Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)
1913-02-01 / 28. szám
Buda, ' IKLÖFXLE I^gi Á&AXi Cgésa évre____28 kor. — fia. félévre _ _ _ 14 a — , Negyedévre _ _ 7 . — Egy hóra____2 .40 * 84-ik évfolyam. 28. szám. Az első és a második. (Szimnii 3 felvonásban. Irta Ruttkay György. — A Nemzeti Színház újdonsága. 1913. január 31-ikén.) Az első, kit az érdemes és közbecsülésben álló szerző: Ruttkay György új darabja e néven nevez, felesége, tiszta és gyöngéd hitvese a darab hősének, Bánhegyi Géza írónak; a második a szeretője, egy minden előítélet nélkül való leány, erősen kalandornői vonással jellegzett elszánt teremtés, ki elválasztja az elsőtől és feleségül véteti magát vele. Hogy ez miként történik, az a darab tartalma és hogy Bánhegyi ebben tönkremegy, az a darab mondanivalója. Mert, bár nem tolakodik előre, a darabnak megvan a maga általános eszméje, mely a jelenetek értelmét adja és tőlük nyomatékot kapja. És ez tiltakozás az olyan szerelem ellen, mely csak az érzéki ösztönökre alapítja az élet berendezését. Bánhegyi tudniillik, mikor első feleségétől elszakad ezt cselekszi és ettől fogva sorsa abban összegezhető hogy dupja az érzékeinek. Még pedig kétszeresen is az. Először annyiban, hogy azt hiszi, a kötelességének engedelmeskedik, mikor ott akarja hagyni a feleségét. Megismerkedett egy quietali színigazgató leányával, viszonyt kezdettvele, a leány teherben van és Bánhegyi, szemben tolpeprével, így állítja fel a mérleget: Egyfelől áll az asszony és kis leánya, másfelől a leány és születendő gyermeke, hova kell csatlakoznia? Bizonyára a gyöngébbhez. Ez pedig a leány. Mert az asszony gazdag, a leány meg szegény. Az asszony feleség, ki vértezve áll a világ előtt,, gyermeke házasságban született gyermek, ki az apja nevét viseli; a leány azonban elbukott teremtés, ki a szégyennek megy elébe és a gyermekre, kinek életet fog adni, a törvénytelen szülött sorsa vár . . . E dialektikában kétségkívül van valami megzavaró. Szinte olybá tünteti fel a helyzetet, hogy Bánhegyi nem csak vétkes, hanem egyszersmind áldozat is. Árulást követett el, de az árulás folytatását a becsület parancsolja. Azonban ami valamely cselekedet igazolása, nem okvetlenül egyszersmind annak az indítóoka is és ha Bánhegyi azt hiszi, hogy a hiba jóvátételének kötelessége vezeti, csak áltatja magát. Felesége faggatásaira, ahogy késznek nyilatkozik a leányt kárpótolni, a gyermekről gondoskodni, kiderül, hogy Bánhegyi valójában csak azért ragaszkodik szeretőjéhez, mert az érzékei vonják. A válással nem adósságot siet fizetni, hanem a költekezést folytatja. Ez az első, aminek elfedezésével érzékei reászedik. A lelkiismeret nevében altatják el a lelkiismeretét. A második csalás akkor lepleződik le, mikor kitűnik, hogy az érzéki vágyak hova csábították. A leány, kihez életét odaköti, talán szereti is, de mindenekfelett számít reá. Nincs semmije és keresi a férfit, ki nevet. l e félhivatalosnak. Irta: Mezőssy Béla. Falusi ember vagyok és így természetes dolog, hogy az események hullámverése engemet nem találhat meg közvetlenül. Idő kell arra, míg hozzám eljutnak a hírek! Ám az otthon csöndjében és melegében sok minden zöldséget jóakaró türelemmel olvas el az ember, de a kormány legutolsó félhivatalos jelentéseit most már határozottan félredobnám és nem méltatnám a válaszra, ha minden szava — amit rólam mond — nem lenne perfid ráfogás! És azt sem tudom, hogy kivel állok szemben? Beöthy Lászlót politikai ellenfelemnek tartom, de úriembernek ismertem. Nem tételezhetem fel tehát róla, hogy nyilvánvaló valótlanságokat ő adasson le a minisztérium nevében. Ki rejtőzik tehát a bájos névtelen mögött? Nem kutatom a Sajtóiroda, vagy izgatott jóakarók? Mindegy! Én úgy sem ezeknek az uraknak, de a nyilvánosságnak válaszolok. Azt mondja a félhivatalos, hogy a gyanúsítást és botránykeresést az ellenzéki sajtó kezdte és Mezőssy Béla volt államtitkár folytatta. Azz erdőhasonlat visszhangját belefullasztottam már a poétikus hajlamú félhivatalosba. Ajánlom többi üres vádaskodásában is legyen óvatosabb és ne próbáljon engemet olyan rágalommal illetni, amit a tények a leghatározottabban meghazudtolnak. Azt írtam, hogy egy tekintélyes, a kormány politikáját támogató hírlap a Pallósügygyel kapcsolatban azt a vádat emelte, hogy „egy előkelő ellenzéki képviselő“ járt a kereskedelmi miniszternél a Pallós-ügy elsimítása érdekében. rju. _.._____________TM________ Ez a hír megjelent a Pallós-eset első napján, az én cikkem pedig közöltetett