Pesti Napló, 1924. november (75. évfolyam, 232–256. szám)

1924-11-09 / 238. szám

141 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1924 november 9 \ A párizsi kloro formások Budapesten Beszélgetés a Faragó'féle hírhedt merénylet két Budapestre érkezett részesével Elmondják kalandos pályájukat, amely Athéntől Londonig ,,közismertté" tette őket Mik kölcsönösen „huszonnyolcra vették egymást" '•Saját tudósítónktól.) A múlt év augusztu­sában az egész világsajtót bejárta annak a rendkívül nagy ügyességgel végrehajtott klo­roformom merényletnek a híre, amely Párizs­bari történt ós amelynek majdnem áldozatul esett — az akkori lapok jelentették — egy Kemp nevű dúsgazdag amerikai nő, akitől a kloroformos merénylők milliárdokat érő éksze­reket vittek el. A kloroformos merénylet pontos részletei egyébként a következők: Faragó András hír­hedt. kalandor három magyar emberrel szövet­kezve elhatározta, hogy a legoi.-,ú alkalommal kirabol egy Párizsba érkező gazdag amerikai nőt. A merénylet várakozáson felül sikerült, jóllehet, ez volt az első ékszerrablása Faragó­nak, aki mindeddig egy Horváth Menyhért nevű, hírhedt szélhámos társaságában valuta­hamisítással és hamis dollárcsekkekkel renge­teg pénzl harácsolt össze Európa csaknem minden nagyobb városában. Most más módszer­hez folyamodott. Faragó előzetesen bejelen­tette magát a hölgynél, majd bemutatta barát­jait, Gábor Józsefet, Márkus Gábort és Kertész Oszkárt. Mikor az amerikai hölgynél teáztak, kloroformmal elkábították. A párizsi detektívek Vichy fürdőhelyen fogták el Faragó két bűntársát, Kertészt és Márkust abban a pillanatban, amikor több platinagyűrűt eladásra kínáltak. Faragó meg­szökött. Később azután Budapesten került kézre. Jelenleg is börtönben ül. Most a párizsi kloroformos merénylő ban­datagjai, miután Párizsban büntetésüket kitöl­tötték, hazaérkeztek Budapestre. Márkus Gá­bor, akinek a foglalkozása artista, Gabriel de Moreau, Thomas Gabreil és Gabriel de Flcury neveken szerepel, Budapesten is ezeken a neve­ken rejtőzött és így is-szerepelt az egyik bar­ban, ahol szceuirozott énekszámokat adott elő. Kertész Oszkár, akinek álneve Cossa, vagy másképpen Cortez, parkettáncos és jelenleg az egyik klubban »tánctanár«. A harmadik bűntárs Gábor József, jelenleg szüleinél egy vidéki vá­rosban tartózkodik. Beszéltünk úgy Márkussal, mlut Kertész­szel, akik részletesen elmondották a nagy port felvert ügy történetét Természetesen abban a beállításban, ahogyan ők a párizsi bíróság előtt is védekeztek. Gabriel de Fleury elmondja a kloroformos barátság történetét Először Márkust szólítottuk meg. Márkus alacsony, sápadtképű, festettarcú, 25—27 év kö­rüli vézna fiatalember. Mikor megszólítjuk, megdöbben. — Qui! — mondja franciául — én vagyok Már­kus Gábor. Miért kérem? Én tisztességes artista vagyok. — I\em vagyok én kloroformos rabló, még csak nem is loptam életemben sem, — feleli méltatlan­kodva — Faragót ismerem. Futólag. Arról a dolog­ról sokat tudok Dc nem úgy volt ám, mint ahogy a lapok annakidején megírták, Ó nem! Az egy finom dolog volt, előkelő stílusú, olyan, mint amilyen Faragóhoz illik. Leülünk egy asztalhoz. Márkus óvatosan húzza fel borotvaélesre vasalt nadrágját, amely alól kivillan fehér sélyemharisnyája. Azután kecses mozdulattal megigazítja kabátja lazon­ját, majd tükröt vesz elő és a nyakkendőjét hozza rendbe, azután végigviszi tekintetét ruháján. Egy porszemet talált, leveri egy frics­kával. — Lássa kérem. Most megfigyelhetett, — mondja nyugodtan, megfontoltan. Majd mosolyogva így folytatja: — Lehetek én rabló? Mondja, uram, pl