Pesti Napló, 1930. szeptember (81. évfolyam, 198–221. szám)

1930-09-02 / 198. szám

2 4 Kedd Üííon keresztül és a tömeg összetorkollik az Okto­gonnál. Itt már zárt sorokban vonulnak a mim­PESTI NAPLÓ 1930 szeptember 2 kások. Rendőri közbelépésre nincs szükség, a lovasrendőrök nyugodtan várakoznak helyükön. Az első attak a köráion Pontosan tizenegy órakor történt az első lovas­attak. A Körút ós a Dcíb ucca sarkán hirtelen csopor­tosulás támad. A tömegben néhány ifjúmunkás szidalmazni kezdte a rendőröket. Erre gyalogos rendőrlegények mentek a tömeg közé, hogy fel­oszlassák azt. Ennek nem volt eredménye és ezért egy hyvas rendőrcsapat attakot Í7Úézctt a tömeg ellen. A szétoszlatás közben kardhasználat is tör­tént, a tömeg széjjelverődött és a Damjanich ucca felé haladt. A rendőrség ekkor már néhány tün­tetőt előállított a hársfauccai kapitányságra. En­nél az attaknál senki sem sebesült meg. FéltizenkettŐre járt az idő, araikor az Eötvös nccából több száz főnyi, jórészt ifjúmunkásokból álló tömeg fordult be az Andrássy útra és csatla­kozott a felvonulókhoz. Az ifjúmunkások ütemesen kiáltották; — Mun-kát. ke-nye-ret! Utána füttyszó hallatszott, amelyet százan és százan ismételtek meg. Le a kormánnyal! — ha ús­zott. Megütnek egy rcEdőrtisztet: a második attak A Szív ucca és Andrássy út sarkánál tíz főből álló lovasrendőr-csapat állt. Most odaléptettek a. felvonulókhoz és felszólították őket, hogy hagyják cl az Andrássy utat ós a mcllékuccákou vonulja­nak tovább. Azonban a mellékuccák is zsúfoltak voltak, úgyhogy a tömeg a felszólításnak nem tu­dott eleget tenni. Ugyanakkor az ott intézkedő rendőrkapitányt a tömegből valaki megütötte. Rendőrattak következett, a lovasrendőrök'kivont karddal vonultak a tömeg ellen. Az emberek kapu­aljakba menekültek, közben egy sebesülés történt. Az Andrássy útnak ezt a részét mintegy SO méter távolságban megtisztította a rendőrattak, két pere múlva azonban már újra feketéllett a tömegtől. Sivít a rendőrautó, megerősítés érkezik. A Mil­lenniumi emlékoszlop felé hatalmas tömeg höm­pölvösr. A Szív uccánál rendőrkordon áll, megkí­sérlik a tömeg egyrészét a mellékutcába terelni. Kordon és kő zápor Nem megy. A tömegből most kőzápor zuhan a rendőrökre. Újabb rendőrattak, most már végig a fél Andrássy úton, a Millenniumi oszlop felé ker­getik a rendőrök kivont karddal a tömeget. Sebet ejt a, rendőrkard és sebet ejtenek azok a kövek, amelyek záporként hullanak a rendőrlegényekre. A szót zavart emberek megkerülik a rendőrö­ket és újra összeállnak. Amíg az Andrássy út egyik oldalán rendőrök oszlatják a kővel dobáló felvonulókat, a másik oldalon, ahol szintén rend­őrök állnak figyelő állásban, békésen megy előre a felvonulás. Autóbusz vászá a sebesülteket Megáll az autóbusz, az utasok riadtan szállnak le belőle, mert kőzápor éri az ablakokat. Kiadják a parancsot, hogy az autóbusz vigye el a sebesül­teket a Rókusba. A tömeg között nagynehezen megindul az autóbusz, de csak lépésben mehet, így is percről-percre feltartóztatják. Rendőrök vágnak utat a sebesülteket vivő kocáinak. A forró napsütésben vonulnak az emberek a Millenniumi emlékmű felé. Nagy lovas- és gyalo­gosrendőrcsoport várja itt a tömeget. Most már az Iparcsarnok előtti téren van Bezegh-Huszágfb főkapitány, Andréka főkapitány helyettes, több vezető rendőrtisztviselő. A rendőrök felszólítják a megérkező tömeget, hogy oszoljon. A felszólí­tási megismétli a szociáldemokrata párt egyik ve» zctője is, de ez a válasz: — Mi. lesz