Pesti Napló, 1924. augusztus (75. évfolyam, 156–180. szám)

1924-08-01 / 156. szám

Ellenőrök országa Most aztán helyben vagyunk. Elcsitul­hat minden panasz és felloboghat minden reménység. Sikerülni fog a szanálás, amelynek érdekében, augusztus első nap­jaiban háromszáz új adóellenőrt nevez ki a pénzügyminiszter. Ki mondja, hogy nem ez hiányzott csupán boldogságunkhoz? Ked­veseim, mit akartok még? Nem szívesen hozzuk vonatkozásba a biblia komoly és szent mondásait efféle ke­serűen komikus dolgokkal. De most akarva-akaratlan eszünkbe kell hogy jus­son a bölcs példázat, amely szerint ne tudja a balkéz, mit cselekszik a jobb. A szóban forgó balkéz, úgy látszik, valóban semmit sem tud arról, hogy itt hónapok óta, a minisztériumoktól kezdve lefelé, az államhivatalok egész­­során keresztül egé­szen a magánvállalatokig, mindenütt B-listák készültek. Nem tudja, hogy hiva­talnokok százai és ezrei váltak a kénysze­rűség nyomasztó súlya alatt fölöslege­sekké. Sőt, úgy látszik, azt sem tudja, hogy nem olyan régen, éppen a pénzügyminisz­ter úr a személyi kiadások redukálásában látta a szanálás egyetlen útját, amiben nincs is semmi meglepő. Hiszen köztudo­mású, hogy az állami kiadásoknak több mint a felét személyi terhek emésztik fel. Hogyan egyeztethető már most össze ezzel a forgalmi adóellenőrök számának szaporítása, újabb, adminisztrációs terhek fokozása.! Hát nincs ebben az országban úgyis elég ellenőr, felügyelő és felvigyázó? Amerre fordulunk, mindenütt árgus sze­mekkel vigyázó ellenőrökbe ütközünk, akiknek improduktív munkája tetemes ré­szét nyeli el az adókból idefolyó jövedelem­nek. Azt mondják például, hogy a telefon­központra több ellenőr ügyel fel, mint amennyi mechanikus dolgozik épségben tartásán. S így­ van ez más téren is. Való­ságos ellenőr-ország lett Magyarország, ahol megfogyatkoztak a produktív dolgo­zók és megsokasodtak a­ legkülönbözőbb vigyázók. A polgári munkának egyre ke­vesebb lesz a közkatonája s egyre több a káplárja és őrmestere, aki csupán felügyel, vigyáz és ellenőriz. Hová fog ez vezetni, ha továbbra is így folytatják®! Nem ellenőrökről kell itt gondoskodni, hanem arról, hogy az adóalanyok teherbíró képességeit túl ne terheljék, hogy munka­alkalom, kereseti lehetőség teremtődjék, amelynek jövedelméből befolyhasson a ki­vetett adó. Mert különben hamarosan oda jutunk, hogy az ellenőröknek nem lesz mit ellenőrizni. Ez pedig a legsúlyosabb ka­tasztrófát jelentené az országra nézve. Ad­minisztrációs, bürokratikus szervezetünk túlontúl elég van már. Ezt tehát, az ország érdekeinek kára nélkül, nem lehet tovább szaporítani. De fölösleges is, mert úgy tud­juk, hogy a jövő évben életbelépő, osztrák mintára készült adótörvény szükségte­lenné teszi az ellenőrök mindenfajta for­máját. Akkor úgyis B-listára kerülnek a ma működő ellenőrök is. Miért akarják hát ezt a listát most még hosszabbra nyújtani? Az ellenőrök Magyarországából termő, produktív munkát végző dolgozók Magyar­országát kell csinálni, ha azt akarják, hogy a szanálás valóban szanálás legyen. Külön­ben is, amikor egyik oldalon az emberek ezreit keserítik el az elbocsájtásokkal, ak­kor új hivatalnokokat alkalmazni, új állá­sokat kreálni még úgy sem szabadna, h­a arra szükség volna. Hát még ha nincs rá t •CUG: Budapest» 1924 156. szám A pg 2000 korona Péntek» augusztus 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Boy hóra .... 40.000 K Negyedóra . . 