Pesti Napló, 1930. március (81. évfolyam, 50–73. szám)

1930-03-23 / 68. szám

% Vasárnap PESTI NAPLÓ 1930 március 23 9 Ma érkezik Budapestre báró Giacomo Acerbo olasz földművelésügyi miniszter (teáját tudósítónktól.) Báró Giacomo Acerbo­olasz királyi földművelésügyi és erdészeti minisz-­ ter feleségével vasárnap délelőtt érkezik Buda­pestre. A miniszter négy napot fog Budapesten tölteni, megtekinti a te­nyészállatvásárt, tárgyal­­a magyar gazdasági élet vezetőivel. Vasárnap dél­,­előtt 11 órakor a sajtó képviselőit fogadja, fél­egykor meglátogatja Mayer János­ földműve­lésügyi minisztert, utána a budapesti olasz követ­ség dözsönéjére megy. Délután Mayer miniszter látogatja meg báró Acerb­­bot, aki ezután a várost fogja megtekinteni. Fél­nyolc órakor az Opera-­ ban lesz díszelőadás és­­ 10 órakor Mayer minisz­ter fogadóestélyt tart a Mezőgazdasági Múzeum-­ ban. Báró Acerbo egyike a Acerbo háború utáni olasz poli­tikai élet és a fasiszta rezsim legmarkánsabb alakjainak. Negyven évvel ezelőtt született az Abbruz­zók vidékén, jelenleg a római királyi egyetem mezőgazdasági és agrártörténelmi tan­székének nyilvános rendes tanára, a római köz­gazdasági és kereskedelmi főintézet igazgatója. Ezenkívül számos egyéb gazdasági és tudományos jellegű hivatalos tisztséget tölt be. Báró Acerbo végigharcolta a világháborút. 1921-ben képviselővé választották és ő volt, az első titkára a fasiszta parlamenti csoportnak, amely Mussolini vezetése alatt működött. Egy ideig miniszterelnökségi államt­itkár volt, majd a múlt év szeptemberében a földművelési és erdészeti minisztérium élére került. Báró Acerbo vezetésével a budapesti mező­gazdasági kiállításra kiküldött olasz delegáció­ban részt vesz gróf Bartolo Maymone, a földmű­velési és államügyi kísérleti intézet igazgatója. Luigi Tu­rco, a földbirtokos konföderáció képvise­lője. Mario Aschione, a földművelési szindikátu­sok megbízottja, prof. Franco Angelini parla­menti képviselő. Giocc­chno Ballari mezőgazda­­sági titkár, Aulo Marchi és Andeo­ Solloni taná­rok, valamint prof. Rolando Tomas, a bolzanói mezőgazdasági katedra igazgatója. Az olasz földművelésügyi miniszter botfan­­ reggel az Országos Magyar Gazdasági Egyesüle­tet látogatja meg, ahonnan a tenyésszálatvásár megtekintésére megy. Délben f kihallgatáson jele­nik meg a kormányzónál és részt vesz a tisztele­tért­ rendezett dezsönén. Délután folytatja, a te­nyészállatvásár megtekintését és­ este megjelenik a­ miniszterelnök estélyen. Kedden a kísérletügyi intézményeket és az Állatorvosi Főiskolát tekinti meg és részt vesz az OMGE dezsönéjén. 26-án a miniszter elutazik Budapestről, megtekinti a bá­bolnai ménest, majd kocsival Ácsra megy, ahon­nan vonaton Győrbe és onnan Bécsbe utazik. Szomorú beszámoló az 1929-es gazdasági évről. Az Országos Gazdaságstatisztikai és Konjunktúra­kutató Bizottság közleményeinek 4. száma igen tanul­ságos tartalommal most jelent meg­. A füzet 1929 utolsó négy hónapjának statisztikai adatait az egész év gazdasági életének keretében mutatja be, sajnos, nem éppen örvendetes, de hűséges tükörképet nyújtva a­ lefolyt gazdasági évről. A pénz- és értékpiac, áru­piac és termelési statisztika, mind­ a depresszió szo­morú tényéről számolnak be. A helyzetjelentés egyet­len vigasztaló momentuma a