Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-01 / 153. szám
—az1 Pesti Napló bécsi tudósítójától. — Bér 55. június 30. Érkezett éjjel 1 óra 15 perckor. Gróf Berchtold közös külügyminiszter, lovag Krobatin hadügyminiszter és báró Conradt a vezérkar főnöke ma, a N. Fr. Pr. jelentése szerint, tanácskozást tartottak. Gróf Berchtold közölte, hogy a közös külügyminisztérium a szerb kormányhoz azzal a kéréssel szándékkozik fordulni, hogy a merényletek értelmi szerzői ellen Boszniában megindított nyomozást a szerb királyságban folytassa, mert az összeesküvés minden nyoma kétségtelenül Szerbiába vezet. Bécs, június 30. Gróf Tisza István miniszterelnök kedd délután a miniszterelnökség palotájában másfélórás tanácskozást folytatott gróf Stürgkh miniszterelnökkel. Késő éjszaka kapjuk Bécsből ezt a táviratot, amely, noha óriási szenzációként hat, mégsem egészen váratlan. Már vasárnap óta várható volt, hogy a monarkia a trónörökös meggyilkolásáért felelőssé fogja tenni Szerbiát, amennyiben a nyomok azt mutatnák, hogy az összeesküvés szálai a szerb királyságig érnek el. Az első lépés, az a kívánság, hogy a vizsgálatot szerb területre is terjesszék ki, még nem jelent okvetlenül fegyveres bonyodalmat, de mindenesetre olyan lépés, amelynek következményei végzetesen komolyak is lehetnek. WV\.\WA''AV\WA"A\WvV\.WAWA^^ A csavargó Irta: Szekula Jenő A csavargó kiért a szabad mezőre. Virágbavesző nyárutó volt és a magas réten, melyet szélről a vadaskert karcsú és fenyegető nyárfái szegélyeztek, — mint valami keleti szőnyeg, Seherezád tündérháremeiből — buján és nedvesen illatozott a kék szarkaláb és az aranyszínű rekettye. A csavargó megállóid. szétnézett a termékeny síkon, amely olyan volt most, az alkony álmodozó és piros fényében, mint egy lap a teremtés első könyvéből kilépve. A csavargó megtörölte forró homlokát. Sóhajtott. — Az éjszakát itt fogom tölteni. Nem volt mindennapi ember. Állítólag jó családból való, tanult és műveit ifjú, érettségit is lett, sőt filozófiát is hallgatott az egyetemen. De az alkohol, a nők, egy kétségbeesett és vad, reménytelen szerelemhullásba és züllésbe sodorták, lerongyolódott, könyörtelen lett és veszett gőggel hátat fordított a társadalomnak, amely megtagadta őt és kivetette magából. Azóta az országutakat rótta, elhagyott falvak alatt leselkedett, mint a prédáját váró farkas, sokszor lopott, sőt rabolt is, ha úgy hozta a kényszerűség. Már több toloncháznak volt a lakója. Félt a rendőrségtől és a hatóságoktól. A szabad rétek gyümölcse is táplálta őt sokszor. Most is néhány belvirágt tépett ki a földből, nyersen ette ring, hogy kábító éhségét csillapítsa. — A puszta csendje majd álomba ringat engem, — sóhajtotta a bujdosó. Magas és karcsú alak volt, egyenes és fenyegető, mint a jegyemé. Világos szeme, amelyben kocsmai verekedéseknél a macskák orgyilkos és foszforos dühe lángolt, most a béke, az állítat és a csend kéklő azúrjával telt meg. Leheveredett a magas fűbe. Vörös kendőjét, melyet a nyaka köré csavarva viselt, most a feje alá gyűrte vánkosnak. De nem tudott aludni. Hirtelen lekuporodott afekhelyéről. — Nini, hangyák! — kiáltott föl csillogó szemmel. Valóban egy hangyaboly mellé tévedt. A csupasz homokban nyüzsgő rajok vonultak föl — látszólag céltalanul — mégis izgalmas munkába merülten. — Keopsz piramisai alatt lehetett évezredekkel ezelőtt ily forró és izgalmas élet, ahol a maltert keverték és követ törtek titokzatos afrikai rabszolganemzetek. — Mint az emberek! •— suttogta a csavargó. Egyik raj a hangyavár földalatti katakombáiból hordta ki a homokot és a karcszemeket, melyet özünvizhez hasonló eső zúditott alá a parányi táborra. Másik csoport egy lepke kihűlt tetemének elszállításával volt elfoglalva, izgalmas munka volt, a lepke teste rendkívül nehéz, mindig újabb csoportok vonultak föl, hogy társaikat a munkában támogassák. Mint egy felfordult aeroplán, amelyik nem akar megmozdulni a helyéről. Érdekes! mormogta a csavargó. Most különösen mulattatta eme parányi lények nyüzsgő sokasága, melyeknek élete, társas