tudja ön hinni felőlem, hogy gaztettre képes volnék? A családomat ha ismerné, ha tudná, hogy én ki voltam, akkor egy percig sem hitte volna. Két fivérem van, előkelő társadalmi állású emberek. Híres, liigyje cl, — erősíti — igen híres zongora­művész és énekes vagyok. Most is harminc millió korona gázsim volt liavouta. Azonkívül külön honoráriumképei) megkerestem másik fiz millió koronát. Sohasem volt szükségem arra, hogy becs­telen úton szerezzek péuzt. — Most majd Faragóról fogok beszélni. Tulaj­donképen csak futólag ismerem. Az első találkozá­sunk 1922 telén történt Berlinben, a Joaehim­Strasso egyik baljában. Faragó németül szólított meg. Kiejtéséről észervettem, hogy magyar, meg is kérdettem tőle. Ö igennel válaszolt. Beszélgetésünk­nek az lett a vege, hogy Faragó átadott nekem két darab tlzmárkás aranypénzt, amelyért az akkori árfolyam szerint ötszázhúsz márkát fizettem. Utána pár perccel Faragó eltávozott, azután hosszú ideig Itali is találkoztam vele. Azaz nem jól beszélek. Ekkor ő nekem Gönczi dc Gönc;, néven mutatko­zott be. Nom is tudtam, hogy Faragónak hívják. Másnap a két darab tiziná.rkás aranyat elvittem egy bankba, hogy beváltsam. Ott csak harminc márkát adlak érte, mert az aranyak hamisak vol­tak és a bank csupán kuriózumképpen vásárolta meg. — 1823 júliusa végén Párizsba kerültem. Oda­szólított a szerződésem. Az Olympiában dolgoztam. Egy szép napon a Montmartre-on ülök egy kávé­ház teraszán, amikor a mellettem lévő asztaltól lel­keit egy úr és hozzám, lép: — Ugy-e nem ismersz,? — Nem, — feleltem. — Nem tudom, hogy kihez van szerencsém. — No, akkor kérdezd meg az itt élő magyarok­tól, hogy kicsoda Faragó Bandi. Ugyanebben a pillanatban eszembe jutott, hogy ezt az embert én Berlinből ismerem, ahol Gönczi néven mutatkozott be. Ezt meg is mondottam neki. — Ja barátom — felelte mosolyogva Faragó — a németeknél más világ van. Ott Gönczi volt a nevem, itt Faragó vagyok: ez politika. Ehez te nem értesz. \ Jl Caté Rat Mort két törzsvendége Faragó ezután elbeszélte, hogy négyezer holdas birtoka van cseh teriileien. Azután bizalmasan közöl­te, hogy nagy lelki baja van. Szerelmes egy Kemp nevű grófnőbe, akit egy amerikai milliárdos fogadott örökbe. A grófnő jelenleg itt van Párizsban. Ö meg­ismerkedett vele egy étteremben és halálosan szerel­mes lett belé. — Ne vedd furcsának, — folytatta Faragó — hogy téged, akit alig ismerlek, rendkívül nagy szívességre kérlek: az életemről van szó. Gyere el holnap délután ide, najd elviszlek a. grófnőhöz és be foglak neki mu­tatni. Arra kérlek, hogy tolmácsold neki érzelmeimet, hogy mondd meg neki, mennyire szeretem és hogy nem bírok nélküle élni . . . — Másnap délelőtt ismét találkoztam Faragóval, akivel megbeszéltük, hogy délután öt órakor elme­gyünk a Grand Hotelbe. Így is történt. Faragó egye­nesen odavitt a grófnő asztalához: s bemutatott. Tíz percig maradtunk ott, azután elmentünk. Búcsúzóul a grófnő másnap délutánra meghívott magához — teára. Ä grófnő' másnap rendkívül kedvesen fogadott bennünket: különösen Faragót. Mindkettőjükön lát­szott, hogy meg akarják egymást sföznic. Nem volt cz olyan ösmerkedés, mint amilyen előkelő emberek között szokott lenni, fin ezt meg is mondtam Fara­gónak, aki nevetve jegyezte meg, hogy azért, mert ő nem tud idegen nyelveket . . . jobban ösmeri az előkelő világ szokásait, mint én. Minél előkelőbb valaki, annál inkább igyekszik bohémeseu viselkedni. — En nem jövök ide többet — mondottam neki. — Nem vagyok szerelmi iuterpretátor. Hagyjál nekem békét. Jobba a megértitek ti egymást, La nem