120.000 K Egyes szám ára: Budapes­ten, vidéken és a pálya­udvarokon 2000 K Vasárnap 3000 K Egyes szám ára Ausztriában hétköznap és vaaárnap 2000 osztrák korona. PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL­ Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON : József 62-30, 62-31, 62-32 Felelős szerk.: J. 62—36. Szerkesztőség Bécsben« I., Kohlmarkt 7. ­ A londoni konferencia megoldotta a német jóvátétel rendezését A franciák engedékenységének köszönhető a siker . Amerikai elnök és a jóvátételi bizottságnak a Hágai békebírósággal létesített kapcsolata biztosítják minden kérdés sima megoldását London­, július 31. (A Pesti Napló külön tudósítójától) Az első bizottság ma délelőtt és délután is ülést tartott. A délelőtti ülésen nem tudtak megegyezésre­­jutni, de még­ délután is sokáig úgy látszott, hogy döntésre nem kerül a sor. A delegációk vezetői délután öt órakor az alsó­házban tanácskozásra ültek össze s ezen végre sikerült megállapodást létesíteni abban a kér­désben, amely az első bizottságban vita tárgyát képezte. A megállapodás lényege a következő: A jóvátételi bizottság feladata minden olyan kérdésben, amely Németország­ esetle­ges mulasztásának megállapítására, vagy pe­dig a Dawes-tervezet módosítására vonatko­zik, döntenie. Ha ez a döntés nem történt egyértelemmel, akkor a bizottság minden egyes tagjának, aki a szavazásban részt vett, joga van a döntést hozó ülés idejétől számí­tott nyolc napon belül a döntést megfelleb­bezni. Ebben az esetben egy döntőbíróság elé kerül az ügy, a döntőbíróság három tagból áll­ó határozatai véglegesek. A döntőbír­óság tagjainak kinevezése öt évre­ szól. A döntőbíróság tagjai csak teljesen független és pártatlan személyek lehetnek. Kinevezésük a jóvátételi bizottság egyhangú határozatával történik, ha pedig nem tudnak egyhangú megállapodásra jutni, akkor a há­gai békebíróság mindenkori elnöke nevezi ki a bizottság tagjait A bizottság elnöke feltét­lenül amerikai polgár legyen. Az első bizottság új jelentése ebből a ren­delkezésből áll. Ez a rendelkezés pótolja az eredeti 1. és 2. szakaszt, a 3. és 1. szakasz meg­marad. Snowden hangsúlyozta, hogy a franciák messzemenő előzékenységükkel, amelyet a többi delegáció álláspontjával szemben tanúsítottak, lényegesen hozzájárultak a jóvátételi kérdés gyors megoldásához. Theunis belga miniszter­elnök kijelentette az ülés után, hogy most már, a konferencia sikerét biztosítottnak látja. A jóvátételi bizottság időről-időre Londonban fog ülésezni London, július 31. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A jóvátételi bizottság ma ülést tartott, amelyről az angol kormány hivatalos jelentést adott ki. A jelentés szerint, az ülésen Barthou elnökölt és a bizottságnak tegnap nem hivata­­los ülésen megbeszélt határozatát, amelyet ak­kor Sir John Bradbury hozzájárulásának fel­tételezésével hoztak meg, ma hivatalos hatá­rozattá emelték. Eszerint a jóvátételi bizottság elhatározza, hogy időről-időre Londonban hiva­talos ülést fog tartani és elintézi azokat a kér­déseket, melyek jogkörébe esnek és melyek a Dawes-tervezet végrehajtása során előáll­hatnak. London, július 31. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A jóvátételi bizottságban igen éles ellen­tétek ütköztek össze. Általában nagy az idegen­kedés Fromageot jelentésének közzététele óta. A francia elnök előbb azt akarta indítványozni, hogy a jóvátételi bizottság jelentsen be tilta­kozást a londoni konferencia határozatai ellen. Ettől az indítványtól csak akkor állott el, ami­kor a belga képviselő kijelentette, hogy szoli­dáris angol és olasz kollégájával minden olyan, kísérlettel szemben, amely papk­os tiltakozások­kal és jogászi praktikákkal akarja a­ kérdések elintézését meghiúsítani. Delacroix Barthouval szemben