Pesti Napló, 1931. január (82. évfolyam, 1–25. szám)

1931-01-01 / 1. szám

Újévi szám — Ára 24 fillér Budapest, 1931 82. évfolyam 1. szám Csütörtök, január 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap..... 32 fillér SZERKESZTŐSÉG, Rákóczi út 34. szám. KIADÓHIVATAL­ Erzsébet körút 18—30. sz. TEL­EFON: József 455—50-től 56-ig, József 464-18, J. 464-19. Szerkesztésbe Bécsbeni­­, Kohlmarkt 7. » I . „AZONOS?.. IRTA: GAAL GASTON Van­ az egységes pártnak egy házi lapja, mely a szántás-vetés fogalmi körébe eső hangzatos nevet visel ugyan, de amely tar­talma után ugyanazon a jogon bátran hivat­hatná magát »Új Gyárkeménynek«, »Új Pénzszekrénynek«, vagy »Új Expensnótá­nak« is. Ez a súlyos orgánum arról közismert, hogy egészen közel lelki és személyi nexusban áll az egységes pártnak egy olyan, még a »hi­vatottnál« is »elhivatottabb« részével, amely már a kezdet kezdetén külön »csoporté­ként szervezkedett s melyet már akkor is, mikor még boldogult Nagyatádi­ért, a többi kisgaz­dáktól különálló társaságként tanultunk tisz­telhetni s amely lap megható ragaszkodással szokta híven regisztrálni s publikálni az emlí­tett csoportnak nemcsak politikai, hanem leg­intimebb, sóhajszerü élettani megnyilatkozá­sait is. Ez a lap egyik nemrég megjelent számá­ban foglalkozik a független kisgazdapárt dolgával, abból az alkalomból, hogy velük a parlamenti agrárpárt egyesült, s miután tud­tunkkal az említett csoport szócsöve, fel kell , tételeznünk, hogy megnyilatkozásában a cso­port véleményének visszhangja. Ítél pedig rólunk a következőképpen: »az egységes párt programját saját­ítja ki a Gaal Gaston-féle alakulat«... »de amíg Gaál Gastonék­ csak hirdetik ezt a programot, — addig az egységes párt, a kormány mögé, felsorakozva, gyakorolja és meg is valósítja azt«. Hát ami a »felsorakozást« illeti, ebben igazán nincs hiba, etekintetben a csoportot mulasztás vádja nem terhelheti... Sőt! Egyik-másik tagja nem csupán »mögé«, de a kormány »mellé« és egyebekbe is tiszteletre­méltó sikerrel »felsorakozott«. Ami azonban a »megvalósítást« illeti, eh­ez már egyet-mást meg kell jegyeznünk s fel kell hogy frissítsük némiképpen — úgy látszik — megfogyatko­zott emlékezőtehetségüket. Lássuk csak hát a »programot« s­­ a »megvalósítást«! Kezdjük mindjárt az elején, az adókérdésnél. »Megvalósították« egykoron a földadó­emelést s a búza érték-adózást, mikor minden más adózó állandóan romló koronavalutával fizethetett... »Megvalósították« falun is a házosztályadó eltörlését s behozták helyette a házbéradót. A mi a falu legszegényebb népé­nek viskója utáni adóterheit egy csapásra a háromszorosára emelte... Megszüntették a régi I—IV. osztályú keresetadót s »megvalósí­tották« helyette az új kereseti adót. Mely a kisemberek adóit csakúgy becslés alapján veti ki, mint az a múltban is történt, őket tehát a zaklatástól nem mentesíti; ellenben a nagy kereseti adóalanyok helyzetét, miután ezek mérlegük alapján adóznak, a múlthoz képest lényegesen megkönnyítette ... »Megvalósítot­ták« még a társulati adót. Melynek alanyai a különféle részvénytársulati alakulatok, ösz­szes állami egyenes adóterheiket ezzel az egy adónemmel róják le; s miután mérlegeik alap­ján adóznak, ezeknek majdnem teljes adómen­­tességet biztosít, hisz éppen csak annyi tiszta jövedelmet mutatnak ki adó alá, amennyit akarnak. Nem egyszer mutattam rá, hogy az összes magyar gyáripari részvénytársaságok egy évi állami egyenes adója nem­ éri el a 3 milliót, noha évi