Pesti Napló, 1930. március (81. évfolyam, 50–73. szám)

1930-03-01 / 50. szám

2 Szombat PESTI NAPLÓ 1930 március 1 tok, amelyek a délutáni felvonulásban fognak résztvenni. A gyülekezés már a déli órákban megkezdő­dött. A lobogódíszbe öltözött város útvonalain a közönség sorfala között vonultak a különböző, egyesületek és városok kiküldöttei. Délután 3 órakor megnépesedett a Városház -tavara. Egymásután érkeztek a különböző dalár­dák, dalegyesü­letek és zenekarok és a közel két­ezer főnyi dalos főpróbát tartott, amely után az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez indultak a dalosok. Mindegyik egyesület elhozta magával zászlaját, 46 zászlót vittek az élen, az Erzsébet híd felé. Négy óra tájban az egész Dunapart megtelt emberekkel. A társadalmi egyesületek szövetségének felvonu­lásában résztvevő 15.000 ember az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél gyülekezett. Díszruhás rendőrök sorfala között hullámzott a százas csoportokban érkező sokaság. Kék-, lila-, feketesapkás egyetemi hallgatók, cserkészek, leányleventék, a MANSz magyarruhás hölgyei tették színessé a hatalmas tábort. Közvetlenül a hídfő mellett százával lobo­gott a különböző egyesületek zászlaja. A hídfő kö­rül 12 főiskolai lovas és 7 lovasnő várakozott. Az egymásután felgyulladó lámpák fénye kö­dösen tükröződött a nedves aszfalton: a hangulat hasonlított egy régi, több mint tíz év előtti ün­nepségre, arra az ünnepségre, amikor a fővezér f­ehér lovon lovagolt be a magyar fővárosba és a közönség: esernyősen, dideregve, de lelkesedéssel ünnepelt. ­ Báró Perényi üdvözlő beszéde A kormányzót elsőnek báró Perényi Zsigmond a következő beszéddel köszöntötte: — Lelkes hazafiak, társadalmi egyleteink vezetői részéről indult meg a mozgalom, hogy megünnepeljük tizedik évfordulóját annak a napnak, amelyen Főmél­tóságod az isteni gondviselés r­endelkezése folytán és saját akaratunkból a kormányzói széket elfoglalni mél­tóztatott. — Tudomásunkra jutott Főméltóságodnak az a ki­népének I vánsága, hogy az ünneplés szerényebb keretekben, pompa és ünnepi zaj nélkül folyjon le. — Mély tisztelettel hajlottunk meg Fű-méltóságod kívánsága előtt és megértettük azt a nemes felfogást, hogy az ország mai nehéz helyzetében a zajos ünneplést nem kívánja a fui kormányzónk, aki egész "gondjait viseli és szenvedéseit átérzi. — A magyar társadalom nevében hódolattal köszönt .•»r-"twí "-.Fűméi tó-ágo-da'. a tepm-l.'g.M.b­énvs.vs. őszinte, ke­resetlen szavak­kal, mint ah­ogy az Főméltóságod fenkölt és nemes egyéniségéhez legjobban illik. — Mi Főméi jóságodba­n az Államfőt, látjuk, akinek hódolattal tartozunk, a Vezért, aki irányt szab és aki­nek engedelmeskedünk. De látják a legelső magyar pol­gárt is, akihez magyar szívünk minden érzésével ra­gaszkodunk, aki példát mutat kötelességteljesítésben, emberszeretetben, aki érettünk dolgozik, velünk érez, velünk örvend és velünk szenved. — Mikor Főméltóságod a magyar nemzeti hadsereg élén bevonult fővárosunkba, minden igaz magyar, fiatal és öreg, gazdag és szegény túláradó örömmel, lelkes ujjongással mint Megváltót fogadta, hiszen Főméltósá­god vezetett ki bennünket a nemzetietlenségből, a for­radalmi posványból a nemzeti élet biztos várába. Ez a bevonulás volt az első csillagfény sötét egünkön, a kor­ni,ó,t.j.,ói szék elfoglalása az első reménysugár arra, hogy megvilágosodik a magyar éjszaka. És bár az el­múlt tíz év alatt sok keserves csalódásban volt részünk, mégis élünk magyarok