Pesti Napló, 1908. szeptember (59. évfolyam, 209–234. szám)
1908-09-01 / 209. szám
Lassan, lassan, lassan... Budapest, augusztus 31. Emlékezzünk meg egy pillanatra báró Fejérváry Gézáról, a honvédelmi miniszterről, akit Apponyi és annyi sok faj függetlenségi támogatott, mikor vele együtt mindannyian szabadelvű pártiak voltak. Emlékezzünk meg róla, mert Apponyi is emlékeztet rá. Emlékezzünk arra a nevezetes beszédére, amelyet a Széll-féle obstrukció idején tartott és amelyet a függetlenségi párt oly vad türelmetlenséggel lehurrogott. Mikor a háborgó függetlenségiek nemzeti követelményeire lehűtő hidegséggel felelte, hogy csak „lassan, lassan, lassan . . Nem megy minden egyszerre. Nem lehet évtizedes szokásokat egyszeriben megváltoztatni. Hanem lassan, lassan, lassan kell előrehaladni. Majd megérik szép sorjában minden. A függetlenségi párt gúnyos hahotával fogadta ezt a kitérő halasztást,amelylyel a darabont-generális a függetlenségi álmokat szerette volna örök időkre eltemetni és a közhit gúnyos jelszóként kapta fel ezt a háromszavas elöltatást. A függetlenségi párt választási szózatában Kossuth Ferenc aláírásával még külön válasz is volt a Fejérváryféle biztatásra és a párt harsányan tiltakozott ellene, hogy az ősi függetlenségi programmot az efajta biztatások és kerülő utak követésével elposványositsák. Ma azonban gróf Apponyi Albert nyilvánosan elégtételt szolgáltatott báró Fejérváry Gézának és nyilvánosan dezavuálta a párt választási szózatát. Sághy Gyula választói előtt beismerte, hogy Fejérvárynak volt igaza. A függetlenségi politika nem valósítható meg úgy, ahogy azt a függetlenségi párt akarta, hanem csak úgy, ahogy Fejérváry mondotta. Szép lassan, lassan, lassan . . . Nem lehet egyszerre feljutni a meredek hegyre. Nem lehet egyszerre megváltoztatni évtizedes szokásokat. A meredek lejtőn nem lehet felkapaszkodni. Kerülő utat kell keresni és szép lassan kell haladni előre. Ahogy azt Fejérváry Géza mondotta és ahogy ma Apponyi Albert, is elismeri. Várjon észreveszi-e Apponyi, hogy már egészen visszatért oda, ahonnan kiindult? Mit mondott ő a mérsékelt ellenzéki padokon a függetlenségi párttal szemben? Nem ugyanazt, amit Fejérváry mondott, mikor Apponyi támogatta? A mérsékelt ellenzék és a belőle kialakult nemzeti párt folytonosan azzal érvelt a függetlenségi párt ellen, hogy elérhetetlen fantomok után futkos és hogy a gyakorlati politika sohasem teheti magáévá az ő tanításait. És mikor Apponyi a nemzeti pártból a szabadelvű pártba ment át, mikor egyforma lelkesedéssel és buzgalommal szolgálta Széll, Fejérváry és Tisza István politikáját, ugyanezzel a nemzeti párti magyarázattal verte agyon a függetlenségi párt minden törekvését. Míg aztán a november 18-iki merénylet éjjelén megtört lélekkel tett vallomást arról,, hogy élete egyetlen nagy tévedés, mert csak a függetlenségi törekvések azok, amelyekkel a hazát és önmagunkat a legsikeresebben szolgálhatjuk. Óriási út volt az, amelyet Apponyi a mérsékelt nemzeti párttól a szabadelvű párton keresztül a függetlenségi pártig megtett — a meggyőződés szolgálatában. Megtagadta múltját, küzdelmeit, barátait és felvette a függetlenségi keresztséget, mint az egyedül üdvözítő hit boldogító malasztját. Ma aztán megint visszatért oda, ahonnan elindult. Az lett, aki a régi volt. Azt mondja megint, amit régente mondott, amikor Tiszáékkal és Fejérváryékkal volt egy párton és amit Fejérváry mondott az ő helyeslése közben is. Lassan, lassan, lassan. Azt mondja megint, amit nemzeti párti korában mondott: a lelkek mélyén minden magyar szívben ott van a függetlenségi ideál, de a politika a lehetőségek tudománya és az ember azon az útón halad, amelyen célhoz juthat, nem pedig azon, György gróf halála. Irta: Pásztor Árpád. (Utánnyomás tilos.) Az alább következő irásmű riport is lehetne. Izgalmas és szomorú leleplezés, egy tönkrement és tönkretett élet története, mely kikivánkozva a belletrisztika oldalairól az újságok hangzatos lapjairól szólana az emberekhez, hogy legalább emlékedben ne kárhoztassák szegény György grófot, aki harmincnyolcéves korában Newyork egyik közkórházában halt meg s egy irgalmasszivü magyar leány jóvoltából temettetett el. Nagytekintélyű nevek és emberek szerepelnének, akkor ez írásban, előkerülnének féltett levelek és elkerülnének kegyetlen hideg érzések amelyek többre becsülnek családfát, ősi