Pesti Napló, 1924. január (75. évfolyam, 1–26. szám)

1924-01-01 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra » Negyedévre 10.000 K 30.000 K Egyes szám ára: Budapes­ten, vidéken és a pálya­udvarokon 500 K Vasárnap 600 K Egyes szim ára Ausztria.­., r.n LetsSznap és vasárnap 2000 osztrák korona. 75. évfolyam 1. szám. | VET i-rrf r- c­­ t­etra SO® korona Kedd» farsuár 1 SZERKESZTŐSÉG: Rákóczi út 54- szám. KIADÓHIVATAL­ Erzsébet körút 18—20. as. TELEFON : József 62-30, 62-31, 62-32 Felelős szerk.: J. 62—36. Szerk­esztőség Bécsben: I., Kohanarke 7. LULL «I N­­BI ... KIYISÁGOS füVlEN­t&D¥I6 A A nagy dupla tetejű földszintes ház úgy feküdt a lengetet udvar sarkában, mint egy nagy bajkár­kodó komondor. Fényes tát volt, a tágas mezőket, a szalma­kazlakat s a k­­ét gém­et is hó borította, de a nap csillogva fénylett a kora délutánon, mint va­lami tiszta fény, amelynek semmi melege nincs, egyetlen hópihe meg nem olvadt, csak szikrázott. A ház tornácán mintha bolhák mozogná­nak, egy-egy ember ie­ megy, ki s be a hedera vesszői közt. Egy főbolha, nagy hamni, kemény barna öregember, nagy pipával áll a lépcső tetején s lassan pislogva nézdeli az udvart. Az uccáról megint két kis fekete bolha kö­zeledik, a jegyző s a legátus, lassan a bokáit­ érő hóban, vidáman diskurálva: ugyan miről tudnak a hangyák és bolhák beszélgetni? Hát bizony, az asszonyokról. A két hangya befordul a kapun s lassan, apró lábaikon másznak beljebb, beljebb, apró fehér állatkák futnak elő, pici harapós kutyus­kák, a nyakukban kolonc van, ami a lábacs­káikat veri s a fogakat élesen vicsorgatják, ami a két kis fekete hangyát szemmel látha­tóan izgatja s komikus mozdulatokkal igye­keznek udvarolni az állatkáknak, akik hozzá­juk képes­t elég veszedelmesek. Hanem megmordul odafent a léncsén a fő­bolha a pipa mellett s erre a kutyák elcsende­sednek s nagy karikával futnak az udvar há­tulja felé, megzavarva a fekete varjakat, akik leszállottak a lóformákra... — Szervusztok- kedvesem.­­— kiált a fő­bolha a pipa mellett, a veranda magaslatán 5 vastag mancsát elébük rázza. — Szervasz apa, — kiált a falusi jegyző, aki feleségül vette ennek a főbolhának a leg­^AASS RffifW feleaéar» lévelj első házasságából való lánya, a Franci, kicsit mindig ideg­en volt a házban . s isty a vő is, a falu jegyzője nem tekintetett *51814' i valóságos vőnek, inkább barátnak s cimborá­mmzi immun . — Kadar Pista legátus!... — mutatta be­­ a jegyző a vékonypénzű szerény kis bolhát, aki pironkodva * törleszkedve tette bele vé­kony kezét a főbolha praelijába: — Szervusz­öcskös, h­át te is drusza vagy: no legalább ketten fogjuk ma egymást támo­gatni, — nevetett a főbolha — no kell is egy kis segítség, mert itt ma ki világos kivirradtig megy a hajtás!... Jön a gróf is. — A gróf ? — kiáltott a jegyző. — A fiatal gróf? — tette hozzá gondolkodva. — Az az: Pista gróf. — De hisz akkor három Pista lesz! — mondta a jegyző. — Az, ám, — szólt a főbolha — hárman le­szünk itt ma isványok!... hogy is híjnak fiam? — Kádár Tstván, — szólt a kisbolha. — Kádár Isvány, hova való vagy'/ — .Az édes, apám Kádár Sámuel, a hód­csopaki oszter?... — Kádár öau'uí!... kiáltott a főbolha, — annék kisbotos volt Debrecenybe mer én vólam a nagybotos! — evvel a nagybolha megölelte a kisbolhát, hogy annak­ csakúgy ropogott a «•pontja. — Most várom a szánat, hogy elébe küldjem a grófnak! — Biztosan eljön? — kérdezte a jegyző. Az öreg bolha megharagudott, egyet hor­kantott s szó nélkül ott hagyta.