Pesti Napló, 1930. március (81. évfolyam, 50–73. szám)

1930-03-01 / 50. szám

HORTHY MIKLÓS Nevének históriai varázsa volt már, mikor tíz esztendő előtt az ország Kormányzójává választatott és ez a varázs e tíz esztendő alatt még hatalmasabb lett; nem úgy, hogy Valami végtelen messzeségbe távolodott az emberek­től, hanem ellenkező­leg úgy, hogy szemé­lyében közelvalónak éreztük aat a históriai varázst, azt a históriai erőt és ezt az egész históriai korszakot, a napi események me­nete fölött is. Pozíció­jának ama monumen­tális magaslatain, ame­lyen előtte csak Hu­nyadi/ János és Kos­suth. Lajos jártak, em­ber maradt és az év­százados habsburgi malom után egy olyan missziót teljesített, amelynek perspektívá­ját cíüak az utókor látja meg igazán: köz­vetlen közelségbe hozta az államiéi ha­talmat a nemzethez,, hosszú évszázadok óta általa vált az államfői hatalom megint szín­magyarrá. Hihetetlenül súlyos viszonyok közt állí­totta a nemzet bi­zalmú Magyarország élére. Az iszonyú vesz­teségek után, amelyek a katasztrófák ciklu­sában értek, itt ma­radt ez az intakt érték — ha ebben is csalód­tunk volna, vagy ha a napi politika viharai felcsaptak volna hozzá is, a bizonytalanságok éjszakájába merüli volna az ország. Ma szinte csodálko­zunk, hogy az akkori időkben, amikor még alig lábadozott az ország, amikor a konszolidáció még csak program volt s a közgazdasági élet: még csak remény, amikor túl voltunk ugyan a háborún, de még innen a békén, amikor a társadalomnak még minden idegszálán végig­borzongott az átélt szörnyűségek emléke, hogy ebben az időben olyan csalhatatlan biztosság­gal találtatott meg és választatott ki az az egyetlen ember, aki alkalmas volt arra, hogy az égő káoszból kevezesse a nemzetet. Éhez a választáshoz nem kellett indokolás akkor — itt van indokolásnak most az azóta eltelt tíz; esztendő, amelyben alig volt hónap, hogy az aggódó hazafi fel ne vetette volna magában a kérdést: mi volna itt, hogyha nem Horthy Miklós a kormányzó'? Erélyes volt, vasener­gia, amikor erély kellett, engesztelékeny, ami­kor az események engesztelékenvséget kíván­tak. Nemcsak a koncepció nagysága és mely­sége volt és van benne, de az is. ami csak a leg­nagyobb hadvezérekben és államférfiakban van meg: a lélekjelenlét és az intézkedésnek az a spontaneitása, amikor egy pillanat el­határozásán múlik minden, mikor pillanatok alatt kell dönteni s a pillanat döntése segít át félelmetes veszélyeken. Mint államfő, a legszi­gorúbban és a Iegkprlelhctetlenebbül alkotmá­nyos. A közélet magaslati régióiba, amely tör­ténelmi alakját körülvette, egy pillanatig se nyomulhatott fel.a pártpolitika — s ez talán nem is olyan csoda, ha meggondoljuk, hogy Nagybányai Horthy Miklós (Jelfy Gyula felvétele) nem volt politikus azelőtt sem és nevét a há­borúban kapja diadalmas szárnyára a dicsőség világhíre, jóval azelőtt, hogy Kormányzóvá választották. Az a tíz év, amelyet vezérletével megtett az ország, nehéz tíz év volt. Yízözönben kellett itt újjáépíteni, egy feldúlt otthonban, amely­nek mestergerendáit kiszedték — hogv új ha­tárokat »trianoni határokat« emoljenek belő­lük. Milyen munka volt ez! a sok nyomorú­sággal bent és az ostromgyűrűvel, amely kí­vülről emelkedett körénk! Sokszor leküzdhe­tetlennek látszottak a nehézségek; hányszor jutott eszünkbe a történetírónak az a mon­dása, hogy milyen egyszerű és könnyű azok­nak az országoknak sora, amelyeknek életében nincsenek zivatarok, amelyeknek nem kell küzdeni széllel és jéggel, amelyeknek minden napja hétköznap. Milyen nehéz volt itt átme­netet teremteni — a hétköznapok világába, micsoda emberfölötti feladat volt az, amit a sors Horthy Miklósnak juttatott: megszilárdí­tani a