Pesti Napló, 1913. március (64. évfolyam, 52-76. szám)
1913-03-01 / 52. szám
előtt vegye meg a PESTI a városi hirlapárusítónál, kormány a pályaudvarokon árusítani, Sennyeytől a köztársaságig. A munkapárti képviselői házban ma felállott egy úr, báró Sennyey Miklós, hogy beszéljen. Sennyey nem tartozik a kormánypárthoz, Kossuth-párti volt és akkor lépett ki abból a pártból, amikor az teljes egészében és minden fentartás nélkül a radikális választói jog mellett kötötte le magát. Sennyey, aki ó konzervatív családból származik, a híres báró Sennyey Pálnak ivadéka, (apáink jól ismerték a kedves, monoklis tory-mágnást) ő nem akart és nem tudott az általános választói jog harcosai közé szegődni. Félreállott, szerényen és nem akart tőkét kovácsolni abból, hogy jóhiszemű meggyőződését követi. Ma pedig megjelent a Házban a konzervatív báró. Miklós — de genere Senyinyey — napirend előtt szót kért. Örömteli bizsergés futott át a bihari gárdán. Konvertita — gondolták — mellettünk fog szólalni, le fogja csepülni egykori fegyvertársait. És Sennyey Miklós csakugyan szólt, lejelentette, hogy annak idején csendben, titokban kilépett a Kossuth-pártból, mert nincsen ínyére az általános szavazati jog, de — és itt a gentleman szólt Sennyeyből — erkölcsileg megengedhetetlennek tartja, hogy ez a Ház, ez a százharminc Tisza-gárdista tárgyaljon le egy olyan torzjavaslatot, amely a választásokon szóba nem került, amelyre a nemzettől felhatalmazást nem kaptak. — Oszlassák fel a Házat! Appelláljanak a nemzetre! — mondta Sennyey, aki egymaga állott szemközt a százharminc legénynyel és — távozott. Útjában nem kisérték tapssal a munkapártiak, akik pedig, amikor Sennyey szólásra jelentkezett, azt hitték róla, hogy nekik fog beszélni. íme, az ó konzervatív Sennyey hagyományok letéteményese, az igazi tory-mágnás is Tiszáék ellen fordul. Sennyey maga sem akarja a radikális választói jogot, de ízlése és erkölcse tiltakozik ama módszer ellen, amelylyel Tisza-Lukács az általános választói jogot meg akarja ölni. És ha az ilyen előkelő és tartózkodó urnak is ökölbe szorul a keze, amikor látja a százharminc kormánypárti képviselő önkényét és zsarnokságát, vájjon csodálni való-e, ha az indulatos tömeg utolsó fegyveréhez, az általános sztrájkhoz folyamodik? Mi nem tudunk ezen csodálkozni. Fájdalmasan értjük, hogy a szocialisták, a türelemkenyér cipójának végére járva, végső fegyverükhöz, a tömegsztrájkhoz nyúlnak. Ha valamit csodálunk a szocialisták eljárásában (elismeréssel csodálunk), úgy az inkább az a komoly és méltósággal teli elhatározásuk, hogy tüntető, békés sztrájkot akarnak rendezni. A szocialistáknak ez a békés szándéka egyenesen ajándék lehetett volna a kormány számára. De az elvakult és képzelt erejében tobzódó Tizsa-regime nem kér a békés és vértelen sztrájkból. Nekik vér kell és forradalom, amit — a saját állásuk megerősítésére — Bécsben prezentálhatnak. Ezért ingerük a tömeget, újabb taktikájuk szerint ezért halogatják a torzjavaslat benyújtásának napját. Bizonytalan napra tolták azt ki, hogy a szocialistákat napokon, esetleg heteken át készenlétben tartsák, a tömeget felbőszítsék, indulatát viharzásba hozzák. Várjon csak a tömeget? A Tisza—Lukács-féle rendszer, amikor az általános sztrájknak békés esélyeit rontja, csak a tömegek ellen foglal állást és nem a polgárság ellen is? Azt hiszik talán Tisza és Lukács és az a pár bihari gárdista, aki megannyi doni kozákként veszi körül a két hetmant, hogy a polgárság hálás lesz a kormánynak azért, hogy ő kergeti az indulatok árjába azokat a munkásokat, akik békés irányzatú sztrájkot akarnak rendezni. A polgárság egyáltalán nincs elbűvölve ettől a rendszertől, a néhányak klikkjének ettől a terrorizmusától, amely a konzervatív báró Sennyey Miklóstól a kőműves-szakszervetig egyaránt felbőszít mindenkit. Példa erre a tegnapi ferencvárosi választás. A higgadt, békés polgári életű ferencvárosiak akiknek legnagyobb örömük télen a friss oldalas, tavaszszal a fiatal liba ugorkasalátával — tegnap a kormánypárt minden erőlködése ellenére is ellenzéki jelöltet választott képviselőnek. A kormánypárt, amelynek pedig alakulása mézes idejében, a főváros egyik főtámasza volt, a budapesti kerületeket sorra elveszti. Régi regények. Irta: Krúdy Gyula. rA napjai olyan csendesen múltak, mint az őszi eső, könyveket, többnyire érzelmes regényeket szeretett olvasni a tűz mellett s midőn jött az alkonyat, a könyvet letette s egy-két óráig az ablakon át a