Pesti Napló, 1910. február (61. évfolyam, 26–49. szám)

1910-02-01 / 26. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Eeész érre_____28 kot. _ uh Télévre------------14 . — , Negyedévr«_______» . — , Bet bén-------a . 40 . 61-dik évfolyam. 26. szám. Erre« Rám_________10 (111. NAPLÓ AFROHIRDETÉSEK ÁRA! Egye* szó 4 Allél, vastagabb betftval 8 OUb Hirdetünk milliméter KisrfUk* ul« díj Brftbár czarint. RegJ.b­elk bétft kivételév.1 cap.aklnt, ünnep utás 1*. Budapest, 1910. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Ii. Andrássy-út 27. Kedd, február Az ország végzete. Budapest, január 31. A hivatalos lap holnapi száma, mint félhivatalosan jelentik, a következő ki­rályi kéziratot fogja közölni: Kedves gróf Khuen-Héderváry! Magyar kormányomnak ön által fel­ajánlott lemondását nem foga­dom el és jóváhagyólag tudomásul veszem, hogy az országgyűlés feloszlatása és az új országgyűlésnek annak idején való összehívása iránt előterjesztést fog tenni. Kelt Bécsben, 1910. január hó 31-én. Ferenc Józef s. k. Gróf K h­u e­n-K­éderváry Károly. A képviselőház bizalmatlansági sza­vazatára és a főrendiház óvására ez a válasza a kormánynak. Lemondott és egyben az országgyűlés feloszlatását ajánlotta a királynak. A király megoko­­lás nélkül kijelenti, hogy a lemondást nem fogadja el, ragaszkodik a Khuen­­kormányhoz, ellenben jóváhagyja az or­szággyűlés feloszlatására vonatkozó ja­vaslatot és erre nézve elvárja a kor­mány előterjesztését. Kétségtelen, hogy a kormány ezzel a kézirattal első­sor­ban azokat a közjogi aggodalmakat akarja eloszlatni, amelyek az ex-lexben történt elnapolás miatt támadtak és a lemondás felajánlásával, valamint az országgyűlés feloszlatásával azt igyek­szik igazolni,­­hogy ismeri egy leszava­zott kormány alkotmányos kötelességeit és azok szerint kíván cselekedni is. Eleinte azt hitték és azt híresztelték, hogy a királyi kézirat valóságos prokla­máció lesz a nemzethez. Amolyan rá­beszélés- és biztatás-féle, amely sok­szor nem is téveszti hatását. A királylyal való korteskedés azonban elmaradt és a király, amidőn felségjogait gyakorolja, nem avatkozik bele abba a harcba, amely most már egész erővel fog meg­indulni a kormány és ellenfelei között. De ha a kézirat nem is tesz egyebet, mint királyi elhatározásokat pronunciál, közvetve mégis a kormány mellett tör lándzsát, amennyiben a király ama szi­lárd elhatározásáról tesz tanúságot, hogy kitart kormánya mellett és ezt oly for­mában tudatja a közvéleménynyel, aminőt például a Wekerle-kormány két ízben is előterjesztett lemondási kérvényére nem tudott megkapni. Ennek a királyi elhatározásnak a kéziratban megnyilatkozó szilárdsága je­lenti tulajdonképpen a harc elkerülhe­tetlen szükségességét. A korona leszö­gezi magát egy kormány mellé, amely­nek nincs még parlamenti kisebbsége sem, nincs pártja, talaja az országban és amely nemcsak hogy nem hozza a nemzet kebelében föltám­adt követelések egyikét sem, hanem iltenhezőleg, azzal a nyílt elhatározással jön, hogy e kö­vetelményeket teljességgel a lomtárba helyezheti. E kormánynyal szemben áll pedig egy parlamenti többség, amely a közvélemény bizalmát rutul eljátszván, most ismét a nemzeti jelszavak hangoz­tatásával akarja a nép kegyeit megsze­rezni és bizonyára egy új nemzeti és­alföldi gyerekeknek azt a zömét, amely ősz­szel német szóra a Szepességbe kívánkozott alföldi családapák és családanyák ötven esztendő alatt annyira megtanulták a Budeusz nevet, hogy álmukban sem jutott eszükbe Bu­deusz. János nélkül elintézni gyermekeik sorsát. Legenda volt már az öreg. Amelyik alföldi gye­rek nem tanult meg annyi német szót a Szepes­­ségben, hogy ámulatba ejthesse vele alföldi szülővárosát, azt a gyerket nem is Budeusz János helyezte el, az a gyerek nem is a Bu­deusz uram vöröses-barna köpenye alól pillan­totta meg először a lomnici csúcsot a poprád­­felkai állomáson. Babona, valósággal babona volt már ez az öreggel. Az ő gyerekei mind tanultak és jól viselték magukat. A levelek,­­ amelye­ket akkoriban már a kisasszonykák írtak — az Alföldre a legjobb híreket vitték a kosztba adott gyerekekről. Betegség, baj: ezeket a fogalmakat nem ismerték a Budeusz-féle levelek. Az „ál­dott kis kölyök“-öt — amint Budeusz uram ne­vezte a gondjaira bízott fiukat, — a Poprád jege alól húzták ki félig holtan, de a levelekben erről nem volt szó. Derék, okos ember volt az öreg Budeusz! Minek szomorította volna a