beszéltek, mint más, ha órák hosszáig dumál. Nem is mentem fel többet a grófnőhöz. öt nap múlva azzal jött. hozzám Faragó, hogy az éjszaka huszonkét üveg pezsgőt ittak meg a gróf­nővel egyik mulatóholycu és ö úgy berúgott, liogy megverte az amerikai hölgyet. IJendkívül bánatos volt Faragó és kijelentette, hogy elutazik Párizsból. Másnap reggel én Vichy be utaztam, ahol a Pingouin színházba szólított a szerződésem. Alig működtem itt egy hétig, m'kor a színház előtt váratlanul megjelent Faragó. Vadonatúj autóban ült elegáns ruhában. — Bocsáss meg, hogy zavarlak — kezdte a beszé­det — de kénytelen vagyok ismét egv szívességre kérui téged. Kibékültem a grófnővel. Most már együtt is lakunk. Elfogyott a pénzünk és a grófnő azt szeretné, ha ezt a briliánsgyűrüt — és ezzel megmutatta a mutatóujján levő 3r— 4 karát nagyságú briliánsgyürűt — valakinek eladnád. — Miért nem adod el te? — kérdeztem csodál­kozva. — Mert én ahoz túlelegánsan vagyok felöltözve. Különben is nem kérek tőled ingyen szívességet — felelte büszkén. — Nein tudok annyira franciául, hogy az ékszerésszel beszélni tudjak. Nem is gondoltam semmi rosszra és beül­tem Faragó mellé az autóba. A gyűrűt elvit­tom egy ékszerészhez, aki az ékszer eredetét kérdezto tőlem. Erre Faragó is bejött az üzletbe és útlevelével igazolta magát. Véletlenül bepillan­tottam az útlevélbe és ekkor láttam, hogy útlevele Gönczi névre szól. Nem szóltam semmit. Nem volt a hely alkalmas. Az ékszerész megvette a gyű­rűt, 5000 frankot adott érte. Faragó nekem nem adott egy krajcárt sem. Köszönös nélkül beugrott az autóba, és elvágtatott. Ettől a perctől fogva ón Faragóval többet nem találkoztam, még ma sem láttam. Az áruló fénykép — Körülbelül egy hét múlva, két detektív, elő­állított a Viohy-prefekturára. — Na, hogy történt az a kloroformos rablás? — kédezte tőlem az egyik rendőrtisztviselő. — Bizonyára személycseréről van szó, — feleltem — én semmiféle kloroformos rablásról nem tudok. Erre elém állították az ékszerészt, akinek a gyűrűt, eladtam. Most már tudom, miről lehet szó és mindent elmondottam úgy, amint történt. A rendőrségen nem hittek a szavaimnak és Párizsba szállítottak, ahol vizsgálati fogságba helyeztek. Mikor a vizsgálóbíróból kerültem, megtudtam, hogy orgazdaságért vagyok börtönben. A vizsgálóbíró később szabadlábra helyezett, de pár nap múlva ismét, letartóztattak. Újabb fogságomnak az oka. egy fénykép volt. Ugyanis egy este, amint együtt ültünk az egyik kávéházi fotográfus lefotografált bennünket, A fény­kép a Grand. Hotelben készült és azon rajta volt. Faragó, Gábor József, Kertész Oszkár és én. A képen úgy voltunk elhelyezkedve, hogy Faragó ült az asztalfőnél, mi pedig körülötte foglaltunk helyet. Ez a bandavezér, — mondotta nekem a rendőr­tisztviselő Faragóra mutatva, önök hárman pedig bandatagok. — Mindent tudunk, önök tulajdonképen a dollár-csekkcsaló hírhedt Horváth Menyhért ban­dájához tartoznak, amelynek Faragó az alvezére. Előre megbeszélték, hogy egy gazdag amerikai hölgyet ki fognak rabolni valamelyik metropolis­ban. Faragó Párizs mellett döntött. Azután Buda­pestről, ahol együtt, voltak, szétszéledtek a világ négy tája felé, külön munkára azzal, hogy jidius 1:1-án itt találkoznak Párizsban a Montmartre egyik kávéházában. Még azt is tudjuk, hogy Kertést Oszkár Athénből érkezeit meg, Gábor József Buda­pestről, Faragó Berlinből, ön pedig, Márkus, Lon­donból. — Többet ki sem hallgattak. Itt voltam vizs­gálati fogságban hat hétig. Hat. hét után tárgya, lásra került a sor, azonban csak Gábor, Kertész é« \ /

Next

/
Thumbnails
Contents