Pesti Napló, 1922. szeptember (73. évfolyam, 198–222. szám)

1922-09-01 / 198. szám

Budapest, ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 200 kor. Negyed évre — 160 kor. Egyes szám ára: Buda­pesten, vidéken és a pálya­udvarokon 10 kor. Ausztriában és Bécsben 400.— osztrák. Jugoszláviá­ban 1 dinár. Párviadalra állott ki tegnap a bécsi interparlamentáris konferencia záróülésén gróf Apponyi Albert nemcsak Bernstein német szocialistavezérrel, hanem az ő személyében a rágalmazásnak az­zal a szinte már mániákussá fajult szenvedé­lyével, amely erejét és mérgét szinte szünet nélkül Magyarországon próbálja ki. Nincs az a rossz, amit a magyarokról el ne híresz­telnének azok az elfajult magyarok és ma­gyarfaló idegenek, akiket a szertelen gyűlö­let emésztő tüze füt. És, fájdalom, nincs az a rossz, amit a vagy teljesen informálatlan vagy hazugul elinformált külföldi közvéle­ménynek könnyelműbb vagy rosszabb indu­latú rétegeiben el ne hinnének rólunk. . Gróf Apponyi Albert az igazságszerető tisztességes ember erkölcsi felháborodásával méltán elcsodálkozott azon, hogy mindazok, akik hitelt adnak az ellenünk szótt rágalmak­nak, akkor, amikor módjukban van hozzánk ellátogatni és a rágalmak gonosz voltáról meggyőződni, miért nem teljesítik ezt a kö­telességüket. Ha ezt már rég megtették­­ volna, bizonyára nem estek volna a sehol és soha meg nem engedhető általánosítás bű­nébe. Mert éppen az volt a mi legnagyobb bajunk, hogy a messziről félszemmel ide san­dító politikusok mindig csak általánosítottak. Egyéni hibákat, egyes embereknek min­denképpen elítélendő és megtorlandó vissza­éléseit azonnal az egész országnak rótták fel. Magánemberek elszorultt­itó kisiklásait és gonoszságait a magyar nép bűnlajstromára írták. Elszigetelt, csak olykor megismétlődő­­ ut eseteket hivatalval Böldszei* színében u­jai­tették, fel. Ami egyszer, valamikor a múltban sajnálatos módon megtörtént, azt a dátumok szuverén semmibevevésével mindig a legfris­sebb jelenbe helyezték át. Csúf ösztönöknek harácsoló célok felé loholó kitöréseit nem átallották nemzeti politikaként denunciálni. Egyes gonosztevők bűntettekre vetemedtek, de odakünn ezeket a magyar független bíró elé való és nagyrészt oda is került cseleke­deteket Európa politikai közvéleménye elé próbálták cipelni. Általánosítottak, a bűnös egyént a bűntelen országgal azonosítva. Emlékezzünk csak vissza a sokat emlege­tett Landau-ügyre. Ennek a bünpörnek, en­nek a közönséges bünpörnek aktáit és tárgya­lásának sokáig elnyúló napjait tömérdek för­telem tette rutul emlékezetessé. Ez a förtelem azonban csakis egy bűnszövetkezetnek a lel­kén szárad, az országnak semmi köze hozzá, bárhogy igyekeztek rágalmazóink ezt a pört is a maguk konok gyűlöletének tőkéjeként gyümölcsöztetni. Messziről látták csak a dol­gokat, tehát rosszul látták. Hiszen még a közelről szemlélődő is könnyen tévedhetett eleinte. Akadt e botrányos per szereplői kö­zött igazán tiszteletreméltó tanú, — hogy csak egy feltűnő példára hivatkozzunk, pél­dául Bérczy százados — akit a vádlottak né­melyike a maga gonoszságának részeseként próbált feltüntetni, holott utóbb a tárgyalás folyamán kifogástalan egyéniségének első­rendű elégtételt szolgáltattak maguk a sér­tettek és jogi képviselőik is. Az ilyen férfiak korrektségét a rágalmazó vallomások özöné­ben csak a későbbi tények lelkiismeretes szemlélete tudta megállapítani. Ez az eset szimbolikus jelentőségű. Ha mi itthon sem tudunk mindig és mindjárt tisztán látni, mennyire nem tudják azok, akik messze tőlünk részben könnyelmű, rész­ben gonosz besúgások, denunciálások, ferdí­tések nyomán állapítják meg előbb magán­véleményüket, aztán ezen a veszedelmes inga­tag alapon a közvéleményt is. Tömérdek rá­galmazó akad külföldön és, sajnos, nem mind­egyiket veri vissza már a rágalom kimondá­sának pillanatában gróf Apponyi Albert. József 62-30, 62-31, 62-32 Nyomdai telefon: József 71-15. Felelős szerkesztő: József 62-36 Kiadóhivatal Wienben: I., Koh­lmarkt 7. M­­óvátétel bizotts­ága döntött, hogy Németország