Pesti Napló, 1930. július (81. évfolyam, 146–172. szám)

1930-07-01 / 146. szám

Budapp 19f*0 146. sz. 21.60 pengő ELÖFI; Egy hóí Negyedé Félévre Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 32 'illér „Ki, a nép közé?" Irta: dr. Szabó László »Megtehetem, hogy elhagyom a helyemet, mondotta Bethlen, de akkor kimegyek a nép közé és felvilágosítom a népet, hogy kik az ellenségei.« Szerencsére erre nem került a sor, — a kormánypárt teljesítette a miniszterelnök kí­vánságát és így gróf Bethlennek nem kell he­lyét elhagyva, kimenni a nép közé és nem kell a népet felvilágosítania. Nincs is az ország­ban komoly ember, aki attól tartott volna, hogy gróf Bethlen elhagyja helyét; de ha ez, amire egyedül ő gondolt egy szeszélyes pilla­natában, csakugyan bekövetkezett volna, úgy megdöbbenve kellett volna tapasztalnia, hogy mi'ly kevesen követik őt »a nép közé«, és hogy a nép mily közönnyel fogad egy oly állam fér­fiút, akinek már nincsen hatalom a kezében. A »nép közé kimenni« és a népet megnyerni kizárólag csak annak sikerülhet, aki rendelke­zik az összes hatalmi tényezőkkel. Ezt tapasz­talnia kellett nein Bethlennek, hanem Kossuth Lajosnak is, aki — ha ma szabad ily megjegy­zést kockáztatni — szintén tehetséges és szin­tén népszerű ember volt. Kossuth toborzó be­szédeinek millió éljen és százezer taps volt az eredménye, de kevés honvéd mindaddig, míg el nem rendelte a kényszersorozást. A néppel ezemben 1S48—49-ben is a nyers hatalom volt a leghathatósabb eszköz, és ez a helyzet azóta lényegesen nem változott. Teljesen céltalan dolog tehát a népet »felvilágosítani«. A ma­gyar népet fel lehet lelkesíteni (bár az is na­gyon nehéz mesterség), de meggyőzni nem le­het. S azoknak, akiket meggyőzni nem lehet, természetes sorsa az, hogy legyőzik őket. (Itt a »legyőzés« költői kifejezés egy másik szó helyett, melynek használata a mai büntető­jogi praxis mellett lehetetlen.) Kimenni a nép közé, a népet felvilágosí­tani, megnyerni és ezzel a hatalmat megsze­rezni, — ez a parlamentarizmusnak az elmé­lete; ez az elmélet azonban csak akkor válik be, ha bizonyos előfeltételei megvannak. Ilyen feltétel — de nem egyetlen feltétel — a politi­kai agitáció és a választás szabadsága és tisz­tasága. Van azonban ennél még elsődlegesebb feltétel is: nevezetesen szükséges, hogy a nép fel bírja fogni a napirenden levő politikai kérdéseknek jelentőségét s értelmi és erkölcsi színvonala elég magas legyen ahoz, hogy e kérdésekben kialakulhasson a közvélemény. Bagehot az angol alkotmányról szóló munkájában kifejti, hogy a régi, 19. század előtti parlam "itek azért nem voltak a nemzeti akarat hű k jezői, mert nem is volt a nem­zetnek akarata; sok nagyfontosságú, a nemzet sorsát kiválóan befolyásolható törvényjavas­lat iránt semmi figyelmet sem tanúsított a nagyközönség; nem bírták megérteni, hogy mi lesz az új törvénynek a várható következmé­nye, s a napirenden levő politikai kérdés ilyen vagy olyan megoldása mellett nem csoporto­sultak a polgárok. A választókra való tekintet és a közvélemény nem zavarta a parlament tagjait állásfoglalásukban. Mindez szóról szóra elmondható a mai magyarországi helyzetről is; a választók ki­lenctizedrésze nem is tudja, hogy miről van szó a politikában, és nem alakul ki közvéle­mény semminő kérdésben sem.Senkisem tudná megmondani, hogy ebben vagy abban a kér­désben mi a nemzeti akarat! Következéskép­pen senki sem tudná bebizonyítani, hogy ma bármi is a nemzet akarata ellen történnék. Ha nincs nemzeti akarat, akkor teljes lehetetlen­ség abba beleütközni. Bagehot azt a körülményt, hogy a 18. szá­zad angol