Pesti Napló, 1909. április (60. évfolyam, 77–102. szám)

1909-04-01 / 77. szám

Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése március vé­gén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Az ámítások vége. Budapest, március 31. Válság már jó idő óta van, de most, úgy látszik, visszavonhatatlanul van. Nincs több halasztás, nincs több mester­kedés. Ez a kormány megy és ez a koalíció is felbomlik. Nemcsak Andrássy jelentette ezt be a folyosón, hanem ezt beszéli már minden illetékes és nem illetékes tényező Magyarországon. A kormány húsvét előtt vagy után lemond és megkezdődik a likvidáció. Egyelőre a kartelbankot kell elte­metni, amelyet Kossuth Ferenc keresz­tülerőszakolt a minisztertanácsban és a függetlenségi pártban, jóllehet nálánál jobban kevesen tudják, hogy a kartel­­bankból sohasem lehet semmi, mert Ausztria tudni sem akar róla. Ha elte­mették a kartelbankot, el kell majd te­metniük az önálló bankot, mert erről meg nemcsak Kossuth, de az egész kormány tudja, hogy a király nem haj­landó elfogadni. És ha eltemették a kar­telbankot és eltemették az önálló bankot és a kormány is már beadta a lemon­dását, akkor kezdődik a tulajdonképpeni válság. Mert egészen addig adva van a hely­zet. Azon túl egészen bizonytalan és csak az után fog valahogy kialakulni. És azt nem tudja éppen senki, hogy miként. Nyilván arra törekszik a kormány és a pártok többsége, hogy valami for­mula vagy kompromisszum segítségével új pártot, új többséget, új kormányt le­hessen alakítani, hogy aztán új név alatt és kielégített gyomrok és ambíciók segít­ségével folytatni lehessen a régi életet. Már nyíltan írja is a néppárt lapja, hogy a bankkérdést elhalasztják 1917-ig, Apponyit megteszik miniszterelnöknek, a kereskedelmi minisztériumot kettéosztják, hogy új állások legyenek, Wekerle lesz pénzügyminiszter és Hollóék is megma­radnak az új kormánypártban, amelybe csak Justh és kis tábora nem fog be­vonulni. És ha már a koalíció egyik pártjából halljuk ezt a megoldást, akkor nyilván el lehet képzelni, hogy milyen alapon készül a kibontakozás. Nos hát, tapsoljon az ország! Élje­nezze a koalíciót, Kossuth Ferencet és az önálló bank tántoríthatatlan rajon­góit! Önálló bank nem lesz, de új ál­lások igen. Szép megoldás! Égre-földre esküdött mindenki a függetlenségi pár­ton, hogy de már az önálló bankból nem engedünk, és ha nyertünk is sokat, most ugyancsak megmutatjuk, hogy ku­rucok vagyunk. Csak Apponyi mert la­­banckodni. Csak ő merte kimondani,­­ meggyőződésből vagy taktikából-e, mellékes , hogy az önálló bank köve­telése őrültség, de most meg már mint az önálló bank rajongó hívét emlegetik őt is. Mikor már biztos, hogy az önálló bankból semmi sem lehet. De a többi az önálló bankra esküdött és Kossuth Ferenc legutolsó híres levelében újból fogadalmat tett, hogy ha a kartelbank nem megy keresztül, ő az önálló bank állás­pontjára fog visszahelyezkedni. Elhiszszük, hogy vissza fog rá be­helyezkedni, de abban is biztosak va­gyunk, hogy hajlandó lesz megint el is hagyni. Gyönyörű mondatok fognak el­hangzani a királylyal való egyetértés szükségéről, és a hazáért ontott forró kények között fogják proklamálni a nem­zet magasabb érdekeinek a védelmét, amely megkívánja a jó hazafiaktól, hogy a királylyal való egyetértés nagy előnyéért mondjanak le még egy időre különleges vágyaikról. Tűrjön még a nemzet, sa­jogjon a seb, ha eddig sajgott, de a királylyal ne kezdjünk ki újból, mert ak­kor se kettéosztott minisztériumok, se semmiféle minisztériumok nem lesznek, és mehet mindenki vissza az ellenzékbe, amelyet pedig oly jól esett és olyany­­nyira érdemes is volt elfelejteni, így lesz, mert más nem lehet. És mindenki tudta, hogy nem lesz és nem lehet másképp, a kormány, a koalíció és Kossuth Ferenc a legjobban tudta, de azért mindenki ámított, mindenki szavalt, és mindenki szent esküvel kö- Ernesztin kisasszony. Irta: Ego. (Utánnyomás tilos.) Az egész fürdőhely olyan kicsi volt, mint valami pesti sétatér. És vendég mindössze any­­volt benne, mint holmi üres pesti kávéházban. A fürdő körül — amely fensíkon feküdt — dombos, alacsony vidék terült el; volt rajta egy pár falu és elszórva, a dombok közelében, még egy pár hasonló, apró kis fürdőhely. Aztán következtek az igazi hegyek, a magasak, aztán a még magasabbak és azokon túl jöttek a nagy, fekete hegyek. Messze, messze pedig — talán igaz se volt, talán csak hittük, talán felhő volt? — messze, messze, csak szép időben mutat­kozva, nagy vihar előtt, a villámsugarak által megvilágítva, ott látszott kopáran, fehér hóme­­zőivel: a Tátra. És esténként, ha a „szálloda“ előtt össze­gyűltek a fürdővendégek, jött egy kis szellő a hegyek felől és az öreg, köszvényes tanfelügyelő a kabátjába burkolódzott — olyankor megszó­lalt a fürdő igazgatója: „ah, ez az igazi s hami­­síttatlan tátrai levegő!