Pesti Napló, 1925. május (76. évfolyam, 98–122. szám)

1925-05-01 / 98. szám

Budapest 1925 ELŐFIZETÉSI ARAKI Egy hóra . . . 40.000 K Negyedévre . . 120.000 K Egyes szám ára­ Budapes­ten, vidéken és a pálya­udvarokon 2000 K Vasárnap 3000 K Egyes szám ára Ausztriában hétköznap és vasárnap 2500 outrák korona. NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓH­IVATAL: Erzsébet körút 18—20. ev, TELEFON : József 62-30,62-31,62-32. Szerkesztőség Bécsben! I., Kohlmarkt 7. Magyar-osztrák-cseh föderalista államról tárgyaltak Gömbös szerint Budapesten (Saját tudósítónktól.) A fajvédők pártja, a Nemzeti Függetlenségi Párt csütörtök este va­csorán ünnepelte Hindenburgot. Gömbös Gyula volt az ünnepi szónok. Rámutatott arra, hogy a német nép végre feleszmélt. Ha összeültek volna az úgynevezett politikai bölcsek és latol­gatták volna, hogy mely választás kedvesebb az antantnak, valószínűleg sem Hindenburgot, sem Marxot nem választják meg, hanem olyas­valakit, aki mindenkinek kedves, csak a né­met népnek nem. Ha annak idején nálunk is okoskodni kezdtek volna a politikai bölcsek, ak­kor nem választották volna meg a kormányzót sem. A gyors kezdeményezés azonban sokat je­lent a nemzetek életében. Gömbös ezután a Hindenburg elnökké vá­lasztásával előállott helyzetről beszélt. — A Duna-konföderáció természetesen még mindig kísért, — mondotta. — Hallom, hogy nemrég összeültek Budapesten magyar, osztrák és cseh urak és azt beszélték meg, miképpen leenne magyar—osztrák—cseh föderalista álla­mot létesíteni. Ez ellen mi vétót kiáltunk, mert ebben a konföderációban Magyarország húzná a rövidebbet. Nem érzem magam jól olyan államszövetségben, amelyben a régi ellenségek új uniformisban vigyáznak reánk. Hindenburg győzelme ebben a kérdésben is döntést hoz, mert megkezdődik az a processzus, amely a békeszerződésnek revíziójához vezet. Frankfurti többet kell szerint 1926 havonként a főváros hitelezőinek Majna mellett Frankfurt, április 30. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) Budapest székesfőváros külföldi kölcsönei­nek ügyében tudvalevőleg legutóbb Basel­ben megegyezés jött létre Budapest fővá­­ros megbízottai és a külföldi hitelezők képvi­selői között. A megegyezés értelmében Buda­pest 1924. év végéig, majd utóbb 1925. év végéig moratóriumot kapott, ez­zel szemben kötelezettséget vállalt arra, hogy 1925. január elejétől június végéig havonként 13.000, azon túl pedsig az 1925-ik év végéig havonként 15.980 fontot fog a svájci bankegyesületnek ki­fizetni. A »Frankfurter Zeitung« mai jelentése szerint a hitelezők által Budapestre küldött bi­zottság, amelynek az volt a feladata, hogy Bu­dapest anyagi helyzetéről és fizetőképességéről tájékozódjék, megállapította, hogy Buda­pestnek az 1926-iki esztendőben jó­val nagyobb összeget kell fizetnie az eddiginél havi fizetésképpen, sőt esetleg már a kamatszolgáltatást is meg kell kezdenie, ha esetleg nem is teljes mértékben. A bizottság ilyen értel­mű javaslatot tett a hitelezők meg­bízottainak. Wegtsessaals&ín­ák ms agánzási ívek (latáridelét? (Saját tudósítónktól.) Az egységes párt csü­törtök esti értekezletén Szabó Sándor napirend előtt felhívta a kormány figyelmét azokra az anomáliákra, amelyek a fővárosi választásra kiadott szavazóigazolványok terén mutatkoz­nak. A szavazóigazolványok hibái miatt a vá­lasztópolgárok nagy tömegei nem gyakorolhat­ják alkotmányos jogukat, már az ajánlási íve­ket sem írhatják alá. Ha nem orvosolják eze­ket a bajokat, méltán érheti a kormányt az a vád, hogy elütötte a választókat választójoguk gyakorlásától. A leghelyesebb lenne, ha a fővá­rosi választásokat elhalasztanák és közben a belügyminiszter sürgősen intézkednék az ano­máliák kiküszöböléséről. Erődi-Harrach Tihamér is szóvátette ezt a kérdést. Az igazolványok helytelen és téves kiállítása miatt a polgárság széles rétegeit ütik el szavazótos­uktól. Jogosan lát az ellen­zék ebben súlyos sérelmet és mielőtt az ellen­zék használná ki a maga számára ezt a körül­ményt, helyes lenne, ha a kormány meggfelelő intézkedéseket tenne. A közigazgatási bíróság­nál elintézés alatt álló névje­eyzéki panaszok körül is adminisztrációs­ késések tapasztalha­tók, már­pedi­­ nem szabad addig a fővárosi választást megtartani, amíg ezeket az ügyeket nem rendezik. nyomban válaszolt a felszólalásokra. — A most elhangzott panaszokról és visz­szásságokról már tudomásom van, — mondotta a belügyminiszter. — Ellenzéki oldalról is fel­hívták ezekre a figyelmemet. Foglalkozom az orvoslás kérdésével és minden lehetőt meg fo­gok tenni, hogy a szavazóigazolványok körül megszűnjenek a visszásságok, annál is inkább, mert pártkülönbség nélkül érdekében áll min­denkinek, hogy orvosolják ezeket a panaszo­kat. A kormánynak kötelessége gondoskodni arról, hogy a polgárok alkotmányos jogain csorba ne essék.