parlamentje nem képviselhette a ki sem alakult nemzeti akaratot, annak tulaj do­aítja, hogy abban a korban, még nagyon töké­Ára 16 fillér Kedd, július 1 SZERKESZTŐSÉGI * Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 18—20. UU TELEFÓN : József 455—50-től 56-íff, Józsel 484-18, J. 464-1«. Szerkesztőség Becsbem I., Kohlmarkt 7. Bethlen londoni útja után A Manchester Guardian kritikája — a legnagyobb dicséret — Az angot liberális politika demokratikus fejlődést vár Magyarországtól — A magyar miniszterelnök belpolitikai kérdésekről is tárgyalt az angol államférfiakkal? London, június 30. (A Pesti Napló londoni szerkesztőségétől.) Bethlen miniszterelnök sokat vitatott útja véget ért. Ha ennek a látogatásnak valódi jelen­tőségéről, annak az angol és magyar politika egymáshoz való jövőbeni viszonyára gyakorolt hatásáról akarunk igazságos mérleget felállítani, úgy ezt csak akkor tehetjük meg, ha a miniszter­elnök személyét mingyárt teljesen különválaszt• juk az általa Icépviselt politikától. Míg egyrészt tagadhatatlan, hogy a minisz­terelnök látogatása kedvező alkalmat nyújtott azoknak, akik a magyar politika reakciós irányát nyíltan hangoztatott ellenszenvvel nézték és tá­madták, e támadások különös nyomatékkal való megismétlésére, addig másrészt tagadhatatlan az is, hogy maga Bethlen miniszterelnök személye egyénileg kedvező benyomást keltett még a-zok­nál is, akik egyáltalán nem tagadott nyílt és hangos ellenszenvvel kísérték »a magyarországi reakció vezérének« angliai útját és a szocialista angol kormájiyhoz való közeledési kísérletét. Az angol szocialisták eredményeket várnak Bethlen látogatásától Az angol szocialista párt több vezető tagjá­val folytattunk beszélgetést Bethlen miniszter­elnök látogatásáról és mincleS a magyarorszagí politikai rendszer ellen elhangzott nem egyszer igen erős kritika ellenére is, kétségtelen, hogy az angol szocialista körök is bizonyosfokú enyhü­léssel és várakozással kisérik a hazatérő látogatót, abban a reményben, hogy a magyar miniszter­elnök angliai látogatásának a magyar politikai jövő kialakulására is meglesz az eredménye. Bethlen ezúttal személyesen is meggyőződhetett arról, mondják e .vélemények, hogy míg az angol nép körében tagadhatatlanul fennáll egy igen •meleg és megfelelő politikával gyakorlati értékké is változtatható szimpátia a magyar nép iránt, addig másrészt ezt a szimpátiát nagyon ellensú­lyozza az a nem is titkolt ellenszenv, amit a libe­rális és szocialista pártok mögött álló hatalmas néptömegek a magyar kormány reakciós szellemű politikájával szemben éreznek. Feltétlenül mértékadó helyről értesültünk ar­ról. hogy ez a felfogás Bethlen miniszterelnöknek a vezető angol államférfiakkal folytatott bizalmas beszélgetésében is őszintén kifejezésre jutott. Igen komoly és nagysúlyú, nemcsak Anglia, de a világ sorsának is nagy hatást gyakorló angol po­litikusok fejezték ki a magyar miniszterelnök elölt azokat az aggodalmakat, amelyeket az angol de­mokratikus politika és közvélemény a jelenlegi magyar kormányrendszer bizonyos kormányzati metódusaival szemben tanúsít. Természetesen e megjegyzéseknek legkevésbé sem volt asar a magyar belügyekbe való beavat­letlenek voltak a szellemi közlekedésnek esz­közei. Mik a szellemi közlekedésnek eszközei? A népgyűlés és a sajtó. A 19. században Angliában teljesen szabaddá vált a népgyűlés és a sajtó; a szellemi közlekedés eszközei a fej­lettségnek igen magas fokára emelkedtek s ennek következtében mindenkit fel lehet vilá­gosítani a napirendre kerülő politikai kérdé­sekről, aminek viszont az a következménye, hogy a