Pesti Napló, 1927. szeptember (78. évfolyam, 197–221. szám)

1927-09-01 / 197. szám

Budapest» 1927 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra. ...» 4 pengő Negyedévre ... 10 pengő Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. . 16 fillér ünnepnapokon . . 20 fillér Vasárnap 30 fillér Efgyes szám Ausztriában: hétköznap 30 flaras (3000 o. K) vasárnap 40 garas (4000 o. Ki­v futóm&íséretet tyam 197. szám Mira 16 i­íléi» Csütörtök» szeptember 1 SZERKESZTŐSÉG: Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körte 18—20. sz. TELEPEN: József 464-17, J. 464-18, J. 464-19. Szerkesztőség Bécsben'­ I., Kohlmarkt 7. A Népszövetség a válaszúton Az erdélyi magyar—román birtokperek elintézése a Nép­­szövetség erkölcsi tehérpróbája - Genf vagy Locarno? Új módszerek az európai politikában (Saját tudósítónktól.) Ma megkezdi tanács­kozásait a Népszövetség, de a nemzetek taná­csának szállóból átalakított székházában komor és kevés jót ígérő arccal ülnek össze Európa urai. Valóban,­­ nem volt még ülésszaka a Népszövetségnek, amely rosszabb kilátásokkal ült volna egybe, mint az idei. Szaktanácskozá­sok hosszú sora próbálta egyengetni a szep­temberi ülésszak útját, — de ennek az egyen­getésnek munkája kimerült abban, hogy szinte áthághatatlanul magas sziklákat gördített »a békés együttműködés« frázissá kopott céljai elé. A tavaszi ülésszak óta csupa jószándék vezette az európai államférfiakat, de hiszen a pokol tornáca is jószándékokkal van kikö­vezve . . . Egy leszerelési konferencia, amely­nek minden résztvevője lelkes hittel hirdeti a lefegyverzés csökkentését, a humánus hadvi­selést, a döntőbíróságok ítéleteinek minden­hatóságát — ha történetesen a másik államról van szó; egy világgazdasági konferencia, ame­lyen Európa legkitűnőbb gazdaságpolitikusai mintha csak azért adtak volna egymásnak találkozót, hogy az egyéni akarat teljes tehe­tetlenségét bebizonyítsák; egy flottaleszerelési konferencia, amely végül is azzal fejeződik be, hogy valamennyi tengeri hatalom új cirkálók építését határozza el, s ezzel a szomorú útra­valóval indul neki a Népszövetség őszi ülés­szaka a munkának. Csoda-e, ha ilyen körülmé­nyek között a fegyverszüneti tárgyalások nyugtalanító légköre uralkodik Genfben s a béke megteremtésének boldogító feladata már­m­ár elérhetetlen utópiává sápad? Akik hiányoznak Néhány nap múlva mindenki ott lesz Genf­ben, akinek az európai politikában súlya és szava van, — de a megjelenteknél érdekesebb s talán fontosabb is a távolmaradottak lis­tája. A Népszövetség gondolatának igazi kép­viselői jobbnak látták, hogy az őszi ülésszakon meg se jelenjenek. Henry de Jouvenel szená­tor, Franciaország népszövetségi delegátusa már két héttel ezelőtt kijelentette, hogy magas méltóságáról lemond s nem óhajtja többé Franciaországot a Népszövetségben képviselni. Ezzel a bejelentéssel egyidejűleg Jouvenel az európai politika legfontosabb problémáját a maga meztelen őszinteségével tűzte napirendre: milyen formában kell és lehet megvalósítani­ Európa békés fejlődését? Senki sem fogja Jouveneltől megtagadni a jó hazafit és a jó európai egyformán díszes jelzőjét, és ez a politikus, aki egyszerre jó francia és jó európéer, mégis így beszél: A­ Népszövetség életföltétele, hogy a nemzet­közi életben a többség elvét vigye győzelemre. Ez az elv ma már Európa valamennyi államának belső életében diadalra jutott, de a Népszövetség meg­semmisítette azt az elvet, amikor semmibe sem vesz a nagy többség érdekeit, mert hiszen az erősebbek érdekeiről van szó. Szörnyű vádirat Henry de Jouvenel lemon­dása és levele. Ez a vádirat nem mond keveseb­bet, mint azt, hogy a Népszövetségben nincsen meg az az elemi demokrácia sem, amelyre az újkor történelmi civilizációja felépült, hogy a