Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)

1913-02-01 / 28. szám

Buda, ' IKLÖFXLE I^gi Á&AXi Cgésa évre____28 kor. — fia. félévre _ _ _ 14 a — , Negyedévre _ _ 7 . — Egy hóra____2 .­40 * 84-ik évfolyam. 28. szám. Az első és a második. (Szimnii 3 felvonásban. Irta­ Ruttkay György. — A Nemzeti Színház újdonsága. 1913. január 31-ikén.) Az első, kit az érdemes és közbecsülés­­ben álló szerző: Ruttkay György új darabja e néven nevez, felesége, tiszta és gyöngéd hit­vese a darab hősének, Bánhegyi Géza írónak; a második a szeretője, egy minden előítélet nélkül való leány, erősen kalandornői vonás­sal jellegzett elszánt teremtés, ki elválasztja az elsőtől és feleségül véteti magát vele. Hogy ez miként történik, az a darab tartalma és hogy Bánhegyi ebben tönkremegy, az a darab mon­danivalója. Mert, bár nem tolakodik előre, a darab­nak megvan a maga általános eszméje, mely a jelenetek értelmét adja és tőlük nyomatékot kapja. És ez­ tiltakozás az olyan szerelem el­len, mely csak az érzéki­ ösztönökre alapítja az élet berendezését. Bánhegyi tudniillik, mikor első feleségétől elszakad ezt cselekszi és ettől fogva sorsa abban összegezhető hogy d­u­p­­­­ja az érzékeinek. Még pedig kétszeresen is az. Először annyiban, hogy azt hiszi, a kötelessé­­gének engedelmeskedik, mikor ott akarja hagyni a feleségét. Megismerkedett­ egy quietali színigazgató leányával, viszonyt kezdett­­vele, a leány teherben van és Bánhegyi, szemben tolpeprével, így állítja fel a mérleget: Egyfelől áll az asszony és kis leánya, másfelől a leány és születendő gyermeke, hova kell csatlakoz­nia? Bizonyára a gyöngébbhez. Ez pedig a leány. Mert az asszony gazdag, a leány meg szegény. Az asszony feleség, ki vértezve áll a világ előtt,, gyermeke házasságban született gyermek, ki az apja nevét viseli; a leány azon­ban elbukott teremtés, ki a szégyennek megy elébe és a gyermekre, kinek életet fog adni, a törvénytelen szülött sorsa vár . . . E dialek­tikában kétségkívül van valami megzavaró. Szinte olybá tünteti fel a helyzetet, hogy Bán­hegyi nem csak vétkes, hanem egyszersmind áldozat is. Árulást követett el, de az árulás folytatását­­ a becsület parancsolja. Azonban ami valamely cselekedet igazolása, nem okvet­lenül egyszersmind annak az indítóoka is és ha Bánhegyi azt hiszi, hogy a hiba jóvátételé­nek kötelessége vezeti, csak áltatja magát. Fe­lesége faggatásaira, ahogy késznek nyilatkozik a leányt kárpótolni, a gyermekről gondoskodni, kiderül, hogy Bánhegyi valójában csak azért ragaszkodik szeretőjéhez, mert az érzékei vonják. A válással nem adósságot siet fizetni, hanem a költekezést folytatja. Ez az első, aminek elfedezésével érzékei reászedik. A lelkiismeret nevében altatják el a lelkiismeretét. A második csalás akkor leplező­­dik le, mikor kitűnik, hogy az érzéki vágyak hova csábították. A leány, kihez életét oda­köti, talán szereti is, de min­den­ekf­elett számít reá. Nincs semmije és keresi a férfit, ki nevet. l­ e félhivatalosnak. Irta: Mezőssy Béla. Falusi ember vagyok és így természe­tes dolog, hogy az események hullámverése engemet nem találhat meg közvetlenül. Idő kell arra, míg hozzám eljutnak a hírek! Ám az otthon csöndjében és melegében sok min­den zöldséget jóakaró türelemmel olvas el az ember, de a kormány legutolsó félhiva­talos jelentéseit most már határozottan félredobnám és nem méltatnám a válaszra, ha minden szava — amit rólam mond — nem lenne perfid ráfogás! És azt sem tudom, hogy kivel állok szemben? Beöthy Lászlót politikai ellenfe­lemnek tartom, de úri­embernek ismertem. Nem tételezhetem fel tehát róla, hogy nyil­vánvaló valótlanságokat ő adasson le a mi­nisztérium nevében. Ki rejtőzik tehát a bá­jos névtelen mögött? Nem kutatom a Sajtó­iroda, vagy izgatott jóakarók? Mindegy! Én úgy sem ezeknek az uraknak, de a nyil­vánosságnak válaszolok. Azt mondja a félhivatalos, hogy a gya­núsítást és botránykeresést az ellenzéki sajtó kezdte és Mezőssy Béla volt állam­titkár folytatta. Azz erdőhasonlat visszhangját beleful­­lasztottam már a poétikus hajlamú félhiva­talosba. Ajánlom többi üres vádaskodásá­ban is legyen óvatosabb és ne próbáljon en­gemet olyan rágalommal illetni, amit a té­nyek a leghatározottabban meghazudtolnak. Azt írtam, hogy egy tekintélyes, a kor­mány politikáját támogató hírlap a Pallós­­ügygyel kapcsolatban azt a vádat emelte, hogy „egy előkelő ellenzéki képviselő“ járt a kereskedelmi miniszternél a Pallós-ügy elsimítása érdekében. rju. _.._____________TM________ Ez a hír megjelent a Pallós-eset első napján, az én cikkem pedig közöltetett