kifejtette, hogy Theunis miniszter­elnöktől határozott utasítása van arra nézve, hogy karöltve Olaszország és Anglia képviselő­jével, igyekezzék a francia-belga többséget a jóvátételi bizottságban ellensúlyozni, illetőleg megbontani, ha ez a többség arra használtat­nék föl, hog­y a dologi szolgáltatások kérdésé­ben, vagy akármely más kérdésben obstrukció útján akarja lehetetlenné tenni a döntést, így érték csak el, hogy Barthou maga volt kényte­len a franciákat más hangulatra bírni és az obstrukciós kísérlet így szenvedett kudarcot. Berlin, július 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) A német kormányhoz igen közelálló, ismert személyiség, akinek a nevét nem említhetem meg, ma délután a következő információt adta a Ruhr-vidék kiürítésére vonatkozó legújabb francia tervről.­­ A francia-belga delegáció Londonban tervet dolgozott ki, amely szerint a Ruttr­vidék kiürítése csak három fázisban történhe­tik meg és pedig csakis a német ipari kötvé­nyek elhelyezéséhez kötötten. Az ipari kötvé­nyek tudniillik szintén három fázisban, arany­márka értékben kerülnek a világpiacra. Ha a nemzetközi piac nem tu­­dja ezeket a kötvénye­ket felvenni, a kiürítés 1925 végéig tart. — Mi németek erre csak azt felelhetjük, hogy ilyen eljárás és ilyen késői kiürítés a jogtalanság meghosszabbítását jelenti, ami el­len tiltakozunk. Németország nem nyugodhat bele, hogy a londoni konferencián ilyen egyez­ményt fogadjanak el, amely kiáltó ellentétben áll az emaol és amerikai oldalról mojtott be­Minthogy a konferencia munkálatai így még nem jutottak kellő megállapodáshoz. Bar­,­thou javaslatára fölhatalmazták az elnököt, hogy a konferencia munkálataitól függetlenül, lépjen érintkezésbe a német kormánnyal azon kérdések szabályozása céljából, amelyek a bi­zottság fölfogása szerint föltétlenül a német kormánnyal való tárgyalást tesznek szüksé­gessé. Siettetni akarják a konferencia befejezését London, július 31. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) Itt mindenképpen azon igyekeznek, hogy a konferencia holnap teljes ülést tartson, ame­lyen egyelőre munkálatait be is fejezhesse. Nagy nehézséget okoznak a dologi teljesítmé­nyek kérdésében, valamint a döntőbíróságok ügyében és a Dawes-tervezet módosításában mutatkozó nézeteltérések. A harmadik bizott­ság ma este hét órakor ülést tartott, majd rö­vid szünet után, a késő esti órákban újra össze­ült és éjjel tizenegy óráig még nem fejezte be tanácskozásait, hülékeny szellemmel. Németországnak nincs módjában az ipari kötvényeket gyorsan elhe­lyezni a világpiacon, de nevetséges és jogta­lan is, hogy a Ruhr-vidék kiürítését csak mint­egy a kötvények elhelyezéséért jutalomképpen akarják végrehajtani. Minél előbb határozza el magát Franciaország a Ruhr-vidék kiüríté­sére, annál könnyebben tér vissza a német közgazdaságba vetett bizalom, amely azután lehetővé fogja tenni a kötvények gyors elhe­l­yzését. Berend Pál Hétfőn kezdődnek meg a tárgyalások a németekkel London, július 31. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) Az itteni Havas-képviselő kijelentette, hogy a Németországnak szóló meghívót holnap kül­dik el és pedig abból az ülésből, amelyet a de­legációk vezetői holnap délelőtt MacDon­ald miniszterelnök dolgozószobájában tartanak. Azt hiszik, hogy a németekkel a tárgyalások hét­főn, megkezdődnek. Barthou tervesett obstrukcióját a belgák erélyes föllépése csírájában fojtotta el A jóvátételi bizottság a konferencián kívü­l már­ most érintkezésbe lép a német kormánnyal A Ruhr-vidék kiürítése nem lehet jutalma a német ipari kötvények gyors elhelyezésének

Next