választók a napirenden levő politikai kérdésnek ilyen vagy olyan megoldása mellett csoportosulva, kifejezésre juttatják a közvéle­ményt. Van közvélemény, van nemzeti akarat, és nemcsak van, hanem döntően befolyásolja a törvényhozást és kormányzást. Nálunk a szellemi közlekedésnek eszkö­zei, melyek nélkül nincsen közvélemény és nincsen nemzeti akarat, sokkal fejletleneb­bek, mint a XVIII. századbeli Angliában; gyülekezési »jogunk« korlátoltabb, sajtónk szabadsága kisebb. Hogy ma hogyan kezelik a gyülekezési jogot, arra nézve sok rikító pél­dát láttunk a közelmúltban. A sajtó pedig az esküdtbíráskodás felfüggesztésével, a lap­betiltás lehetőségével, s az egyéni és a nem­zeti becsület s a társadalmi rend »hatályos« védelmének új törvényeivel, melyek az egész világon mindenütt ismeretlen, új bűncselek­ményeket statuáltak, teljesen harcképtelenné van téve. Ha oly politikai kérdés kerül felszínre, mely a kormánynak kellemetlen, vagy amely »kényes«, — teljesen ki van zárva, hogy an­nak a kérdésnek népgyűlésen való tárgyalá sára engedélyt adjanak, s a szellemi közleke­dés másik »hatalmas« eszköze, a sajtó is telje­sen erőtlenné válik az ily esetekben, — kény­telen kerülgetni a dolog lényegét, mint macska a forró kását, és csak a már teljesen elejtett emberrel szemben mondhatja ki nyíl­tan a véleményét. A polgárok figyelmét senki ós semmi nem tereli a napirenden levő kérdé­sek lényegére, ha ez a közhatalom valamelyik kezelőjére nézve nagyon kellemetlen volna; a nagyközönség ennélfogva látja az aktuális kérdés több-kevesebb pikáns vonását, melyet az újságírói ügyesség veszély nélkül közöl­hetőnek tart, de vajmi ritkán látja, sőt ritkán sejti a lényeget és ennek következtében állást sem foglalhat. Ily helyzetben »kimenni a nép közé« — mit jelent"? Akinek ma módjában van a nép közé ki­menni, azt tapasztalja mindenütt, hogy a népben nincsen semmi érdeklődés semmi iránt, mert a népnek nincsen véleménye sem­miről. Valaha volt legalább annyi véleménye a népnek, hogy magáévá tette pártjának, ter­mészetesen a Kossuth-pártnak egyszerű, köz­érthető álláspontját; de ma egyetlen párt sem szolgáltatja az egyes polgárnak azokat a kez­detleges, stereotíp elveket, melyeket fentar­tás nélkül magáévá tehet. A nép csak panasz­kodni tud, de panaszait egy politikai állás­foglalás erejéig összegyűjteni és rendszerbe foglalni, valamely elvvé kijegecesíteni kép­telen. Ha valaki »fel akarja világosítani«, a népben legföljebb kíváncsiság van, de sem érdeklődés, sem bizalom nincsen, és minden felvilágosító munka céltalan és meddő' mind­addig, míg maga a nép is nem képes véle­ményt alkotni és bizonyos közvéleményt ki­formálni a napirendre kerülő kérdésekben. Bármily kormány van is uralmon, az ily helyzet ránézve ideálisan kényelmes. Csak az a kár, hogy az ilyen helyzet is bizonyos nem« a nihilizmusnak, melyben a nép, mely végre is a legnagyobb hatalom akkor is, ha erejét nem mutatja, annál könnyebben eszköze lehet a skrupulus nélküli lelkiismeretlenségnek, mi­nél tovább tart ez az idők szellemével össze nem egyeztethető állapot. A nép közé való kimenetelt mindenesetre előzze meg a szellemi közlekedés eszközeinek felszabadítása, a gyülekezés szabadabbá tétele és a sajtó bilincseinek eltávolítása. Ha ez megtörténik, a nép képes lesz a saját helyze­tét és az ország helyzetét meglátni és fel­ismerni, pártokba verődve közvéleményt al­kotni s nemzeti akaratot létrehozni. Mert nemcsak arra kell gondolni, hogy egy aka­rat nélküli nemzetet kormányozni a legköny-i nyebb, hanem arra hogy nemzet-e a nem-« zet — akarat nélkül? 1

Next

/
Thumbnails
Contents