az év végéig csak pénztárjegyekben kötetes fizstmí­ st gypon­dlászpór T német­ fsxtigntsk Belgiummal kell megegyeznie A jóvátételi bizottság csütörtöki ülése meghozta a várva-várt döntést a német moratórium-indítvány fölött. Formálisan elutasították a moratórium-javas­latot és — ugyancsak formálisan — honorálták Fran­ciaországnak a garanciákra vonatkozó követeléseit. Németország azonban nem köteles ebben az évben készpénzfizetéseket teljesíteni, hanem pénztári jegyek­kel fizet Belgiumnak. Ezeket garantálni kell, a ga­ranciák természetéről Belgiummal kell megállapod­nia a német kormánynak. Elvi szempontból nagy je­lentősége van a jóvátételi bizottság döntésének azért,­­mert elismeri azt, hogy a német márka árfolyama az esztelen jóvátételi politika következtében zuhan. Páris, augusztus 31. A jóvátételi bizottság délután 5 órakor ült össze és 7 óra 30 percig tanácskozott a német moratórium kérdéséről. Sir Georg Bradbury, a bizottság angol tagja azt­­javasolta, adjanak Németországnak fel­tétlen moratóriumot 1922. végéig. Ezt a javaslatot, három szavazattal Bradbury szavazata ellen, elve­tették. Ezután szavaztak a belga Uösvetite indítvány felett, amely szerint Németországnak 1932. végéig az esedékes jóvátételi összegeket nem kell készpénz­ben fizetnie, hanem az entente elfogad hat hónapra szóló pénztári jegyeket. Ezt az indítványt három sza­vazattal Bradbury szavazata ellen elfogadták. Mindjárt az ülés befejezése után közölték a bi­zottság döntését Németországnak Parisban időző képviselőivel. A jegyzékhez levelet mellékeltek, amelyben a bizottság közli a németekkel, hogy Né­metors wdniajf «­­ftmsnMHöfeof ftWfssitására vonatkozó indítványához még nem foglalt állást, de fentartja magának azt a jogot, hogy erre az in­dítványra visszatérjen, h­a Németország a jövőben nem teljesíti a köteles fa- és szénszállításokat. (II.) Páris, augusztus 31. A jóvátételi bizottságnak a moratórium kérdé­sében hozott döntése szó szerint a következő: A jóvátételi bizottság tanácskozott a német kormánynak 1922 július 12-ikén tett moratórium­javaslatról és a következő határozatot hozta: Miután Németország a márka állandó árfo­lyamcsökkenése következtében elvesztette hitelét, a belföldön és a külföldön, mert a márka béke­értékének háromezredére esett, a bizottság egy­előre nem dönt Németország javaslata fölött, míg nem készítettek el részletes tervet a német pénz­ügyek radikális reformjáról. Ennek a tervnek az alapelvei pedig a következők lesznek: Rendbe kell hozni a német állami költség­vetést. Amennyiben a jóvátételi bizottságban képvi­selt kormányok hozzájárulnak, esetleg leszállít­ják Németország külföldi adósságait abban a mértékben, ahog­y az szükséges a ménisz hitel helyreállításához. Németország köteles pénzrendszerét reformálni. Németország pénzügyi helyzetének konszolidá­lására belföldi és külföldi kölcsönt vesz fel. Hogy a vázolt reformokat végrehajthassa, Né­metországnak megengedik, hogy az augusztus 15-ikén és szeptember 15-ikén és — amennyiben időközben nem jön létre más megállapodás, — az október 15-ikén és december 31-ikén esedékes jóvá­tételi összegeket hat hónapra pénztári jegyekkel törlessze. Ezeket a pénztári jegyeket arannyal kell majd beváltani, azonkívül megfelelő garanciákat kell értük nyújtani. Ezekre a garanciákra vonatko­zóan a német kormány közvetlenül Belgiummal fog egyezkedni. Amennyiben a megegyezés Belgiummal nem sikerülne, Németország garanciaképpen vala­mely külföldi banknál megfelelő aranyletétet he­lyez el. (UI.) Bradbury otthagyta a jóvátételi bizottságot Páris, augusztus 3. A jóvátételi bizottság délutáni ülése, amelyen meghozták a döntést a moratórium dolgában, igen mozgalmas lefolyású volt. Bradbury, a bizottság an­gol tagja, Londonból kapott utasítások értelmében energikusan síkraszállt amellett, hogy Németország­nak feltételekhez nem kötött moratóriumot adjanak, a francia megbízott pedig, Dubois, ugyanolyan ener­gikusan követelte a garanciák megállapítását. Végül is l­eszavazták az angolt, aki erre kijelentette, hogy