a „Pesti Napló“-ban ez év január 26-án. Te­hát jóval később! Nyilvánvaló ebből, hogy a Pallas-ügynek a képviselőkkel való kap­csolatba hozása nem részemről, hanem a túloldalról történt. Egy ilyen általánosság­ban odadobott sértő vádat pedig hogy el­hallgatni nem akartunk, ez csak egészen természetes. Nem tehettem ezt annyival kevésbbé, mert ugyanezen lap azt is írta, hogy a bűnbe esett Pallas első kétségbeesésében arra is hivatkozott, hogy őt jóakarói, kijárói száz­ezrekig zsarolták meg és ezért ment tönkre. Ha ilyen tényállás mellett az én felszólí­tásomban, hogy a zavaros ügy minden rész­letére terjedő legszigorúbb vizsgálat folyó s tattassék le, a kormány „botránykeresést“ talál csupán, ez szomorúan jellemzi azok­nak az uraknak erkölcsi felfogását, akik hónapokig próbálták „rendezni“ az ügyet és mikor az mégis kipattant, talán azt is meg akarják gátolni, hogy mindenki, aki bű­nös, könyörtelenül lakoljon. Az, hogy a Pallas úr feljegyzései no­teszben voltak-e, vagy disznóbőrös disz­­■ albumban,­ vagy a jól vezetett üzleti mér­leg szerény tehertételei között húzódtak-e meg, az nem lényeges, ez csak forma­kérdés! Az tény, hogy nagy összegű elfizetett províziókról van szó. Mindenütt a világon, ahol a köztisztességre, sőt a megcsalt hi­telezők érdekeire is adnak valamit, az lenne tehát az elsőrangú feladat, hogy erre a ho­mályos részletre teljes világítás vettessék. Kik voltak azok, akik Pallós urat kiszipo­lyozták? Ez a főkérdés! Ha képviselők, képviselők. Ha bankdirektor­ok, ha állam­­tisztviselők, mindegy. Tudnunk kell, hogy hol fészkelnek a magyar közéletnek ezek a soha jól nem lakható éhes piócai? És minderről hallgatni méltóztatnak. Fura dolog! De menjünk csak tovább! Hát rendben van az, hogy Pallós úr egy ily nagyszabású csalást a legkisebb nehézség nélkül tudott keresztülvinni? Hiszen a vi­cinális vasutak a kereskedelmi kormány kezelése és ellenőrzése alatt állanak. És gondolom, azt a merész költői állítást, hogy egy 1910-ben, tehát már a mi elmenetelünk után felépített vasutat is a kvaliere kezelt és ellenőrzött volna ily alapos sikerrel, még a legbőbeszédű­bb félhivatalos se meri állí­tani? Szépen kezelték, szépen ellenőrizték. Még a legutolsó ugaraskarádi temetkezési egyletben is gondoskodás van arról, hogy a cégjegyzők jogosultsága bizonyos súlyo­sabb biztosítékokhoz köttessék. Ellenben azzal senki sem törődött itt, hogy egy sok milliós vasúttársaság cégjegyzői között sze­repelhetett maga a közvetlenül érdekelt régóta rosszhírís vállalkozó és üzleti alkal­mazottja. Még jó, hogy csak ennyit csal­tak: a papiros türelmes és ilyen laza keze­lés mellett kibocsáthattak volna akár má­zsákra rugó értékeket is. Igen! Az ilyen kezelés, az ilyen ellen­őrzés, ez valóban botrány! De ezt a botrányt nem kell keresni, mert ez a bot­rány — sajnos! — megvan és magában véve sok mindent megmagyaráz. Bizony­sága annak, hogy a vasúti vállalkozó urak könnyen hánynak fittyet a bürokrácia ne­hézkes és értéktelen rendelkezéseire. A magyar állam tekintélyének vignettája azonban a vállalatoknál ott van! Tehát ha mulasztás, ha hanyagság történt, azt nem rangot, kényelmet adjon neki és mert Bánhegyi erre valónak látszik, mindent elkövet és min­dent kockáztat, hogy megszerezze magának. Helyzeténél fogva joga van e törekvésre, de csak úgy, mint a tigrisnek a zsákmányára, vagyis a jog nem változtat a kártékonyságán. Ártalmas önmagában és nem kevésbbé az a környezeténél fogva is. Az apa elzüllött ko­médiás, ki mesterségéből megtartotta az ün­nepélyes­ szavakat és hozzájuk adja természe­tének teljes erkölcstelenségét, az anya alantas és durva némber és mellettük a leány fivére, haplopó és arcátlan turf- és sport-csavargó. Mindnyájan tudnak a leánynak Bánhegyivel való viszonyáról és mindnyájan erre spekulál­nak. A maguk igényeit hozzáadják a leány nagyravágyásához és mohón szimatolják­­ a zsákmányt. És Bánhegyi itt, ebben a világban keresi a boldogságot, ezt a farkasvermet cse­réli be a békés és mosolygó otthonért, melyet első felesége juttatott neki, hogy aztán, miben érzékeinek káprázata eloszlott, kifosztj­­a és tönkretéve ébredjen fel a testi és lelki nyomo­rúságban. Csak az érzékeire hallgatott és no-á­mokra épített. Azonban noha ez a darab mondanivalója, az író nem a leckével keresi a hatást. Ruttkay György, bár kritikusi munkálkodásában a né­met nyelvű sajtó nagytekintélyű munkása, mint színműíró a franciák követője. Csak­hogy míg első nagyhatású drámáiéban, mely a párbaj jog­címeit vizsgálta, azokkal tartott, kiknek a szin- Mai számunk 28 oldal*

Next