a gyűléssel? — Nem lesz gyűlés. A felvilágosítást csak az előlállók értik, a tölt* biek megismétlik a kérdést. A rendőrség vesetői tanácskoznak. Kevés a rendőr, megerősítési kérnek. Autók haladnak a tömegen keresztül, külföldi és magyar újságírókkal. A felvonulók közül né­hányan az autóknak esnek, kicsavarják a gumi­kerekek szelepeit, az autó kénytelen megállni. Két páncélos autó érkezik az Oktogon térről a Millenniumi emlékoszlop elé és a Hősök «íyja előtt kétoldalt megáll. Üjabb rendőrosztagok is érkeznek, lovasok és gyalogosok, felsorakoznak a Millenniumi oszlop előtt. Kő és kardlap csatáfa a Míllen&mm£ Emlékmís előtt Izgalmas jelenetek következnek. Kőzápor hull a rendőrökre s percenként történnek rendoratta­kok. Vészes süvítessél rohannak a mentőautók. Sűrűn fordulnak, néhány sebesültnek mégis vár­nia keil arra, míg less szabad mentőkocsi, amelyik el tudja vinni. A mentőkocsik láttára a tömeg még jobban feldühödik. Újabb kőzápor hull. újabb kardlapo­zás következik., Egy rendőr előttünk kardlapozás közbei- elveszti as egyensúlyát. felbukik, lábát töri. Egy másik rendőrt lováról ránt le a tömeg. Autóján megérkezik Pakots József és egy má­sik autón Gömbös Gyula honvédelmi miniszter tá­bornoki egyenruhában. A tömeg még mindig vo­nul a Millenniumi emiékoszion felé. Megkerülik az emlékoszlopot és a nagv játszótér felé halad­nak. A Vajdahunyad vára is zsúfolásig tele van emberekkel. Deák Lajos szociáldemokrata törvényhatósági bizottsági tag hangos szóval fordul a tüntetőkhöz: — Elvtársak, elég volt, vonuljunk csenben el. tálunkat elértük! A tömeg egyrészo tudomásul veszi a felszólí­tást. Elindulnak az Aréna úton. hogy' azután szét­oszofia'aak. Később azután újból felhangzik a kiáltás: — Munkát, kenyeret! Munkát, kenyeret! Most már nincs hely a ligetben. A Millenniumi emlékoszlop előtt a páncélautó körül vonftln-ak fel a munkások. Teljesen megtöltik a kis hidat, a Weingrube'* előtti részt és tömött soroikban halad­nak a Vajdokünyad vára, felé. A Pesti Napló ni»»katársának autója nem tudja követni a tömeget. A* Andrássy út ontja m • est ja oaBmMSU magából az embereket. A rendőrség vezetői mosí úgy határoznak, hogy több embert nem- engednek be a ligetbe. Pcyer Károly jelenik meg, megkéri a rendőríisztviselőket hogy engedjék át a tömeget, különben nem tud elvonulni. A rendőrtisztek megengedik s a tömc-g áradása újból megindul, A tömeg f elkerít ja és felgyújtja Ki ár Zoltán autóját Ugyanakkor a játszótéren újabb szakasz lo­vasrendőr áll fel. Most már egyre nagyobb az iz­galom s a kiabálás is mind hangosabb. Az itt fel­ügyelő rendőrtisztek csoportja mellett áll Klár Zoltán. Néhány szót szól a rendőröknek, helytele­níti n lovasrendőrök felvonulását. Most autóba ül, autójában újságírók. Tömeg veszi körül az autó­kat és követeli, hogy az autók hajtsanak neki a lovasrendőröknek. Klár kocsijában amerikai új­ságírók is vannak. Kiszállnak a kocsiból, Klár marad egyedül. 'Beszélni akar a tömeghez, de fel­hangzik a kiáltás: — Borítsuk fel az autót! _ • Klár ekkor elindította a motort, hogy kihajt­son a tömegből, de a következő pillanatban meg­rohanták, az autót felborították, Klárt kidobták a kocsiból és ütlegelni kezdték. Nagynehezen sikerült kiszabadítani a tömeg közül: mentők szállították a közelben levő Park szanatóriumba. A tömeg a felborított autót meg~ gyújtja, percek múlva hatalmas lánggal ég a ka* esi. Most már katonai gépfegyverosztagok is vo« Amara Irta: Berkes Imre Amikor Treviranus meghalt, a tudósok