Pesti Napló, 1912. március (63. évfolyam, 52–78. szám)

1912-03-01 / 52. szám

Budapest, 1912. 63-dirc évfolyam. 52. szám. EI.ŐFIZETXBI Égisz­ivre _ _ kor. — fin. Félévre „.a M . — , Negyedévre _ » l , - , Egy bóra _ _ 2 . és a Egyes színi _ 10 Hl.PESTI NAPL | Egyes sbó ft UUAr, bb betüvel 10 f&ftc » hirdetések milliméter számit­­ás, díjszabás szerint. Megjelenik két» kivétele«« naponkint ünnep után is. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky­ utca 12. Péntek, március 1. Komoly konfliktus. Budapest, február 29. A kormány egyik félhivatalosa ma óvatosan, de azért félre nem érthető módon koncedálja, hogy Khuen többet ígért Kossuthéknak, mint amennyire a korona felhatalmazta. Ezt a többletet a kormány még tegnap leszállította igaz értékére s úgy tüntette fel Bécsnek, hogy az a rezolució, amelyben Kos­­suthékkal megállapodott, nem gyöngül, de határozottan erősíti a korona jogait a póttartalék behívása dolgában. Azon­ban a bécsi kormánykörök s a hadse­reg legfőbb vezetői nem veszik komolyan ezt az értelmezést s állásuk egész súlyát latba vetik, hogy a magyar országgyű­lés két fóruma ne hozhasson olyan ér­telmű határozatot, mely a korona jogait korlátozza. A játék, melyet a miniszterelnök a koronával s a Kossuth-párttal űz, élesen rávilágít Khuen taktikájára és eszkö­zeire. Ebben a taktikában vezetőszere­pet kapott a kétszínűség, mely az el­lentétes érdekeket úgy akarja kielégí­teni, hogy tévhitben tartja az egyiket arról, amit a másiknak ígért. Mindkét * ’*ön hiteti, hogy ő csi- P^,vT,d^a^pbbik üzletet s mindegyik félt azzal igyekszik megnyerni az ügyletnek, hogy ennek is meg annak is előnyöket kínál a másik kárára. Kossuthékat azzal nyerte meg, hogy hozzájárult a korona jogainak korlátozásához. A koronát pe­dig azzal hódította meg, hogy a rezo­­lucióval jogainak hathatósabb érvénye­­sítését helyezte kilátásba. Azonban a kétszínű játék csak ideig-óráig űzhető, mert a megállapodások effektuálásakor mindig kiderül, hogy a közvetítő rosz­­hiszeműen járt el. Khuen helyzetét nagyon is kritikussá tette ez a szerep, amelyre csak azért vállalkozott, hogy Justhékat izolálhassa. Kossuthék csak a nemzeti vívmányok­­fejében voltak arra kaphatók, hogy a katonai javaslatokat simán áteresszék. Ehuen hozott tehát vívmányokat, me­lyekről most kiderült, hogy ameny­­nyiben Bécs vívmányoknak tekinti, ak­kor nem vívmányok; ha pedig Kos­suthék tekintik vívmányoknak, akkor nélkülözik a korona hozzá,­ru­­­á'. Kissé bajos vállalkozás lenne ezek után megállapítani, hogy mi is hát a veleje annak, amit Khuen Bécsből hozott s a­minek fejében Kossuthék arra kötelezték magukat, hogy nem harcolnak rendkí­vüli eszközökkel a véderőjavaslatok ellen. Ha Kossuthékra hallgatunk, akkor nagyszerű eredményt kell látnunk a bécsi ajándékban. Ha Khuenre figye­lünk, akkor lehetetlen megérteni Kos­suthék elégedettségét, mert hiszen a miniszterelnök alaposan leszállította ma az ajándék értékét. És ha végül a bécsi forrongást nézzük, úgy nem tudjuk megérteni se Khuent, se Kossuthékat. E háromféle magyarázat ma már nyit konfliktusra vezetett a bécsi és a ma­gyar kormány közt, s mert a konflik­tusra Khuen kétszinű politikája ad­ okot, alig lehet kétségünk aziránt, hol az összeütközés kinek a vereségével fs végződni. Az összeütközés kimenetelét világo­­san sejttetik azok a fenyegetések, melyek­ a kormány félhivatalosaban jutnak ma szóhoz. Leleplezésekkel ijesztgetnek, de attól tartunk, hogy nincs az országban senki, aki e fenyegetésektől megijedne. Mert a leleplezések komolyságát és megbízhatóságát nagyon kétes értékűvé teszi, hogy azokat a harag, gyűlölet és boszúvágy szülte. De ettől is eltekintve, minő jogon kér szavainak hitelt az, akit még a koronával történt megállapodá­sokat sem referálta el hűen az ország­gyűlésnek? Nem tudjuk, de nem is érdekel, hogy miből következtetnek Khuenék arra, hogy itt az események hátterében olyasfélének kellett történnie, ami szükségessé teszi a leleplezést. Miért keresgélnek a háttérben az okok után, amikor nyilvánvaló, hogy Khuent saját kétszínű taktikája sodorta ebi a válságos helyzetbe. Aki ilyen tak­tikával igyekszik célt érni, azt nem az ellenségei, nem is az intrikák, de a saját cselekedetei viszik bu­kásba. Ne szépítsék és ne tegyék tehát tragikussá ezt a bukást azzal, hogy Khuen-Héderváryn kivül eső okokra A Nyugat leánya. (Opera három felvonásban. Zenéjét szerze­tte Puc­cini Giacomo. Szövegét B­e­l­a­s­c­o Dávid drámá­jából írták C­i­v­i­n­i ii­­ Guelfo és Zangarini Carlo. Fordította Várady Sándor. A