Pesti Napló, 1927. november (78. évfolyam, 248–272. szám)

1927-11-01 / 248. szám

1927 ^ . . . ^élÁRAKi Egy bóra4 pengő Negyedévre . . 10 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ikmnepnapokon . . 20 fillér Tasárnap 30 fillér Egyes szám Ausztriában i MstkrtznapnOflaras (SOUOo.­K) TasArnap 40 garas 14000 o. Ii­ A. -V 78. évfolyam 248. szám Ara 20 fillér Kedd, november 1 NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG): Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL­ Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON­­ József 464-17, J. 464-18, J. 464-19. Szerkesztőség Sécsben'­ I., Kohlmarkt 7. irta: dp Fei&nep 'frigyes A drágaság állandó közgazdasági jelenség. Drágaság mindig volt, van és lesz, nemcsak nálunk, de a külföldön is. Ha a háború előtti hírlapokban lapozga­tunk, panaszokról olvashatunk, amelyek az életszükségletek fedezésére szolgáló javaknak és pedig az egyes ipari cikkeknek, de főképpen az élelmiszereknek folytonos áremelkedésére vonatkoznak. Napirenden voltak akkor is a szaktanácskozások a drágaságról, amelyek a drágaság leküzdésére alkalmas eszközök után kutattak. A közalkalmazottak részére már a háború előtt is folyósítottak — rendes illetmé­nyeiken felül — drágasás­i pótlékokat. Ésígy kitűnik a részvénytársaságok évi közgyűlési jelentéseiből, hogy az alkalmazottaik anyagi gondjainak enyhítésére ugyancsak drágasági pótlékokat engedélyeztek. Napirenden voltak a munkásoknak is béremelési követelései, hivat­kozással a folyton emelkedő drágaságra. Mire vezethető vissza a drágaság, ez a mindenkor észlelt és mindenhol meglévő je­lenség? A javak árának — kisebb-nagyobb megszakításokkal bár — de állandó emelkedé­sére. Az árak, hosszabb időn át tekintve, foly­ton emelkedő irányt mutatnak. Az árak ala­kulására ható tényezők többfélék és úgy a pénz vásárló erejének változásaira, mint ettől független, tehát a javak oldalán jelentkező okokra vezethetők vissza, de a javak áremel­kedésének oka főleg az aranynak folytonos el­értéktelenedése, amely folyamat több mint 1000 év óta tart. És ez a depreciáció szerfelett nagy. A pénz értéke Nagy Károly idejében (850-ben Krisztus születése után) mintegy kilencszer volt nagyobb, mint a XX. század elején; Ame­rika felfedezése előtt pedig mé­r hatszor volt nagyobb. De a francia forradalom idejében is még mintegy háromszor volt nagyobb a pénz értéke, mint a XX. század elején. A pénz ér­tékcsökkenése a XX században tovább foly­tatódik. Ez az elértéktelenedés párhuzamos lépést tart az aranytermeléssel, mely rohamosan nő. A XVII. század elején az évi átlagos termelés értéke még csak 1.164 millió font volt, míg az 1924. és 1925. években átlag évenként már 81.441 millió font. Igaz, hogy a rohamosan és egyre növekvő aranykínálatot ellensúlyozza ugyan a népesség szaporodásával és a csereforgalom fejlődésével já­ró kereslet, de az elértéktelene­dési folyamatot feltartóztatni nem képes, ami az árak emelkedésében jut gyakorlatilag kife­jezésre. A »Statist« kiadójának indexszámai szerint (Journal of the Royal Statistical So­ciety 1927) a javak nagybani ára 1850-től Wff­ iff 77-ről 126-ra emelkedett, vagyis 63 százalékot mutat a drágulás. A magyar nenzüsgyminisz­ter XIV. jelentése szerint pedis, nálunk 1913-tól 1927 augusztus 31-ig a nyerok­ereskedelmi árak átlagg 34 százalékos emelkedést mutatnak. Kérdés, vájjon jogosult-e a napról-napra ismétlődő nanász a drágaság elleni? És mi lenne, ha drágaság helyett állandó és fokozódó olcsóság következnék be? Hogy a kérdésre felelhessünk, vizsszázni kell: milyen hatást vált ki a pénz fokozatos elér­téktelenedése? A pénz depreciációja a javak és szolgáltatások árát emeli. Áremelkedést von maga után. Az áremelkedés ösztönzi a termelést, ébren tartja a vállalkozóági szellemet, tanulói hatása van, azaz erőfeszítésre késztet és kedvez a munka­béremelkedésnek. Szóval, az áremelkedés ked­vezően hat a termelésre, tehát egészséges gaz­dtasészi szimptóma. A háború után az árak emelkedése, a drászaság, ösztönség hatott a termelésre és sok tekintetben előmozdította az ipari termelés visszatérését a rendes kerék­vá­rosba. További fontos hatása a pénz elértéktele­nedésének, hogy kedvez az adósoknak, mert csekélyebb érték szolgáltatásával