Pesti Napló, 1924. február (75. évfolyam, 27–50. szám)
1924-02-01 / 27. szám
I A londoni pólus Az angol munkáspárt megkezdte munkáját, sőt Macdonald már levelet is írt Poincarénak és még mindig nem dőlt össze a brit birodalom... Alighanem ez a gondolat szaladt keresztül sok ember fején, nemcsak Angliában, hanem más országokban is, annak láttára, hogy a Macdonaldkormány egyetlen követ nem mozdított el helyéről a világ legnagyobb impériumában. A gondolat helyes megfigyelésen alapult, mindamellett nem szabad odáig fejleszteni, hogy a munkáskormány és az előbbi kormányok között semmi különbség nincsen, s voltaképpen az egyiknek csak a frazeológiája nem olyan, mint a másiké. Macdonaldék nem olyan férfiak, hogy miniszteri székekért mindenre képesek volnának, esetleg még arra is, hogy szögre akasszák a kormányrajutásuk előtt tett ígéreteiket. Bízvást fel lehet róluktételezni, hogy felfogásukat nem változatát meg, ma is azt tartják fehérnek vagy feketének, amit tegnap annak tartottak. De ugyanakkor tisztában vannak azzal is, hogy Angliában nem csak munkások laknak, a legutóbbi választásokon például a túlnyomó többség a munkáspárt ellen szavazott, s így lehetetlenség oly politikát megvalósítani, amely teljesen munkásérdekekben gyökerezik. S tisztában vannak azzal is, hogy csak a szabadelvű párt támogatásával tarthatják magukat felszínen, ennek következtében sem belügyi, sem külügyi téren lépést nem tehetnek, ha a liberalizmus tiltóan emeli fel kezét. Ha nem munkáskormányról volna szó, Anglia belügyei nem érdekelhetnek közvetlenül más országokat. De minthogy oly kormány kapta ott kezébe a hatalmat, amelynek világnézetét minden más országban vallják egyes néprétegek, nem lényegtelen, miképpen viselkedik az első alkotmányos munkáskormány. Nos, minden jel arra mutat, hogy az új kormány az alkotmány és demokrácia szellemében jár el. Bármilyen változásra szánja is el magát, csak a népképviselet beleegyezésével fogja ezt végrehajtani. Ha Moszkva az egyik pólus, akkor London a másik, s semmi kétség nem lehet affelől, hogy melyik fog erősebb vonzást gyakorolni a többi ország munkásságára. Az angol fővárosból kiáramló mágnesség letompítja majd mindenütt a túlzásokat s irányt mutat a demokratikus fejlődés felé. A Macdonald-kormány belügyi politikájának e hatását talán nem fogják oly gyorsan észrevenni, mint a külügyi politikája nyomán támadt elváltozásokat. Némelyek ugyan valahogy úgy képzelték, hogy Macdonald első dolga Poincaré felfricskázása, vagy ehez hasonló hebehurgyaság lesz. Ezek alighanem épúgy csalódni fognak, mint azok, akik azt hiszik, hogy csak az emberek változtak Angliában, de a politika nem. A szabadelvű párttól támogatott Macedonad el van szánva rá, hogy a franciák teremtette helyzetből kivezeti Európát. Alighanem ő is tudja, hogy ez nem lesz könnyű. Poincaré legény a talpán, a francia közvélemény mögötte van s a francia szurony keményebb mint, valaha, s a tradíciók által edzett angol politikai művészet valamennyi árnyalatára szükség lesz tehát, hogy az eredmények kihajthassanak. De ha valóban kihajtanak, s az új angol politikai alakulat itt is érezteti hatását, akkor meg lehet kockáztatni azt az állítást, hogy a Macdonald munkája a brit birodalom határain túl fog áradni. (Saját tudósítónktól.) Az egységes párt ma este gróf Bethlen István miniszterelnök és Kállay Tibor pénzügyminiszter tiszteletére vacsorát rendezett. A kormány tagjai csaknem kivétel nélkül megjelentek és a klub márványterme zsúfolásig megtelt képviselőkkel. A miniszterelnököt Pekár Gyula üdvözölte a párt nevében. Hangsúlyozta, hogy a párt ünnepli ezt a történelmi pillanatot, amikor a magyar argonauták hazatértek a külföldről és hazahozták a magyarság megbecsülésének a kincsét. Annyi nagy csata után Bethlen megnyerte a béke első csatáját. Gróf Bethlen István miniszterelnök hosszabb beszédben válaszolt a felköszöntőre és ezt mondotta: Hátra var. m£g a fekete leves Amint előttem szóló kedves