külkereskedelem alaku­lásáról szóló beszámoló. A deficitnek lefaragása ,'170 millióról 22,8 millióra még akkor is pozitív eredmény, ha annak előidézésében kedvezőtlen gazdasági ható­okok vitték a főszereepet. Hirsch Ottóné szül. Weisz Vilma úgy a maga, mint gyermekei Iflák­, György és János, valamint testvérei és többi rokonai nevében is fájó szívvel tudatja, hogy szeretett jó férje, illetve édesapjuk e hónap 21-én hosszú szenvedés után elhunyt. E hónap 23-án, vasárnap délelőtt 11 órakor temetjük a rákoskeresz­túri izraelita temető halottasházából Budapestre érkezett Ady Endre édesanyja, aki beszél „szegény Bandi hajszálról" és Léda asszony emlékéről (Saját tudósítónktól.) »Bizarr kontya«, amelyen­­»az átok ülte, már hófehér, de »diószeme, amely lángokban égett«­, most is komolyan, mélyen és nagyon elevenen csillog. Nem látszanak meg az évek Ady Lőrincné élénk mozgásán, eleven hangján. Fekete ruhájában, hófehér hajában ül egy szállodai hallban­­Ady End­re anyja. A feje fölött egy rádió hangszóróból valami jazz ritmusai kiabálnak és körülötte sokan ülnek. Van­nak itt olyanok, akik régi barátai voltak Ady Endré­nek: báró Hatvany Lajos, Földessy Gyula, Dóczi Jenő. Itt van természetesen Ady Lőrincné második­ja is, Ady Lajos főigazgató a fe­leségével. Itt van Csorba­i Endre Géza, az Ady síremlék al­kotója , s itt vannak a fiatalemberek, komolyak és lelkesek, akik sohasem látták Ady Endrét, akik szá­mára Ady már egy magasabb fokú valóságot, a betű, a költészet örök valóságát jelenti. Ezeknek a fiataloknak a számára­ Ady Lőrincné mellett ülni valahogy már irodalmi élményt jelent. Pedig az egész Ady-harc nem is volt olyan régen és a nagy költő síremlékét csak vasárnap délelőtt fogják leleplezni a Kerepesi teme­tőben. — Hát ezt is megértem, — mondja csendesen Ady Lő­rincné.— Ő tudta. A Bandi tudta ezt. Mi sokat kesereg­tünk miatta a férjemmel, fájt nekünk, hogy úgy bán­tották őt. És egyszer azt mondta szegény Bandi: t Meglátja. Édes, adnak ne­kem, majd díszsírhelyét ... de nekem nem kell. Én ér­mindszenten akarok pihen­ni.* Ezt mond­ta. — És mikor utoljára ta­lálkoztunk, Csúcsán 1918 augusztusában, szegény Bandi fáradtan és betegen feküdt a kertben a napon. Azt mondta akkor­ :Édes, maga hosszúéletű lesz, ma­ga sok mindent meg fog ér­ni, amit én már nem fogok meglátni.­ És most tényleg megértem ezt is és örülök neki. Halkan, kissé szomorúan és vonakodva beszél arról Ady Endre anyja, hogy an­nak idején, am­ikor megin­dultak a nagy Ady-harcok, amikor Rákosi Jenővel az élén a hivatalos irodalom tömör falanksza indult meg Ady Lőrinc,né, Ady Endr­e merész, új versek költője f­orty ellen, odahaza, Érmindszen­ten az Ady-szü­lők, de külö­nösen a keménykötésű és szigorú Ady Lőrinc érzései, hangulatai kissé vegyesek voltak. Ady Lőrinc azt szerette volna, ha fiát elismeri Rákosi, Beöthy és a többiek. Nem nagyon bízott abban a pár nagyon lelkes és nagyon fiatal emberben, akik akkor az egész világ megbotránkozására azt hirdették, hogy az ő Bandi fia a század nagy költője. — Gyakran jött haza szegény Bandi megtörve,, fá­radtan. Tudtam ilyenkor, hogy megint meghajszolták, megkergették. Kapokig nem lehetett a szavát sem hal­lani, csak ült otthon magába roskadva ... De aztán felütötte keményen a fejét és azt mondta: lesz ez még