szokásai, szorgalma, inteligenciája és elrendezkedése az elevenek világában még a legjobban hasonlít az emberiség életéhez. Mert a hangyák szociális beosztású községekben élnek, rabszolgákat tartanak, akik a közmunkát elvégzik, van nemességük, sőt arisztokráciájuk is, amelyik nem dolgozik, legfeljebb a hadviselés téríteiben vesz részt. Mert a különböző hangyafajok sokszor háborút is viselnek egymással, véres és őrjöngő harcot, amelyekben kicsinyítve és szatirikus változatokban megismétlődnek az isen isten csodái. Mindezt tudta a csavargó, aki már sokat olvasott is róluk, mert Pliniuszon és Gimeion át a hangyák életével sokat foglalkozott a föld számos természetbúvára. Némelyik egész életet áldozott föl, hogy szokásaikat alaposan megismerje. S a kivert és hazátlan csavargó most örült, hogy közvetlen közelről megfigyelheti eme munkás és rendkívüli világot. — A vörösek a rabszolgák, — suttogta a világos sziláj hangyák felé mutatva. — Nini, hogy dolgoznak. A feketék meg a csápjaikkal korbácsolják és szurkálják őket. Távolabb csillogó, hatalmas hangya állott. Valóságos kis óriás a többihez képest. Tiszteletteljes félkörben egész udvaronc-had övezte. Távolabb mint valami szárnyas és repülő hárem, a nőstényhangyák sokasága vesztegelt. Az ok a hangyakir.ily! mondotta a «■savargó ki fehéredet! arccal. S amott van a háreme! Latrunk mai száma 28 oldal 65-ik évfolyam. 153. Asm, • mitr, wwtfc£iii,fe betűvel IS IBW» fedét és ek ■uQimítcr czámitiv *al, dittrabA* szerint. lUgjetenik béttó khinteléwl naponkint. wOMUixnB ham-JSg^ut t!«»____5?. kot. — (Ok Féurre Ifi „ — „ Negyedévre-----* * — * &21 ildra_ , _ — 2 „ 80 * VOrv sáa______» ». Budapest, 1914. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmaniczky-utca 12. /4* '^i, Szerda, julius 1. A dinasztia védpajzsa A Habsburg-háznak, melylyel nemzetünk jövője összeforrott, mert sorsunk oda van láncolva Ausztriához és a dinasztiához, széles e monarkiában egy biztos támasza, égzengéssel és földindulással dacoló sziklavára van: a magyarság. A mi hűségünkön nem fog rozsda, a mi önfeláldozásunk testet öltött valóság, a mi lojalitásunk nem szolgaiság, hanem a történelmi hivatás megértése és megértése, azé a hivatásé, amely századok vérzivatarai között a töröktől védelmezte meg a Nyugatot, azé a hivatásé, amely ismét csak egyedül Magyarországot állítja a trón és a monarkia véd pajzsának. A képviselőhház mai ülésén, amelyet a szívből jövő kegyelet a monarkia vértanúinak, Ferenc Ferdinánd trónörökös és Hohenberg Zsófia hercegnő emlékének szentelt, nagyszerűen kidomborodott ez az eszme, amelynek szószólói: gróf Andrássy Gyula, gróf Apponyi Albert és Vázsonyi Vilmos valóban húsz millió magyar egységes gondolatának adtak tömör, művészi és méltó kifejezést. A német nagyság, a német nemzeti öntudat megalapítójának, Bismarcknak jóslatszerű intelmét a szerajevói kettős tragédia mily véresen igazolta: „a monarkiának legbiztosabb támasza a magyar nép". Magyarország nagysága, gazdagsága, boldogsága a monarkia mindenek felett való életérdeke. Magyarország megtörése, elgyengülése, gerinctelensége után elgyengül, megtörik, romokban hever a monarkia. Hányszor, beigazolódott, hányszor kipróbálták, tanusága a történelem Mária Teréziától a königgrätzi szomorú napokig, hogy a monarkia jócsillaga a Kárpátok és a nagy magyar alföld fölött ragyog, mi vagyunk a védőpajzs, a stabsburgi-ház üdve, reménye és talpazata. Miért van, hogy csak súlyos megpróbáltatások nehéz óráiban eszmélnek erre azok a körök, amelyek Ausztria és Magyarország kormányát irányítják, hogy a kristálytiszta igazság a zavartalan időkben előttük homályos, hogy Magyarország magyarsága mindig felálkoztatik megmegújuló kísérletezéseknek, aminő most a délszláv egység összeolvasztása, a hűtlen nemzetiségek déd eleelése volt, a mi önérzetünk, munkakedvünk, szabad szárnyalásunk, harci készségünk átázására és szétmorzsolására. Az uralkodó- ház és a birodalom védőpajzsa, mostoha Magyarország ime mint egy ember áll a trón körül, olyanok vagyunk, mint a Máriák fajtájából való anyák, mindent