlen szolgálata előtt ne a legmélyebb hódolattal hajolna meg. Ki látta Kaas Ivort egy pillanatig is nyugodni? Ki látta Kaas Ivert egy pillanatig is munka, izgatás nélkül ? Ami nem tetszett neki, azt szüntelenül, pihe­nés nélkül korholta. Amiről az volt a hite, hogy hazájának javára válik, amel­lett lankadatlanul üt, izgatott. Szenve­délyes, agitáló temperamentum. A nyu­godt, kontemplatív bölcselkedés előtte ismeretlen. Az ő fegyvere a fanatizmus, az ő válya a hév, az ő érvelése az örök láng. Ellenfeleit izzó gyűlölettel üldözte. A támadásban kíméletlen, a szeretőiben végtelenül­ gyöngéd. Haragtól és gyűlö­lettől izzó cikket ír, amely egy ember sorsát semmisítheti meg, és ugyanakkor utolsó pénzét adja egy szegény kollegá­jának, akiről tudja, hogy családja ott­­hon éhezik. A meggyőződése acélke­­mény páncélba van burkolva, de a szi­vét nem fedi semmi. Ahoz mindenki hozzáférhet. Az mindenkié. Amikor toll van a kezében, akkor nem ismer oppor­­tunitást. Amikor pedig az embert kere­sik benne, csupa­ szivet találnak. A hírlapírás hőse. Irta: Mezei Ernő. Carlyle a hősiességről írot­t művében (Heroes and Eero-Worship) keresve a hősies léleknek nyilvánulásait az emberi tevékeny­ség minden ágában, a nemes hiten, bátor akaraton és becsületes munkán alapuló hősies életpályák egész képsorozatát tárja fel. Lát­juk a hőst, mint prófétát, a hőst, mint tör­vényhozót, a hőst, mint harcost, a hőst, mint költőt, a hőst, mint írót, a hőst, mint fel­találót, a hőst, mint gyárost stb. A mű kelet­kezésének idején a hirlapirodalom jelentő­sége még nem nyomult annyira bele az álta­lános gondolkozásba, hogy a nagy angol író­nak a hirlapiró­ hőst külön cím alatt és hiva­tásának megkülönböztetett szépségében kel­lett volna bemutatnia. Talán nehezebbnek is látszik ezen a pályán a hős mintáját kivá­lasztani, mert maga ez az életpálya komo­lyan gyakorolva, a heroizmus égi jegyében haladt. Igazi hírlapírót a hősies odaadás szik­rája nélkül elképzelni sem lehet. De a ma­gyar hírlapirodalom összesége ma egyérte­­lemmel­ jelöli ki a maga kebeléből azt, akit negyvenéves hirlapírói munkásság betelj­e­­sültén a hősiesség babérjával övezhet. A hős mint hírlapíró! Akit ez az elnevezés mindenekfölött megillet: Kaas Ivor. Negyven év a mindennapos politikai publicisztika első sorában! Negyven év, amely első napjától utolsó napjáig megsza­kítás nélkül a szellemi energiák legizzóbb kifejtésében, lázasan lüktető, idegemésztő agymunkában telt el! Van-e más szellemi természetű foglalkozás, akár az íróé, akár az allanderrine, vagy hivatalnoké, amely csak munkamennyiség, és fizikai megfeszítés dol­gában így kipróbálná emberét? Mint a kato­nának háborúban eltöltött éve, ez a teljes negyven év kétszeres beszámítás alá esik. De mindez még csak alárendelt szempont olyan hírlapírónál, aki számára a toklban sugalló démon lakik és aki minden tinta­­csöpp ömlésében szíve vérkeringését érzi. A modern publicisztikának alig lehetne jellem­­zetesebb alakját találni, mint Kanus Ivort. A legerősebb politikai érzék, a közélet min­den inspirációja egyesül benne a hírlapíró­nak minden speciális tehetségével. Uralkodik rajta az a heves impresszionizmus, mely a vérbeli hírlapírónak legbecsesebb tulajdon­sága és melynek erejével mindent meglát, mindent felfog és mindent megítél. És ez teszi, hogy bár hirlapírói készségét nagyon különböző témákon, a közéletnek mindenféle változatos, távoli és közeli, majd jelentős, majd apró tünetein váltja be, semmiféle írá­sában nem hiányzik a stínnek fénye és színe, a gondolkozás lendülete, legkevésbbé az ak­tualitás forrósága. De főképp megkülönböz­teti őt, hogy ez az élénk impresszionizmus még politikai egyéniségére, sőt egész erkölcsi lényére is rányomta a jellemző bélyeget. A föltétlen egyéni tisztesség, a hivatásában való hit, az őszinte meggyőződés volt min­denkor publicisztikai útlevele. De ezeket a nemes tulajdonságokat különös nyugtalan tűzragyogással önti el izgékony képzelődése, lobbanó vér­értéke, melyek az ő írását sok­szor a szenvedélyes szeretet és szenvedélyes gyűlölet kohójává teszik, néha az elfogult pártoskodás színében tüntetik föl. Lelkét fe­szíti az örökké vibráló érzés, olyan explozív erő lakik benne, mely hirtelen kitöréseivel Dr.U uj lUUUUUU i'ICUi lUUUh »emut sem régibb, sem újabb publicistáink közül, akinek nyilvános hatása oly folytonosan és oly közvetlenül a harcok tüzét élesztette volna. A hirlapirói „ecclesia militaris“ tetőtől­­talpig felfegyverzett alakja, ügye szolgálatá­ban nem tartózkodva a kérlelhetetlen szemé­lyes támadásoktól sem. Lelke elemi tüzétől hajtva nem egyszer hirtelenül vált el azok­tól, akikkel együtt küzdött és pályatársai közül talán alig van egy is, ki legalább poli­tikai tekintetben félelmetes ellenségnek ne ismerte volna. Volt már olyan időszak is, hogy a szinte elszigetelt őrszemnek, enfant perdának kellett tartani a hírlapirodalom világában. De azért a harcok hevében sem történhetett meg, hogy bármi véleményének jóhiszeműségét kétségbevonják. Nem még az sem, hogy a lelkében lakozó igaz jóakaratot félreismerjék. Ez a negyven év ünneplése, ez a konvencionális alkalom csak arra szol­gál, hogy nyilvánvalóvá tegye mindnyájunik szeretetét iránta. Ez a hős, mint hírlapíró negyven év ta­núságának piedesztáljára állítva. Lénye, vér­­mérséke, szellemi ereje, erkölcsi heve ezen a hosszú időn át, az első ifjúságtól az aggkor küszöbéig nem változtak. Se hanyatlás, se elkopás, se fáradtság nem mutatkozik rajta, nem, még a szkepticizmusnak árnyéka sem. Negyven éven át, amely a modern Magyar­­ország kialakulásának korszakát foglalja be, ő volt a mindennapos eseményeknek legelső kommentátora. Látta a 67-iki kiegyezés va­júdását és megszületését és azok közé tarto­zott, kik kezdetben bizalmatlansággal fogad­ták az új rendet. Később Deák művét szen­vedélyesen védelmezte a balközép ellen. Ti- Mai szauiun­k 28 oldal.

Next