M. Kir. Operaházban bemutatták 1912. február 29-én.) A „Bohémélet“ és a „Tosca“ után új csapáson kereste a sikert, a dicsőséget Puccini gran­diózus színpadi művészete. A millió megválasz­tásában azóta mindenképpen exotikumokra vá­gyik, melyekben a keret csaknem fokozottabb értékű alkalomszolgáltató lett számára a dráma tárgyánál. Ezt láttuk a „Pillangó kisasszony“ cseresznyevirágos romantikájában, ezt látjuk most a „Nyugat lánya“ lázas izgalmasságában is. Az amerikai snob számára készült Puccini új operája, azért veszi tárgyát a „Wild West“ regényes világából. A yankee-k történelme alig százesztendős, őseik, hőseik nem igen voltak, a fantáziák számára tehát csinálni kellett nem­zeti eposzt és kik lehetnének méltóbb ősei, di­­nasztiaalapítói a „sávok és csillagok“ hatalmas és gazdag országának a kaliforniai szerencse­­keresőknek! Róluk beszélnek kis bámész yankee-gyermekeknek olyan csillogó szemek­kel, mint nekünk a mi nemzeti hőseinkről. Mi a csatazaj legendáiban nőttünk fel, őket az arany­ásó élet izgalmas meséivel nevelik az életre, a küzdelemre! Az ő számukra a „Nyugat lánya“, melyet Belasco Dávid drámájából két ügyes szövegiparos, Civinini Guelfo és Zanga­rini Carlo Puccini útmutatásai szerint operává dolgozott, igen közelfekvő színpadi alkotás, d® a kontinens részére, amely Kalifornia arany­mezőiről jóformán csak a Bret Harte-regények­­ gyönyörű leírásaiból szerezte pozitív ismereteit, a dráma exotikus kinematográf-felvétel marad, szenzációs, idegsorvasztókn izgalmas kinemato­­gram! Más zeneszerző tanácstalanul áll e szö­vegkönyvvel szemben, Puccini óriási színpadi művészete, mely szinte olyan szenzációkra va­dászó, mint egy amerikai krajcáros újság rend­őri riportja, valósággal agyonsújtja a hallgatót. A „Toscá“-ban emlékezetesen bebizonyította, milyen fölényesen ért a hátborzongató tortúrák jellemzéséhez, a „Pillangó kisasszony“ harakiri­muzsikájában tanúságot tett, milyen kegyetlen­ség van benne rettenetes helyzetek vérfagyasz­tón pontos és kíméletlenül rideg illusztrálására, izgalmas kiszínezésére, ebben a fegyverzetben ült le a kaliforniai aranyásó-élet drámáját ze­nébe fogni, milliórajzot adni a világ minden ré­széből összeverődött szerencsekeresők társa­dalmának, ahol az ököl a kérdés, revolver a válasz, ahol a lincselés két farao-bank között való enyhe szórakozás csupán! A dráma inkább a milliójével kap meg, mint a szereplők személyes tulajdonságaival az eseményesség nem az egyénekből eredő, a cse­lekményt sem az emberek, hanem a körülmé­nyek viszik. A „Cloudy Mountains“ aljában va­gyunk, hatvan esztendő előtt, a kaliforniai aranyláz idejében egy aranyásó-telepen. A telep lelke Minnie, a „La Polka“ nevű korcsma tulajdonosnője. Az ő korcsmájában találkozik munka után a kalandornépség, itt iszszák el a pénzüket, itt veszítik el fáraón, szóval itt élik az életük emberi részét. Minnie aféle „erős szűz“. Revolvert visel az övében, de a lelke ál-I­modozó marad ebben a fojtó levegőben is, a­m­ely az aranykeresők primitív világát körül­fogja. Várja az „igazi“-t, akinek első csókját adja, egyetlen nő a telepen ennyi csókszomjas kalandor között és mégis érzi, hogy az „igazi“ nem ezek között van, máshonnan fog eljönni érte! Az aranyásók belenyugodtak már abba, hogy Minnie az ő számukra ábránd, ideál ma­rad csupán. Reménytelen szerelmük imádattá fokozódott, már nem az asszony­ kívánása, ha­nem a ,miő” imádata él bennük iránta, any­jukra, nővérükre gondolva hozzák neki az aján­dékaikat. Minnie pedig jóságos hozzájuk és a kártyázás, írás közepette iskolát tart nekik, a bibliát olvasgatja, magyarázza, szeretetre ta­nítja őket. Az aranyásók versengve próbálgat­ják egy-egy mosolyát egy-egy jóindulatú sza­vát kiérdemelni, ezek már túl vannak a remé­nyeken, de Ranee Jack az Egyesült­ Államok sheriff-je ezen a telepen, egy sötét rastaguere még az élet itt összesereglett hajótöröttjei kö­zött is, ő Minniet akarja. Pénzért, erőszakkal, ahogyan eredményhez jut, de könyörtelen vágy­­gyal, szerelemmel, céltudatossággal. És amikor az ajánlataira éppen revolverrel felel a derék Minnie, megjelenik a „La Polka“-ban az „igazi“! Johnson Dick, a környék rettegett rablója, akit Ramerrez néven hívnak az aranyásók közt. Senki se ismeri a korcsmában, álnevet mond, mikor a nevét kérdik. A sheriff megérzi, hogy ez a versenytársa, mert Minnie ragyogó arca sokat elárul neki, de az aranyásók előtt Minnie régi ismerősének mondja és a sheriff gyanak­vásait ezzel elhárítja felőle. Johnson azért jött, hogy az aranyat — melyet a korcsmában gyű­r-

Next