és úgy érezzük, hogy most már a mi utunk fölfelé vezet, ha mi is úgy akarjuk. Tíz év Dr. Sipőcz Jenő polgármester a főváros törvényhatóságának küldöttsége élén a következő szavakkal üdvözölte a kormányzót: — Főméltóságú Kormányzó Úr! A szeretetnek, a ra­gaszkodásnak és hálának hullámai, amelyek a mai na­pon az országtól és fővárosából Főméltóságod felé árad­calfe, a magyar néplélek legmélyebb és legtisztább for­rásaiból fakad. — Fakadnak abból az ösztöö­yös megsejtésből, hogy a Kormányzó Úr megjelenése történelmi szükségszerű­ség volt. De fakad mindez az ösztönös szeretet annak megérzéséből is, hogy az új életre ébredt magyar a maga eszményeit látja egy magyar férfiban megvaló­sítva, így lett a Kormányzó Úr legendás alak, jelkép. Jelképe a kemény, viharral dacoló magyarnak, jelképe a die,a múltnak és a személyéhez fűződő nemzeti célok­ban hordozója a magyar jövendőnek. Mindez, az érzés ösztönösen él a nemzet lelkében, de mint az egyénnél, úgy a nemzetnél is ezek az ösztönös érzések a legszeb­bek, legnemesebbek. De amit a nemzet ösztönösen meg­érzett, azt tíz évi kormányzás után a fontolgató ész is igazolja. Főméltóságú Kormányzó Úr tíz évi kormány­zata alatt megteremtette a nemzeti létet, a külső biz­tonságot, a belső békét, a társadalmi rendet­, a nyugal­mat, amely az állandó folyamatos munkának, a jelen és jövő boldogulásának a­ záloga. — Érzés és megfontolás viszi tehát ma a tízéves évfordulón az ország társadalmát és a főváros népét Főméltóságod elé. Az ország társadalma az imént nyi­latkozott meg. Stálos szívvel, teljes együttérzéssel csat­lakozik ehez a székesfőváros n­épe, lakossága, térgaratíva is. Az, hogy külön szólunk, nem elkülönzést jelent, ha­nem­ az együttérzésnek megerősítését, erő­sebb hangsú­lyozását. De külön kell szólanunk, mert nekü­­k még külön van köszönni valónk. — Köszönjük, hogy Főméltóságod állandó Utlakásd­val valódi székvárossá tette fővárosunkat. Köszönjük, hogy itt él közöttünk és részt vesz örömünkben, bána­tunkban. És engedje meg, hogy hálatelt szívvel köszön­jük meg, hogy fenkölt élettársa, a Főméltóságú Asszony vigasztalója lett Budapest szenvedőinek, gyámolítója szegényeinek. Országnak, fővárosnak szíve összedobban e napon a szeretet, ragaszkodás, hála szent érzéseiben. De ez nem elég. Mi azért, is jöttünk, hogy ünnepélyes fogadalmat, tegyünk, hogy a Kormányzó Űr lelki erejét, bizalmát, kitartását belevisszü­k az országnak és a fő­városnak társadalmába egyaránt. Arra kérjük az Egek­ Urát, hogy a Kormányzó Űr továbbra is szent köteles­ségekben és hosszú időn át vezethesse a nemzetet és an­nak fővárosát azon az úton, amely a nemzetnek a régi nagy országot, fővárosának pedig a ragyogó fejlődést bizton ígéri. Az Ég áldása legyen a Főméltóságú Kor­mányzó Úron és családján! Megindult a menet Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél 12 fehérlovas rendőr várta a dalosokat és vezette őket a Várba. A tér közepén várakozott az úgynevezett kis küldöttség, amelynek a tagjai valamennyien fe­kete ruhában jelentek meg, mert a kormányzó külön kihallgatásán­­is részt vesznek- ott volt töb­bek között Andréka Károly főkapitányhelyettes, Szomstaffy Tamás, Szörtsey József, Borbély-Macskcfj Emil, vitéz Endre László és a TESz vi­déki egyesületeinek minden vezetője. Amikor a dalosok elvonultak, az Erzsébet híd körül össze­gyülekezett tömeg tökéletes rendben csatlakozott hozzájuk. Elől vitték a zászlókat, náluk haladt a kisküldöttség, majd a vidéki küldöttségek