Pesti Napló, 1930. május (81. évfolyam, 98–122. szám)

1930-05-01 / 98. szám

nes heti rádióműsora Ara 16 mét Budapes ELŐFIZETÉSI ARAKs Egy hóra . . . 4.— pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap . 32 fillér A retusálásra szoruló kép A képviselőház mai ülése nem volt szürke ülés. Két beszéd emelte ki a köznapiságból. A miniszterelnöké és Gaal Gastoné. Mind a ket­ten úgynevezett égető témákról beszéltek. Csak természetes, ha beszédük nyomán feszülő érdeklődés támadt. Milyennek ítéli a helyzetet az országot vezető kormányelnök s milyennek egy pártonkívüli politikus, akit semmiféle szempont nem feszélyez s egyedül tudása és lelkiismerete alapján formálja meg az ítéletét. Gaal Gaston általános képet festett az or­Bzág állapotáról. A miniszterelnök nem kö­vette példáját s csupán egy igen fontos kér­dést ragadott ki. A vámrevízió kérdését (a képviselők összeférhetetlenségéről csak egy pdavetett megjegyzése volt). Gaal Gaston súlyos vádakat emelt az ér­vényben levő vámtörvény ellen. A mezőgazda­ság mai súlyos állapotának egyik főoka ez a vámtörvény. Ez a törvény feltűnően nagy kedvezést ád egyeseknek s éppen olyan feltű­nően nagy terheket rak sokakra. A kartelek valóságos nemtőjüket látják benne. Olyan nemtőt, aki szarujából bőségesen ontja rájuk az aranyakat és egyéb kedves holmikat. A miniszterelnök sokkal enyhébben ítélte meg a vámtörvény hatását. Szerinte a mező­gazdaság leromlásának Uítfn e-z a törvény az oka. A mezőgazdaságnak igen jó konjunktú­rája volt s így előre láthatta mindenki, hogy a konjunktúrát dekonjunktúra fogja követni. Elhárította azt a szemrehányást, mintha a mezőgazdasági kivitel fogyatékosságának okát a vámtörvényben kellene keresni« A kormány mindent megtett a kivitel fejlesztése'érdeké­ben s törekvésének meg is van az eredménye — a kivitel fokozódott. Azt azonban a miniszterelnök is kényte­len volt elismerni, hogy a vámtarifa revízióra gzorul.., Ezt a kijelentést csodálkozva fogják hal­lani mindazok, akik ezt a revíziót évek óta Biirgetik. A kormány, ahogy mondani szokták, a füle botját sem mozgatta. Valahonnan mesz­sziről a távolból hallatszott olyasféle, hogy összehívják majd a vámbizottságot és ez fog­lalkozni fog a kérdéssel. A távoli szó tovatűnt, a bizottsági tárgyalásból soha konkrétum nem lett. Ebből bízvást azt lehetett következtetni, hogy a kormány felfogása szerint a vámtarifa jól funkcionált. Ma pedig a miniszterelnök vi­lágosan azt mondja, hogy ezt a vámtarifát re­vízió alá kell venni. Hogy ebben a tarifában sok az anomália, sok az igazságtalanság. E nyilatkozat nyomán felvetődik a kérdés, ha a vámtarifa revízióra szorul, mért nem vették akkor revízió alá. Mért nem foglalkoz­tak ezzel a revízióval jóval ezelőtt, vagy leg­alább mért nem fogtak hozzá az előkészítő munkálatokhoz. Hiszen itt életbevágó kérdé­sekről van szó, az ország mindennapi kenyeré­ről és arról, tudunk-e magunknak olvan alapot teremteni, amelyre a jobb jövőt felépíthetjük. Gaal Gaston beszédének további során mesteri kézzel építette fel a kormánypolitika bírálatát. Az uralkodó kormánypolitika — ez volt a bírálat lényege — nem veszi számba az ország valóságos helyzetét. Ez az ország sze­gény ország. Vagy ahogy Gaal Gaston mon­dotta, koldusország. A józan ész azt kívánja, hogy a kormány politikája vegye számba ezt a körülményt. Nos, a kormány politikája nem teszi ezt meg. Ahova csak néz az ember, olyan gondolkozást lát, amely nem számol ezzel' a szegénységgel, ellenkezően úgy tesz-vesz, mintha az ország minden lakosa egy zsák gyé­mánton ülne. Már a költségvetésnek azokban a tételei­ben is megnyilvánul ez amelyek nevén nev%­Csii törtök, május 1 zik a gyermeket. Ugyanez a mentalitás dolgo­zik az egész vonalon. Az adófizetők pénzét olyan könnyűszerrel adják ki, mint amilyen súlyos nehéz munkával az adófizető azt á pénzt összekuporgatja. Gaal Gaston példákat sorolt fel a pazarlásról. Az embernek az arcába szö­kik a vér e példák hallatára. Még alaposabb a gyanakvás azokkal a költségvetési tételekkel szemben, amelyeket dologi kiadások címén gyűjtöttek össze. Helye­sebben a dologi kiadások vékája alá rejtettek. Mi van ezek között a dologi kiadások között? Mért nem részletezik ezeket a kiadásokat? Hi­szen ezek a költségvetés összegének a negyedét teszik ki. Ebben a véka alá rejtésben is a bü­rokrácia szellemét lehet észrevenni. A bü­rokrácia nem törődik az ország állapotával, egyetlen