nevet és arisztokratikus gőgöt, mint egy szegény, szenvedő életet, mint egy vergődő emberi romot, melynek még halálában sem bocsátanak meg s nem viszik vissza a csöndes, szomorú ingású lőcsei temetőbe, ahol pedig anyja holtteste mellett úgy szeretett volna pihenni. Újságíró vagyok, szabad és független, és nem rettent meg, hogy a szomorú, való élet képeit kellene a nap világító sugarai elé állítanom, hogy az, mint a fényképek filmjéről, rettentő és gyászos jeleneteket hívjon elő a múltak lapjairól, — de György gróf emlékét szomorú, szenvedő és bánatos szerelmek lengik be, ezeket a szerelmeket tisztelem és ezért lesz ez az írás inkább novella, mint riport. Szegélyes és szakgatott novella. Mintha egy részét magam láttam volna, más részét pedig valaki elmondaná. Ismertem György grófot. Mindenfelé csak Gyurinak hívták. A legszebb ember volt a hadseregben és kezdő újságíró koromban nem egyszer láttam, mikor a felvonás közepe táján vidám jókedvvel, a duzzadó fiatalság és sugárzó szépség ereje tudatában jött a nézőtérre és ült az első sor szélső székére. A nézőtéren sugdoloztak az emberek, a színpadon a lányok egyszerre lelkesebben énekeltek, táncoltak s egy karcsú, magas, sápadt színésznő büszke elégedettséggel jártatta körül szemét a színpadon és a nézőtéren. Gyuri gróf neki udvarolt, Gyuri gróf főúri pajtásaival miatta jön a színházba. A színházigazgató boldogan nézte az első sort. Csupa gróf, csupa kaszinótag. Ezt csinálja utána a másik színház. Gyuri gróf egy nap négyszázezer koronát nyert a kaszinóban, másnap kilencszázezret vesztett. Mosolyogva nyert, mosolyogva vesztett. Gyönyörű, bolond, fiatal főhadnagy volt. Mindenki szerette. Testben, lélekben nemes, pompás társalgó, okos és szellemes, császári és királyi kamarás, huszártiszt, nagy vagyon ura, budapesti legendák hőse és könnyelmű grófok barátja. Bolond szócska----Ha ... Ha ezekkel a tulajdonságokkal nem születik grófnak, ha szegény embernek fia, ha nem tagja a kaszinóknak, hol volna akkor ma? De ő grófnak született és az is volt. Magyar gróf. És katonatiszt. Akinek nem szabad megállnia, akinek el kell égnie, aki, amíg gazdag, mindenki, az egész ország ura, minden polgár, zsidó és cigány parancsolója, tehetség, sőt zseni, — ha szegény, még egy ideig úr, aztán teher az ősi család nyakán, végül elzüllött fráter, tönkrement magyar mágnás, akit a család közös költségen küld ki Amerikába. Kétszáz forint útiköltséget ad neki és ezer forintról szóló utalványt, amelyet azonban csak Amerika földjén válthat be. Aztán elindul a hajó. A család szabadon lélegzik, Amerika olyan messze van és az oly mély. A hajó végre is megérkezik Newyorkba. Az elsőosztályú utasok között van egy sápadt, magas daliás termetű fiatalember. Ruhái előkelőek, választékosak, bőröndjein ércveretű kilencágú korona, emlékeiben mámoros, tobzódó múlt, előkelőség. Magyar mágnás. Oh, ha csak látogatóba jönne ide! Milyen ragyogó, milyen érdekes volna ez a hatalmas város. Felhőkarcolói ormain a zászlók őt köszöntenék, a Waldorf Astoria tetőkertjén a cigány néki játszanék, megnyílnék előtte a Morganok és Wanderbiltek palotája. De György gróf új életet jön kezdeni. A legdaliásabb főhadnagy, nők bálványa, egy tudatlan, fel nem használt, értékes üres lobogásaiban elégett zseni, aki egyetlen szót se tud angolul, — uj életet jön kezdeni Newyorkba. Newyork! A világ menekültjeinek rejtőző helye, a nagy konc, melyre a kiéhezettek, a lerongyolódottak rávetik magukat, hogy felszívják erejét s magukhoz ragadva dollárjait, megvásároljanak újra téged: éset. A Bronxtól le a brooklyni hídig csatatér ez a föld, indulóit a döntő rohamra vasutak zúgása dübörgi, dobpergése a gépek lüktetése, és kürtje a gyárkémények búgásra. És ez izgató zúgásban rohannak a harcosok. Csataorditástól visszhangoznak az utcák, rikoltoznak a börzék, és reszketnek az üzletek. Mennyi szívósság, fürgeség, elevenség, rakásáén óceán 59*dik évfolyam. 209. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész íné _ 28 bor. — fill. Fílíne____14 v . Negyedévié _ 7 » — « Egy béta---2 ,40. Egye. izém________t6 fiú.PESTI NAPLÓ Budapest, 1908. Szerkesztőség és kiadóhivatal: V Andrássy-ut 21 Kedd, szeptember 1. Apróhirdetések Ara: Egy ezé 4 fillér, vastagabb betűvel B fillér. Hirdetések milliméter némításval, díjszabás szerint* Megjelenik hét» kkéléni naponkint ünnep ötén is. Mai számunk 30 oldal.