kertbe nézett, fákra, amelyeket már nem is látott és bokrokra, amelyek mindig szeme előtt voltak, tehát elfelejtette őket; a távolban fehér kis filagória, ahová soha se ment ... A köszméte-bokrok között gróf Monte Christo halovány, fürtös feje tünedezett fel, vagy . ..Bolygó zsidó, ment batyujával . . . Esmeralda vezette kecskéjét és Valjean ballagott piros gályarab-bélyegével. — Aztán gyorsan lámpát gyújtott, elfüggönyözte az ablakot s megvetette a mindennek mindenét, a nagyszerű, jó, kényelmes ágyat. A könyvekkel — nagyszerű regényekkel — megrakott ládát az ágy közelébe igazította s boldogan ágyába bujt, néha még egyszerű vacsoráját is elmulasztva. A lámpás ernyőjét megigazította és halk, boldog sóhajtással kezébe vette a könyvet. Nézzük csak, mit művelt tovább Rocambole, miután feltámadott! — Úgy élt Ligetiné, a honvéd özvegye. Lehetséges, hogy egykor fiatal és szép volt, a régi fényképek között bizonyosan van egy kedves arc, amely szék hátára könyökölve vagy könyvet lapozgatva a fénykép-album sötétségében pihen: öt év óta, vagy tán már régebben is, elfelejtett tükörbe nézni, szenvedélyes regényolvasó lett. Az ura, a honvéd, elesett valahol a harcmezőn ... A regények mindenért megvigasztalták. Ligetiné még gyászruhát sem öltött, hisz a házból sosem szokott kilépni. Csupán a Károly gömbölyű arcképére illesztett egy gyászfátyolt és egy nemzeti szinti kokárdát. Aztán olvasott reggeltől estig. Magyarországon akkoriban olvastak legtöbbet a nők. A könyveket is mintha inkább az olvasásra nyomtatták volna, mint a maiakat. Nem volt azokon semmi disz felesleges cifraság. Legfeljebb egy rózsakoszorú, benne az író neve és a regény címe. ..Hat kötetben“. Vagy: „Tizenkét kötetben“. Istenem: egy regény, amely tizenkét kötetből állott! Lehetett ennél nagyobb boldogság a világon! A nagyszerű francia regények hőseiből és hősnőiből lassan egész kis világ támadt Ligetiné körül. Az agyban — ahol tizenhat órát töltött el olvasással — egyik regényt a másik után olvasta. A három muskatéros és a navarrai királynő lovagjai ott borongtak az ágy körül, mint szellemárnyak. A 113-as bérkocsi éjfélkor megállott a ház előtt, midőn a Miaszszonyunk templomában tizenkettőt ütött az óra s hideg szél süvöltött a sikátorban, álarcosok, abbék, lovagok, hercegnők, orvgyilkosok és Lequec úr, a rendőrkém, minden éjjel viziteltek az özvegynél. Olykor egy-egy , narkos Paul de Kock-füzet szinte megbánatta vele özvegységét s Ligeti né tán nem is haragudott volna túlságosan, ha éjszaka előbuvik ágya alá! Cherami, a párisi kalandor, így repültek az évek, csupán a „három szoknyás leányok“ juttatták eszébe, hogy meg fiatal nő. De ez is csak néhanapján volt. Többnyire egy-egy irtózatos, vadregényes férfiú kötötte le minden érdeklődését, aki sötét éj-jszaka bö köpenyegébe burkolózva jár az utcákon. Egy napon hazajött a honvéd. Nem esett el a csatamezőn, mint a „Közlöny“ jelentette. Bujdosott, külföldön járt. Terebélyes szakálla nőtt Ligeti urnak. Egykori romantikus frizurája helyett kopaszság fénylett fejebubján s a haját a füle mellett előre fésülte. Az asszony kiejtette a regényt a kezéből: — Te élsz, Károly? Károly megölelte, megcsókolta a feleségét. — Most már itthon maradok. Vége a bujdosásnak. Megpihenek. Úgy látom, hogy semmi sem változott a ház körül. — Semmi, Károly. — Mily nehezen léptem be a kapun. Azt hittem, idegen férfit találok a helyemben. Mostanában gyakran előfordult az ilyesmi. Mondd, hűséges maradtál hozzám? — Nem csalhattalak meg. Monte Christo gróf vigyázott rám éjszaka. Károly gyanakodva nézett körül. — Hm — mormogta. — Nem ismerem azt az urat. Honvéd volt? — Nem. Regényhős volt. Szeretném, ha megismerkednél vele. Ha beszélhetnék veled róla. Néha úgy kívánkozom, hogy beszélhessek valakivel azén kedves társaságomról, a nagyszerű, regényes férfiakról és nőkről. Majd bemutatlak neki. Jó lesz, Károly? Ligeti úr nem nagyon értette a dolgot. Bujdosásában csupán a császári kormány hirdetéseit olvasgatta. 64-ik évfolyam. 52. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egén ívre_28 tof. - üli Föstvre---------W . — . Negyedévre____7 . -Egy bóra____S . 40 * Egyes szám _ _ _ _ 10 U1L APRÓHIRDETISEK ARAL Egyes szóm Ulik vastagabb betűvel ló fillért hüirdetések milliméter számstással, díjszabás szerint. Megjelenik kettő kivételivel naponkint, ünnep után is. Budapest, 1913. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky-utca 12. Szombat HárciUS 1. Mai számunk 32 oldal.