Pesti Napló, 1929. szeptember (80. évfolyam, 197–221. szám)

1929-09-01 / 197. szám

Vasárnapi szám — Ára 32 fillér Budapest, 1929 80. évfolyam 197. szám Vasárnap, szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .... 4 pengő Negyedévre ... 10 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG! Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20. sa, TELEFON : József 455—50-től 56-ig. József 464-18, J. 464-19. Szerkesztőség Bécsben:­I., Kohlmarkt 7. Amíg az ember eljut Sopronig írta: gróf KLEBELSBERG KUNO Az útirajz, amely egészen külön iro­dalmi műfajjá fejlődött, és sokszor önálló könyvvé bővül, talán csak legújabban veszí­tett valamit jelentőségéből, mióta az emberek annyit utaznak, hogy maguk akarnak közvet­len útiélményeket és nem elégesznek meg má­sok impresszióinak olvasásával. De most nem az inkább szépirodalmi útirajzokra gondolok, hanem arra a fajtájú leírásra, mint aminek Széchenyi feljegyzései külföldi útjairól, vagy Kazinczy írásai erdélyi, meg pannonhalmi út­járól, — olyan útleírókra, akiket megfigye­lésre nem az irodalmi érdeklődés, hanem ha­zafias, vagy ha úgy tetszik, politikai szempon­tok vezettek. A magyar nemzet fejlődésének klasszikus korában Széchenyi és Kazinczy — az első inkább odakint, a másik túlnyomólag idehaza — nagy dolgokat keresett és emelke­dett szempontokból ítélt meg. De ha a modern ember utazik, az kisszerűbb korunkban kisebb dolgokra is felfigyel és apróbb szempontokat sem vet meg, mert a tömegjelenségekkel szá­moló XIX. század megtanított bennünket arra, hogy kis dolgokból rakódnak össze a na­gyok, amint a koralsziget is sokmilliárd kis állat testecskéjéből gyűlvén fel, kiemelkedik a­­vizekből. Épp­-mi a kis dolgok megfigyeléséből me­ríthetünk mi magyarok nagy hasznot. Nagy elgondolásaink, terveink és koncepcióink ugyanis rendesen szépek szoktak lenni, de az­után a kivitelnél, a végrehajtásnál, ahol sok kicsinyes, szűk látókörű, laza, lusta ember kapcsolódik be, már megmutatkoznak a bajok. De éppen ez a tény az, amely a mindennapi leletet megkeserítheti, sőt a közviszonyok tűr­hetetlenségének érzését is felkelti. Hasztalan kínálnak fel a vendégnek rézveretű és fabera-teástt széles Mária Terézia-korabeli ágyat, ha az tele van férgekkel. A drága ágy minden szépsége nem kárpótol azért, hogy a parányi állatok csípése megkeserítette az éjszakát. És a magyar életben mennyi az ilyen apró po­loskacsípés! A bajok forrása az esetek 90 szá­zalékában nem rosszakarat, hanyagság, lusta­ság, hanem a hozzáértés s a kultúra hiánya, szűk látókör, belső igénytelenség, filiszterség és mindaz, ami ezzel rokon. Autón megindulok Tihanyon át Sop­ronba, közben is elintéznivaló dolgaim van­nak. Már a Belvárosban is megakad a sze­mem azon, hogy az üzletek homlokzatát va­­lamol fa­szekrényféle borítja, amely talán gon­dosabb asztalos- és mázolómunka eredménye,­­a de mentől kijjebb megyünk a fővárosból, annál ormótlanabb a szerkezet és rikítóbbak a színek. Nemrégen megkérdeztem egy belvá­rosi kereskedő ismerősömet, miért biggyesz­tik oda a házak földszinti homlokzatára eze­ket a fakonstrukciókat, melyek valósággal széttépik a homlokzat egységes képét ? Az első emelettől felfelé gót, renesszánsz, bárok, vagy szecessziós formák vannak, amelyek bizonyos egységet alkotnak, lemn ellenben mindezzel semmi összefüggésben nem álló fa­építmények, amelyek még ugyanazon a házon is különfélék. A Rákóczi úton és körutainkon is már bántó az a zagyvaság, de még rettene­tesebb egy-egy kávémérés vagy borbélymű­hely ilyen fahomlokzata kifelé, kijjebb, ha a Dunántúl felé igyekszünk. Kereskedőbarátom azt válaszolja, hogy ezen nemigen gondolkoz­nak az emberek, s ha valaki boltot nyit, ma­gától értetődik, hogy új kirakatszekrényt ren­del, vagy a meglevőt átalakítja, az iparosok már kész tervvel jönnek és tisztességes bolt becsületéhez tartozónak vélik, hogy effélét csináljanak vagy átalakítsanak. Annyira meg­szokták ezt az ízléstelenséget, hogy szinte automatikusan megy a dolog. No meg az is belejátszik az egészbe, hogy a műépítész által tervezett kirakatszerű nyílásokat keveslik s a köztük mutatkozó területeket k is feliratok, vagy üvegtárlók beiktatására ki akarják hasz­nálni. Annyi bizonyos, hogyha a háznak bol­dog tulajdonosa lennék, nem engedném meg, hogy a homlokzatot így elbutítsák. A tervező műépítészeknek pedig arra kellene töreked­niök, hogy miképpen nyissák meg a földszint­nek az utcára nyíló falát