Pesti Napló, 1910. április (61. évfolyam, 77-102. szám)

1910-04-01 / 77. szám

Cfta émt _ ■111 i. • WOfi' mmm mmm N*rr«Mm_ «nfcta « ■n** Bin_______io fia. Budapest, 1910. 61-dik évfolyam. 77. szám. Egy«. ■»* 4 auér, TUtepbt batfiT.1 • ni, ftjaubai i Wtfl khételénl Mfioaklat, fiuiat «ti. la. Péntek, április 1. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése március vé­gén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Kétszínű játék. Budapest, március 31. Egy esküdtszéki tárgyalás ma el­maradt. Szocialisták voltak a vádlottak és izgatással vádolták őket. Ám fölállt a királyi ügyész és kijelentette, hogy elejti­k a vádat, így maradt el a tárgya­lás. És nyomban szárnyra kelt a hír, hogy nagyon sok ilyen tárgyalás fog elmaradni és a királyi ügyészek még sokszor fogják elejteni a vádat, ha szo­cialista vádlottakkal állanak szemben. A hír igazat mondott. Maga az igazságügy miniszter erősítette meg la­punk egyik tudósítója előtt, aki erre nézve megkérdezte. A kormány vagy másfél­száz sajtópert szüntet meg és nem kí­vánja továbbra is üldözni azokat a szo­cialistákat, sőt, mint Székely Ferenc igazságügyminiszter mondotta, azokat a nemzetiségi vádlottakat sem, akiket az előző rendszer izgatással, lázítással, osz­­tálygyűlölettel és hasonló bűncselekmé­nyekkel vádolt. Megkegyelmez a vádlot­taknak. Bizonyítani akarja, hogy tiszteli a sajtószabadságot — jogosnak ismeri el az egyéni vélemény megnyilvánítását és miként program­­jában is hirdette, nem akarja útját állani a szabad gondo­latnak. Őszinte örömmel fogadjuk ezt a meg­nyilatkozást. Gondolatáért, vélemény­nyilvánításáért üldözni valakit csak ott lehet, ahol a sajtó nem szabad. De ahol az alaptörvények egyike azzal kezdődik, hogy gondolatát sajtó útján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti, ott igazán a törvény szellemének a sérelme, ha a gondolat szabad megnyilvánításáért, vagy közléséért börtönnel fenyegetnek valakit. A koalíció kormánya e tekintet­ben égbekiáltó bűnöket követett el és amit a szabad gondolat és a szabad szó üldözése terén elkövetett, azt valóban csak az ázsiai jelzővel lehet helyesen jellemezni. A kormány most változtat ezen és megszüntet egy csomó pert. Joggal fogja mindenki az igazságtalanság és a poli­tikai célzatosság vádjával illetni, ha ezzel a szabadelvűséggel csak azokat a rétegeket menti meg a kellemetlen vá­daskodások következményeitől, akikre talán épp most a választások küszöbén szüksége van. Nem ismerjük még a ke­gyelem terjeszkedési körét és nem tud­juk, várjon tényleg csak szocialisták és nemzetiségiek részesültek-e az igazság jótéteményében. De ha így van, nem fog senki sem, akit illet, megszabadulni ama gyanú elől, hogy ebben a kegyelmi tényben sokkal több nyilatkozik meg, mint igazság és méltányosság. Nem fogja senki sem elfojthatni a vádat, hogy a kormány a szocialistáknak akart ked­vezni, és hogy a kellemetlen pörök el­törlésével első­sorban a választói jog kérdésében igyekezett a szociáldemokra­ták jóindulatát vagy támogatását meg­nyerni. Ha így van, mit fog ehez szólni gróf Tisza István ? Mit fognak szólni maguk a szociáldemokraták? Tisza és a szociáldemokrácia a két véglete a vá­lasztói jog reformja körül viaskodó ál­láspontoknak. Ha igaz meggyőződés vezérli e két álláspontot, úgy megegye­zés köztük sohase lesz lehetséges. Azon­ban gróf Héderváry egyszer már kijelen­tette, hogy Tiszával találkozni remél a választói jog kérdésében, most pedig a szocialistákkal szemben gyakorolt ke­gyelmi tényével félreismerhetetlenül sejt­­teti azt a szándékát, hogy a szocziál­­demokráciának a kegyét is keresi. Hát hogy lehetséges ez ? Hogyan akar találkozni Tiszával, mikor mindent meg­tesz, hogy a szociáldemokratákkal talál­kozhassál? Tisza István barátságát ke­resi és a szocialisták kedvében jár. Mi rejlik e kettős taktika mögött és kit akar vele a kormány tulajdonképpen félrevezetni ? Első perctől kezdve a választói jog reformjának kérdésében elfoglalt állás­pontja volt