Pesti Napló, 1909. július (60. évfolyam, 154-180. szám)
1909-07-01 / 154. szám
V*-' ft V r.$. . 'I j Jfigj Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőket,', Ithnek előfizetése június végén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Kitérés: Budapest, június 30. Ma estére nagy leszámolás készült a függetlenségi pártban. Viharfelhők lógtak az égen és a beavatottak sötét ábrázattal jártak körül, veszekedést, leszámolást, szakadást sejtetvén a kiváncsiaskodókkal. Azonban semmi sem történt. Se veszekedés, se leszámolás, se szakadás, se semmi. Kossuth Ferenc előterjesztette az intézőbizottság tegnapi határozatát és a párt ezt egyhangúlag magáévá tette. Azután kellett volna jönni a nagy leszámolásnak, de ez elmaradt. Kossuth motyogott még valamit a tárgysorozat egyéb pontjáról, de az emberek éljenezni kezdtek, szólni senki sem akart és ezzel mindennek vége volt. Tudni kell pedig, hogy ma kellett volna eldőlnie annak a kérdésnek, hogy ki a legény a csárdában ? Annak a nagy és nyílt ellentétnek, amely Kossuth és Justh között immár leplezetlenül kitört, ma kellett volna elintéződnie és Kossuth volt az, aki el volt tökélve arra, I' i L-'ü —:' ;■ I. T - -------------------------------— hogy végre megkérdezi a pártot, váljon ki a vezére? Ő-e, vagy Justh ? Tervezték, hogy valaki felszólal és elitéli Justhék folytonos frondját, mire kitört volna a nagy zenebona. Kossuthot ma délelőtt fölkérték, hogy akadályozza meg e kérdés szőnyegrehozatalát, de ő kijelentette, hogy sem kedve, sem hajlandóságasincs, hogy ezt meggátolja. A hadüzenet kétségtelen volt. A kocka el volt vetve. És mindkét részen készültek is a mai esti nagy leszámolásra. Estére azonban lelohadtak a kedélyek. A bátorság mindkét részen az urak inába szállt. Kossuth nem mert kikezdeni Justhtal és Justh jobbnak látta elhalasztani a leszámolást. Senki se akarta kardját kihúzni. És így megint nem tudjuk, ki a vezér? Illetve a két vezér között ki az erősebb ? És a király megint zavarban lesz és érthető, ha nem fogja tudni, mit csináljon. Elvégre az urak a bolondját járatják vele és egyszer egy, másszor amúgy beszélnek kiküldött emberével. Egyszer Justh, másszor Kossuth akar egyetértésre jutni a király emberével, de mire a határozatra kerül a sor, összevesznek és csak a visszautasításban van köztük egyetértés. Egyébként pedig folyton mást beszélnek, mást akarnak és nyíltan és titokban szidják és harcra szólítgatják egymást. Hiába mondják, hogy a párt egységes és hogy Kossuth a vezér, az egész világ tudja, hogy ez nem igaz. Kossuth a koalíciót szeretné fentartani, Justhék függetlenségi kormányt akarnak. Kossuth nem akar menni a régi hatvanhetesekkel, Justhék azonban igen, ha feltételeik egyébként teljesülnek. Kossuth Andrássyékat szereti, Justhék pedig utálják Andrássyékat. Hát hogyan lehet ilyenformán egységről beszélni ? Egység nincs és egységes vezetés sincs. Két párt húzódik meg egy helyiségben. Ez azonban csak a hátbér szempontjából lehet praktikus gondolat. Politikailag lehetetlen és veszedelmes és útját állja minden képzelhető megoldásnak. Amíg a függetlenségi párt belső válsága el nem ntéződik, nem lehet elintézni a politkai válságot sem. Mert amíg a pártian kétfelé húznak és ilyen és olyan megldásnak is van tábora, addig a királyt se lehet várni, hogy döntésre határozza el magát. A döntés a függetlenségi párton áll és a függetlenségi pártnak kell végre is már nyilatkoznia arról hogy mit akar. Akarja-e, hogy Kossuth a koalíció elemeit támassza új élem és velük folytassa az eddigi politikát, vagy pedig azt akarja, hogy a a Juth tervének legyen többsége ? Erről egysor már nyilatkoznia kellene és ha nincs megegyezés, szét kell válnia az ellenéteknek. Jobbra az egyik, balra a mási . Csak együtt nem maradhat az, amit mnekkora az ellentét. 1 .nem a párt szétszakítását célzó 60-dik évfolyam. 