barátom mondotta, hr...ajöttek az argonauták. Eddig helyes, de ő azt is mondta, hogy hazahozták az aranyat. Hát még nem hoztunk. (Derültség.) Ne igyunk a medve bőrére. Ez nagy hiba volna, mert hátra van még a fekete tevés, a reparációs komisszió határozata. Addig, amíg ez a maga részéről nem döntött, ne igyunk a medve bőrére, mert igen hamar innánk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs ígérvényünk az aranyra, mert igenis, egy ígérvényt, meg pedig nemzetközi ígérvényt erre az aranyra kaptunk. De hogy ezt fogják-e honorálni, remélem, és bízom benne, de tudni nem tldom. Ha nem fogják honorálni, újabb lépést kell tennünk, mert meg kell mutatnunk azt, hogy akadályok előtt nem, tántorodunk vissza, minden akadályon keresztül diadalra visszük azt az ügyet, amelytől Magyarország feltámadását várjuk. De tisztelt barátaim, ne igyunk a medve bőrére még egy másik okból sem. Ausztria esetében ugyanaz zajlott le, amit mi a magyar közéletben várunk. Addig, amíg az ígérvény nem volt a kormány kezében, ellenzék nem mutatkozott azzal az akcióval szemben, amelyet a kormány folytatott. De abban a percben, amikor biztosan látta az ottani ellenzék, hogy a kormánynak sikerül akcióját diadalra vinni, szembefordult az akcióval. Én nem mondom azt, hogy a magyar ellenzék ezt a taktikát fogja folytatni. Legyünk elkészülve arra, hogy ezt az ügyet akkor vihetjük diadalra, ha ez a párt egységesen kitart az akció mellett. (Éljenzés és taps.) Mert jöhetnek olyan pillanatok, amikor erős ellenzéki fronttal fogunk szembenállani egyik-másik részletkérdésben. Hiszen már az utolsó időben hangok hallatszottak, melyek előrevetik árnyékukat. Ellenvetések a kSes8«af«c0fivaS sxsmien — Ellenvetéseket hoznak fel olyanok, akik ezzel az akcióval úgy látszik eddig egyetértettek és azt mondják, hogy egyfelől elmulasztottuk azt az időt, amely alkalmas lett volna arra, hogy saját erőnkből talpraállítsuk az országot, megfelelő takarékosság és adóemelés révén pénzügyi helyzetünket szanáljuk, továbbá, hogy termelésünk fokozásával külkereskedelmi és fizetési mérlegünket rendezzük. Azt mondják, hogy nem kellő külpolitikát folytattunk, a magyar külpolitika eddig teljesen meddő volt és nem készítettük elő külpolitikailag kellően a talajt ennek az akciónak a sikerében. Nézzünk szemébe annak az argumentumnak, hogy külpolitikailag ez az akció nem volt előkészítve. Itt egy szillogizmussal állunk szemben, amely azt mondja, három, lehetőség volt, vagy azt kellett volna, csinálni, hogy a körülöttünk alakult államok csoportosulásával szemben egy új államcsoportot igyekezzünk támasztani, amelynek segítségével akciónkat keresztül vihetjük és amelyre támaszkodva, erőt mutatunk azokkal a törekvésekkel szemben, amelyeknek Magyarország szemtanúja volt. Ha ez nem sikerült, vagy nem volt lehetséges, meg kellett volna bontani a körülöttünk fonódó gyűrűt, a kisantant egységét, ha pedig ez sem volt lehetséges, a nagyhatalmakat kellett volna megnyernünk arra, hogy egységesen kiváljanak abból az érdekszférából, amelyet körülöttünk a kisantant font. Ez a szilloidizmus elsősorban azokat győzi meg, akik azt felállítják. Ami az elszállítást, illeti, kérdem, milyen hatalmi csoportosulást hozhattunk volna létre? Talán a legyőzött államokkal? Hiszen a legyőzött államokkal megvolt a háború előtt hatalmi csoportosulásunk. De azt hiszem, a mai viszonyok között ennek semmi hatása nincs. Ne feledkezzünk meg arról, hogy éppen azok a nagyhatalmak, amelyek ma a legyőzött államokkal szemben emberséges báb utásmódnak a szószólói, a maguk részéről nem kívánnak visszatérni az európai egyensúly politikájára, hanem megkísérlik, hogy a Népszövetség segítségével nem lehetne-e igazi békepolitikát, a leszerelés politikáját folytatni. Ha mi európai politikát akarunk csinálni, akkor a vagy nemzeteket, amelyek elől járnak az európai politikában, kell szemügyre venni és azoknak az irányába bekapcsolni a magyar politikát, nem pedig olyan utakon