Pesti Napló, 1917. december (68. évfolyam, 296–320. szám)
1917-12-01 / 296. szám
3«faftpest, 1017-BLOPIZBTjbl .AMUt iléi,. éve . . . 38 Sor. - KL f^cf Cfffi • • • • 13 * r i^yc^OTC. . . 9 » SO „ bor» • • • • # ^ 1) n Hgyej tríoi ára: knjapon» «toSio) e pálya maracoioa IS rífcr 98-ik évfolyam. 296. száza. Szombat, december 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., Rákóczi-út 18. Az orosz fronton elhallgattak az ágyuk • Lord Lansdowne angol miniszter békenyilatkozatot tett Leroin Kijelentette, hogy az állami csőd kimondásával is kényszerítheti entente-ot engedékenységre Lansdowne marquis Anglia nem akarja megtörni a német biodalom nagyhatalmi állását és nem akarja kiontani Németországot a világ nagy kereskedő népei közül Anglia nem akar olyan kományformát kényszeríteni a német népre, melyet az nem tart kívánatosnak, és Délkelet-Európa térképére nézve még csak ezután fog véglegesen állást foglalni. A négy tétel közül nyalási a legteljesebben ellenkezik azz al, amit Lloyd George, Asquith és Bonar .am hirdetnek* a végzetes juniusi napok óta. Mindaddig azthallottuk a* angol államférfiak 51, hogy még a német birodalom demokratiálása sem elég erős eszköz a német militarizmus megtörésére, hanem csak egy igazi biztosték van a német militarizmus feltámadása fen, a német birodalom végleges meggyöngülő. És Passes még nemrég tárgyalásokat fhlgatott, Senastroval az albási partvidék elosztóára nézve, az angol államférfiaktól megrajzolt Giagysgerlin nevében. Negyven hónapon át mintha egy gonosz , tarája scettté votna elvakulttá az angol politikát. De s az új orosz forradalom eruptiv békesvágya most áttörte ezt a varázst. .A háborúnak sem szabad addig tartania, amiig annyira kimerülnek a hadbevonult országok, hogy alig lesz erejük kezüket kinyújtani a béke felé: ezt mondja egy angol miniszterhez az angol mig,n is. 1914. augusztusának elején úgy látszott, hogy Angliában egy hatalmas békepárt fog alakulni a háborús politika vezérei ellen. Hiszen a hadüzenet napján Asquith kormányának három súlyos nevű tagja mondott le a miniszterségről, mert nem akarta viselni a felelősséget a háborúért Lemondott a Honest John, John Burns, az angol munkásosztálynak legendáktól övezett Derék Jánosa, Anglia első munkás-képviselője és első munkásminisztere. Lemondott Lord Ilaldine, Anglia filozófus -hadügyminisztere, az angol Schopenhauer-kultusz apostola, aki aktív miniszter létére többször tárgyalt német politikusokkal, sőt Vilmos császárral is, Berlinben és egyebütt, hogy a megértés útját egyengesse Németország és Angliaközölt És lemondott Morley viszount is, a titkos tanács elnöke, az angol publicisták nagynevű nesztora, a történeti essay kasszikus művésze. Morley sok éven át Gladstone-fiak vol házi ujságirój®, mig azután a házasság megnyitotta előtte az ug.ot a parlament padjaihoz, a miniszteri szétrakó felé, sőt a grófi ranghoz. Az angol szabadelvű politika két nagy vezéréről, Cobdenről és Gladstoneról írott életraj ad pollitikai olvasókönyvekké lettek, és a liberális Anglia Morleyt tekintette a gladistone-i tradíciók reghdebb őrének és képviselőjének. De csalékonynak bizonyult az a remény, amelyet a hármas lemondáshoz fűztek azok, akik nem ábrándulak ki teljesen az emberi józanságból, a hadüzenetek hete alatt. Az ose-' anények a hitelleneket igazolták Az angol békepárt feloszlott, mielőtt még megalakult volna. London legügyesebb ügyvédje volt Angla miniszterelnöke a hadüzenet órájában s ez egy frappáns hatású ügyvédi fogással Németországra hárította a felelősséget a fegyveres békének elviselhetetlen terheiért, és rettenetes kríziseiért, csak ugy, mint a bábomnak kitöréséért Asquith prókátori fogását azután nagyszerűen kiaknázta korunknak legnagyobb népszónoka, Lloyd George, és az angol közvélemény csakhamar elhitte, hogy Európa demokratizálásáért, az emberiség jobb jövőjéért folytat háborút a Németországtól megtestesített feudális és militarista rendszer ellen. Hiszen Lord Northcliffe sajtója ezt változatban ismételte és ezer hazug dokumentummal igazolta Lloyd George rabulisztikáját. Talán egy példa is elég, annak a jellem-zésére, hogy a gyűlölködés atmoszférája mi-ilyen végzetesen hamisította meg a háborút és a helyzet képét az angol nép szemében*! A háború negyedik évének küszöbén lemondott Arthur Henderson. Lemondott azért, mert Lloyd George megtagadta az útlevelet a stockeholmi konferencia delegátusaitól. De a legnagyobb angol munkásszervezetek dezavuálták* miniszterükéit, noha Henderson magáévá tette az angol hadicélokait és a gépészek sztrájkjai miatt nem indulhatott el a liverpooli kikötőből az a stató, amelynek Stockholmba kellett volna vinnie Macdonski angol szocialista képviselőt Most pedig az angol alsóház harcias fiatalsága egy olyan törvény