konszolidáció földkérgét az izzó káosz­ban, amely az országot körül úszta, megszilár­dítani a konszolidáció földkérgét, mikor még Európaszerte sem volt konszolidáció, a ná­lunknál lx)ldogabb nemzetnél sem, amelyek nem vesztettek annyit, mint mi, sőt semennyit sem vesztettek. Mennyi váratlan akadály volt ezen az úton! mennyi dűlőút, amelyre ha egyszer le­térünk. hiába volt minden eredmény és min­den haladás, amit addig elértünk! Szeren­csénkre az utat megtettük, majd azt mondhat­nók, hogy: százesztendős utat tíz esztendő alatt. Egy olyan utat, amelyen, amikor elin­dultunk, a harmadik-negyedik lépésig se lát­tunk előre, most pedig ha visszanézünk, tíz Esztendőnek százados munkája van mögötte, egy olyan munka, amely a nemzet töretlen életerejének, hatalmas vitalitásának, históriai hivatásának -bizonysága. Egy olyan munka, amely már a hétköznapok világában is össze­forrt és históriai perspektívában még inkább összeforr a. Horthy Miklós nevével és tüne­ményes egyéniségével. Ma már szinte utókor­ként nézzük azt, ami akkor jelen volt és — mi-: lyen bizonytalan jelen! Ma már szinte utókora vagyunk — az akkori időknek és meg va­gyunk győződve, hogy nemcsak a hálás kor­társnak szinte lírai eílágyulása és öröme tör föl a Kormányzó ünneplésében, hanem egy utókornak meggyőződéssel telt hálája is. Nem egyszerűen •ünneplés ez, hanem hatalmas és históriai hűségnyilatkozata a nemzetnek és hálanyilatkozata aziránt a férfi iránt, aki ke­resstülvezette a legsúlyosabb zátonyok közt s aki visszaadta bizalmát. De ünnepség: pro­gram is, mert ez az ünnepség elmélyül ós foly­tatódni fog — a hétköznapok világában is, a munkában, amelyre Horthy Miklós vezérleté­vel büszkén, bizalommal és lelkesedéssel indul tovább a nemzet. Á kormányzó tízéves jubileuma Rendkívüli lelkesedéssel ünnepelt az ország — A Várudvarban nem iértek el az ünneplő tömegek — Zenekarok, fáklyásmenet, dalárdák hódoltak a kormányzó élőit — Megjelent az amnesztiarendetet — Kitüntetések (Saját tudósítónktól.) Zászlódíszt öltött a mai napra Magyarország minden városa, községe, falva, üunepi hangulat költözött az emberek szí­vébe. Az egész magyarság ünnepe lett Horthy Miklós kormányzóságának tizedik évfordulója, mérföldjelzöje az óriási útnak, amelyet ez a sokat szenvedett nemzedék 1920 óta megtett. Bizonytalanság; kétkedés, csüggedés akkor, a gyógyulás folyamata, remény és haladás ma! És a gondokból, n csüggedésből, a letargiából kive­zető út élén fehér lován Horthy Miklós haladt, akire szeretettel, tisztelettel, nagyrabecsüléssel néz rá az öt követő magyarság. Ennek a sserctelnek a meanyihúnulúsa volt a mai nap. Hullámzó áradatként hömpölygött vé­gig a szeretet az egész országon, minden város és minden közösség ünnepelte az első magyar em­bert, de az ünnepség, ami természetes is, Buda­pesten érte el csúcspontját, az ország szívében, ahová a Puna fölött elnéző csodás Várpalotába gyűlt össze minden jókívánság, amellyel népe ma elárasztotta kormányzóját: Horthy Miklóst, Az ünneplés a Várban Február 29. A nagy jubileumot megelőző nap. Nyirkos eső szitál Budapesten. A város ünnepi zászlódísszel köszönti a küldöttségeket Ax ország minden rcsaéről érkeznek kisebb-nagyobb <*o»«r­ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy bóra . . , 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengj Egyes szám ára Budapesten, vidéken ós a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 filier Ára 16 fittét 50. sz. Szombat, március 1 SZERKESZTŐSÉG S Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL! Erzsébet körút 18—20. ez. TELEFÓN : József 455—50-től 56-ig, József 464—18, J. 464—19. Szerkesztőség Bécsben) I., Kohlmarkt 7. 1 »

Next

/
Thumbnails
Contents