154. szám Mai számunk 28 oldal t érzett az ember is, merre ment, mindig keresett valakit. Sokszor em is tudta, hogy mit vigyáz, csak nézett Tavaszi napok.” Irta: Homok. (Utánnyomás tilos.) III. És ezen a másik szelíd napon, amikor már illata volt a mezőnek, újra találkoztak. Nem a szanatórium előtt, egy másik utcában, hol kiváncsi emberek járnak a sima kövezeten és nézik a másik embernek minden dolgát, lesik a szavait és a tekintetét. Itt már úgy néztek egymásra, mint akik kiengesztelődtek. A szemükben sajátságos beszédes fény volt, mely biztatta őket, hogy csak szólj, beszélj, valld meg, ha van még a szivedben egy csöppnyi szerelem!.. Az ember mosolygott, mikor megszólította az asszonyt: — Jó napot Annuska, hová megy? Az asszony úgy tett, mintha meglepődött volna. — Hová?... — akadozott a szóval. — Megyek befelé egy rokonomhoz... Miért kérdezi? — No, csak kérdezem. Kiváncsi rá? •— Az vagyok... Igazán kiváncsi vagyok rá. — Micsoda jusson? — Tudja Isten, talán a régi jussomnál fogva. Olyan jól esett az asszonynak ez a beszéd, ez a rég nem hallott édes hang, azért mégis öszszevonta lassankint az ajkait s a dacosság felhőjét erőltette az arcára. A tekintete is megváltozott. Haragos lett, mint a nyári ég, ha borúlátót űz alatta a felkerekedett szellő. * Az első közlemény megjelent a Pesti Napló június 22-iki számában. — A réginél!?... — ismételte felemelt hangon némi nehezteléssel. — Oh, arról maga már régen lemondott... Volt, nincs ... Most máshoz van jussa. — Kihez? — kérdezte a férfi, csak azért, hogy szóljon valamit. — Akinek eladta a szivét. — A szivemet? — Azt ám... A szivét. Azi a rossz szivét. — Hát rossz az én szivem? — Nem rossz, hanem kegyetlen. — kacagott az asszony és hirtelen szétnézett az utcán, hogy nem hallja-e valaki az ő édes, bánatnélküli hangját, mely olyan volt, mint a vándor bucsudala, aki vidáman integet hazafelé s a másik percben már összeesik a fájdalomtól... őt is elfogta a felájult szenvedés gyöngesége. Megtántorodott, az arca is elfehéredett, de azért erősítette magát, nehogy úgy járjon, mint az összetört szárnyú anyamadár... Megfogta a férfi kezét, mintha indulni akarna, pedig voltaképpen azért kapta el, hogy legyen mibe kapaszkodnia s hogy még egyszer érezhesse a melegségét, amelytől hirtelen kigyult most, mint a szikra. — Nohát megyek... Isten áldja meg. A szőke ember megfogta a remegő kezet. — Ne, ne menjen... Édes Annuskám!... — De muszáj... Mit gondol, az Isten szerelmiér’. — Semmit... Még mondani akarok valamit. — No, beszéljen... Azt mondja: boldog-e? Egy percre a tekintete is megmeredt az embernek. Boldog-e!? Ejnye no, csak ezt ne kérdezte volna tőle. Azt mondja, ami igaz, hogy boldog és ezzel feltépje a sebeket az összekínzott szivén? . . . =B .............^ == Miért tegye ezt?... Miért bántsa meg az ujjáébredt szerelemben repdeső lelket?... Hadd legyen , ő számára is derengés. Egy csöpp fény, az elörült égboltozaton ... /■.t se mondhatja, hogy nem boldog; vétkezik a szive ellen, mely nyugodtan gondol haza, az ő egyszerű otthonára. Pedig mondania kellet valamit, mert az asszony fájdalmas mosolyyal rángatta a kezét. - Mondja Miklós, azaz bocsánat, Becker úr.. Ugye hogy boldog?... 1 1 ember mosolygott. - Hát már Becker úr vagyok magának!.. Annuka, ilyen rossz maga?... Ej, ej. - No, ne beszéljen ... Arra válaszoljon, amit érdeztem. Maga is olyan, mint a Bodóné, mikor a bor árát kérték tőle. - Hát mit mondjak? - Azt, hogy boldog-e? ... De ne füllentsen. - Tudja Isten, — ütötte el a szót az ember. — Vóban, sose gondoltam erre. - ■ Nem kell arra gondolni, érzi azt az ember. Hát érezni érzem, persze, hogy érzem, is érzem, hogy soha sem tudom magát éni... A szó belopódzott az asszony szivébe és ő is, harmadnap ,s, azután is, azt súgta a nős asszonyléleknek, hogy szeret, nagyon nem tud elfelejteni... - ez boldoggá tette, fs megaranyozta az álmait. A virradást széppé, ráyogóvá emelte. És mindig azzal az édes vágyással indult el hazulról, hogy talán ma látni fogja őt.