járni, amelyek, legalább ma, járhatatlanok. (Helyeslés.) A kisantant politikájában nem várható változás A szillogizmus második állítása azt mondja, hogy meg kellett volna osztanunk a kisantant államokat. Könnyű ezt mondani, de a körülöttünk lévő kisantant államok minden érdeke a megkötött szerződések fentartása mellett van. Ők mindenesetre addig, amíg ezt a politikát követik, feltétlenül követni fogják, tekintet nélkül esetleges későbbi veszélyekre, amelyek fölmerülhetnek és amelyek az ő érdekeiket megoszthatnák. Nem hiszem, hogy volna magyar diplomata, aki józanul ilyen megosztásra számítva, csinálhatna ma a jövőre nézve politikát, legalább is olyan akciót, amelynek gyorsan kell sikerre vezetni, semmi körülmények között nem tudna folytatni. A szillogizmus harmadik tételében azt mondják, hogy a nagyhatalmakat kellett volna megnyernünk, hogy a kölcsön ügyét dűlőre vigyék, kivonva minket a kisantant szférájából. Ha ilyet állítanak, elfeledkeznek arról, hogy éppen a legyőzött nemzetekkel szemben való bánásmód tekintetében van eltérés az egyik és a másik nagyhatalom felfogása tekintetében. Ha Angliának nem sikerült meggyőzni az öszszes nagyhatalmakat arról, hogy a legyőzött nemzetekkel szemben másként kell eljárni, mint ahogy ma teszik, hát lehetséges volt-e, hogy akkor mi győzzük meg őket erről? Hogyha nem sikerült ez Lloyd Georgenak, Baldwinnek és Lord Curzonnak, akkor éppen Bethlennek kellett volna sikerülni? (Derültség.) Bocsánatot kérek, ne játszunk a tételekkel. Nekünk nem az a feladatunk és nem lehet hivatásunk, hogy vezető szerepet játsszunk, mint legyőzött nemzet Európában. A mi hivatásunk csak az lehet, hogy alkalmazkodjunk azokhoz az irányokhoz, amelyek reánk nézve előnyöseknek mutatkoznak az európai nemzetközi politikában és igyekezzünk igazságainkat és az érdekeinket megvédeni és diadalra vinni. Mi más utat követtünk, mint amit ajánlottak. Mi azt az utat követtük, hogy azokat a hatalmakat igyekezzünk a magyar ügynek megnyerni, amelyeknek európai politikája Közép-Európa gazdasági és pénzügyi rekonstrukciója. Azt hiszem, sikerült nekünk ezt az utat követnünk és meggyőzni szomszédainkat arról, hogy mi reálpolitikát folytatunk és kalandokra nem vágyunk. Nem lehet azt mondani, hogy ez a politika a kisantant diktatúrájába vezet Magyarországon. Ez a politika oda vezet, hogy gazdasági erőinket szabaddá tegyük, újból felhasználhassuk ennek a nemzetnek az érdekében és hogy gazdasági szabadságunk révén visszanyerhessük politikai szabadságunkat is. De ehez szükségeink van arra, hogy a parlamentben is megvívhassuk azt a harcot, amelynek előestéjén állunk. Mert ne áltassuk magunkat, harcok lesznek ebben a kérdésben, bármiképpen intéztetnek is el a kölcsönügy részletei. Ezekben a harcokban kérem a jövőben is a párt támogatását. (Éljenzés és taps.) A sereg legyes, méltó a vezérl-aez Berky Gyula Kállay Tibor pénzügyminiszterre ürítette poharát Szavaira Kállay Tibor nyomban válaszolt és rámutatott, hogy a külföldi tárgyalások során tulajdonképpen nem pénzügyi kérdésekről, nem a kölcsönügyről volt szó, hanem arról, hogy olyan légkört teremtsenek, amelyben lehetővéválik, hogy ennek a legyőzött nemzetnek saját gazdasági erői saját boldogulásának céljaiba állíttassanak. Csontos Imre felszólalása után Vass József miniszter szellemes hasonlattal a Förös feihesnáras sirandéki frontot vár a kölcsön ülnében Óva intette az egységes pártot a korai Bremtsl — Vass miniszter Magister Rubicante-nak nevezte Bethlent Budapest, 1924 75. évfolyam 27. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .... 10.OCOK Negyedévre . . . 30.000 K Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 500 K Vasárnap 600 K Egyes szám ára Ausztriában f Hétköznap és vasárnap 2000 osztrik korona. Éva 500 Stopona Péntek, február 1 SZERKESZTŐSÉG: Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20.& TELEFON : József 62-30, 62-31, 62-30 Felelős szerk.: J. 62—36. Szerkesztőség Bécsbehl I., Kohlmarkt 7.