máskép is... És én... én a telkem­ mélyén mindig hittem benne. Pedig a lapok úgyszólván mindvégig nem adtak neki helyet. Csak a Nyugat-lesl írhatott és ké­sőbb a Pesti Napló­ba, és a­ Világ­ba. A Bandi gyermekkora kerül szóba. Mosolyogva mondja Ady Lőrincné: — Nagyon anyás gyerek volt. Az első négy gimná­ziumot Nagykárolyban járta és én minden héten el­m­entem meglátogatni. Ha egyszer-kétszer megtörtént, hogy nem jöhettem, később megtudtam, hogy Bandi napokig sírt kétségbeesetten... Ilyen anyás volt. fis most «-tóba kerül a másik asszony, akinek szin­tén hatalmas sorsformáló szerepe volt a költő életében. — tjóá&> '** ***­­ ** * ¦•»»..» — Ismertem én jól Léda asszonyt. Egyszer volt ná­lunk néhány napig Érmindszenten. Megmondom őszin­tén, akkor valahogyan nem nagyon szerettem... Bandi nagyon sokat volt tőlünk távol és azt hittem, hogy ő az oka ennek, ő az, aki elvonja anyjától. De érdekes­nek, rendkívülinek találtam már­ akkor is ezt az asz­szonyt. És Bandi gyakran felolvasta a leveleit Láttam a levelekből azt a nagy, okos, őrködő szeretetet, amel­­­lyel a fiamat körülvette... Én azóta nem találkoztam Léda asszonnyal. És ha most találkoznék vele, akkor szépen, egyenesen megmondanám neki, hogy már réges­, régen visszavontam és megbántam azt, amit akkor érez­tem és megmondanám neki, hogy már régen drága, ne­mes asszonynak tartom... Nagyon szerette a fiamat. — Melyik Ady-verset szereti a legjobban, Nagyasz­szony? — Nem­ tudom én azt megmondani... Mindegyiket szeretem és mindig olvasom a Bandi verseit. Ott van­nak a könyvek az éjjeli szekrényemen, az érmindszenti bábban és minden este lefekvés előtt olvasom a verse­ket. Mostanában legtöbbször A halottak élén-t olvasom. Talán most éppen ezt szeretem a legjobban... És most már úgy szeretem ezeket a verseket, mint ahogy őt sze­rettem. Mert most már csak ez maradt belőle nekem. Ady Lőrincné egyedül él az érmindszenti kis ház­ban. Ott üldögél a Bandi szobájában, ahol minden úgy van még, mint mikor a költő legutóbb ott lakott. Ol­vassa a verseket s hallgatja a pesti rádiót, ahonnan gyakran jönnek az Ady-szavallatok Ér­mindszentre. És elbeszélget néhány régi érmindszenti patríciussal. — A faluban mindenki nagy tisztelettel beszél a fiam emlékéről, — mondja büszkén Ady Endre anyja. — Persze a falusiak közül sokan nem értik meg a verseit, de tudják, hogy rendkívüli valaki volt és érzik, hogy mit jelent ez. Sokáig beszél még a fiáról. Beszél arról is, hogy nem jöhetett fel Pestre Ady Endre betegágyához, a te­metésre sem jöhetett el, mert akkor nem volt vonat­közlekedés. Húsz nappal a költő halála után jöttek Pestre Ady Lőrincék és kimentek a temetőbe a sírhoz, amelyen már kezdtek elhervadni a koszorúk. És holnap reggel a fehérhajú asszony megint kimegy a sírhoz,­­ ahol márványszobor és hatalmas ü­nneplő tömeg fo­gadja. . B. Gy. e anyja szombat délelőtt érttetett mejt Budapestre, síremlékének ma délelőtti leleplezésén. Balról jobbra: Ady Lajos, tankerületi királyi főigazgató;­­Ady Lőrincné; Ady Lajosné; Csorba Géza; Kodolányi János PÁRIZSNAK a legelső és a legjobb HÖLGYFODRÁSZA EGY MAGYAR Ha Párizsba megy, okvetlen keresse fel a párizsi arcfestésnek a titkát, egy óra alatt elsajátíthatja. UYAP1K1TUP 3 rue du Collaie, » On­am n Invin I­nC. Elysée sarkin, Th­. Elys­é

Next