Pesti Napló, 1907. szeptember (58. évfolyam, 208-232. szám)

1907-09-01 / 208. szám

y-n 58-dik évfolyam. 208. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Esési *rre_ _ 28 kor. — AH. Félét«_______ 14 . — m Kegyedét« — 7 . —­­ Egy Lén___2 , 40 , Egyes szám _ ______16 üli. Apróhirdetések órás Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel s fillér. Hirdetések milliméter számítás* •&1, díjszabás szerint. Megjelenik hétfő kitételétő­ naponkint, ünnep után k­. Budapest, 1907. Szerkesztőség és kiadóhiivatal: VI., Andrássy-ut 27. Vasárnap, szeptember 1. Divat-élet. Budapest, augusztus 31. A ,,szezon“-t nevezzük ,,divatélet“­­nek, semmi más értelme nem lévén, annak hogy a miénket összehasonlítsuk akár a londonival, akár a párisival. Itt van a szezon, szeptember, a mozgalma­­sóbb elevenségnek, minden tényező és inté­zmény munkálkodásának és akcióba indulásának az időszaka kezdődik. Tu­lajdonképpen a mi viszonyaink között nem­ igazságos következmény, hogy szeptemberben kezdődik a szezon. Or­szágunk természeti tulajdonai szerint a mi szezonunk a nyár lenne. Ha igaz az, amit évtizedek óta szajkómódra ismételnek a képviselőházban vala­mennyi földmivelési budget tárgyalása alkalmával, hogy „Magyarország par exellence földmi­velő ország“. Ha igaz az hogy minálunk a nyár az, amikor eldől egy egész évi életnek a sorsa: terem-e vagy nem terem, jön-e jég, vagy meg­könyörülnek az egek, leégeti-e száraz­ság a takarmányt, vagy elkerüli. Ha a szezon a munkálkodást jelentené, ide­kötné nyáron a társaságok irányító té­nyezőit. Persze ha viszont az irányító tényezők a munkálkodók volnának s nem ama nagyúri hagyomány örökösei, hogy a föld gondja a tiszttartóé, ami­képpen a perek gondja az ügyvédié. Had­d pereskedjék a természettel a tiszt­tartó, az ispán, az intéző. Gyönyörű vi­dékeink a klímái változatosságával, itt a fenyves, amott a déli temperatúra és hús hullámú tó, egyébütt a gyógyító források sokasága: azt hirdethetnék, hogy másképpen is a nyár lehetne a sze­zonunk. De a divatélet szokásai az őszt rendelik. íme itt van, hát nézzük, mit kapunk általa. Szeptember Budapesten az év két legszebb hónapja közül az egyik, május a másik. Szeptember verőfényes szokott lenni, enyhe. Mintha kedvesétől búcsúzó szerelmes lenne a szeptemberi na­p. Az ezüst és opál szűreivel csillogó Duna, akárcsak a festői hatások kedvéért lenne, erejét, jótékonyságait alig hasz­náljuk fel, csak büszkélkedünk vele, hogy gazdagok vagyunk. A budai poéti­­kus erdők és hegyek szintén csak a fest­ményhez tartoznak. Életünk ideszorul a falak közé. Városunk alig terjed, csak panaszkodunk, hogy mert szűkén va­gyunk, kipréseljük egymást, avagy ki vagyunk szolgáltatva az erősebbek zsarnokságának. Kifelé azonban nem szeretünk menni. Budapest lakossága leginkább kényelmes, mondjuk köz­nyelm­ű, sőt rest. Budapest lakossága az ország minden vidékéből ideszármazott fajtának a tömkelege ezen tulajdonsá­gaiban egyforma. A pompát szereti, de az igazi jómód szolid alapon való meg­szerzése nincs ínyére. Nincs hozzá tü­relme, nincs kitartása. Mint ahogy mi­nálunk az emberek túlnyomó része nem azért száll villanyosra, mert sietős az útja, hanem mert kényelmetlennek tartja a gyalogjárást és a legalsóbb nép­osztályban is van úgynevezett parvenü hajlandóság megmutatni, hogy neki is telik villanyosra: ő is ur akar lenni a pénzéért. Az a hat krajcár már úgy sem számít. Ugyanez a felfogás uralkodik feljebb. Mert távolabbra költözni, az a pár forint már úgyis mindegy. És még feljebb: miért spekulálni, hogy takaré­kossággal talán­ ott messzebb egy kis házat lehetne szerezni. Aztán még messzebb­­ az annyi, mint távolabb lenni a véletlen szerencsétől, melyről min­denki azt hiszi, hogy egyszer eléri, hát ügyel, nehogy elkerülje. A távolabbra nézés, az előre való gondoskodás éppen nem tartozik tulaj­donságaink közé. Megindulnak a kara­vánok, szülők a gyermekekkel, minden­­ nap újra kezdik a vándorlást és kitűnik, hogy nincs elég iskola. A régiek nem számították ki előre a népesség fokoza­tos szaporodását s a mostaniak csak azt tudják, hogy az iskoláztatás kötelező,­­ de nem segíthetnek ama bajon, hogy nincs iskola. Tanítói állásokért mindkét nemen ezrek és ezrek törik magukat az oklevél-tulajdonosok, de nincs állás, mert előre nem számították ki, hogy több iskolára lesz szükség. Miként min­­denféle nyomorból sokat el lehetett volna hárítani egy kis előzetes gondos­kodással. A sok késői jajgatás a rette- Mai számunk 44 oldal. *­­ Hajnali trapp. Irta: Molnár Ferenc. (Utáanyomás tilos.!’ '(Történik egy piszkos, kopott konfortabaon, hajnali féléskor, a Stefánia-úton. A nap most kel föl. Még nyáriasan eüt, de a piszkos kis tó fölött már piszkos kis szeptemberi ködífosz­­lányok szállanak. A kocsiban egy lump ül, a bakon egy nagyon rongyos, borotvál­a­tl­an ko­csis. A lump most dűlt ki egy kávéházból, gyű­rött, sárga pofával. Mielőtt hazamegy, egyet levegőzik a ligetben. Ezért ül a kocsiba. A ló fürgén trappok) A lump: Te kocsis, szegény ember vagy te? A kocsis: Igenis nagyságos ur. (Hátra­­fordul.) Az ur: Előre néz az A kocsis: Igenis. (Szünet.­)­ Az ur: Van feleséged? A kocsis: Kettő. Az ur: Bravó. És gyereked ? A kocsis: Az egyiktől három, a másiktól frégy. Összesen nyolc. Mert van egy régi is, se­gédkoromból. Az ur: Hát nem kocsis vagy? A kocsis: Nem, nagyságos ur. Az enyém a( cejg. . ... Az ur: Ez a piszok a tied­ ? És az a virsli is a tied, ami ezt a piszkot húzza A kocsis: Mind az enyém. Négy kocsim van és nyolc lovam. És két omnibuszom, te­metésre való. És van egy fehér fiákerem, ami­ben elöl kis üvegszekrény van, gyerekkoporsó­nak­. Ez mind­ az enyém, amért ilyen rongyos vagyok. De ha éjjel járok, nem öltözöm ki. A cejg is éjjeli cejg. Az úr. Hát akkor mégse vagy szegény, te szemtelen. Miért mondod­, hogy szegény vagy ? A kocsis: Az Illés­ utcában van a házam.­­Az is az enyém. És egy üres telkem is van. Nem vagyok én koldus, csak szegény ember vagyok. Akinek parancsolnak, az szegény embert ( Szünet.­’ Az ur: Jól megy a lova. A kocsis: Az enyém? Az ur: A magáé. A kocsis: Nem értettem mindjár­t, mert hirtelen magázni tetszett. Az ur: Persze, hogy magázlak. Hiszen ke­gyed háziúr és temetkezési vállalkozó. Hallja, én szeretnék felülni a bakra és hajtani egy kicsit azt a trappert. A kocsis: Tessék. Az úr: De kiröhögnek az emberek. A kocsis: Ugyan miért? Az ur: Mert ketten ülünk a bakon és a kocsiban nincs senki. De ezen könnyű segí­teni. Kegyed majdi beül a kocsiba, mintha ke­gyed volna az ur és én volnék a rongyos. Jó? A kocsis: Jó.­­Most megáll a kocsi. A kocsis beül a kocsiba, az ur felül a bakra. Aztán elindul­nak. Az ur nagyokat üt a lóra.) A kocsis: Szabad rágyújtani? Az ur: Hogyne. Hiszen most maga a fu­var. Hova méltóztatik ? A kocsis: A víztoronyig és vissza. Az ur: Igenis nagyságos ur. Gyio. (Na­gyokat vagdos a lóra, így trappélnak egy ideig némán. Egyszerre megszólal benn.) A kocsis: Te kocsis, gazdag ember vagy te? Az ur (megfordul a bakon) : Mi ? Mi ? A kocsis: Előre nézz. Azt kérdeztem, hogy gazdag ember vagy-e? Az ur (vállat­­om): Igen. (Szünet.) A kocsis: Van feleséged? Az ur : Huszonhárom. A kocsis: Ez már teszi. És gyereked? Az ur: Egy sincs. A kocsis:­ Hát mid van ? Az úr. Van egy fehér nadrágom, nyolc szövetkezeti váltóm, az első feleségemtől há­rom, a másiktól négy, és egy hamis váltóm a nagyapám nevére. Összesen nyolc. Volt egy bútorozott szobám a Csömöri-utón, de kidob­tak belőle, mert négy hónapja nem tudom fizetni a tizenöt forintot. Állásom nincs, ma zálogba csaptam az ezüst cigaretta-tárcámat, abból ittam nyolc üveg sört és még maradt egy forintom, amit magának szántam. Most kunyerálni akartam a háziasszonyomnak, hogy még csak ma engedjen otthon aludni. Gondoltam, beáztatok egy pakli gyufát a po­hárba és megiszom, mert a revolveremet el­adtam. De ha nagyon álmos leszek, nem iszom gyufát, mert nagyon szeretek aludni. Majd ha fölkelek, ak­kor iszom meg, mert mindig, ami­kor fölkelek,, könnyes a párnám, mert álmom­ban siratom a fél­ret­a­poso­tt életemet és elrva mosakodom délben. De kutya legyek, ha van egy krajcárom foszforos gyufája. Majd maga visszaad egy krajcárt a forintból.

Next