Pesti Napló, 1912. július (63. évfolyam, 154–179. szám)
1912-07-02 / 154. szám
Főén» _ _ 1Negyedévre — Egy héra — 63-dik évfolyam. 154. szám. . PROHranyThan«».^ Egyes ásó 6 fillér, vastagabb betűvel 10 fillér j hirdetések milliméter számítót»sál, díjszabás szerint. Megjelenik hétfő kivételt«! naponkint ünnep utén is. A junius hó végén lejért előfizetéseket kérjük idejekorán megújítani, hogy a kiadóhivatal szétküldési munkájában fennakadás ne legyen. Ne tessék utazni. " Budapest, Julius 1. Szent igaz, hogy valamit végre is kellett csinálni a vasutakkal. Hogy menynyi ember tolong, tülekedik, jajveszékel, káromkodik a piszkos, rozoga, kopott és töredezett kocsikban, hogy micsoda zűrzavar és fejvesztettség uralkodik, beszállásnál, kiszállásnál, indulásnál, érkezésnél, hát az egyszerűen tűrhetetlen. Nincs vonat, mely rendesen járna; késés, és árlingálás az egész vonalon; minden rossz, szánalmas, szűk és hasznavehetetlen. És mennyi utas, mennyi podgyász! A közönség valósággal a fejére nőtt a Mávnak, elontotta, elárasztotta, mint valami újkori özönvíz, melynek hullámai között nehézkesen bukdácsol a szegényes alkotmány. Hát itt tenni kellett valamit. Miután az eredendő hibát az a nevezetes Baross Gábor követte el, hóbortos fővel rászoktatván a magyar közönséget az utazásra, nosza, itt kell orvosolni a bajt, gyökerében. Fel kell borítani a zónarendszert, vissza kell csinálni a régi patriarchális viszonyokat, akkor nem lesz vagyonhiány, nem lesz vonattorlódás, még késés se lesz, mert a sok utas csinálja a bajt, a kevésért majd nem kell sietni. Hisz így volt régen, szép nyugodalmas évtizedeken keresztül. Minek is utazni a magyarnak? Nem volt-e jobb dolga azokban a hajdani szép időkben, mikor a delizsánszon egy esztendő alatt nem utaztak annyian, mint ma egyetlen vasárnapon? Szóval, leszoktatjuk megint a publikumot az utazásról és rend lesz. Vagyis: miután , rossz, rendetlen és hasznavehetetlen az Államvasutakon minden, ennélfogva felemeljük a szállítási díjakat. Ez az orvosszer, amit a kereskedelmi kormány az utazás mizériáinak, a Máv züllöttségének enyhítésére hoszszas gondolkozás után kieszelt. És mától fogva harminc, sőt olyik relációban ötven százalékkal többe kerül az utazás Magyarországon. Az annyit szidalmazott koalíciós rendszer tarifaemelésére, hogy megmutassák, mennyivel külömbek és okosabbak ők, egyszerűen rádupláztak. Ha rossz a közlekedés, legalább legyen drága is. Fényes logika ez és hasonlatos ama csendőréhez, akit a vizsgálaton megkérdeztek, mit csinál, ha két rabot kell vinnie és az egyik elszalad ? —Akkor egyszerűen leszúrom az egyiket s utána futok a másiknak .. . Több kocsit rendelni, több sint és pályaudvart építeni, több vonatot járatni, nagyobb rendet tartani, ez fáradságos, nehéz szellemi és fizikai munkát, széles látkört igényel, ellenben a tarifát emelni és megbüntetni a közönséget, amiért rászokott a modern élet legjellemzőbb kulturvonására, a tömeges, szapora utazásra, ez sokkal egyszerűbb és kényelmesebb. Merő tehetetlenségből és hozzá nem értésből elpusztítják tehát egy nagy lángelmének korszakos alkotását. És ezt a hihetetlen vandalizmust, melyhez fogható kártevés évtizedek óta nem érte a magyar közgazdaságot, csak egy dologgal lehet megmagyarázni. Azzal, hogy a legvirágzóbb, legnagyobbszerű magyar intézmény élére, melyet Istentől megáldott zsenik és rajongó kötelességtudással dolgozó kiváló szakemberek emeltek évtizedekre menő munkával európai hírnévre, — az idő folyamán csupa laikus került — úriemberek, akiknek egyetlen imponáló tulajdonsága: a bátorság, amelylyel minden tudás, előismeret, tapasztalás és szakértelem nélkül vállalkozni mertek egy óriási, gigászi méretekkel bíró gépezet vezetésére. Tessék csak végigszemlélni az Államvasutak fővezetőségét. Aki ott értékes szakember volt, azt mind elhalászták a magánvállalkozások. Tolnay Kornél, Csatáry Frigyes, Pulszky Garibaldi, az értékes, széleslátkörű, üzleti szellemű, évtizedes tapasztalású szakemberek, más és más tereken produkálnak meglepő eredményeket. A helyükbe pedig finom és derék urak kerültek, — itt már neveket nem említünk, minek is? hisz eléggé ismeretesek, — akik sok min Talán — talán nem ... Írta: Ritoók Emma. (Utánnyomás tilos.) Este tíz óra felé Kamill becsapta’Horatiust ’és az asztal alá dobta. Nem azért, mert nem értett jól latinul, hanem,mert gyűlölte a megelégedettségét, a