Pesti Napló, 1912. március (63. évfolyam, 52–78. szám)
1912-03-01 / 52. szám
Budapest, 1912. 63-dirc évfolyam. 52. szám. EI.ŐFIZETXBI Égiszivre _ _ kor. — fin. Félévre „.a M . — , Negyedévre _ » l , - , Egy bóra _ _ 2 . és a Egyes színi _ 10 Hl.PESTI NAPL | Egyes sbó ft UUAr, bb betüvel 10 f&ftc » hirdetések milliméter számitás, díjszabás szerint. Megjelenik két» kivétele«« naponkint ünnep után is. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky utca 12. Péntek, március 1. Komoly konfliktus. Budapest, február 29. A kormány egyik félhivatalosa ma óvatosan, de azért félre nem érthető módon koncedálja, hogy Khuen többet ígért Kossuthéknak, mint amennyire a korona felhatalmazta. Ezt a többletet a kormány még tegnap leszállította igaz értékére s úgy tüntette fel Bécsnek, hogy az a rezolució, amelyben Kossuthékkal megállapodott, nem gyöngül, de határozottan erősíti a korona jogait a póttartalék behívása dolgában. Azonban a bécsi kormánykörök s a hadsereg legfőbb vezetői nem veszik komolyan ezt az értelmezést s állásuk egész súlyát latba vetik, hogy a magyar országgyűlés két fóruma ne hozhasson olyan értelmű határozatot, mely a korona jogait korlátozza. A játék, melyet a miniszterelnök a koronával s a Kossuth-párttal űz, élesen rávilágít Khuen taktikájára és eszközeire. Ebben a taktikában vezetőszerepet kapott a kétszínűség, mely az ellentétes érdekeket úgy akarja kielégíteni, hogy tévhitben tartja az egyiket arról, amit a másiknak ígért. Mindkét * ’*ön hiteti, hogy ő csi- P^,vT,d^a^pbbik üzletet s mindegyik félt azzal igyekszik megnyerni az ügyletnek, hogy ennek is meg annak is előnyöket kínál a másik kárára. Kossuthékat azzal nyerte meg, hogy hozzájárult a korona jogainak korlátozásához. A koronát pedig azzal hódította meg, hogy a rezolucióval jogainak hathatósabb érvényesítését helyezte kilátásba. Azonban a kétszínű játék csak ideig-óráig űzhető, mert a megállapodások effektuálásakor mindig kiderül, hogy a közvetítő roszhiszeműen járt el. Khuen helyzetét nagyon is kritikussá tette ez a szerep, amelyre csak azért vállalkozott, hogy Justhékat izolálhassa. Kossuthék csak a nemzeti vívmányokfejében voltak arra kaphatók, hogy a katonai javaslatokat simán áteresszék. Ehuen hozott tehát vívmányokat, melyekről most kiderült, hogy amenynyiben Bécs vívmányoknak tekinti, akkor nem vívmányok; ha pedig Kossuthék tekintik vívmányoknak, akkor nélkülözik a korona hozzá,ruá'. Kissé bajos vállalkozás lenne ezek után megállapítani, hogy mi is hát a veleje annak, amit Khuen Bécsből hozott s aminek fejében Kossuthék arra kötelezték magukat, hogy nem harcolnak rendkívüli eszközökkel a véderőjavaslatok ellen. Ha Kossuthékra hallgatunk, akkor nagyszerű eredményt kell látnunk a bécsi ajándékban. Ha Khuenre figyelünk, akkor lehetetlen megérteni Kossuthék elégedettségét, mert hiszen a miniszterelnök alaposan leszállította ma az ajándék értékét. És ha végül a bécsi forrongást nézzük, úgy nem tudjuk megérteni se Khuent, se Kossuthékat. E háromféle magyarázat ma már nyit konfliktusra vezetett a bécsi és a magyar kormány közt, s mert a konfliktusra Khuen kétszinű politikája ad okot, alig lehet kétségünk aziránt, hol az összeütközés kinek a vereségével fs végződni. Az összeütközés kimenetelét világosan sejttetik azok a fenyegetések, melyek a kormány félhivatalosaban jutnak ma szóhoz. Leleplezésekkel ijesztgetnek, de attól tartunk, hogy nincs az országban senki, aki e fenyegetésektől megijedne. Mert a leleplezések komolyságát és megbízhatóságát nagyon kétes értékűvé teszi, hogy azokat a harag, gyűlölet és boszúvágy szülte. De ettől is eltekintve, minő jogon kér szavainak hitelt az, akit még a koronával történt megállapodásokat sem referálta el hűen az országgyűlésnek? Nem tudjuk, de nem is érdekel, hogy miből következtetnek Khuenék arra, hogy itt az események hátterében olyasfélének kellett történnie, ami szükségessé teszi a leleplezést. Miért keresgélnek a háttérben az okok után, amikor nyilvánvaló, hogy Khuent saját kétszínű taktikája sodorta ebi a válságos helyzetbe. Aki ilyen taktikával igyekszik célt érni, azt nem az ellenségei, nem is az intrikák, de a saját cselekedetei viszik bukásba. Ne szépítsék és ne tegyék tehát tragikussá ezt a bukást azzal, hogy Khuen-Héderváryn kivül eső okokra A Nyugat leánya. (Opera három felvonásban. Zenéjét szerzette Puccini Giacomo. Szövegét Belasco Dávid drámájából írták Civini ii Guelfo és Zangarini Carlo. Fordította Várady Sándor. A M. Kir. Operaházban