Pesti Napló, 1913. június (64. évfolyam, 129-153. szám)

1913-06-01 / 129. szám

Elutazás előtt vegye meg a PESTI NAPLÓ-t a városi hírlapárusítónál, mert a kormány a pályaudvarokon nem­ engedi árusítani. • Gyilkos szakadékok. Míg mi visszafojtott lélekzettel az íté­letet várjuk, a nagy per egyik hőse és igaz­ság szerint vádlottja, Lukács László Bécsbe utazik. Holnap ott fog állni az uralkodó előtt és jelentést tesz arról, ami a törvényszék tárgyalótermében történt. Óvatosan és rö­viden, kertelve és kíméletesen fog beszélni, mert a felséges urat, akit amúgy is nagy kor terhe nyom, ma szörnyű izgalom érte. Izgalom, amelynek részleteit csak sejteni és kombinálni lehet hatásából. A szárnysegéd a király szobájából jövet, eszméletlenül esett össze. Ami bent történt, a felindulás, amelyben urát és parancsolóját látnia kel­lett, lesújtotta, összezúzta. Uralkodásának több, mint hat évtizede alatt érhették csa­pások az ősz fejedelmet, érhette gyász, de alig állott ki még oly megrázó erejű csaló­dást, mint ma, amikor azt jelentették neki, hogy hadseregének egyik nagyrangú pa­rancsnokoló tisztjére, vezérkarának ezrede­sére, aki a minap halálos ítéletet hajtott végre önmagán, olyan bűn bizonyult, amely­nél hitványabbat katona nem ismerhet. Az uralkodó felindulása milliók lelkét­­érinti. Nem tragédia történt itt, hanem egész sora a megrázó tragédiáknak. A széttépett kulisszák mögött irtózatos örvényre nyílik kilátás. Ez az örvény — borzalom elgon­dolni is — hadseregeket nyelhetett volna el, államokat fogadhatott volna gyilkos ölébe. Hiszen arról volt szó, hogy élet-halál harcot vívjunk egy hatalom ellen, amely az ön­gyilkos Redl ezredes közlései nyomán ké­szülődésünk minden részletét ismerte. Míg Bécsben Albánia függetlenségéért lángol­tak és az idegen Esszád pasát bélyegezték árulónak — az igazi áruló milliókat rakott el bűne vérdíjából. Lehet-e hátborzongás nél­kül szemlélni a perspektívát, amelyet ez a halott mutatott nekünk? Az ő egyéni tragé­diája egy kis részlete csupán a véres dráma­sornak. Itt van szemünk előtt a pusztulás lehetősége. Itt van megrendült bi­zalmunk, összezúzott hitünk. Itt a szörnyű megismerés, hogy egy nagy és legelső­­rangú szerepre hivatott, egy kemény és hozzáférhetetlennek hitt testületünket is ki­kezdte már a korrupció mérge. E katasztrofális hatású leleplezés jelen­tőségét latolgatván, mi már ott tartunk, túl a felháborodáson, túl a boszulihegés ki­törésein, hogy szinte babonás félelemmel nézzük a közéleti romlás mindenütt jelent­kező tüneteit. Emberfelettire, hatalmunkon túllévőre, irgalmatlan, sötét végzetre kell gondolnunk, amikor különböző formában, de egyre félelmesebben látjuk a degenáriós je­leket az állami, a polgári kormányzatban, a diplomácia szalonjaiban s most már a had­seregben is. Mert megtaláljuk, Magyaror­szágé a szomorú dicsőség, hogy lélekvásár, közvagyon-rontás itt akadt legelőbb s leg­­hivatottabb művelőire. Itt szaporították egy féktelen önzésű kormányrendszer veszte­getési alapját az államkincstártól elvont pro­. víziókkal. Itt találtak fel arcpirítóan cinikus, elméletet minden közéleti panama mentege­­tésére. vi Mikor ezek a belső bűnök már fel vol­tak derítve, mikor a most ítélet előtt álló nagy per tárgyalását vártuk, szinte letargi­­kusan vettük tudomásul, hogy osztrák poli­tikusok a legrutább haszonszerzéssel vádol­ják meg diplomáciai szolgálatunkat. Elmon­dották, hogy a külügyminisztérium úgyne­vezett irodalmi osztálya börzecélok szerint használja és alakítja információit. A meg­szégyenítő vádat teli szájjal utasították vissza. Amint Lukács visszautasította annak idején a pártkassza-panama gondolatát is. De megtorló eljárást nem indítottak a vád­emelők ellen, amint Lukács Lászlót is szinte erőszakkal kellett a törvényszék elé ker­getni. A belső kormányzat után tehát a kül­politikai organizmusban jelentkeztek a bom­lás-tünetek. S alig hogy a megdöbbenésből felocsúdtunk, elhangzott a Redl alezredes halálát okozó revolverlövés. Rövid, félelmes csend. Aztán suttogás, majd hangosabb be­széd, hivatalos beismerése annak, hogy a legfontosabb katonai titkok e letéteményese áruló volt s cselekedetéről, üzelmeiről, bűn­társairól ma magának a királynak kellett je­lentést tenni. Az orvosi bulletinek szárazsá­gával itt azt lehetne mondani, hogy a kor­rupció kórokozói a harmadik hatalmas államéleti faktor, a hadsereg szervezetében váltak kimutathatókká. Bennünk azonban semmi nem maradt a józan szárazságból. Szerelem a bűnben. Irta: Bede Jób I. Kuffstein Bélának­, a beteg milliomosnak­ a felesége, aki a nevezetesen előkelő nevű, de tönkrement Dersidányi családból származott, olyanféle szokásokat kezdett követni, amikről a köznép körében