főgondja, hogy minél jobban terjesz­SZERKESZTŐSÉQt Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 18—20. tt. TELEFÓN : József 455—50-töl 56-ig. József 464-18, J. 464—19. Szerkesztőség Bécsben; I., Kohlmarkt 7. kedjék s hogy e terjeszkedést az ellenőrzés alól kivonja. Az ország tehetetlenül kénytelen nézni ezeket az állapotokat. Még a képviselők sem ellenőrizhetik a. kormányt, mert az összefér­hetetlenségi törvény úgy van megalkotva, hogy a képviselő könnyen elveszítheti a füg­getlenségét a kormánnyal szemben. El is ve­szíti, amint azt egyik-másik példa bizonyítja. A miniszterelnök azzal védekezett e vád ellen, hogy az összeférhetetlenségi törvényt nem ö csinálta. Ez azonban nem változtat a tényen. S különösen nem változtat semmit azon a tényen, hogy a kormánypolitika még mindig a régi úton halad. Az intések és figyelmezteté­sek hiába hangzottak el — a Gaal Gaston fes­tette kép megdöbbentően hű fotográfia. Az or­szág azt gondolja, elérkezett az ideje annak, hogy ezt a képet végrevalahára retusálják. Még pedig kedvező irányban. Amiről nem szabad beszélni, de ami ellen állandóan harcolni kell A Pesti Napló számára írta: JOHN GALSWORTHY Azt hiszem, laposabb közhelyet alig lehet mondani, mint ha kijelentjük: mindannyian kí­vánjuk a békét. A baj ott kezdődik, ahol fontolóra vesszük, hogy milyen áron kívánjuk, mert ez ter­mészetszerűleg neme.síik országonként, hanem egyénenként is változik. Ha az újságok — és bár lenne nagyobb hatalmuk, mint van! — azt kiált­ják: békét! — alaposan tuduiok kell, hogy köte­John Galsworthy lességük állandóan befolyásolni a közvéleményt annak az igazságnak hangoztatásával, hogy aligha van olyan magas ár, minek árán a béke ne volna kívámtos, Mit hozhat az újabb háború? Vegyük osak példának Európát, amelyet a há­borúban elvakult lelkek tarthatatlan logikája által teremtett béke megsebzett és több helyen va­lósággal kétségbeesésbe kergetett. Vájjon van-e valaki, aki azt állítja, hogy újabb háború meg­győgyithatjq ezeket a seheket, helyrehozhatja az elhibázott intézkedéseket? Üjabb háború vagy fel­robbantja a mostani torz formákat, vagy újabb sebeket teremt, miközben valószínűleg olyan nagy és szélesen kiterjedő konflagrációt idéz elő, amely a tűzbe és vérbe borított Európa helyén csak fiis­.tblgő hamurakást hagy hátra. t A közszellem, sajnos, gyenge memoriájú «és talán még az emlékezeténél, is gyengébb a reális tudása. Folyamatosan a fiatalok hatnak rá, akik nem tapasztalták, hogy mi a háború. Ez a köz­szellem békét kíván, mert ez minden józan ember normális kívánsága, de nagyon könnyen lángra­gyullad. Ezért tartozik a sajtó megszentelt köte­lességei közé, hogy ezt a lángot ne élesztgesse; Vájjon túlságosan különc kívánság-e azt kérni, hogy a sajtó békekívásásában legyen nemzet­közi és országonként fogjon kezet a béke védel­mének állandó és szervezett politikájában? Ez a feladat, bevallom, nagyon nehéz, de nem legyőzhetetlen, bár egy háborúellenes nemzetközi sajtómozgalom útjában sok és sokféle akadály tornyosodik. Például legalább két olyan állam van Európában, ahol a sajtó nem eléggé szabad ahoz, hogy saját álláspontja legyen. De ha más országok sajtójának vezetői megállapodnak ab­ban, hogy békés atmoszférát teremtenek, bármely ország sajtója, — akármennyire is magán érzi kormányának kezét — fokozatosan egyre nehe­zebbnek fogja találni azt, hogy ennek az atmosz­férának befolyása alól kivonja magát. Látszólag eléggé könnyű bármilyen jelentékte­len ügyben, amely az emberiség jólétéhez tarto­zik, nemzetközi konf ere>iciákat szervezni. Neon volna túlságosan nehéz feladat (ellát ebben a na­gyon nagyfontosságú ügyben évenként sajtókon­ferenciát tartani. Túlságosan vérmes reménység volna természetesen teljes és határozott eredmé­nyeket várni ettől, de a légkör általános javulásán ban reménykedni nem indokolatlan. Végeredményben — bár valószínű, hogy ezek­nek a szavaimnak senki sem fog különösebb' figyelmet szentelni — arra a következtetésre jut­nék, hogy a sajtó nem találhatna nemesebb és böl­csebb feladatot, mint azt, hogy fokozatosan a há­ború törvényenkívül helyezésére koncentrálja be­folyását, még pedig nemzetközien. Ugyanez az érzésem a pénzemberek és tudósok tekintetében is, beleértve természetesen a pusztító eszközök fel­találóit is. Hiszek abban, hogy az embereknek ez a két csovortja az egész világon szokatlan mÓL* i

Next

/
Thumbnails
Contents