miután Lloyd Georgetól azt a határozott utasítást kapta, hogy utazzék azonnal vissza Londonba, ha az angol indítványt nem fogadják el, ellenkező utasítást pedig azóta nem kapott, kénytelen otthagyni a jóvá­tételi bizottságot és Londonba visszatérni. Ezzel Bradbury el is hagyta a bizottság tárgyaló­termét. Mindjárt az ülés kezdetén megtörtént az első összecsapás Bradbury és Dubois között. Fél hat óra­kor úgy festett a helyzet, mintha a jóvátételi bizott­ság a felmerült ellentétek következtében felborulna. Ekkor Dubois új utasításokért ment Poincaréhez. Amikor a bizottság a tanácskozást folytatta, Brad­bury közölte kollégáival, hogy ő is érintkezésbe lé­­pett kormányával és azt az utasítást kapta, hogy hagyja el a bizottságot, ha Franciaország nem tá­gít. A következményekért Franciaországra hárítja a felelősséget, amely magatartásával azt az­ egye­düli szervet felrobbantja, amely még alkalmas lehet arra, hogy a versaillesi békeszerződéssel felvetett­ nagy problémákat megoldja. Erre Dubois újból kérte az ülés felfüggesztését és Poincaréhoz sietett. Az Astoriába visszatérve, közölte Dubois, hogy Poincaré, aki mindig nemet mondott, most kijelen­tette, hogy elfogadja a belga közvetítő indítványt, de csak azzal a feltétellel, hogyha előzően az angol javaslat felett szavaznak és azt elutasítják. Erre a bizottság újból megkezdte a formális ülését. Meg­adták Poincarénak a kért elégtételt, leszavazták Bradburyt és Bradbury szavazata ellen elfogadták a belga közvetítő indítványt. Előzően azt kérdezték Duboistól, garantálja-e azt, hogy Poincaré nemcsak elfogadja a jóvátételi bizottság döntését, hanem le is mond minden innálló lépésről. Erre Dubois kijelen­tette, hogy a Poincarétól kapott utasításokban benn­foglaltatik ez az ígéret is. Ezután megtörtént a sza­vazás és Bradbury kivonulása. (II.) Franciaország további magatartását a minisztertanács fogja eldönteni Páris, augusztus 31. Poincaré miniszterelnök este fél kilenc órakor fo­gadta a sajtó képviselőit és kijelentette előttük, hogy tudomásul vette a jóvátételi bizottság döntését, de még nem foglalt állást az új helyzethez. Franciaor­szág további magatartásáról és arról a kérdésről, vájjon fog-e Franciaország Németországgal szemben önálló lépéseket is tenni, a péntekre összehívott mi­niszteretanács fog dönteni. Párisi politikai körökben általában az a felfogás uralkodik, hogy a jóvátételi bizottság ülésén történ­tek kiélezték a helyzetet. Rámutatnak arra, hogy Millerand elnök nem helyesli mindenben Poincaré eljárását és így könnyen lehetséges, hogy a pénteki minisztertanácson megbuktatják Poincarét. Általá­ban nem hiszik, hogy a minisztertanács hozzájárul a jóvátételi bizottság döntéséhez és így csak három eshetőségről lehet szó: Először: Poinearé enged és Franciaország meg­szállja a Ruhrvidéket. Másodszor: Poinearé enged és Franciaország csak előbbretolja a Rajna balpartján álló csapatait. Harmadszor: Poinearé állja a Dubois­nak adott szavát és megbukik, így tehát megtörtén­hetik az, hogy ugyanaz a Poinearé, aki Briand-t meg­buktatta, mert némi engedékenységet mutatott Né­metországgal szemben, ugyancsak azért fog meg­bukni, mert a megegyezés útjára lépett. (II.) Fpesizcinowsztági csalié „newtövi" rendszab­klyákkat tervez Páris, augusztus 31. Noha a francia kormány tagjai közül többen a jóvátételi bizottság döntésével nincsenek megelé­gedve, még sincs kizárva, hogy a francia kormány Belgium közbelépésére végül mégis elfogadja a bi­zottság határozatát. Ha ugyanis Belgium kijelenti, hogy a Franciaország részéről követelt garanciák nélkül is elfogadja a német pénztári jegvgeket, ak­kor a francia kormánynak voltaképpen nincs oka további akcióra, mert hiszen az 1922. év végéig ese­dékes német összegek úgyis Belgiumnak járnak. Francia hivatalos körökben egyébként kijelentik, hogy ha Franciaország tesz valamit, semmi esetre sem lehet szó katonai rendszabályokról, nem akar­ják megszállni a Ruhr-vidéket, hanem egyszerű „rendőri" rendszabályokkal akarnak Németországra nyomást gyakorolni. (U.)

Next