józanságát, filozófiájának arany középszerét, erotikus durvaságait — de főleg a vénségét gyűlölte ifjúsága egész színességével; nem volt egyetlen szava, amiből fiatalnak tudta volna elképzelni a latin poétát. Ledobta az asztal alá és gyerekes haragból keskeny,finom cipőjével odább rúgta. Azután megnézte az órát. Csak tizenegyre beszélték meg Rozsnyaival, hogy elmennek, még volt elég ideje. Keresgélt a könyvei között, azután Platót vette elő, de nem az iskoláit, nem az aoristusok Platóját, hanem az Eros filozófusát. Egy darabig olvasott, jegyezeteket csinált, de mindig izgatottabb lett, ezt a könyvet is odábbtolta, hátratámaszkodott, kezét a feje alá tette és tekintete, mint már annyiszor, türelmetlenül, szinte ingerülten mérte végig a mennyezet gipsz-diszítcseit. — Nem, nem ezt kereste; ez a finom, hideg, dülőkéiben sóphisztikus beszélgetés, amelyben folyton sértette mai szerelmi etikáját a fiúszerelem dicsőítése, semmit sem mondott neki a saját, meleg, lüktető életéről. Még Diotima is bölcselkedő tudós volt benne. Ha egy asszony beszélt volna köztük, ha az igazi asszony ott lett volna, talán csak, hogy mosolyogjon vagy olyan komolyan nézzen maga elé, mint szokott ... • Felugrott és habozás nélkül, biztos kézzel vette ki a könyvek mögül Schopenhauert; az első lapról, a nagy gyűlölködő arcképe megvetéssel nézett vele szembe, széles szája, keskeny ajkaival gúnyosan húzódott félre. Kamill gyorsan átfutotta a kék ceruzával megjelölt oldalakat, aztán kedvetlenül tette le a könyvet. Egy új filozófiára volna szükség, a kifinomult, differentiált és mégis szenvedélyes uj Erős filozófiájára, aki még sokkal több mint Poros és Penia gyermeke és hatalmasabb, mint a természettudományok fajfentartása. Vájjon ő fogja megírni? Talán . . . talán nem. Felsóhajtott, eddig az egész életében mindig valami „talán“ állt előtte, amely kínozta és amit mégis szeretett, mert a bizonytalansága mögé lehetett rejtőzni. Főleg ha azt kérdezte magától: Van-e tehetsége, fog-e alkotni tudni? biztatta és keserítette ez a „talán“. Mert a zenéhez is értett, verset is írt, gondolkozni is tudott. Igaz, hogy rossz bizonyítványokat szokott hazahozni, de olyan más mértéke volt előtte mindennek, mint az iskola. Ezt csak szükséges rossznak tartotta, amin szép sorjában át kell esni, holott az ember már régen túl volt rajta. Így lesz az egyetemen is és igy lesz talán az élettel is . . . most tudna élni, szeretni és ki tudja, mire odajut, nem fogja-e azt is szükséges rossznak tartani? Kihúzta az óráját, ránézett anélkül, hogy látná, mit mutat és megint visszatette. — Az élet — gondolta. — Várjon létezik az, amit a költők nagybetűvel Életnek neveznek? Napok vannak, órák, percek . . . mindig lassúbb vérkeringés, érelmeszesedés, aztán vége. Taine'antigmastigea------------------ ■■ "M- nek egy mondása jutott eszébe: „et les enfants recommencent...“ Egyszerre megint tehernek érezte az olvasottságát és memóriáját, mely minduntalan idegen gondolatokat vetett eléje olyankor, mikor a saját gondolatai elfakultak. Már érezte, hogy kezd elálmosodni, mikor halk füttyentést hallott. Felvette a kabátját és kiment. A lakás és kertajtó kulcsa nála volt, mert a szülei, mint belátó modern emberek, nem tartották a tizennyolc éves fiukat zár alatt. Rozsnyai a kapu mellett cigarettázott. Neki még öröme telt, a tiltott élvezetben, de Kamill, akit az apja már két évvel ezelőtt megkínált a saját ezüst cigaretta-tárcájából, már ezen is túl volt. — Dolgoztál valamit? — kérdezte Rozsnyaitól, mikor elindultak. — Igen, az első felvonást átdolgoztam. Rossz volt. Délután megszöktem Lolához és felolvastam. Jövő évre bizonyosan szerződtetik a Modernhez, ott fogja eljátszani a Hedvig szerepét benne ... És te? Kamill csak a fejével intett nemet. A Villasor gesztenyefáit nézte, a fehér virágbokrétákat a fekete lomb között, mely helyenkint kékes-zöldre világosodott a gázlámpák körül. A meleg csendben lépteik egyformán kopogtak, valahol messze, egy kapu csapódott be, — egy ablak zörrent meg — egy késői villamos csengetett, aztán elsuhant mellettük a kivilágított ablaksor, mögötte egynéhány férfi arc és egy világos női kalap. Rozsnyai szeretett volna az érettségiről beszélni, de reszelte Kamill előtt. Hallgatag megállapodással mindig kerülték az iskola és a tanárok emlegetését, de most most olyan közel volt az a nap, amelyik mégis a megszabadulást Mai számunk 38 oldal