­ őket a torná­con, maga lement a hóba az udvarb­a s az alsó lépcsővei «­ kezdett kurjongatni! — Mi lesz mán ott hatol, ajtt a keserves kín­ját:... "Mihók! Mihók! Egy keszegűdalú bolha vartyogat kesdetét, egy bélapátoló: Ige­ni,­ tekintetes Uram, mán fog Mihók! Most Mi!Mott, fiát mán fog! . . . A főboltja kegyetlen méltósággal hallotta a siet s pipáját tömködve ott maradt helyben, többet vissza se nézett a falusi jegyző felé. Ez nem sokat búsult rajta, hanem beljebb ment a legátussal, a szobában már fel volt for­dulva minden, az asztalt most terítették a lá­nyok s egy helyes kis feketeszemű bolhácska perdült elő s csókra adta az arcocskáját­­ falusi jegyzőnek: — Szervusz Sógor­ka, hát Franci? — Ötözik, mán­gyün, de a fene tudja, ezek­nek annyi bajuk van a gyer­ekekkel,­—mondta nevetve a jegyző s széles, lapos arcán széttö­rü­lte a barna bajuszát, — Kádár István legá­tus, — mutatta be a suta kis szerény bolhát, aki a, házikisasszony láttára­ se látott, se haj­lott, vérrel futott tele a feje, sz­r­ite szikrát szórt a szeme, 110 de ennivaló kis bolhácska is volt a házigazda utolsó és legszebb leánykája, az Annus, vagy ahogy az apja díja: Panna lányom! — Jóestét, —mondta Panna, oly édes han­gon. Volt a hangjában valami különös,­­különös mellékzönge, ami mindjárt sz­vbizserélővé tette a szavát, ha annyit mondott is, hogy »sárgarigó.« — Mi van Imrével? Ott lesz-e Imre? — suttogta a jegyző, s a bolhácska olyat, perdült a sarkán, hogy egy pillanat alatt a másik sa­rokban volt s onnan mutatott fügét. Most eg­y lassú öregecske bolhanéni jött be, a mama, fekete csipkés ruhában, beteg arccal, fehéren és via­zszínűen s fekete szeme élesen vizsgálta a lányát, a vejét s a legátust. — Kerít csókolom, »édes«, — mondta a­egyző s valósággal kezet is csókolt — hát itt lesz a fiatal gróf? — Igen,­­­ mondta a néni oly természete­sen, mintha illetlen volna ennek a kérdé­snek a megpendítőj« is, hát hisz az csak természetes, hogy a fiatal gróf tartja szerencséjének, ha az öreai jószágigazgatóéknál jelen lehet egy István estéjén. A jegyző egy kicsi: le is hűlt, mintha zu­hanyt kapott volna s behúzta a nyakát: — Frici is jön mindjárt, csak elébb a gye­rekekkel van dolga, míg elrendezi őket, tetszik tudni, hogy milyen babros ... Jó bor lesz a­ vacsorához, Annus? SKilH 1924 Az új magyar esztendő kapujában tiszta levegő árad felénk: az a tiszta le­vegő, amely egy minden pontján kinyomo­zott bűncselekmény nyomán fakad és tör a felszínre. Az egész nemzet közvéleménye azzal a megnyugtató érzéssel köszönti az újévet, amelyben feloldódik a félelem, nyug­talanság, bizalmatlanság érzése, amely, akarva és nem akarva, erőt vett minden gondolkodó emberen, aki látta, hogy soro­zatos és pokoli bűntények egymásután me­rülnek homályba," feledésbe és mint ördögi kígyók siklanak ki az igazságszolgáltatás kemény markából. Megnyugtató érzés, hogy nem visszük át az új esztendő küszöbén egy újabb véres bűncselekmény borzalmas homályát. A csongrádi bombamerényletre világosság derült és azt hisszük, hogy ez a világosság a régebbi­­ bűncselekmények láthatatlan odúiba is be fog világítani. Lehetetlen el­képzelni, hogy e sorozatos és egymáshoz hasonló bűncselekmények között valami eszmei vagy okozati összefüggés ne volna: a lánc, amelyet most az igazságszolgálta­tás keze megragadott, napfényre fogja húzni a titkok kútjából azt a szörnyű ved­ret, amely az utóbbi esztendők gyilkossá­gainak alvadt vérével van tele. E bűncse­lekmények krónikájában a. csongrádi bom­bamerénylet minden valószínűs.cor éttelmi fordulópontot jelent, mert a természet tör­vénye, hogyha egyszer valahol megindult a tisztilasi for­m­a'. a/. és eg'':vség ereje tlére íztintör mindemt', átitatja és átsugározza az egész szervezete'. Úgy érezzük, hogy a magyar nemzet aligha kaphat szebb, nagyobb és értékesebb ajándékot a Gondviseléstől, mint az er­kölcsi tisztulásnak egy ilyen egészséges Szívdobogás.'Ez a betegség nem a m­a­ . P« -.