“ A fü­rdővendégek pedig, a beteg, szerény kis emberek, vagy egészséges, mohó, élni vágyó emberek, sóhajtoztak és azt mondták: „oh, a Tátra!“ A „szálloda“, egy régi, főúri kastély volt és a falakon ott csüngtek meg a pénz nélkül ér­téktelenné vált ősök értéktelen arcképei. A szo­báknak még meg volt a régi, óriási táncterem, vagy kicsi boudoir formájuk,, és ezekben az egerek világos nappal is egykedvűen szalad­gáltak a lakók szeme láttára. Az egerek nem bánták, ha a pesti lapokban hosszú hirdetések jelentek is meg a fürdőhely modern komfortjá­ról­­ és a hygienia kielégített követelményei­ről ... A fürdővendégek vagy hittek szentül az ottani gyógyforrás csodatevő hatásában és akkor eltűrtek mindent: egeret, koplalást, drága­ságot — vagy nem hittek benne és akkor előbb­­utóbb úgyis elmentek arra messzire, a nagy he­gyekbe, igazi fürdőhelyekbe. Ahol talán mégis csak több volt a modern kultúra. A kis fürdőhelyek közt alig volt különbség. Mindegyiknek volt valami csodatévő forrása, az egyiknek köszvény, másiknak gyomorbaj, a harmadiknak meg asszonyi nyomorúságok el­len. Olyik bucsujáróhely is volt. Az egyik tiszta volt, de enni nem adtak benne, a másik rettene­tesen piszkos volt, de jó kuglófot sütött a ven­déglős felesége ... A pesti lapokban valameny­­nyi hirdetett . . . Mindegyiket rágta, rágta a kis fürdőhelyek férge: a szegénység és az ellen hiába ajándékozta meg őket a természet minden kincsével, szépségével, hiába . . . A mi fürdőhelyünk tőszomszédságában tót helység volt, szegény, férfinélküli, szomorú kis helység. Csenevész emberek, görhes alakok, sovány vénasszonyok lakták; alig egy-két gye­rek élt benne. Ahány volt, az is csak készülő­dött, készülődött a­z amerikába; a felnőtteket csak a nyavalyájuk tartotta itthon. Se hasznuk, se káruk nem volt a szomszéd fürdőhelyből és csak néha-néha dugta be egyik hosszuhajú vén­ember fejét a kerítésen, melynek kapujára fris­sen, olajfestékkel rámázolták: „Isten hozta!", a szíves köszöntést. Télen így is, úgy is lopkod­ják a fát az erdőből, akár terrain-sétákra be­rendezett fürdőerdő az, akár egyéb, — gondol­ták a vénemberek és megbámulták a vendé­geket. A vendégek azonban, ha már egyszer ott voltak, komolyan vették a hely fürdőhelyi jel­legét. Szórakoztak. Öltözködtek. Flirtöltek. Plety­­káztak. Volt ott mindenféle szerelmi ügy. A pár ember közt csudálatos relációk keletkeztek. Volt ott szerelmi tavasz, nyár és ősz, a déli hó és bóra ... A nyugodt ember összecsapta a kezét: „uram isten, tégy egy pár embert egy, skatulyába, különböző korú nőstényt és hímet, össze nem valót, vadidegent, — és szerelem lesz a régt, szerelem, szerelem!“ Mindenfelé, minden asztalnál volt „valami“, valami exotikus természetű titok. A kis leányok és az öreg emberek, érett asszonyok és fiatal gyerkőcök közt szerelmi izgalom keletkezett és a levegő zsongott a titoktól . . . Igazi, komoly dolog, igazi szerelem, igazi „ügy“ azonban csak kettő volt. Ezeknek aztán volt értelme, házas­ságtörési fontossága, vagy sirokkós levegője. Biztos szobába lopódzásokkal, titkos levelezés­sel, szobaleány megvesztegetéssel egybekötve... Az egyik központjában egy kis pesti asszony, meg­ egy szolgabiró, a másikéban egy fiatal leány, meg egy orvosnövendék állottak; az egyik ügy csupa pozitív, igazi szerelem volt, frázis nélkül való, nyári és forró. A másik csupa frázis, vágy és akarás és gyávaság . . . De a két föügy mellett volt még több apró 60-dik évfolyam. 77. szám, ELtextsTéai ájux: Estet­ten___28 kot — filL­­ Féltere ------14 . -Negyedén® _ _ 7 Egy bén _ — 3 40 Efyee ez Lm______ 10 fill.PESTI NAPLÓ APRÓHIRDETÉSEK ÁRA Egyes szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter számítás­sal, díjszabás szerint. Megjelenik hétfő kivételéve­ naponkint, ünnep után is. Budapest, 1909. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andrássy-út 27. Csütörtök) április 1. Mai számunk 24 oldal.

Next