­­ Remélem, hogy sikerülni fog a kérdést kellő időben rendezni és az ajánlási ívek be­nyújtására szánt határidő leteltéig megtörtén­het a szavazóigazolványok kijavítása. Ha azon­ban ezirányú törekvéseim eddig az időpontig nem vezetnének eredményre, akkor a szavazó­polgárok alkotmányos jogainak biztosítása ér­dekében esetleg mérlegelés tárgyává kell tennem azt is, hogy az ajánlási ívek beadására szánt ha­táridőt egy héttel, vagy tíz nappal meg­hosszab­bítsa is­. Ennek természetszerű következménye volna azután az is, hogy a fővárosi választások ugyanilyen terminussal kitolatnának. A párt megnyugvással vette tudomásul a belügyminiszter válaszát. Fek­ete május Azt mondják: nem olyan fekete az ör­­dög, amilyennek festik. Az az ijesztő ör­­ dög azonban, amelyik ma ugrik ki a má­jusi házbér skatulyájából, rácáfol még a közmondásra is. Ez a rúgóra járó, negyed­évenként felbukkanó szörnyeteg egyre fe­­­ketébb gondok felhőjét sűrűsíti fölénk és sötét ábrázata még attól a reménységtől se derül világosabbra, hogy jövő fertálykor már lemarad róla a kincstári haszonrésze­sedés szurkos máza. Mert ezt még ki kell fizetni. Senki sem kérdi: honnan, miből? — csak az előre el­készített nyugtát tartja elénk előzékeny udvariassággal az adószedő. Feketén indul ez a május, amelyet boldog Heine Henrik, egy idillikusabb korban, a hónapok ifjú királyának nevezett. Feketén, mintha csak magába foglalná mindazt a gyászt, amivel a gazdasági romlás, a kereskedelem és ipar kétségbeejtő pangása teregette tele egyre lehangolóbb életünket. A vesztett világ­háború okozta nyomorúság hullámait, évek során át, még viharosabbra korbácsolta az a tehetetlen, kapkodó, elhibázott gazdasági politika, amely megmaradt értékeink ki­használása, fejlesztése helyett, a meglevőt is pusztulásba züllesztette, szétbomlásra ítélte. Nézzük csak meg a néma boltokat, a »leépített« üzemeket, a B-Astások és munkanélküliek nagyra nőtt tömegét, a mindennapi kenyér megszerzéséért folyta­tott, óráról-órára nehezebbé váló ádáz küz­delmet, a pénz riasztó szűkét, a falu és vá­ros megsokasodott gondját, — mi jó néz ki mindebből?! Hiszen az emberek már min­den megmozdítható ingóikat zálogházba, piacra, vásárra hordták, a munka becsüle­tében pedig szinte teljesen elvesztették hi­tüket. S hogy a kontraszt világítóereje még markánsabbá tegye a siralmas képet, pil­lantsunk az érem másik oldalára­ A kiraka­tok tele vannak pazar és drága holmival, a színházak és szórakozóhelyek válogatott gyönyörűségeket ígérnek, a klubok egy­másra licitálnak abban, hogy mi mindent nyújtsanak tagjaiknak, a rózsaleveles Ab­dullától az aluminium csónakos két uta­zásig, a lapok hirdetései harsogó reklámmal kínálják kelet és nyugat minden csodáit. De várjon­­ kinek? Ki tudja, ki bírja megsze­rezni ma mindazt a drága és csillogó káp­rázatot, ami egykor széppé varázsolta az életet?! A kongó boltok, színházak, szóra­kozóhelyek és klubok hiába csalogatják a közönséget. Ásító némaság terpeszkedik bennük, mert hiszen nincs üzlet, nincs vál­lalkozási kedv, nincs eleven élet, nincs munkaalkalom, nincs pénzszerzési lehető­,­ség,­­ így hát pénz sincs. Úgy érezzük, valahogy éppen fordított mélypontja következett el annak az álla­potnak, ami a kommün diktatúrája alatt volt Budapesten. Akkor mindenkinek zsebe púposra dagadt az értéktelen pénz­től, amelyért semmit sem lehetett vásá­rolni a kopár boltokban s gerslivel demo­kratizált vendéglőkben. Ma fonálljára for­dult a helyzet. Most minden van itt, ami drága és finom, válogatott és előkelő, »szem-szájnak ingere«, s csak éppen a zsebek lapultak üressé, a pénz hiányzik, nemcsak a luxus, hanem a nélkülözhetetlen életszükségletek kielégítésére is. Csoda-e hát, ha ezer gondunk, bajunk, tenger nyomorúságunk közepette, csüggedő gondolatunk még a virágos, tavaszi pom­pában ujjongó májust is gyászos feketének érzi.

Next