--R:: ?V .M»­ gyar nemzet betegsége volt, ez a sok szenny és kiömlött vér neur­ói magyar nemzet be­csületéhez tapad: patologikus jelenségek voltak ezek, melyeknek kísérteties szív- és agygörbéit csak az tudná megérteni, aki olvasni tudna a legvadabb emberi erkölcs­telenségek szörnyű hierogli­fáiban. Az új magyar esztendő kapuján, mint a székely kapukon, faragott írások állnak. »A bejövőnek szállás, A kimenőnek áldás!« Legyen hát szállása, boldog, nyugalmas otthona mindenkinek ez az új esztendő az Élet és Idő útjain való vándorlásaiban, aki a munka és becsület köszöntésével lép az esztendő tiszta küszöbére. És legyen áldás mindenkinek gondolatán, tervezgetésén, céljain, akik a magyar nemzet sorsának féltésével és szeretetével építgetik azt a fundamentumot, amelynek téglái a mi nemzedékünknek vére és verejtéke köti össze s amelynek büszke és kemény oszlo­pait már csak fiaink vagy unokáink fog­ják a magasba emelni. Boldog új esztendőt a magyar nemzet­nek! Boldogabbat, sokkal boldogabbat, mint azok voltak, amelyek most elmaradoz­tak mellettünk s amelyek vállaikon a ma­gyar élet óriás koporsóit vitték egy látha­tatlan temető felé. Boldog újesztendőt a magyar nemzetnek: az élet, a reménység, a munka, a kitartás, a megértés és testvéri­ség, a józanság és önmegtagadás, a böl­csesség és gyarapodás, az erő és egészség boldog újesztende­jét, melyeknek áldásai­ban olyan kevés része volt már régen a ma­gyarnak! Boldog újesztendőt a nemzet minden fiának, akik most kétségtől és re­ménységtől, hittől és csüggedéstől dobogó szívvel indulnak el a végtelen idő egy újabb kurta mértföldjén. Némempszag valamennyi papja az antanttal való megelyedésr­e törekszik Berlin, december 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) Stevesmann külügyminiszter a Vossicke Zeitung újévi számában cikket írt, amelyben több­e­k között ezeket mondja: — Németország az 1923. évben a Rajna és Ruhr mentén lefolyt harc jegyében állott. Köz­vetlenül ennek az évnek beköszöntése előtt, a német kormány világos tanújelét adta annak, hogy az anton­­to­l megértésre akar jutni és kerülni igyekezett minden olyan politikát, amely a L­uhr-vidékre való benyomuláshoz "t­a­­­t. " írei­eiák é­s belgák nwv'us meg­szállották a Ruhr-vidéket. A passzív ellentallás tartama alatt a Cuno-kormány még egy kísérletet tett, hogy tárapatáa útján békés megegyezésre jusson. A Ruhr és Haina­ mentén folytatott küzdelem megtölti a lakamigát és anyagilag ,olysó nagy mértékben gyöngítette .NwectorfixA-jot, h­ogy a kancellárra az a­ súlyos ''kötelesség hárult, hogy véget vessen ennek a passzív ellentállás­­n­nak. Ezzel egyidejűleg­ igyekezett megkeresni a Franciaországgal való megértés útját, amely­re nemcsak Németországnak, hanem Francia­országnak is szüksége volt, mert hiszen Fran­ciaország­­i­s súlyos áldozatokkal vásárolta meg a ruhrmenti harcban elért győzelmét. Németország valamennyi pártjának az a kí­vánsága, hogy az újév hozza meg a megértést Németország és a szövetségesek között. Régebben azt vetették szemünkre, tudato­san odahatunk, hogy Németország csődbe ke­rüljön é­s hogy a német birodalom kivonta ma­gát kötelezettségeinek teljesítése alól. Egy an­gol politika az angol választási kieedelem so­rán annyira önfeli, hogy azt áihivoith, Semd­or­szág még egy fillért fizetett jóvátételre. Sajnálatos, hogy Németországnak előbb gazda­ságilag és pénzügy,meg teljesen össze kellett omllnia, amie­ a világ annak belátására jutott hogy ez a beteg nem szimulál, hanem valóban halálosan beteg és hogy mindent megtett, amit a saját erejéből az összeomlás elkerült­e érde­kében megtehetett. (II.)

Next