Pesti Napló, 1911. október (62. évfolyam, 233–258. szám)
1911-10-01 / 233. szám
/ 1' !') Q ’c/73 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 28 kor, — fill. Félévre ...........14 » — a Negyedévre — — 7 , — » Egy hóra— 2 , 40 , Egyes szám ... —........10 fill. . / 62-dik évfolyam. 233. szám. PESTI AFRÓHIRDETÉSEK ÁRA: Egyes szó 5 fillér, vastagabb betűvel 10 fillér. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Megjelenik hétfő kivételével naponkint, ünnep után is. Budapest, 1911. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky-utca 12. Vasárnap, október 1. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember hó végén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskkedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. A „törvényhatóságok többsége." Budapest, szeptember 30. A kormány a törvényhatóságok többségére hivatkozik és ebből akar jogot menteni az obstrukció erőszakos letörésére. A magyar törvényhatóságoknak örökös dicsőségük marad, hogy minden időben a nemzettel éreztek és sokszor még a felülről jövő nyomással szemben is hű tükrei voltak a nemzet közvéleményének. De még nagyobb és még szebb dicsőségük, hogy még olyankor is, midőn a felülről jövő nyomásnak, vagy az erőszaknak ideig-óráig sikerült is a fenyegetés, a vesztegetés, a megfélemlítés fegyvereivel levenni a lábáról egyes törvényhatóságokat, sőt azoknak többségét is, mégis elegendő volt egynéhány, vagy csak egyetlenegy törvényhatóságnak bátor, szívós és letörhetetlen ellenállása, hogy a már megindított törvényhatóságokba ismét visszatérjen a férfias energia és hogy a hősi példa követésére valamennyien kezet fogjanak. Így történt 1822-ben is, midőn a bécsi kormány elérkezettnek látta az időpontot, hogy országgyűlés nélkül követeljen adót és újoncokat, és az ezekre vonatkozó törvénytelen rendeletek végrehajtására erőszakkal kényszerítse a törvényhatóságokat. Nem akarunk párhuzamot vonni az akkori és a mai küzdelmek között, ámbár a mai és az akkori állapotok között a különbség tulajdonképpen csak abból áll, hogy míg a bécsi hatalom 1822-ben a nyílt abszolutizmus képében intézte Magyarország ellen ugyanazt a megrohanást, melyet a nemzet túlságos pénz- és véradóbeli megterhelése terén ma megismétel, addig ma mindez az alkotmányosság látszatával történik. Minthogy annak a többségnek létrehozásában, mely az abszolutizmusnak az alkotmányos burkot megadja, ugyanazok a hatalmi eszközök játsztak főszerepet, melyek már 1822-ben is ismeretesek voltak. De amiben aztán teljes az analógia, az abban a politikai megítélésben rejlik, amely a „törvényhatóságok többségének" állásfoglalásából, az erőszak zászlóbontására jogot és igazolást merít. Mert 1822-ben is, mindazok a bécsi miniszterek, akik a koronának az erőszak politikáját tanácsolták, szintén abban keresték az igazolást, hogy hiszen a „törvényhatóságok többsége" beadta a derekát és megszüntette az ellenállást. Ez faktum. És erre teljesen hiteles bizonyítványt állít ki Horváth Mihály „Huszonöt év Magyarország történetéből" című munkájában (első kötet 121. lap), midőn ezeket írja: „A kormány nagyon csalatkozott számításában, midőn azt hitte, hogy mivel a főispánok és főispáni helytartók eleinte a megyék többségében meghajlást eszközöltek valaki az adó, ujoncszedés iránt kibocsájtott rendeletek előtt, tehát kérlelhetlen szigor és erőszak által a többiekben is sikerülene megtörni az alkotmányos ellenzéket." Mert valóban az egyetlen Bars megyének szívós ellentállása, melyet semmiféle csellel és erőszakkal megtörni nem sikerült, lelket öntött azokba a törvényhatóságokba is, amelyekről már azt jelentették a királynak, hogy „meghajoltak", és csakhamar a már beadott derekak újra kiegyenesedtek, és a küzdelem végeredménye, úgy a kormánynak, mint pártjának összes optimizmusát porba döntötte. Historia magister vitae! Nagy és ősi magyar neveket láttunk 1822-ben az akkori kormánypolitika támogatói közt. Olyan neveket mint báró Eötvös Ignácz koronaőr, gróf Cziráky Antal, gróf Amadé Ferencz, báró Malonyay János, Lónyay Gábo£ és báró Wenkhssim József. De mivel mindezek nagy és ősi magyar nevek voltak, mégsem szolgálhattak igazolásul oly politikának, mely Bécs felé csakis szervilis akart lenni, de sem ősi nem volt, sem pedig magyar. És ezek az urak, mint teljhatalmú és „terminusnélküli" király-bizto tta: Bródy Miksa. A Torony-utca. (Utánnyomás