annyira, hogy a ki­rakat számára elegendő legyen a terü­let és ne kelljen azt ilyen faszerkezetek beiktatásával mesterségesen megnagyítani. Az asztalosok és mázosok szakiskolájában viszont tanítani kellene, hogy egy ilyen konstrukció nem ön­álló dolog, hanem formában és színben össz­hangban kell lennie a házzal. Miközben kétségbeesem egy kávémérés és egy borbélyműhely kirakatán és meggyártom a rossz szót: kirakat-esztétika, már kinn is va­gyok Budafokon, ott járok, ahol a hegy foka kinyúlik a Dunához. Egész Dunántúl kocsifor­galma összetorlódik Budafok és a különféle Tétén­yek főutcáin. Bizony keskeny útvonal, különösen mióta ennyire megélénkült a sze­mély- és teherforgalom. De utóvégre azt már megszoktuk, hogy az országútjaink átvezetnek falvaink keskenyke uccáin és az átrobogó jár­művek tuberkulótikus porba temetik az egész falut. Kérdezzék csak meg az érdemes Johan Bélát, közegészségügyi intézetünk igazgató­ját, hogy mennyiféle életveszedelem szállong ebben a felvert porban. Mondom, ezt már megszoktuk. De itt a helyzet túlmegy a meg­szokott rosszon, mert megengedték, hogy an­nak a különben is elég keskeny útvonalnak a felét, amelyen végiggurul a Dunántúl egész forgalma, két villamos sínpár is igénybe vegye. Józan fővel azt gondolhatnád, olvasóm, hogy a sínek közét kikövezték úgy, mint Budapest utcáin, ahol a sínek fölött kocsi, autó kerülhet, elmehet. Tévedsz! A sínek az utca egyik olda­lán úgy futnak, mint a rendes vasút, előbb kő­töltés, azután szállák, majd magasan kiállnak a sínek. Öt-hat méter szélességben bonyolódik le így a járműforgalom, kerülni nem lehet, ko­­csisok és sofőrök okolódzása, ordítozása, ká­romkodása harsog. Homérosszal szólva, az eget verdesi a lárma. Közben négy vasúti sorompón haladunk át, az egyik éppen kettős is. Fogadást nyer­tem, hogy 25 autó közül csak 5 tudott a négy sorompón átjutni, úgyhogy legalább egy he­lyen ne kellett volna várakozni. Néha tolat­nak, akkor az ácsorgás persze tovább tart és hogy az öröm teljes legyen, a mozdonyvezető nagyot nevet az időközben felszaporodott veszteglő kocsitáboron. Míg kijutunk Érdig, több időt vesztettünk, mint amennyit az uta­zás Érdtől Fehérvárig igényel. De ha azt hiszed olvasóm, hogy nekilen­dülve Érdnél a szép autósztrádán most már zavartalanul jutsz le a Balatonhoz, nagyon tévedsz. .Nem mehetsz 20 kilométert egyfoly­tában és máris álljt intenek, egy-egy kiraga­dott útszakaszon dolgoznak. Fehérvár és Pol­gárdi közt oly óriásit kell kerülni, hogy az utas rezignálva­ mond le a rövid balatoni út használatáról, inkább Veszprémen át veszi az útját Fürednek. A­ balatoni fürdőigény elég rövid, alig nyolc hét, az útépítési kampány el­lenben kora tavasszal kezdődik és késő ősszel végződik. Miért dolgoznak a balatoni úton éppen az alatt a nyolc hét alatt­? Nagyszerű az, ami útépítés terén Magyar­országon az utolsó öt évben történt. De a kö­zönség nem ezt az összteljesítményt látja,­­ ezt csak akkor lehetne plasztikusan áttekin­teni, ha repülőgépen keringenénk az ország fölött — az egyszerű polgár, az utas csak azt látja, hogy megakad Promontornál, hogy ren­­geteg sokszor van leeresztve Téténynél a vasúti sorompó, hogy minduntalan megakaszt­ják és az útépítés miatt nagy kerülőket kell tenni. Így rakódik össze az apró kellemetlen­ségekből a kedvezőtlen közhangulat és ilyen impressziók hatása alatt ítélik meg sokan igaz­ságtalanul, ferdén az öt év alatt lefolyt hatal­mas útépítési munkát. Megyünk tovább. A Dunántúl útrendszere sokhelyütt komplikált, gyakori a keresztút, szétágazás és elágazás. Egyik megyében pom­pás nyilas táblák igazítanak el és a falvak vé­gén a tábla a község nevével van ellátva. De másutt mindennek nyoma sincs. A kocsi, autó kilométereket szalad rossz irányban. Me­gint csupa apró dolog, amin kis költséggel könnyű segíteni, az egész csak indolencia dolga. Tanulság: a külföldit is megragadja a magyar nagyvonalúság, királyi várunk, parla­mentünk, a fővárosi Dunapartok, a Tisza sza­bályozása, a koncepcióink, programjaink megkapóan nagyszerűek, de ha már az ezres­bankót aprópénzre kell váltani, ha a nagyról a kicsire kell leszállni, ha a részletekre kerül a dolog, akkor gyakran sok minden akadozik, súrlódik, csikorog. Mire a kultuszminiszter, eljut Sopronig, még világosabban áll előtte, hogy a magyar nemzetnevelés egyik fő pontjá­nak kell lenni, hogy az aprólékos pontosságra és gondosságra is rászoktassuk az embereket.

Next