a „Pesti Napló“-ban ez év január 26-án. Tehát jóval később! Nyilvánvaló ebből, hogy a Pallas-ügynek a képviselőkkel való kapcsolatba hozása nem részemről, hanem a túloldalról történt. Egy ilyen általánosságban odadobott sértő vádat pedig hogy elhallgatni nem akartunk, ez csak egészen természetes. Nem tehettem ezt annyival kevésbbé, mert ugyanezen lap azt is írta, hogy a bűnbe esett Pallas első kétségbeesésében arra is hivatkozott, hogy őt jóakarói, kijárói százezrekig zsarolták meg és ezért ment tönkre. Ha ilyen tényállás mellett az én felszólításomban, hogy a zavaros ügy minden részletére terjedő legszigorúbb vizsgálat folyó s tattassék le, a kormány „botránykeresést“ talál csupán, ez szomorúan jellemzi azoknak az uraknak erkölcsi felfogását, akik hónapokig próbálták „rendezni“ az ügyet és mikor az mégis kipattant, talán azt is meg akarják gátolni, hogy mindenki, aki bűnös, könyörtelenül lakoljon. Az, hogy a Pallas úr feljegyzései noteszben voltak-e, vagy disznóbőrös disz■ albumban, vagy a jól vezetett üzleti mérleg szerény tehertételei között húzódtak-e meg, az nem lényeges, ez csak formakérdés! Az tény, hogy nagy összegű elfizetett províziókról van szó. Mindenütt a világon, ahol a köztisztességre, sőt a megcsalt hitelezők érdekeire is adnak valamit, az lenne tehát az elsőrangú feladat, hogy erre a homályos részletre teljes világítás vettessék. Kik voltak azok, akik Pallós urat kiszipolyozták? Ez a főkérdés! Ha képviselők, képviselők. Ha bankdirektorok, ha államtisztviselők, mindegy. Tudnunk kell, hogy hol fészkelnek a magyar közéletnek ezek a soha jól nem lakható éhes piócai? És minderről hallgatni méltóztatnak. Fura dolog! De menjünk csak tovább! Hát rendben van az, hogy Pallós úr egy ily nagyszabású csalást a legkisebb nehézség nélkül tudott keresztülvinni? Hiszen a vicinális vasutak a kereskedelmi kormány kezelése és ellenőrzése alatt állanak. És gondolom, azt a merész költői állítást, hogy egy 1910-ben, tehát már a mi elmenetelünk után felépített vasutat is a kvaliere kezelt és ellenőrzött volna ily alapos sikerrel, még a legbőbeszédűbb félhivatalos se meri állítani? Szépen kezelték, szépen ellenőrizték. Még a legutolsó ugaraskarádi temetkezési egyletben is gondoskodás van arról, hogy a cégjegyzők jogosultsága bizonyos súlyosabb biztosítékokhoz köttessék. Ellenben azzal senki sem törődött itt, hogy egy sok milliós vasúttársaság cégjegyzői között szerepelhetett maga a közvetlenül érdekelt régóta rosszhírís vállalkozó és üzleti alkalmazottja. Még jó, hogy csak ennyit csaltak: a papiros türelmes és ilyen laza kezelés mellett kibocsáthattak volna akár mázsákra rugó értékeket is. Igen! Az ilyen kezelés, az ilyen ellenőrzés, ez valóban botrány! De ezt a botrányt nem kell keresni, mert ez a botrány — sajnos! — megvan és magában véve sok mindent megmagyaráz. Bizonysága annak, hogy a vasúti vállalkozó urak könnyen hánynak fittyet a bürokrácia nehézkes és értéktelen rendelkezéseire. A magyar állam tekintélyének vignettája azonban a vállalatoknál ott van! Tehát ha mulasztás, ha hanyagság történt, azt nem rangot, kényelmet adjon neki és mert Bánhegyi erre valónak látszik, mindent elkövet és mindent kockáztat, hogy megszerezze magának. Helyzeténél fogva joga van e törekvésre, de csak úgy, mint a tigrisnek a zsákmányára, vagyis a jog nem változtat a kártékonyságán. Ártalmas önmagában és nem kevésbbé az a környezeténél fogva is. Az apa elzüllött komédiás, ki mesterségéből megtartotta az ünnepélyes szavakat és hozzájuk adja természetének teljes erkölcstelenségét, az anya alantas és durva némber és mellettük a leány fivére, haplopó és arcátlan turf- és sport-csavargó. Mindnyájan tudnak a leánynak Bánhegyivel való viszonyáról és mindnyájan erre spekulálnak. A maguk igényeit hozzáadják a leány nagyravágyásához és mohón szimatolják a zsákmányt. És Bánhegyi itt, ebben a világban keresi a boldogságot, ezt a farkasvermet cseréli be a békés és mosolygó otthonért, melyet első felesége juttatott neki, hogy aztán, miben érzékeinek káprázata eloszlott, kifosztja és tönkretéve ébredjen fel a testi és lelki nyomorúságban. Csak az érzékeire hallgatott és no-ámokra épített. Azonban noha ez a darab mondanivalója, az író nem a leckével keresi a hatást. Ruttkay György, bár kritikusi munkálkodásában a német nyelvű sajtó nagytekintélyű munkása, mint színműíró a franciák követője. Csakhogy míg első nagyhatású drámáiéban, mely a párbaj jogcímeit vizsgálta, azokkal tartott, kiknek a szin- Mai számunk 28 oldal*