tilos.) A Torony-utcában még az egész műveletlen és világismeretben tapasztalatlan emberek is tudják, hogy a nyarat csakis szerelmek végett teremtette a gondviselés. Hát még a szénkereskedő, aki már Bécsben is járt és igazi bölcs volt! Amikor az alkonyat végső kortyokban nyelte öblös torkába fehér tányérostul a napsugarakat, a szénkereskedő jobbra-balra dűlő lomhaságával fellibegett a pincéből, melyet istentelen fekete rajzokkal, pokolnak stilizált annak idején az építőmester, a magával hozott zsámolyt az ajtó elé tette, leült és bekormozott kezét ölébe fektetve, fölényes mosolylyal figyelte az utját. Minthogy neki megvolt a maga stílusa, ebből a saját egyéniségéből szemlélt mindent és mindenkit. A világnak leghátsóbb oka és végső célja a szerelem. Ezeknek körében tehát a jelenségek is a szerelemtől a szerelemig mozognak. Ha egy asszonyság kosárral kezében belépett a fekete boltba és így szólt: — Kedves Balog úr, küldjön fel a lakásomba egy zsák szenet . . . . . . Balog úr boldogan dörzsölte kezét és gondolta magában: — Tudok mindent! Kell a szenem, ugye? Hogy a kandallóban vidáman pattogjon a gonosz csontja és jó meleget áraszszon a jó meleg szóegyszer a lelkére kötve Balog úrnak, hogy a szén mennél hamarabb a lakásban legyen, ábrándosan merengett utána és annyi szeretettel gondolt a kedves szerelmekre, melyek a derék és gyanútlan nőhöz fűződnek, hogy legalább is öt kilóval kevesebb szenet mért bele a zsákba, mint a mennyi dukált volna. De ilyenkor, amikor az alkonyatos nap utolsó derűjét szorította ki álmosan becsukott szeméből, Balog úr minden üzleti érdektől felszabadulva alkalmazta filozófiáját a Toronyutca lakóira és járókelőire. Ilyenkor futottak ki a kapuból a fáradt kis varrólánykák. Kezükben a lapok apróhirdetéses oldalával keresték azt a csinos urat, aki minden anyagi érdek kizárva hajlandó esti sétáiban elkísérni „Arcades ambo“, vagy „Adieu pour toujours“, vagy „Aut Caesar, aut nihil“ jeligét ... A szemközt levő földszintes ház egyik ablakából a szőke házmesterné, akinek a férje az imént ment éjszakai munkába, egy szál ingban hajolt ki az utcára és az albérlőjével, egy száraz nyakú, haragos szemű szocialistával beszélgetett. Balog úr mosolygott a távolból, bólogatott a fejével, mintha mondaná: — Jó, jó! Én mindent tudok, fiaim! De ti csak legyetek boldogok, mert áldásom rátok ... Az összes lakásokban titokzatos csengetések verték fel napesti nyugalmukból a lakókat. A nagyságok előbb a tükörhöz rohantak, hogy a frizurát rendbe hozzák, aztán az előszobán át az ajtóhoz futottak, hogy a vélt vendégnek rendelkezésére bocsássák vendégszeretetüket. De borzadálylyal észlelték, hogy senki sem áll az ajtó mögött, senki sem kér bebocsáttatást a titokzatosan félénk csengetés nyomán. Ellenben a fejemhez! És mihelyt az asszonyság elbúcsúzott, még ^ "SX 1 —•--------* Ex X' si--TM ■■■■■■■"==»- . ■ ■_ga hátsó lépcsőkön dobogós szivi kis cselédek rohantak lefelé, rohantak a kapuig, ahol Balomur megelégedésére nyurga és szurtos, kövér és szurtos, hosszú és szurtos, alacsony és szurtos, szőke és szurtos, fekete és szurtos mesterlegények széles tenyerébe temették piszkos ujjacskáikat. Suhogva sietett el a bolt előtt büszke Rembrandt-kalapban egy gyönyörű nő. Balog úr nem állta meg, hogy a szomszéd gyümölcsárusnőhöz, aki egy konkurrens zsámoly tetejéről nézte a világot, oda ne szóljon: — Látta ezt?. . . Ez volt az, aki a múltkor, amikor együtt voltunk a színházban, a szerelmes bőröndöslányt játszotta . . . Emlékszik, asszonyság?. Az asszonyság emlékezett, mire Balog úr tanítómesteri hangon folytatta: — Lássa, asszonyság, még a színházban is minden a szerelem körül forog. Hát még az életben! Mert az életben még amúgyabb történnek a dolgok. Például a kolerajárvány ... A kolerajárvány is azért vak, hogy az aggódó szerelmeseket közelebb hozza egymáshoz és hogy azok vigyázzanak egymásra, nehogy a kedves túlzott gyümölcsevéssel elrontsa a gyomrát. Az asszonyság érezte, hogy Balog :.r szavaiban bizonyos rávonatkozó kárörvendő malicia rejlik, ezért csak ennyit mondot! — Egye meg a fene . . . A többit nem lehetett jól hallani és ennélfogva örökre eltemetett titok marad, várjon a kolerát, a szerelmeseket, vagy a jó Balog urat kínálta oda élelmiszerül a fenének. A szenes pedig egyre ide-oda forgatta apró, ravasz szemét és nyelte vele azokat az impressziókat, amelyek Mai számunk 64 oldal.