Népszövetség végeredményben az erőszak és a »magasabb államérdek« álruhájába öltözte­tett ököljog szervezete. A csűd talá . . . _ Mit ér az a tény, — írja Jouvenel — hogy a képek nagy tömege mindig békeszerető volt, mikor ennek a tömegakaratnak mindmáig nem volt mód­szere. Ha elfelejtettük a Népszövetség szellemi alap­elveit, akkor igazán fölösleges, hogy minden évben egy hónapon keresztül ünnepeljük ezeket az alap­elveket, mí­g az év többi tizenl­em­t hónapjában a nem­zetek olyan módszerekhez nyúlnak, amelyek előbb­utóbb csődbe kergetik Európát. Ez a fölismerés kény­szerített arra, hogy idén ne utazzam Genfbe. Henry de Jouvenel tehát nem megy el Genfbe, de nem megy el lord Robert Cecil sem, aki a népszövetségi gondolatnak talán egyet­len igazi angol képviselője volt. Lord Cecil kilépett az angol kormányból, amelyben csu­pán a lancasteri hercegség kancellárjának ke­véssé fontos pozícióját töltötte be, de ez a ki­lépés egy pillanatra felidézte az akut kor­mányválság minden nyugtalanító tünetét. Cecil lord úgy érzi, hogy a Locarno-politika meghiúsult, a lefegyverzés kérdése megoldha­tatlan s teljes nyíltsággal vetette szemére Chamberlain külügyminiszternek, hogy a béke­gondolatnak ez a lezüllése az ő hibája. Sir Austen Chamberlain valóban határozottan franciabarát politikát csinál, ami önmagában talán nem lenne baj, de végzetessé válhatik módszerei által, amelyek a Népszövetséget egyszerűen kikapcsolják az európai nagypoli­tikából. Lord Robert Cecil, a nagy Salisbury fia, akinek őseh generációkon keresztül mindig a konzervatívok jobbszárnyán állottak, nem bízik többé a konzervatív kormányban... Lord Robert Cecil követi Henry de Jouvenelt é® nem megy­­el Genfbe. Franciaország és Anglia hivatott képviselői helyett ad hoc helyettesek indulnak el Genfbe. é­s­ a Népszövetség egyre fakuló eszméje két erős és tiszta egyéniség színével ismét­ sápadtabb lesz. Az erdé­­i­i birtokoperek Három nagy kérdés tölti be a Népszövet­ség őszi ülésszakának programját, s mind a három kérdés alkalmas arra, hogy Wilsonnak ezt az elvetélt utópiáját gyökereiben ingassa meg. Bennünket, magyarokat elsősorban az erdélyi birtokperek befejezése érint. Maga a tényállás mindenki előtt ismeretes: a román földreform során kisajátított, erdélyi földbir­tokok tulajdonosai igényeikkel a választott bírósághoz fordultak, amely rövid megfontolás után kimondotta illetékességét. A román dele­gátus e határozat ellen tiltakozott s lemondva tisztségéről, megakadályozta, hogy a bíróság ítéletet hozzon. A népszövetségi alkotmány értelmében a népszövetségi tanács köteles ilyen esetekben új választott bírók kijelöléséről gon­doskodni. Ez a kijelölés azonban a Népszövet­ség tavaszi ülésszakán Chamberlain angol kül­ügyminiszter iniciatívájára — elmaradt. Nem kell túlon-túl sötétenlátónak lenni ahoz, hogy a pesszimista kérdést újból felvessük: vájjon lesz-e megoldás ebben az európai fontosságúvá nőtt kérdésben most, s ha lesz, vájjon elfogad­hatjuk-e. A magyar—román birtokperek régen túl­nőttek néhány erdélyi földbirtokos egyéni pa­naszának jelentőségén. Amikor görögök és bolgárok minden előzetes diplomáciai tárgya­lás nélkül négy évvel ezelőtt formális háborút kezdtek egymás ellen, a Népszövetségi Tanács azonnal közbelépett s erélyes fellépésével meg­akadályozta a háborút. Európa akkor tapsolt Genfnek s már-már hitte, hogy a Pártatlan Bíró, a népek érdekei fölött álló, az objektív és tiszta igazságot kereső nemzetközi szervezet megszületett. De amikor Olaszország megszál­lotta Korfut, amikor Olaszország és Jugoszlá­via között már-már háborús veszedelemmel fe­nyegető konfliktus tört ki, amikor Kínában, amely legalább is névleg tagja a népszövetségi tanácsnak, a népvándorlásra emlékeztető káosz indult meg, s akkor a