szabadulhat­nak tartozásaiktól, mint amennyit kaptak an­nak idején hitelezőiktől. Ha az adós értéktele­nebb pénzben törleszti tartozását, annak olyan a hatása, mint a kamatláb csökkenésének. A legnagyobb adós az állam. Minthogy az állam bevételeit a pénz elértéktelenedésének arányá­ban mindenkor emelheti, adósságát pedig, ame­lyet hosszú lejáratra és fix kamatra vesz fel, egyre értéktelenebb pé­nzben kamatoztatja és törleszti, ez a körülmény teszi lehetővé azt, hogy az állami adósságok folytonos és roha­mos növekedése dacára az államháztartás egyensúlya fentartható. drágaság? egyetemi nyilvános rendes tanár Még nagyobb előnye az adósnak, ha rend­kívüli körülmények rendkívüli mérvben csök­kentik a pénz értékét. A háború óriási, eddig nem hallott mérvű adósságok felvételére kényszerítette az államo­kat. Nem is képzelhető, hogyan volnának képe­sek az államok e mérhetetlenül nagy terheket elviselni, ha a pénz rohamosan beállott, nagy­mérvű elértéktelenedése nem jött volna segít­ségükre. Nagy-Magyarországnak a háború kitörésekor 7,922 milliárd ko­rona volt az adós­sága. Ennek az adósságnak túlnyomó része elértéktelenedett papírkoronában és csak egy kisebb része aranykoronában és egyéb idegen valutában fizetendő, úgyhogy a felszaporodott függő adóssággal együtt ez az összeg már csak 793,6 millió aranykoronának­­felel meg (924,877 millió pengő). Az állam tehát a háború előtti adósságnak 9/1o részétől megszabadult. Kinek a terhére? A hitelezők, vagyis a nem valorizált koronában fizetendő kötvények tu­lajdonosainak és az államjegybirtokosoknak terhére. _ Szóval az állam a pénz elértéktelenedése arányában mentesül adósságainak terhétől. Ez pedig végeredményben mindannyiunk érdeke, vagyis közérdek, mert az adósság kamatozta­tása és törlesztése közadókból fedeztetik. Látható tehát, hogy a pénz depreciációja kedvez a termelőnek és az adósnak. Ennek kö­vetkeztében — ellenvetheti valaki — ugyanily mérvben kell, hogy hátrányos legyen a fo­gyasztóra és hitelezőre. Ez igaz. De amint a termelés fellendülése és, állam tehermente­sülése egyúttal a köz javára is szolgál, ésígy a fogyasztó is képes ellensúlyozni az áremelke­désből reá háruló hátrányokat. A pénz elér­téktelenedésével karöltve járó drágaság a ki­adások növekedését jelenti a fogyasztóra nézve, aki viszont ezt az ő termékeinek érték­többletével fogja kompenzálhatni, ha önálló termelő, ha pedig a munkájából él, úgy mun­kabérének emelkedésével. Bár tagadhatatlan, hogy az áremelkedés rendszerint hamarabb kö­vetkezik be és nagyobb, mint a munkabér­emelés. Ha a fogyasztó nem termelő, sem munkás,­­ vagyis nem tartozik a dolgozó társadalomhoz, akkor bizony az áremelkedés sújtani fogja. Sokan lesznek, akik ezt nem tartják bajnak, mert ez kényszeríteni fogja azokat, akik jára­dékból, vagy tőkéjük kamatjából élnek, hogy szintén dolgozzanak. Nem szabad azonban el­felejteni, hogy a járadékosok és tőkések kö­zött sok az öregkorban lévő, a már munkakép­telen, aki egy emberöltőn át dolgozott és taka­rékoskodás útján gyűjtött tőkéjének hozadéka ment a pénz elértéktelenedésével veszendőbe. Az a körülmény azonban, hogy a munkaképes, de improduktív fogyasztó gyanánt jelentkező járadékos a pénz elértéktelenedése arányában egyre, kisebb vásárlóerőt képviselő fix járadék­jövedelméből mind kevésbbé tud megélni, te­hát szintén dolgozni kénytelen, közgazdasági szempontból kívánatos, mert az improduktív fogyasztók számának csökkenését jelenti.­­ Nemcsak a termelő, de a hitelező is véde­kezhetik a pénz elértéktelenedéséből reá há­ramló károsodás ellen. Ha ugyanis az ő köve­telése rövid lejáratú, úgy nem igen fogja érezni a pénz elértéktelenedését. Ha pedig követelése felm­ondhatatlan, hosszúlejáratú, tehát állandó jellegű, mint a vaslúti és állami kötvénybir­tokosé vagy záloglevéltulajdonosé, vagy a já­radékosé stb., úgy a hitelező az improduktív fogyasztók osztályába tartozik és ha járadék­jövedelme idővel, a pénz elértéktelenedése folytán nem elegendő a megélhetésre, úgy neki is dolgoznia kell, vagy pedig le kell szállítania életigényeit, ami bizony soha nem igazságos. Különben mindenkinek módjában áll fix ka­matozású értékpapírjainak eladásával tőkéjét másképpen gyümölcsöztetni. Ha a pénz