Pesti Napló, 1913. október (64. évfolyam, 232–258. szám)
1913-10-01 / 232. szám
Síid FIZETÉSI AKAKi Egyes szám — _ _ _ 10 EH. 64-ik évfolyam. 232. szám. Egész évre _ _ 28 kor. — JüL Félévre-----------H . - . Negyedévre — — 7 Egy hóra — — 2PESTI NAPLÓ 40 Budapest, 1913. cz^i /■ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky-utca 12. AFBÖHXBDHÉSEKiAJkfe Egyedul 5 fillér, vastagabb betüv.110 lUito Hirdetések milliméter szánttással, díjszabás szerint Megjelenik hétfő kivételével naponkint, ünnep után 1» Szerda, október 1. W' TTmrrrir.,,H. ' . .l -* -------1 ~ ----------L-=~~ a szeptember hó végén , lejáró elültetéseket kérjük idejekorán megúyitani, hogy a kiadóhivatal szétküldési munkájában fennakadás ne legyen. Szent György lovag hallgat. Tisza Istvánnak, aki egyébként majdnem olyan szenvedélyes nyilatkozó, mint a német császár, most mintha lakat ülne a száján. Egyáltalán nem hajlandó nyilatkozni azokra a világos vádakra, amelyekkel Kristóffy József volt belügyminiszter illette őt. Tisza egyáltalán nem hajlandó tisztázni sem a volt szabadelvű párt adósságait, sem azt a módot, ahogyan ezek az adósságok a hitelezők üzleti könyveiből eltűntek. Pedig Tisza itt felelni tartozik. Felelni tartozik már alkotmányjogi szempontból is, felelni tartozik már azért is, mert úgy követeli azt a miniszteri felelősségről szóló törvény. És ha a csak nemrég megbukott elődjének, Lukács Lászlónak a törvényszék előtt kellett referálni a munkapárt kasszájának születési titkairól, akkor Tiszának, aki a szabadudvapárt bukásakor miniszterelnök volt, ugyancsak kötelessége a törény előtt , • a szabadelvű párt pártkasszájának , a nyilvánosságra kívánkozó adatait és életeit. Miért nem felel Tisza Kristóffy Vádjaira, miért nem indít ellene pert, aminthogy Lukács László csakugyan pert indított annak idején Désy Zoltán ellen. A konzervatív tanokat és konzervatív erkölcsöket hirdető Tisza eddig mindig azetika magas nyergéből beszélt a léleknek hagyományokban megedzett nemességéről, az előjogok és vagyon által óvott köztisztességről, a konzervatív választói joggal körülsáncolt közéleti szolidságról és — Íme most mégis olyan ügyek tisztázása vár rá, amelyek sokkal inkább illenek egy politikai érvényesülőhöz, mint Angolország egyik peerjéhez. Tisza olyan ügyekkel vádoltan áll a nagyközönség előtt, amilyen ügyekkel csak a legritkább esetben juthatott érintkezésbe a konzervatív lordoknak mindenkori vezetője. Pártkasszák, politikai adósságoknak mások által vagy az állam által való kifizettetése, ez ügyeknek konok titkolása, egyenes vádakra való hallgatás — mind nem olyan kvalitások, amelyek fellelhetők volnának az angol felsőházban, amelyre Tisza oly gyakran és oly szenvedelmesen szeret hivatkozni. De nemcsak az angol felsőháznak, hanem Tisza másik álompalotájának, a magyar Nemzeti Kaszinónak etikájával is szögesen ellenkezik az az eljárás, amelyet Tisza most Kristóffy vádjaival szemben tanusít. Ha jól emlékszünk — és emlékezetünk aligha csalhat, hiszen a történet nem olyan régi — a Nemzeti Kaszinó annak idején a legsürgősebben követelte Lukács László ügyének a nyilvánosság elé való hurcolását és nem látjuk be, hogy Tiszával szemben kíméletesebb legyen csak azért, mert Tisza István véletlenül tagtárs. Sőt ellenkezően. Az a körülmény, hogy Tisza István tagja a nemzeti kaszinónak, egy okkal több arra, hogy sürgősen tisztázza magát az ellene emelt vádak alól. Lukács László ... Nemzeti Kaszinó... Tisza István . . . Eszünkbe jut, hogy amikor a Nemzeti Kaszinó, nagyon jogosan, kérlelhetetlen hajszát folytatott Lukács László ellen, akkor Tisza nagyon is Lukács védelmére szállott. Sokak előtt nagyon is érthetetlen volt akkor Tiszának Lukács Lászlóval való ez a szolidaritása. Akik emlékeztek arra a gyűlöletre, amelylyel Tisza Lukács első kabinetalakítási kísérletét meghiúsította, akik be voltak avatva azokba az aknamunkákba, amelyeket a két munkapárti korifeus kölcsönösen folytatott egymás ellen, azok nagyon elcsodálkozhattak a férfiúi barátságnak e ritka és önzetlen példáján, amelylyel a képviselőház feddhetetlen elnöke a panamistának kikiáltott Lukácsot védelmezte. Ez annál is furcsább volt, mert hiszen nyilvánvaló, hogy Lukács bukása után Tisza fog következni a miniszterelnökségben és köztudomású volt az is, hogy Tisza igenis nagyon el szeretné távolítani Lukácsot a miniszterelnöki állásból, azért, hogy ő foglalhassa azt el. És Tisza mégis elhanyagolta a készen kínálkozó alkalmat, még csak titokban sem segítette a Lukács vádlóit, sőt mi több, miután Lukács bírói ítéletmondástól