fölver­ték a. kis lakást, amelyben barátjuk utolsó éveit szótalan csendben és munkában eltöltötte és leélte. A lakás piszkos és rendetlen volt. Könyvek egy­má« hátán, mint a boglyában a széna, a rozoga bú­torok pókhálós és szúrágta hallgatagságukban, mint antik roncsok meredtek a bámuló aggokra. Itt a jólét és kényelem árnyékáról sem lehetett beszélni, Treviranus a titkos tudományoknak élt ,s társai azt remélték, hogy zavaros és rendetlen hagyatékában megtalálják azt a halhatatlan re­mekművet, amelyre valamennyien kíváncsiak voltak. Kinyitották a szekrényeit, a fiókjait, feltépték a szalmazsákját, amelyen álmatlan éjszakáin pi­henni szokott s szorgalmasan kutatgattak a lakás perverte zugaiban, repedt padlók s kikopott, tég­lák alatt. Homerost olvasta Treviranus és jegy­zetekkel látta el Spinoza Baruchot, akinek az EMkáját, úgy látszik, ő is olyan sokra becsülte, Mint Goethe. Szerette Platót és elmélyedt Ver­gilrasban, valamint Dante Allighieriben. Dante könyvének első lapjára ezt a szót írta: ürült. Vi­szont Shakespeare műveire semmit sem írt rá. Fojtó porfellegben hulltak alá a kopott és ron­gyos könyvek, amint a tudósok izgalomban és mind fokozottabb reménykedéssel vájkáltak ol­vasmányai lapjai között. Világok hulltak itt alá, nagy koponyák hevertek egymáson s rég elszállt szellemek fénylő tanításai lobbantak fel, mint komor é<ren a villám. Már 3rák óta dolgoztak itt a holt emberek krematóriumában, ahol szelleme elégett. Olyaflok voltak, mint a rablók, akik most a szellem látha­tatlan pernyéi és hamui között meg akarták ta­lálni a szellemet, hogy kincseit elrabolják innen s szétszórják a nagy világ sarkain, hogy mindenki tanuljon és épüljön belőle. . Sus. a filozófus, egy rozoga létra legtetejen üldögélt, onnan lóbálta alá dagadt lábait s egy még" előtte is ismeretlen könyvre teregette yki gyér szakállát Lupus, a csillagász, a könyvtár­szoba plafonját bámulta szomorú szemeivel, a re­ménytelenség kietlensésrével, mint aki tudja, hogy ott egy új bolygót úgysem fedezhet fel. A legifjabb a, gazdaságtudományok okos művelője volt, Faenerator, életében és tevékenységében péuzsóvár és uzsorás, de titokban finom epigram­mákat is írt, amelyekben mindenkinek az érzé­kenységét; megsértette. Mind a hárman azt hitték, hogy Treviranus mindenkinél nagyobb és hatal­masabb, bámulták szorgalmát és egyszerűségét. zárkózottságát és már az együgyűséggel határos zsenialitását, s féltek is tőle, hogy ismeretlen műve megöli őket, az új filozófiát, a csillagászat új hipotéziseit és a forradalmi gazdaságtudo­mányt, amelyja népek millióit juttatta koldus­sorra és hóhérkézre. Ha nem is vallották be, a féltékenység ker­gette őket ide Treviranus holt birodalmába. Sus arra gondolt, mit vághatott ki egyebet agya te­kervényeiből. mint az élet örökkévalóságát? Lu­pus attól félt, hogy Treviranus elméleteiben vége a világvonalelemnek és a geodetikus vonalnak, amelyen a Föld pályáját futja, s ezzel megdőlt a relativitás s újra helyreállt Newton gravitációja. Faenerator attól remegett, hogy Treviranus gaz­daságtana megsemmisíti az ő szörnyű tudomá­nyát s a népek elindulnak az új tudomány fé­nyes ösvényein. A félelem t eltorzította őket s a láz rászállt fonnyadt arcukra, mint kicsapolt vízpermetet. Csöndben, lélekzetüket elfojtva, agyukat megeről­tetve tolakodtak, túrtak, ástak a halott ember szomorú otthonában ,liogy a nagy munkát meg­találják. Sus azt remélte, hogy Lupusnak lesz vége. Faenerator abban bizakodott, hogy a másik kettőnek. Titkon