kö­vetkeztek. Utánuk vonultak az egyetemi ifjak, a cserkészek, a Sasok, a Magyar Asszonyok, a­­ Ke­resztény Nemzeti Liga, a protestáns nők csoportja, a keresztényszocialisták tömege, az Ébredő Magyarok Egyesülete és a különböző állami üze­mek tisztviselői és alkalmazottai. A dalosok­­már a Szent György térre érkeztek, amikor a menetet bezáró egyetemi lovasok az Erzsébet híd budai hídfőjénél voltak. A megszervezett felvonuláson kívül hatalmas rajokban hömpölygött át a hidakon Pest népe. A korai estében izgatott hangyaboly volt a Vár kör­nyéke, teleszórva az esernyők csillogó gombáival. A budaiak a Hunyadi János úton és a Várban már korán elhelyezkedtek. Az utca népe mindun­talan éljenezte a menet tagjait és Horthy Miklós kormányzót. A sikló iszonyúan zsúfolt előcsarnokában iz­gatottan találgatták az emberek, hogy följutnak-e még s ha igen, kapnak-e helyet? A várban •­­A siklóból kilépve, crik­kes Bívány fogadott» Amikor a Dísztérre a raene­t első gsopwtja, érkezett a rendír­ ök ««írfíja között.kon­il^tú • minisztérium homlokzatán hatalmas piros-fehér­zöld transzparens gyulladt ki és a szürkületben fehéren izzott felül a tízes szám. A miniszterelnökségi palotától a Várkertig a Szent György tér egy nagy embertömeg. Nagy a tülekedés. Mindenki be akar jutni a belső vár­udvarra. Mindenki hallani akarja a beszédeket, a, monstre kórust és látni akarja Horthy Miklóst, akiért most egész Budapest kor-, osztály- és val­láskülönbség nélkül eljött ide erre az esős , mégis lelkes tüzű térre. A Vár udvarán a testőrség tagjai várták a menetet, a díszőrség riadót fújt, amidőn a Má­tyás király szobor csoportozattól balra fekvő kis­kapun a tömeg a­ királyi palota belső udvarára jutott. A kormányzói lakosztály erkélyén két hatalmas kandeláber égett, közte vörös dra­péria az erkély korlátján. Pont hat óra volt, amikor mind a­­15.000 résztvevő elhelyezkedett a Vár udvarán, újra felharsant a kürtszó, s meg­jelent a­ kormányzó az erkélyen, felesége és Mik­lós fia kíséretében. Eget­ verő éljenerkebi viharzott fel. A küldöttségek, a dalosok és a közönség egy nagy, lelkes felkiáltásban egyesült. A hatalmas éljen­ szó végighullámzott a Vár belső udvarán, ki az útvonalakra, a Szent György térre, az I­ri uccára. Pillanatok alatt szétterjedt az éljenzés az egész Várhegyen. Amikor az éljenzés utolsó hul­lámai is elcsitultak, közel kétezer dalos rázendí­tett a Himnuszra. Most már mindenki elfelejtette a­ Várudvaron a szitáló esőt és a ködöt. .A dalo­sok a Himnusz után az üdvözlő Fohászt énekel­ték, — amely Selleynek, a Budai Dalárda volt karnagyának és Lam­pérth Gézának a­ műve. — Utána felhangzott a­­Fekete szem éjszakája majd az ,azik a búzakalász Róber­t Fohász­­tít a BESzKIR és a 3. hon­védgyalogezred zenekará­nak kíséretében adták elő, befejezésül együttesen énekelték el a Szózatot. A kormányzó fogadja a hétszáztagú küldöttséget A kormányzó családjával együtt végighall­gatta a szerenádot s végignézte a hatalmas tö­meg katonásan tisztelgő felvonulását. Negyed­ nyolcra járt m­ár az idő, amikor­ a menetet bezáró egyetemi lovasok és lovashölgyek elvágtattak a kormányzó előtt. Az erkély ajtaja bezáródott egy utolsó hatalmas éljel­szó után és ír nagyközönség számára befejeződött az ünnep­lés. A siklót, az autóbuszokat, taxikat, a Várból levezető összes utcákat elözönlötte az ünneplő­­sokaság. Nagy esőben hömpölygött le Budapest népe­­, Várhegyről az ünneplés után. Ezalatt a kormányzó lakosztályának fojerjében