Népszövetség óvatosan visszavonult s egyetlen lépést sem tett a fe­nyegető ellentétek enyhítésére. Ez az előkelő tartózkodás lesújtó bizonyítéka volt a Népszö­vetség gyengeségének s talán még több is en­nél; mindenki tudta, hogy a Népszövetség fel­tétlenül összeomlik, ha e nemzetközi problé­mák bármelyikének teherpróbáját megkísérli. ugazság és a tankok Az erdélyi birtokperek ugyanilyen súlyos erkölcsi teherpróbát jelentenek a Népszövetség simára. Az erők felvonulása már megkezd"*­ Két szakadék Egy dráma előjátéka zajlik az Élet színpadán. Egy­ drámáé,­­amelynek döntő fordulata még nem következett el, végső kimenetele még ismeretlen a­ nézők előtt. Egy drámáé, amelyről e percben még azt sem lehet bizonyosan tudni, van-e hőse is, vagy csupán szerencsétlen, elkékült ajkú áldozata. A tragikum kulminációs pontját még sűrű homály fedi s ebben a homály­ban minden lehetséges. De talán éppen ez a bizonytalanság feszíti és fokozza végsőkig a közönség ideges várakozását. Mi lesz, mire a köd eloszlik: ártatlanul kerül-e ki a szörnyű játékból a gyilkossággal gyanúsí­tott férj, avagy bűnösségét igazolja majd a­z utolsó jelenet? A függöny szétnyílt az élet egy nem sejtett szakadéka előtt és mindenki figyel, izgatódik, sápad, mert ennek a szakadék­nak mélyén sorsok örvénye kavarog, a mai élet szennyes tajtékja zúg. Gyilkos, nem gyilkos ? szinte közömbös a szenzáció szempontjából minden ilyen találgatás. A nehéz kérdést úgyis az arra illetékes ható­ság dönti el. Ám, ettől függetlenül, máris mennyi érdekes, meglepő »leleplezést« hoz mindjárt az expozíció. Itt van először a két főszereplő: egy fiatal, tehetséges szí­nésznő és egy párbajozó, bározó pesti fia­talember. Szuggesztív erejű figurák. Há­zasságuk »regényét« pergeti le a vissza­felé forgatott film. Egyre több ismeretlen részlet kerül nyilvánosságra. Magánügyek, amelyek most a millstatti rejtély árnyé­kát kutató reflektor fényében, mindenkire tartozó »közüggyé« súlyosodnak. Hogy volt, mint volt? — egyszerre fontossá vált most minden apró részlet. A színésznő és férje így siklanak át csaknem észrevétlenül a kulisszák világából a valóság világába, hol drámájukat kegyetlen kézzel rendezi tovább az élet. Ha ugyan igazi dráma ez a dráma, — amit nem lehet eléggé ismételni — abban az értelemben, ahogy ma elképze­lés, fantázia és kombináció bogozza, mé­lyíti, színezi. A felzaklatott fantázia ecsetnyomai mögött azonban már megállapított »té­nyek« sötét foltjai is kiütköznek a háttér függönyén. Ha ennek a huszonnégyeszten­dő­s pesti fiatalembernek ártatlansága ki­derül, akkor is maradnak itt kellemetle­nül szenzációs események. Határozottan pechje van Erdélyi Bélának, mert hiszen a gyilkosság gyanúja nélkül elleplezve ma­radtak volna — legalább még egy ideig — az adósságcsinálásnak azok a furcsa, gya­nús és obskurus módozatai, amelyek a gyanú első villanására rivalda­fénybe ke­rültek. Hamis váltók kerülnek elő egymás­után s immár egy egész konzorcium­ gyű­rűzi körül a gyanúsított férjet: fiatal em­berek váltóhamisításra tömörült bűnszö­vetkezete. A vivői­ élet csillogása, gondta­lan mosolya, eleganciája és fölénye mögött nehéz, komor árnyak bujkálnak. A bárlám­pák tarka, szédítő sugara pocsolya fölött­ táncol. Pocsolya fölött, amelyen senkitől sem látva, senkitől sem sejtve gá­zolt keresztül a hódító arszlán lakk­cipője. Ez a »háttér« már a rendőrségi nyomozás adataival alátámasztott, bebizo­nyított és föltárt valóság. Nagyvárosi éj­szakák ijesztő feketesége, amelyben a zül­lés útjai ágaznak szét. Az efféle utak vége pedig mindig kiszámíthatatlan. A bűnös könnyelműséggel szerzett pénz tovább haj­szolja gazdáját a bűn lejtőjén s ha egyszer aztán fizetni kell,­­ megnyílik a szaka­dék ...­­ dráma, rejlik, bonyolódik és a nézők

Next