megbélyegezetten megbukott, Tisza még akkor sem szűnt meg vele barátkozni. Miért tette ezt? Ő, aki azelőtt olyan sokat adott arra, hogy őt tartsák a magyar politika első vb integer-jének, miért tartott fenn tüntető barátságot egy olyan emberrel, akit a királynak három birája Európa legnagyobb panamistájának mondott?... Vagy — alig is merjük kimondani — Tisza már ekkor egy másik pörre gondolt, egy elkövetkező, egy eljövendő pörre, és a lélek legmélyén dolgozó, az a meghatározhatatlan és bizonytalan valami, amit a pszicoanalízis ! BMA A Romháti a háztetőn. Irta: Szini Gyula. i Romhányi a háza tetején ült és sakkozott. Előtte egy kis zsebalaku német könyv volt skk-problémákkal. Homlokát ráncolta, kezében remegett a kis ébenfekete lovacska és ezt a játékfigurát olyan nehezen tette le a táblára, mintha életének legfontosabb lépéséről volna szó. Könnyű, fehér háziruhában volt, voltappingben és alsónadrágban. Haja kaszált, hüdetlen, alján kéthetes szakáll, körme piszkos üt. Forró délutáni nap tűzött le a vidékre, alamy zsupfedelekre, itt-ott egy nyaraló fedőeűhelyeire és a templom tornyának megborult cserepeire. A fővárostól néhány mértföldnyire volt,ez a falu és benne a Romhányi bizarr illája, amelynek a tetején terrasz volt padokkal. Benn a fővárosban már mind nyitva voltak a színházak és a szezon elejének ideges készülődésével voltak tele. Egy francia vígjáték bemutatóján már föllépett az új férfi-szár. Magas, karcsú, sovány, sok siigérő alak, akinek beesett arcán és szögletes mozdulatain még meglátszott a vidéki színpadok koplalása és hatása. De az asszonyok már sűrűn ráirányították a messzelátójukat, vizsgálgatták az arca élét, a szeme beszédes és szerelmes kifejezését, elegáns mozdulatait, karcsú bokáját. A derby-crackek járását nem kísérik olyan figyelemmel, mint ahogy szakértő szemek a páholyokból és a sötét nézőtérről lesték ennek az új, vidékről frissen érkezett Vadnay nevű színésznek az első lépéseit. És a Kossuth Lajos utca a déli verőn megtelt himbálózó szép asszonyokkal és leányokkal. Valóságos virágzás volt ez, az ősz harsogó tónusaival, meleg, piros és sárga színfoltokkal, egy második nyár, amelynek romlandó, halálra ítélt bájában annyi varázs van, mint egy híres szép asszony utolsó fellobbanásában. És Romhányi nem volt sehol, sem sem a színpadon, sem a Kossuth Lajos utcában. Nem látták sehol londoni szabású ruháját, műértőn vasalt nadrágját, csalhatatlan ízléssel ivett mellényét és raffinált nyakkendőjét. Eltűnt a szemhatárról szárnyas gallérja, gömbölyített kézelője, antilop-betétes cipője és tüneményszerű sétapálcája, amikkel még tavaly a férfidivatot irányította. A színház portásánál a levélfiókban hiába várt rá egy tucat rózsaszínű, szerelmes levél. Romhányi nem ment érték. Csak betelefonált a kapushoz. — Milyen bélyegek vannak a leveleimen? — kérdezte. — Csupa tízfilléres vidéki levél — fejelte vissza a kapus. Ez volt Romhányi utolsó jelentkezése a színháznál. Azóta sem nem látták, sem nem hallották. Az igazgató hiába írt neki, nem kapott tőle feleletet. Még a követei is csukott kapura találtak és eredmény nélkül fordultak vissza. A direktor nem tehetett egyebet, minthogy a szerepeket, amelyeket Romhányinak szánt, átadta az új színésznek, Vadnaynak, hogy idején el tudjon velük készülni. A kávéházban, hová színészek és újságírók járnak, egy hétig egyébről sem beszéltek, mint Romhányi esetéről: — Megbolondult! — Nem, nem, egészen okos ember. Nem akar a színpadon megvénülni. Dicsősége teljességében hagyja ott a deszkát, elvonul, mint egy király, akinek ideje letelt. — Ez az igazság. Lejárt a divatja. Már csak egy tucat szerelmes levelet kapott az egész nyáron át, az is csupa vidéki levél. Tájékozatlan és rajongó hajadonok küldhették, akik csak az „Érdekes Ujság“-ból ismerik az arcképét, de soha életükben nem látták a színpadon. Mindebből a sok zagyva beszédből egy hang sem jutott el Romhányi füléhez. A háza tetején ült és ingujjban sakkozott saját magával mint az arabs a pusztában. Ha megunta a harminckét figura játékát, könyveket vett elő, súlyos, vaskos német köteteket, amelyekben nehéz körmondatokba lepkeszerűen finom bölcseségek voltak legombostűzve. Sakk és filozófia, ebből állt Romhányi új élete. Már a nyáron barátságot kötött egy vézna, kis, öreg emberrel, akinek hosszú, fehér, göndör szakálla jóleső tiszteletet ébresztett benne. Az öreg úr már harminc esztendő óta járta az erdőt-mezőt. Korán reggel talpon szokott lenni és fáradhatatlanul taposta a legelhagyottabb ösvényeket. Valamennyi zsebe tele Mai számunk 28 oldal.