azt a megjegyzést teszik, hogy rossz útra tért. Hogy megszegte a tem­plomban tett esküt, hűtlen lett az urához. Oda­adta magát másoknak. Paráználkodott. Sőt cé­géres parázna lett, ami annyit jelent, hogy szomjas ember, aki a cégért látja, betérhet abba a házba, eképpen aki asszonyi ölelésre vágják, ha látja Kuffstein Bélánét, látja azt is, hogy vágyakozása nem reménytelen. Úgy mondják hogy rossz útra tért. De ab­ban a világban, amelyik a milliomosok világa, más neve van. Enyhébb, megbocsájtóbb, iga­­zabb. Kuffstein Béláné szép asszonyi ifjúságá­nak és gazdagságának örömeit élvezte. Esküjé­hez már akkor hűtlen lett, amikor azt mondta a kérdésre, hogy szereti-e, akivel házasságra lép, igen. Mert ő már korábban azt esküdte, hogy minden módon a felesége lesz Kuffstein Bélá­nak, bárha nem szereti, bárha az utálat undo­­rodását érezi, ha csak a kezével érinti is. Un­dorodott tőle, amikor arcán rossz vérének ki­ütését látta és nedves szemének­ pirossága olyan utálatot keltett benne, mint amikor kis­leány korában reggel az iskolába menve züllött emberekkel találkozott, kik közül egyik az utca­sarkon tivornyából jövet rája leskelődött és érthetetlen szavakat mormogva, szeme vére­sen forgott és vigyorgó arca megrándult a kéj képzeletében. Kuffstein Béla arcán is látta ezt a rángatózást és míg az irtózattól hátán borzon­gás futott végig, éppen ilyen pillanatainak a gyengeségét használta fel, hogy magához kap­csolja, mert a felesége akart lenni. A felesége akart lenni és a felesége lett, inkább azért, mert nem szerette. Mert ha szerette volna, szánalmat érez iránta és megmagyarázta volna neki, hogy a házasság megrövidíti az életét és elpusztítja. Fe­lesége akart lenni a vagyonáért, a féryéért és a nagy módért, mely általa neki jut és amiben élve megtalálja az örömöket, csak a sablonos erkölcsöket kell megtagadnia, de ezeket már azzal is eldobta, hogy felesége lett. Aztán meg az apja, a híres Dezsidányi Frigyes kedvét találta ebben a frigyben, a maga hasznát leszámítoltatta külön a hozományon ki­vül. Az anyja, a származására kényes, a je­zsuiták gyóntató székéhez .Járó puritán vallásos asszony alázatosan hízelkedett e zsidó neme­seknek, akik pénzért vették a rangot, a címet és vallásukat is elhagyták, csakhogy kiemel­kedjenek azok közül, akiknek az üzletekben ke­vesebb szerencséjük volt, mert nem voltak elég kegyetlenek, hogy embertársaik ajmmorából vagyont szerezzenek. Az ő anyja ennek a ros­katag kiélt beteg embernek az ölébe ültette Magdolnát. Senki sem volt, aki tiltakozott volna ellene. Barátnői, akik irigyelték csodás szépsé­gét, most a szerencséjét irigyelték, hogy egy milliomosnak lett a felesége, mindegyiknek, az apjának, az anyjának, barátnőinek tudniok kel­lett, hogy erkölcstelenség, ami történik, mind­egyik tudta, hogy őt eladták és ő eladta magát és egy se botránkozott meg. Nem­ nézték le, nem ítélték el, hanem még inkább keresték a társaságát, örömmel fogadták a meghívásait, di­csérték Magdolnát, hogy nem feledkezik meg róluk, akik máskülönben csak ínséges miniszté­riumi urakhoz mehetnének férjhez, ha igen-igen ügyesek, mivelhogy minisztérium kevés van, rangos szegény úri leány pedig sok van. Mag­dolnának a segítségével kiállíthatják magukat a milliomosok részére, hátha akad nekik is egy ilyen, mint Kuffstein Béla. Felesleges említeni a titkos gondolatokat, hogy hátha akad mil­­liomosságra nézve ugyanilyen, de fizikai állapot dolgában különb, hisz a milliomos se mind be­teg és akkor Dezsidányi Magdolnát lefőzhetnék, felülkerekednének rajta. Akkor aztán talán ked­vük lenne arra is, hogy elitéljék. Addig csak­ dicsérik. Az anyák rajongással szólanak róla, okosságát dicsőítik, vállalkozási bátorságát ma­gasztalják és férjüket boszantják: — Megint váltólejáratod van és megint kö­nyörögni kell a boltosnak, hogy hitelezze a leányodnak a ruhát. Persze a te leányodnak tyúkesze van a Magdolnáéhoz képest, de te meg a mezőn legelhetnél ököri mivoltodban Dezsi­dányi Frigyeshez képest, aki bezzeg megtalálta az összeköttetéseket és fel tudta fedezni a leánya részére a milliomost. Az úri apák és anyák, meg leányok mentsé­gére legyen mondva, abban az időben a vállal­kozásokat valami járványos szokás megnehezí­tette. Az üzletekből való milliomos fiuk mialatt 64-ik évfolyam. 129. szám. rzzzrtax Arakí ívre _ _ _S3 koc. — AB. - — H . - . _ . — * . - . Serbin s . « . mmm . gif* ttowtaai „„-».'10 HL APROHmDETfiSKKleA* EgyM uó ft fillér, vuttpkb b.ttnl 10 Hűén Hirdetések milliméter Ml, dljuabus szériát Megjelenik hétfő kjvétdével naponkint, ünnep után la. Budapest, 1913. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky­ utca 12. Vasárnap, junius 1. Mai számunk 54 oldal.

Next