a kormánynak a legeyam­­tudja meg . . . Berthelinnek egy gyermeke is van. — Attól a nőtől? — Igen. Szeretik egymást és gyermekük van. Érti már tervének lehetetlenségét? — Igaza van, — feleli szelíden Mme. Férel, majd kis tűnődés után folytatja. — Most már­ értem, miért habozott az okait megnevezni. S ön az imént azt mondá, Berthelin nem vet nőül azt a nőt — és mégis gyermeke van­­ férjes asszony? — Igen. — És ... a gyermek? — A házasságtörésből született gyermek férj nevét viseli. — És a férj nem tudja? — Évekig nem tudta, — de ma tudja a. — És . . . nem válik el? Nem adja vi­sza az asszonynak a szabadságát? Miért? I szóból ? — Nem — feleli Hubert Cernis. — Nem értem. — Majd megmagyarázom. A f­érjnek­ bűnei voltak nejével szemben. Elhanyag:­ja s a nő szive ekkor fordult Berthelin felé. Később férjét lelkiismerete kínozta és bűnbánó, igaz, forró szerelemmel közeledett nejéhez. Mikor a gyermek megszületett, azt hitte, az övé és imádta. Midőn később megtudta az igazat, már nem volt ereje megvárni tőle. Ha Berthelin meg­nősül, az a nő s­zerencsétlen lesz és szerencsét­len les­z Bertheln is, mert nem láthatja többé a gyermekét. Most szabadon jön-megy a ház­ban, s a férj hallgatagon tűri, hogy a gyer­meket kényeztesse, szeresse. Ha Berthelin mai­resse-e elválna a férjétől, hogy a kedvese hitvesévé váljon, a férje megőrülne a kétségbe- Gyötretem. Irta: Camille Mauclair. — Barátom, — mondá Mme. Germaine Fé­rel, — tudom, hogy ön őszinte, önzetlen ro­­konszenvvel viseltetik irántam, ön az egyetlen, akihez bizalommal fordulok, azok közül, akik körül vesznek. A mi tiszta, mély barátságunkat soha sem kavarták fel alacsony érzések. Évek óta kikérem a tanácsait s ön szívesen szolgál velük. Megmondom önnek, hogy újra férjhez akarok menni. Elmondtam az okaimat. Sőt vá­lasztottamat is megneveztem, Roger Berthe­­lint. S ön egyszerűen azt felelte: — Ne menjen nőül hozzá. — Miért nem mondja meg e válaszának okait? Hubert Cernis mély, komoly pillantást ve­tett Mme. Férelte, és hallgatott. Az asszony folytatta: — Ön régen ismeri Berthelint. Jó bará­tok. Jelleme ellen nem lehet kifogása. Éppen azért különösnek találtam válaszát. S most első ízben nem indokolja adott tanácsát. Miért? — Szereti Berthelint? — kérdé Cernil. — Már megmondtam, hogy nem. De a ro­­konszenvemet teljes mértékben bírja. Szeretni csak a férjemet szerettem, s tudja, hogy én ama nők közül való vagyok, akik csak egyszer szeretnek ... De nem aka­rom az netemet szo­morúan, egyedül eltölteni . . . — És ő? Szereti önt? Nem j ön mondá, hogy nem vallott szerelmet. Ne menjen nőül hozzá! Vagy tegye, — ha nem hallgat az okos szóra. Az okokat ezúttal nem adhatom meg. — Én pedig kívánom őket, barátom. Mert tőlük függ elhatározásom.­­ — Ne gyötörjön — felesé Cernil. — ön sápad­, — felindultnak látszik. Eny­­nyire komoly volna a dolog. — Kényes, — nagyon kényes . . . Mme. Férel idegesen faggatja tovább: — Cernil, úgy érzem, valami igen komoly dolog nyomja a lelkét. Ne legyen árulójává ba­rátságunknak. Beszéljen. — Igaza van. Komoly dolog . . . Tudni akarja... hát jól van, — tudja meg. Berthelin­nek viszonya van, egy évek óta tartó viszo­nya .. . __j — Ah! ... s a viszony olyan, hogy nem lehet vég­ét szakítani? — Nem. — feleli tompán Cernis. — Egy követelő maitresse? ki botrányt csapna? S akit nem lehetne megvásárolni? — Nem.­ — Akkor talán egy társaságbeli hölgy — akit szeret? — Igen ... azt hiszem. S az a nő is sze­ret, őrülten, lángolón. Cernis hangja remeg a felindulástól. Mme. Férel kíváncsian kérdezi tovább: — De hát . . . miért nem vette nőül Ber­thelin­e nőt? — Nem tehette. — Nem szabad már? Férjes asszony? — Ah! ne faggasson! Nem elég annyi, amennyit elmondtam? A részletek mellékesek. — Talán igaza van, — feleli Mme. Férel, meglepve e kifakadáson — de . . . nem olyan könnyű beletörődni. A Berthelinnel való házas­ság gondolata már nag­yon is a szívemhez nőtt . . . —Feledje el a gondolatot ... Eh! hát Mai számunk 24 oldal.

Next