hozatalát követeli, amely érvényteleníti az egynéhány pacifista hajlandóságú képviselő mandátumát. Ebből a törvényjavaslatból nem lussz többé törvény. Az angol pacifistáknak mától fogva Lansdowne marquie a vezérük. És Lansdowne marquie ellen nem lehet törvényt hozni Angliában. Sugárnapj Smé£mS : Utazás a vasúton. Irta: Erdős Szence — Milyen kár! gondolta magában az asztorny, mialatt keze, az örökszép, éveket gondokat, bánatokat tapasztatokat letagadó keze iazon a levélcsomón pihent, amit hajdan az Sara irt neki —• milyen kár, hogy az élet min-ident elront S hogy mindent oly ostobán és íformátlanud ront el! De vájjon lehet valamit ,szépíti és formásan is elrontani?! Milyen kár a kis szép gondolatokért, a régi hevületekért, s a régi szép megnyilatkozásokért! Az emberek itelmennnek ezektől, mert meg nem értek odáig, a hogy tudnák: ez érték. Éppen olyan érték, '-.nin:.ármi más, amit eltenni és megőrizni-'/soktunk. Az emberek bizonyos körülmények lütt leülntek levelet irni és akkor ez rajtuk garancsoló kényszer. Nem tehetnek mást. Nincs a világon semmi ami fontosabb és ki.sabb és sürgősebb lenne nekik, mint a levél megírása. Úgy érzik, meghalnának, ha meg nem írhatnák. Mintha nem is másvalaki-'ők írnák az ilyen levelet, mint ahogy az mber nem más, hanem a maga számára 16-a tudik. Ugy írják meg az emberek a leveleit'-.dt, hogy érzik rajtuk: az életük, a lelkükegy darabja van bennük. . . Aztán a levelek intra kelnek, oda jutnak ahová címeztettek s ikeretik őket mások, ujabbak, amíg végre naivon sok levél gyűl össze. Aztán a körülméntyek változnak. Akik eddig a távolból szólhattak csak egymással, most íme egymás közelébe jutnak. Az irást felváltja a szó. S az irás mennyivel szebb! Talán igazabb is. Ki tudja nem igazabb-e amit az ember kigondol és félt, tehát bizonyos tekintetben hosszabb érintkezésben van a lelkével, mint a szó, ami oly könnyen születik, amit ötlet és véletlen is ad az ember szájára? És akkor jönnek az évek és elborítják a leveleket. Elborítják, elhamvasztják, elértéktelenítik. A levél immár nem esemény, mint volt amikor íródott, nem élmény, nem fontos érzelmi dokumentum. A levél immár csak emlék. Az ember csak úgy gondol rá, mint azokra a kis állomásokra, amiknek nevét a vonat ablakából elolvasta, mialatt valahova messze utazott. Az ember elér oda, ahová indult és mögötte a levelek elmaradnak, mint állomások. A hajdan oly fontosnak és elmaradhatatlannak érzett levelek, az emberlélek foszlányai... Különös, különös! Az asszony keze lágyan simogatta a tevércsomót, úgy mintha egy élő arc lett volna és tovább elmélkedett . Különös, hogy az emberekben nincs kegyelet önönmaguk iránt, a múltban felejtett énjük iránt, amik voltak, amit éreztek, amit magukból adtak, lelkesülten és önfeledten és mintegy felsőbb parancsra. Az emberekben nincs kegyelet a maguk legszentebb spontanitása iránt, amit pedig meg sem közelíthetnek többé, mert ez számukra az ifjúsággal örökre elveszett. Az érettkor megfontolt, feltigult, józan s csak az ifjúságnak vannak nagyszerű megfeledkezései és lelkes kitörései, szent és lázas eruptiók, amiknek nagyszerűségét nem érheti utól semmi. És mégis miért felejtik el&Bemply «»^S miért mennek el fölötte valami kicsinyét szánó mosolygással? Holott soha vissza nem szerezhető életnyilvánulást vesztettek el benne, olyasmit, amit pótolni lehetetlen bárminemű másfajta gazdagsággal? Ah az emberek szégyenlik az ifjúságukat . . . Az asszony sötét szempillái alól hálás és meleg tekintetet vetett a levelekre és tovább gondolta gondolatait. -Én nem. Én példáid nem. Valami nagy és felmagasztosult megnyugvással gondolok arra, hogy itt-ott leveleim vannak — régi szerelmes levelek. Örülök nekik, mintha azt tudnám, hogy itt-ott a szobraimat őrzik, ,a régi alakomat, benne a régi lelkemmel. Hogy nem vesztem el, hogy élek és nemcsak a mai mivoltomban, de a régiben is. Mert fontos, hogy az ember ne veszítsen el magából semmit. Igen szeretem a szobraimat és azokat, akik őket őrzik, ugy tekintem, mint az én életem megtartóit Az ember legyen hálás azok iránt, akik nem hagyják őt elveszni a múltban s az ember legyen kegyeletes önmaga iránt és ölelje magához régi énjét, mint egy ifjabb testvért. És mondja neki: „Én nem vagyok többé az, aki te vagy, és örülök neki, hogy valamikor az voltam, mert ebben a tudatban találom meg az ifjúságom szépségeit ..." És most lássuk! Az asszony két keze nyugodtan oldotta meg a levélcsomó szalagját és a sok szürke és fehér boríték között elkezdett válogatni, mintha találomra akart volna kihúzni egyet, neki kedveset, ahogy kártyavető asszonyoknál szokták az asszonyok a kártyák közül kihúzni azt, amitől valamit vártak. S íme egy levél ott maradt ujjai között, ezt kivette ai •fenálélitákéi Jfc gikgaite, oly^ai, Mearly«^