termelésük pengőértéke sa­ját megállapításuk szerint elérte már a 2870 milliót... »Megvalósítottak« még olyan jö­vedelemadó- és vagyonadótörvényt, mely min­den reálvagyont (föld és házbirtok) felemészt, mely alól azonban az egész ingóvagyon (kész­pénz és részvény) teljesen kibújik. Hivatalos adóstatisztikánk mutatja ki, hogy 1928-ban a jövedelemadóalapok végösszege 1253,2 mil­lió pengő volt, ebből azonban a tőkevagyon­tulajdonosok mind­összesen csak 16,5 millió pengő jövedelmet méltóztattak adóalapul be­vallani; a vagyonadóalanyok 10.063,6 millió pengő adóalap végösszegéből pedig — tőkeva­gyon gyanánt — az egész országból mind­össze csupán 373 millió pengő került beval­lásra, tehát csak ekkora tőkevagyon után ke­gyeskedtek vagyonadót leróni. Aztán ki »valósította meg« a régi, maxi­mális 3% helyett, az új 16%-os betegápolási és gyermekvédelmi pótadót, mely alól az in­góvagyon — nem szolgáltatván adóalapot — megint csak kibújik? Ki tartja fenn mai formájában a szeszadót, a világító- és üzem­anyagok adóját,a cukoradót,a gyújtószeradót, a borfogyasztási adót, a kisembereket sújtó közmunkaváltság új rendszerét, a szőlőbirto­kok magasabb kataszteri­s­­tályozását, holott a bortermelés állandó ráfizetéssel jár, a mér­hetetlenül felemelt ingatlanátruházási, bírás­kodási és közigazgatási illetékeket stb., stb. — szóval mindazt az elképzelhetetlen számú és fajtájú közterhet, melyek együtt é­ s külön­külön mind a reálva­gyónokat sújtják,melyek­nek terhei alól azonban­­— rossz törvényeink segítségével — az ingótőke jóformán teljesen mentesül! Pedig voltunk néhányan, akik már akkor, nyolc év előtt, rámutattunk az elmaradhatat­lan következményekre, sőt el is hagytuk az egységes pártot, nem bírván osztozni a fele­lősségben ezekért. Azóta is hiába »hirdetjük« más, igazságosabb adóztatási rend szükséges­ségét, a »megvalósítók« következetesen ,állan­dóan leszavaznak. Hát igazuk van, mi csak »hirdethet­jük« — szemben mindazzal, amit az egységesek »meg­valósítottak« — mindazt, ami az adóügyi tör­vényhozás terén a szentgáli program szelle­mében volna a falu népe érdekében megvaló­sítandó; s hirdetni fogjuk ezentúl is, mert azt a »programot«, amit e téren az egységes párt­nak »megvalósítani« sikerült, nem tehetjük a magunkévá s annál kevésbé van eszünkben tőlük »kisajátítani«. Nem tagadjuk azonban, hogy egy cseppet sem féltékenykednénk, ha ők sajátítanák ki s valósítanák meg azt, amit mi »hirdetünk« s mindjárt nem volna szük­ség független kisgazdapártra. De bármerre tartozunk, más területeken is — kereskedelmi és vámpolitikai területeken is — találkozik még, sajnos, felette sok »hir­detni« valónk, miután dicső vámtarifatörvé­nyünket is minden figyelmeztetés, óvás, sőt tiltakozás dacára — »megvalósították« az egységesek. Melyről két és fél év előtt — zúgó tapsok és éljenzés közben — jelentette ki Debrecenben nem kisebb ember, mint maga a miniszterelnök úr, hogy annak tételei a mező­gazdasági termelés létérdekében revízióra szorulnak. Ez irányban egy tollvonás sem tör­tént, ellenben azóta is súlyos újabb vámemelé­sek és vámkedvezések jutottak a gyáripari ér­dekeltségeknek. Amiket mi e törvénnyel szem­ben csak »hirdettünk«, az egységes párt mind­annak éppen az­ ellenkezőjét »valósította« meg, dacára, hogy előre rámutattunk az el­maradhatatlan következm­­ényekre (kartelvisz­szaélések, mezőgazdaság összeroppanása, ál­talános elszegényedés stb., stb.), melyek, saj­nos, szintén mind »megvalósultak«. A keres­­kedelem- és