gyűlölködve méregették egymást s a boldog és kínzó óhajtással, hogy a másik pusz­tuljon el a rabló-versenyben. De annyira utálták egymást, hogy egyre nem gondoltak. Arra, hogy most itt, hármasban, titokban, látatlanban meg is ölhetik, máglyára vethetik, örökre megsemmisít­hetik a könyvet, ha megtalálják. És akkor Sus megmaradt tudósnak, Faenerator gaznak és Lupus örök álmodozónak a maga birodalmában — ver­senytárs nélkül és versenyen kívül. Már éjjel volt és már reggeledett. A nap beosont a fakó ablakokon s rászállt a fakó embe­rekre. Azok halál fáradtan roskadoztak ás nyögtek a könyvek ezrei és a betűk milliárdjai között. Leültek egy nyekergő dívánra. belebámultak a táncoló porsáv'ba. amely átvonult a szobán, mint egy megfejthetetlen titok. Végre megszólalt Sus, a filozófus. — Érthetetlen. Lumis reménytelenül mondta^ — Érthetetlen. — Valóban, ezt a reitélyt nem lehet megér­teni.— hagyta helyben Faenerator. És bámultak fel és alá, a porsávba és egy­másra, a kiszórt fiókokba, a fóliánsok feldúlt' rengetegébe s kócos fejük egymásra borult, mint a lóhere levelei. — Megcsalt bennünket, — méltatlankodott Sus. — Ez n gazember jaem dolgozott semmit, — dühöngött Faeuerator.' — Se munka, se jegyzetek, tervek, se írá­sok, — dörmögte Lupua elégedetlenül. Nem voltak boldogok, a csalódás a keserűség: rossz nedveit csalta ki száradó ínyükre. Előbbi még féltek, rettegtek a versenytárs hatalmától most a rejtély sötét labirintusain kóválygott ffi radt fantáziájuk s a rejtélyt nem tudták meg-> oldani. Treviranus tudós volt s egyetlen munka sem maradt utána, Sus felállt. S ahogy csak eres és dagadt, tudományos lábától kitelt, dühösen rúgott bele az egyik könyvhalmazba. Ebben a pillanatban valami keményen és pattogón a padlóra zuhant* Ijedten kapkodtok a kemény tárgy után. Egy arckép volt. Nagy, oktáv alakú kép. Kissé megviselt volt, de a képet tisztán lehetett látni. Most esett ki az egyik könyv lapjai közüL A tudósok kíváncsian nézegették az arcképet. Egy csodaszép nőt ábrázolt. És az arckép alatt ez a szó volt olvasható; Amara. — Amara, — dadogta Sus. — Amara, — ismételte Lupus. — Egy ismeretlen nő, — lihegte Faenerator. Az ismeretlen arckép egy közönséges fotográ­fus műve volt. De a közönséges fotográfus bele­lehelte ebbe a müvébe a fotográfusok minden mű­vészetét, A kép finom volt és gyengéd, lágv és szűzies, mosolygó és tüzes, szellemes és szomorít. Homlokán az ég derűje fénylett, szemében a csilla­gok rejtélye és vonásaiban az élet lobogott. Olyan volt Amara, mintha éppen ki akarna szállni a kép széteső keretei közül, hogy elrepüljön, mint egy madár, vagy magához szorítson valakit mámorral és kétségbeeséssel. Sus hirtelen megfordította a képet. A kép lap­ján sűrűn teleírt sorok rajzottak. — Ez Treviranus írása. — mondta Lupus. Es Faenerator olvasni kezdte a sorokat: — Dög, állat, var. kígyó, halál élet, szerel"m. züllöttség, betegség, faj. szégyen, boldogság, két­ség. semmi, minden jó, mélység, felszín, sír. ten­ger, csúcs. vég. cél. bor. kincs, rongy, költervc'nv. selyem, daróc, bölcsesség, csillag rom'áo, ro'z ég keseüség. Egvmásra néztek. — Ezért élt! — Ezt alkotta! — Ez maradt utána? Szomorúan sompolyogtak kifelé. — Most már tudom, miért írta AH'Hv mű» vére azt, hogy őrült. Örült volt. — mondta Sus. — Tudós volt. — gondoltn — LUPUS . — Mert egyetlen teremtésben megtalált .mindent. — Ember volt, — gondolta Faenerator s hir­telen bő lebenyege alá csúsztatta Amara arc­képét. i

Next

/
Thumbnails
Contents