bemutatták 1912. február 29-én.) A „Bohémélet“ és a „Tosca“ után új csapáson kereste a sikert, a dicsőséget Puccini grandiózus színpadi művészete. A millió megválasztásában azóta mindenképpen exotikumokra vágyik, melyekben a keret csaknem fokozottabb értékű alkalomszolgáltató lett számára a dráma tárgyánál. Ezt láttuk a „Pillangó kisasszony“ cseresznyevirágos romantikájában, ezt látjuk most a „Nyugat lánya“ lázas izgalmasságában is. Az amerikai snob számára készült Puccini új operája, azért veszi tárgyát a „Wild West“ regényes világából. A yankee-k történelme alig százesztendős, őseik, hőseik nem igen voltak, a fantáziák számára tehát csinálni kellett nemzeti eposzt és kik lehetnének méltóbb ősei, dinasztiaalapítói a „sávok és csillagok“ hatalmas és gazdag országának a kaliforniai szerencsekeresőknek! Róluk beszélnek kis bámész yankee-gyermekeknek olyan csillogó szemekkel, mint nekünk a mi nemzeti hőseinkről. Mi a csatazaj legendáiban nőttünk fel, őket az aranyásó élet izgalmas meséivel nevelik az életre, a küzdelemre! Az ő számukra a „Nyugat lánya“, melyet Belasco Dávid drámájából két ügyes szövegiparos, Civinini Guelfo és Zangarini Carlo Puccini útmutatásai szerint operává dolgozott, igen közelfekvő színpadi alkotás, d® a kontinens részére, amely Kalifornia aranymezőiről jóformán csak a Bret Harte-regények gyönyörű leírásaiból szerezte pozitív ismereteit, a dráma exotikus kinematográf-felvétel marad, szenzációs, idegsorvasztókn izgalmas kinematogram! Más zeneszerző tanácstalanul áll e szövegkönyvvel szemben, Puccini óriási színpadi művészete, mely szinte olyan szenzációkra vadászó, mint egy amerikai krajcáros újság rendőri riportja, valósággal agyonsújtja a hallgatót. A „Toscá“-ban emlékezetesen bebizonyította, milyen fölényesen ért a hátborzongató tortúrák jellemzéséhez, a „Pillangó kisasszony“ harakirimuzsikájában tanúságot tett, milyen kegyetlenség van benne rettenetes helyzetek vérfagyasztón pontos és kíméletlenül rideg illusztrálására, izgalmas kiszínezésére, ebben a fegyverzetben ült le a kaliforniai aranyásó-élet drámáját zenébe fogni, milliórajzot adni a világ minden részéből összeverődött szerencsekeresők társadalmának, ahol az ököl a kérdés, revolver a válasz, ahol a lincselés két farao-bank között való enyhe szórakozás csupán! A dráma inkább a milliójével kap meg, mint a szereplők személyes tulajdonságaival az eseményesség nem az egyénekből eredő, a cselekményt sem az emberek, hanem a körülmények viszik. A „Cloudy Mountains“ aljában vagyunk, hatvan esztendő előtt, a kaliforniai aranyláz idejében egy aranyásó-telepen. A telep lelke Minnie, a „La Polka“ nevű korcsma tulajdonosnője. Az ő korcsmájában találkozik munka után a kalandornépség, itt iszszák el a pénzüket, itt veszítik el fáraón, szóval itt élik az életük emberi részét. Minnie aféle „erős szűz“. Revolvert visel az övében, de a lelke ál-Imodozó marad ebben a fojtó levegőben is, amely az aranykeresők primitív világát körülfogja. Várja az „igazi“-t, akinek első csókját adja, egyetlen nő a telepen ennyi csókszomjas kalandor között és mégis érzi, hogy az „igazi“ nem ezek között van, máshonnan fog eljönni érte! Az aranyásók belenyugodtak már abba, hogy Minnie az ő számukra ábránd, ideál marad csupán. Reménytelen szerelmük imádattá fokozódott, már nem az asszony kívánása, hanem a ,miő” imádata él bennük iránta, anyjukra, nővérükre gondolva hozzák neki az ajándékaikat. Minnie pedig jóságos hozzájuk és a kártyázás, írás közepette iskolát tart nekik, a bibliát olvasgatja, magyarázza, szeretetre tanítja őket. Az aranyásók versengve próbálgatják egy-egy mosolyát egy-egy jóindulatú szavát kiérdemelni, ezek már túl vannak a reményeken, de Ranee Jack az Egyesült Államok sheriff-je ezen a telepen, egy sötét rastaguere még az élet itt összesereglett hajótöröttjei között is, ő Minniet akarja. Pénzért, erőszakkal, ahogyan eredményhez jut, de könyörtelen vágygyal, szerelemmel, céltudatossággal. És amikor az ajánlataira éppen revolverrel felel a derék Minnie, megjelenik a „La Polka“-ban az „igazi“! Johnson Dick, a környék rettegett rablója, akit Ramerrez néven hívnak az aranyásók közt. Senki se ismeri a korcsmában, álnevet mond, mikor a nevét kérdik. A sheriff megérzi, hogy ez a versenytársa, mert Minnie ragyogó arca sokat elárul neki, de az aranyásók előtt Minnie régi ismerősének mondja és a sheriff gyanakvásait ezzel elhárítja felőle. Johnson azért jött, hogy az aranyat — melyet a korcsmában gyűr-