elértéktelenedése — szemben az eddigi tapasztalatokkal — nem, folytatódnék, vagyis megszűnnék a drágaság, úgy ez a jelen­ség a közgazdaság fellendülését tenné lehetet­lenné és ezzel karöltve, felborulna a társadalmi rend. Mert ha a pénz értéke emelkedő irányt venne, úgy a javak és szolgáltatások ára foly­ton csökkenne, ami az iparra nagy súllyal ne­hezednék és a vállalkozási szellemet megbéní­taná, mert a nyereséget az eladási árak ha­nyatlása egyre csökkentené. Az államok az adósság egyre növekedő terheitől szabadulni volnának képesek és az államháztartás egyen­súlyának biztosítása mind nagyobb nehézség­gel járna, mert a személyi és fogyasztási adók egyre kisebb összegben folynának be. Ellenben a járadékosok munka nélkül egyre nagyobb gazdasági erőhöz jutnának és a következő generációban egyre többen élhetnének meg ugyanazon járadékból. A járadékosok munka nélkül jobban vagyonosodnának, mint a népes­ség széles rétege munkával. A munkabér csök­kenő irányban alakulna. Mindez elkerülhetet­­len társadalmi forrongásokhoz vezetne. Az arany elértéktelenedése, a pénz depren­ciációja, vagyis a drágulás, a kifejtettek sze­­rint, örvendetes folyamat. Úgy hat, mint a gépi­szerkezetben az olaj. Mi az oka — ily tényállás mellett — annak, hogy a drágaság ellen mégis folytonos a pa­nasz és szüntelen kísérleteinek megszüntetése érdekében? Az, hogy az egyes egyének nem a gazdasági,­hanem a magángazdasági érdekeket követik a gazdasági életben. A drágaság ellen azért folyik a harc, mert a nép széles rétegei­nél a jövedelem kisebb mérvben emelkedik, mint az élelmiszerek, iparcikkek és egyéb ja­vak ára. Más szóval, az egyes társadalmi osztá­lyok jövedelmének gyarapodása nincs össz­hangban az árak emelkedésével. Drágaságról csak akkor lehet beszélni, ha a jövedelem gya­rapodása nincs arányban az áruk árának emel­kedésével. Ezért állandó jelenség a drágaság, amelynek mérve csak ideileg és helyileg vál­tozó. Minél nagyobb az eltérés az áremelkedés és a jövedelemgyarapodás között, vagyis minél nagyobb a drágaság, annál szélesebb népréte­gek érzik meg és annál kevesebben indul meg a küzdelem a drágaság áthárítása érdekében. A járadékból élők a drágaságot nem hárít­hatják át, tehát életszínvonalukat kénytelenek annak arányában csökkenteni. A fix fizetésűek csak részben és elkésetten háríthatják a drá­gaságot a munkaadóra. A munkásosztály tö­meges munkabeszüntetések révén éri el mun­kabérének emelését, ami a drágaságot számára enyhíti. A kereskedők könnyebben képesek a drágaságot áthárítani, mint a többi társadalmi osztályok, mert az áruk árát emelik. A közgazdaságilag szükséges és elkerülhe­tetlen drágaság ellen a magángazdaság hiába folytat küzdelmet. A drágaság ellen a jövede­lem gyarapodása az egyetlen orvosszer. Fajelmélet és numerus clausus írtat dr. Gál Jenő országgyűlési képviselő . A miniszterelnök úr deklaratív kijelentése, amellyel határidő megszabása nélkül pártjá­nak hozta tudomására, hogy a kormány enyhí­teni fog a numerus clausus rendelkezésein, meglepetésszámba megy. Politikai ígéretek, amelyeknek beváltása halogatható, nem egye­bek, mint jól irányzott ballon d'essay-k, me­lyek sokáig lebeghetnek a horizont fölött. A resszortminiszter óvatos körültekintéssel vi­gyáz, — nem nagy fáradtságába kerül — hogy se többet, se kevesebbet el ne áruljon, mint amennyit a kormány elnöke elvi kijelentésével elérni akart. Enyhíteni fognak a numerus clausus felekezeti sérelmet képező rendelkezé­sein, de magát a törvényt, mely a tanulási sza­badságot korlátozza, fentartják. Ez váltja ki komoly tiltakozásunkat, ez kell bennünk két­kedő aggódást és nyugtalanságot. A numerus clausus a nemzet egyetemes sérelme. Illiberális hatása a magyar kultúr­fölény kiépítésének gátja. Sem­ szellemi, sem anyagi téren a többtermelés sohasem árthat egy országnak, mert az értéktöbblet megta­lálja a maga útját a határokon túl is. Ha Ma­gyarországnak mégegyszer annyi gabonater­mése volna, mint amennyi áldást a gonosz kézzel megcsonkított magyar televény ad, exportlehetőségeink fokozása leveszi rólunk a gondot, miképpen hasznosítsuk kitermelt anyagi javainkat. Szellemi téren meg éppen ne féltsük a magyarság életképességét a ta­nulni és tudnivágyók tömegétől. Akik tudnak.

Next