vámpolitika terén elért nagy és dicső eredményeket sem szándékozunk hát az egységes párt programjából kisajátítani s kénytelenek leszünk ezután is, amíg csak meg­nem valósul, a régi programot »hirdetni«. Józan ésszel senki sem ellenezheti, hogy ebben az országban is életképes, egészséges gyáripar fejlődjék, mely éppen oly fon­tos ága egy ország gazdasági életének, mint akár a mezőgazdaság, a kisipar vagy a keres­kedelem; feltéve természetesen, ha csakúgy, mint ezek, az is, a maga emberségéből él, gya­rapszik, erősödik s szaporítja saját, részéről is a nemzet vagyonát. De tiltakoznunk kell, hogy ebben az agrárországban erőszakosan ciál­janak P­otemkin-gyár­ipart, mely csak a többi foglalkozások terhére, sőt , pusztulása árán, ideig-óráig tartható s néhány száz• »vezér« s lekenyerezetteik megmilliomosodásán túl sem m­unkásk­érdést, sem gazdasági krízist meg nem old. Egyszerűen kiéli mindazokat, akiknek rovására adó- és vámkedvezmények, monopolisztikus árdrágítások, közellátási ren­deletek s azok törvényellenes kiterjesztése, differenciális vasúti tarifakedvezmények, fog­lalkoztatás ürügyén kierőszakolt felesleges közmunkák s beruházások stb., stb. révén tarthatja csupán fenn magát. Ez tehát nem termelő erő, hanem nagy részében csak para­zita a nemzet legyöngült testén; mikor pedig ma is, lerongyolódva is, a mezőgazdasági ki­vitel kereskedelmi mérlegünknek egyetlen biz­tos bázisa, noha mindazon kedvezést nélkü­­­lözni kénytelen, s teljeser­ védtelenül áll ki­felé egy lebírhatatlan világverseny, befelé pe­dig egy kar fel szövevény pusztító pergőtüzével szemben. Azoknak a törvényhozási és közigazgatási sorozatos intézkedéseknek a megvalósítása, dicsőségéből sem kérünk, de a felelősségéből sem, melyeknek elkerülhetetlen folyománya­ként jelentkezik — az egységesek jóvoltából — költségvetésünknek ugrásszerű, példátlan felduzzasztása,országunk agyonadminisztrál­sága, agyoncentralizálása s elbürokratizáló­dása, az a rettenetes centrális hivatalinfláció, melynek koldusa az ország. Amely a »meg­valósítóknak« is úgy a nyakára nőtt, hogy, most már, ha akar, sem bír vele. Ennek da­cára majdnem minden újabb törvény, jóelyet »megvalósítanak«, újból is csak a centrális hatalom s a párturalom kiterjesztését, öreg­bítését szolgálja. Egyelőre tehát­­e tereken is még csak az ellenkezőnek „hirdetése” lehet a programunk. Ugyanígy vagyunk a közéleti tisztaság, a közjogi és közgazdasági összeférhetetlen­ség, a hivatali túlkapások és visszaélések, a felesleges luxus, a túlköltekezések stb. kérdé­seivel is, melyeknek az állami és polgári etika követelményeihez szabott gyökeres rendezése szintén kívül esik azon a körön, amelyen be­lül intézkedési lehetőségek nyílnának szá­munkra; nekünk tehát e vonatkozásokban is csak a »hirdetés« lehetősége áll nyitva. Amit az egységesek­­e téren eddig produkáltak, ki­sajátítani igazán nincsen kedvünk, sem okunk. Ellenben lelkesedéssel fogadunk tő­lük minden olyan kezdeményezést, mely ezen kérdések rendezését is — eddigi gyakorlatuk­kal ellentétes irányban — az általuk is »azo­nos«-nak deklarált program szellemében »valósítja meg«. Hitelügyünk s kamatpolitikánk terén is elsorolhatnánk egyet-mást, melynek törvény­hozási rendezése (bankstatutum stb.) akként­ »valósult meg«, hogy egy agrárország tör­vényhozása nem gondoskodott az agrárhitel­igények biztosításáról. Az Osztrák-Magyar Bank ismert és adott magyarországi ingat­­lanokra milliárdra rúgó hosszúlejáratú hitelei* .

Next