tá­volban lakó szülőket a fiuk csínytevéseivel,­­ amikor a csínyeken már úgy sem lehetet többé segíteni? A Szepesség csaknem minden városkájában voltak Budeusz-féle gyerekek és az öreg ki sem mozdulva az öblös karosszékből, pontosan tudott mindent a gyerekek viselt dolgairól. Pe­dig soha se utazott már, leveleket sem irogatlenállásra való izgatástól sem riad visz­­sza, hogy megbuktassa ezt a kormányt, amely őt a hatalom birtokából kiza­varta. Kormány és ellenzék egyformán rá fog feküdni erre az országra és mind­egyik magának igyekszik majd meghó­­dítani. Ellenállást fog prédikálni az egyik és derékbeadást fog követelni a másik. Mit tegyen az ország? Ellenál­lást kezdjen és fölforgassa megint a nemzet nyugalmát, hogy aztán tönkre­tett exisztenciák romjain újból nemzeti diadalként emelkedjék föl egy kormány, amely épp úgy nem hoz semmit, mint a másik ? Vagy pedig erőtlen tömeg­ként vesse magát oda az uralkodó aka­ratát teljesítő kormánynak, hogy aztán Bécsben azt tegyék vele, amit csak akar­nak ? Végzetes eshetőség mind a kettő és lehetetlen fölmenteni a koalíciót ama vád alól, hogy a múltkori ellenállás szégyenteljes kudarca után megint csak az elé az alternatíva elé vitték az orszá­got, hogy vagy megint ellenáll és letö­reti magát, vagy pedig ellenállás nélkül adja be derekát. A magyar természet az utóbbira hajlik a legkevésbbé. És mert így van, a Héderváry-kormány helyzetén az a s reparáció se fog sokat segíteni, amelyet a királyi kéziratban akartak kifejezésre juttatni. Reménytelenül és a kudarc biz­tos kilátásával megy a kormány ebbe a küzdelembe. Párt nélkül, a nemzetben való gyökerezés nélkül aligha tud helyén megállani és vállalkozása a nemzet szá­mára nem olyan kecsegtető, hogy az tett,­­ csak úgy megsúgott neki mindent a vadmacska keztyűje, am­elyben kezét télen­­nyáron melegítette. Csak egyetlen egyszer kel­­­lett Jankának, — az idősebbik kisasszonykának, — a Franyó fuvaros szekerén Sziblóra utazni, amikor egy Tóth Laci nevű dorozsmai fiú le­pottyant az ottani bástyatorony ablakából. Janka megkenegette, meg­nyomogatta a Tóth Laci fejét erős, vörösre dolgozott két kezével, reálehelt öreglányosan tiszta, szomorkásan mo­solygó szájával és elmondott neki egy mesét, amelyet még Budeusz uram mesélgetett hajda­nában, — és Tóth Laci egészséges lett, mint a makk.­­ Tehát Budeusz J­áosos már évek óta a kályha mellett ült és a levelezést a kisasszony­kák intézték. Budeusz Jánosnak volt egy nagy bőrnotesze, amely olyan kopott és ócska volt, hogy szinte rejtélyes volt már ebben a külsejé­ben és a vén jegyzőkönyvbe voltak bejegyezve az ötven esztendő előtti fiúk, de az idesek is- Csak egy keresztet, vagy egy karikát, vagy valamely más ceruza­ jelzést csinált az öreg a fiuk neve mellé és ezekből a jelekből mindent tudott már, amikor havonkint egyszer vagy kétszer eljött az ideje annak, hogy hírt küldjön az alföldi szülőknek gyermekeikről. Az apák­nak Japka kisasszony írogatta a­ leveli­ket szál­kás, sűrű betűkkel és ezek a levelek némileg hasonlítottak egy iskolai bírónyitványhoz. Ri­deg pontossággal számoltak be a dolgokról de a végén mindig dicséretet és ae­gelégedés'' tar­talmaztak. Az anyáknak, nagynéniknek és egyéb­ nél. Irta: Krúdy Gyula. (Utánnyomás tilos.) Az utolsó szép nagy tél akkor volt, amikor a ureusz-kisasszonyok Kézsmárkra az első bálra mentek és fél napig szánkóztak, amig Po­­dolinból Kézsmárkra értek. Mondom, akkor volt a legnagyobb tél és akkor voltak a legszebbek a Budeusz-kisasszonyok. Az egész világon a legszebbek. Lehetséges, — ahogyan a mai eszemmel gondolkozom, — a Budeusz-kisasszonyoknál is akadtak még szebbek az országban, de én sokat nem ismertem. Abban az időben, amikor párfi főerdész urnak csak a mellényéig értem, szép, zöld mellényéig és erről a mellényről csüngött le a földkerekség legérdekesebb óra­­lánca, amely óraláncon harminchat darab ékes­ség himbálózott a deleittitől a vaddisznó-agya­rig, de voltak ott még mindenféle ezüstpénzek és rejtélyes külsejű tárgyak is, — ebben az időben a legszebb ház a Budeusz-féle ház volt, mert tornya és erkélye is volt, a legszebb folyó a gyorsvízű­ Poprád volt és a kisasszony­­kákkal sem vehette fel a versenyt senki a vi­lágon. Budeusz János akkor már nagyon öreg ember volt, — talán a legöregebb az egész vi­lágon. — ,és csupán a nagy székben szeretett üldögélni, ahonnan azonban tovább is kezelte az ' ^—1 Mai számunk 28 oldal.

Next