összegyűl­tek a kis küldöttség tagjai, megérkezett a fő­város küldöttsége, amelyhez az egyes notabilitá­sok is csatlakoztak. .Részt vett a kis küldöttségben báró Perényi Zsigmond, Stipka Ferenc főpolgár­mester, Hipecz Jenő polgármester, trezegh­h­uszágh Miklós főkapitány, Andréka Károly, Samurjay Lajos, a MÁV elnökigazgatója és a fő­város küldöttsége. Fél nyolckor jelent meg a kormányzó szárny­segéde kíséretében a csaknem kétszáztagú kül­döttség előtt• A fogadóterem sarkában állt gyász­szájlapgal átkötve az a hatalmas Szűz Máriás nem­zeti lobogó, amely alatt tíz évvel ezelőtt a nem­zeti hadsereg bevonult Budapestre. •, • után is változatlan bizalommal és hittel tekintünk a mi Vezérünk felé. — Nagy a hit ereje és éltető"/ Valamikor Arábia pusztáira próféta küldetett és évek múlva, mert hittek igéiben és aszerint éltek, a szegény pásztornép hatal­mas birodalmat alapított, mely Delhitől Granadáig terjedt. Mihozzánk Horthy Miklós küldetett és hon­­­szeretet az ő hitvallása. Buzgó imával fordulunk a mindenható nagy Istenhez, hogy áldja Főméltóságod minden lépését, minden törekvését, h­ogy segítse Fő­méltóságodat munkájában, a régi Magyarország rom­jain a réginél boldogabb, erősebb új Magyarország felépítésében, hogy sokáig éltesse Főméltóságodat, hogy munkájának gyümölcsét, magyar népének bol­dogságát láthassa. A kormányzó válasza az üdvözlésekre a z és évi. Engem a nemzet ős­erejének u­jjig ébredése szólított helyemre, nem veszít­hetem el soha hitemet fajom jövőjében. Életemben mindig a kötelességteljesítés volt a vezér­csillagom, a jövőben sem fogok sohasem habozni, hogy megtegyem azt, am­it a nemzet érdeke tőlem kíván. Ezt a h­i­t­et és ezt a k­ö­t­e­l­e­s­s­é­g­é­r­z­é­s­t vá­rom el viszont minden jóérzésű magyar embertől is. A hitet a nemzet életerejében, a har­cot a kétkedés ellen, a bizakodást a csüggedéssel, a szembeszállót a mindent lekicsinyléssel szemben — és a haza iránti odaadó kötelességteljesítést, az önzés le­küzdését, akkor, ha a haza áldozatokat kíván, az egyéni és osztályérdekek félretételét olyankor, amidőn a nem­zet egyetemes javát kell szolgálni, az egymással össze­fogást a széthúzással, az összetartást a pártoskod­ással szemben. Különös örömömre szolgál, hogy a székesfőváros né­pének hivatott képviselői eljöttek ide hozzám, csatla­kozva az ország társadalmának küldötteihez. A mi csodálatosan szép fővárosunk nemcsak földrajzilag az ország szíve, nemcsak az állami szervezet működésének központja,­ ha ne is) a nemzet szellemi és gazdasági Horthy Miklós kormányzó következő beszéddel válaszolt. Szívből köszönöm meleg üdvözlő szavaikat, amelyek­kel a magyar társadalom és a főváros jóleső együtt­érzését tolmácsolták. Az évfordulók az emlékezések ünnepei. A magyar sors mostani kemény napjaiban nem is je­lenthetnek többet, mint hogy magunkba szállva vonjuk le az emlékezés tanulságait. Tíz évvel ezelőtt a nemzet újra magára eszmélt és a csüggedés helyett friss ener­gia lángolt föl. Azóta sokat küzdöttünk és még többet szenvedtünk, sorsdöntő percek válságain mentünk keresztül és nehéz időszakokat­­éltünk át, de szívós, kitm­ló munkával helyrehozni törekedtünk azt, amit a balszerencse vég­zetes fordulata rontott a magyarság sorsán. Az ered­mények még távolról sem­­érték utól a nemzet vágyait, de a történelem igazságszolgáltatása néha las­san halad előre. Két dolog v­a­n, amit nem érinthettek nálam a csalódások és nem koptathatott el az id­y é­s ez a hitem és a kötelességét-

Next