Pesti Napló, 1931. május (82. évfolyam, 98–121. szám)
1931-05-01 / 98. szám
Ma: Budapest és Európa teljes heti rádióműsora Ara 16 miér Budapest, 1931 82. évfolyam 98. szám Péntek, május 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK» Egy hóra 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 2160 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap .... 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON : József 455—50-től 56-ig, József 464-18, J. 464—19. Szerkesztőség Becsbeni L. Kohlmarkt 7. Huszonöt írta: Friedrich István Törük testvéreinknél is megvan a politikában az egység. Akárcsak a mi kies hazánkban. Hiába, rokon fajok, rokon szokások. A legutóbbi képviselőválasztások Kemal birodalmában is majdnem kivétel nélkül egyhangú eredménnyel végződtek. Pedig a török szavazópolgár titkosan szavaz. Sőt, olyan kevés pártonkívüli képviselőjelölt lépett fel most is, hogy a kormány huszonöt kerületben csak azért nem állított hivatalos jelöltet, hogy a választók kénytelenek legyenek pártonkívüli honatyákat választani. A pártonkívüliség jelenti ott az ellenzékiséget. Aki nem kormánypárti, az inkább pártonkívülinek megy, mint ellenzékinek. Nálunk is ez egyre divatosabb lesz. Ilyen nagy a török egység. Titkos választás mellett. És ez érthető is. Mert a Gházi országában ez az egység abból a diadalmas feltámadásból táplálkozik, amelynek a török nemzet mai nemzetközi pozícióját köszönheti. Ennek az egységnek a bázisa egy nagy siker és egy nagy férfiúnak az országmentő cselekedete. Íme, ahol vannak sikerek, tényleges eredmények és nemcsak retorikai bűvészmutatványok, ott nincs is szükség a nyilvános szavazás karakternemesítő praktikáira. Ott az egységes szolidaritás magától, vidéki pasák és bégek beavatkozása nélkül is kialakul. Azt azután már magam sem értem egészen, hogy abban a huszonöt kerületben, amelyben a török kormány hivatalos jelöltet nem állított, miért nem akadt más jelölt se és miért nem járultak a választók az urnához? Már hét éve nem jártam Törökországban és így nem ismerem közvetlen tapasztalatokból a mostani helyzetet. Majd csak megoldják a török politikusok ezt a kérdést is. Meg fognak könyörülni a szegény választókon és jelölnek huszonöt derék mamelukot, hogy legyen kire szavaznia a török polgárnak. Nem lesz ott semmi baj. Képzelem, hogy a mi hazai mankóink milyen elragadtatással értesülnek ezekről a török konszolidációs vívmányokról. Nincs hivatalos jelölt, nem megy a választópolgár szavazni. Ez már döfi, a kiskésit neki! És milyen véletlenség, hogy éppen akkor, amikor a török kormány huszonöt pártonkívüli képviselő részére kinyitja a kapukat, nálunk ugyancsak huszonöt valóságos és csizmás kisgazdaképviselő kéri mandátumállományának a biztosítását, illetőleg a választási kampányra a laissez-passer kiállítását. Itt is huszonöt, ott is huszonöt. Csakhogy a mi derék jó kisgazdáink nem azt kérik, hogy a kormány ne léptessen fel kerületeikben senkit sem, hogy ők ott mint kisgazdakandidátusok boldoguljanak, hanem éppen azt sürgetik, hogy ők legyenek azok, akik a kormánytámogatást élvezik. Nekik nem az kell, hogy a magas kormány huszonöt kerületben engedélyezze a »szabad indulás«-t. Ez nekik nem elég, mert nálunk nincsen titkos szavazás, hanem nyílt. Nyílt szavazásnál pedig ők csak akkor kapnak szavazatot, ha a hatóságok őket javallják a népnek. Amit megtehet a Gházi kormánya, azt nem teheti a hazai Elnöki Tanács. Ha nálunk huszonöt kerületben nem állítanának hivatalos jelöltet és kivételesen a hatóságokat is leszerelnék, akkor a választók nem sztrájkolnának, nem duzzognának hivatalos jelölt híján, hanem ellenzéki honatyákat választanának. Közöttük egészen biztosan hamisítatlan kisgazdákat is. Ez kész sötétbeugrás volna. Ilyenről szó sem lehet. Nem így kérik a mi kisgazdáink a poltnkai kommenciót. Ők csak biztosra mennek. Marsrutával. Nincsenek ők lefelé bizalommal, csak felfelé. Pláne amióta a fajvédő miniszter úr megmagyarázta, hogy a bolsevizmusnak az előőrsei itt bujkálnak közöttünk a demokrácia túlságos hangsúlyozásával és a gyülekezési szabadságnak az előtérbe tolásával. Vagyis kampec a demokráciának, kampec a gyülekezési szabadságnak, a titkos választójogról és szabad sajtóról nem is beszélve. Kovácsolódik fából a vaskarika. A Kossuth-kultusz szabadságjogok nélkül. A függetlenség szabad polgár nélkül. Árvalányhajas kalpag helyett csörgősipka kerül a választó fejére, nehogy sötétben bujkálhasson. A csonka ország centripetális erőit kívánja a fajvédő miniszter a polgári jogok ilyen körülnyirbálásával kifejleszteni? Hát csakugyan azt hiszi, hogy a gazdaságpolitikai nihilt a társadalom haptákba állításával lehet pótolni? Hogy a halálos csendből, amelyben a hipokrita szemforgatás és az alázatos farkcsóválás általános szokássá lett, egy erős nemzeti szellem fog kisarjadzani? Én a miniszter úrral szemben éppen azt hiszem és vallom, hogy az agyak légmentes elzárása, a konok hatalmaskodás és mindennek az agyonállamosítása az igazi kvártélycsinálói a szélsőségnek. Az általános gazdasági káoszt nem lehet policiális karakánkodással eloszlatni. A keleti számom ellen, egy ázsiai Dzsingiszkhán ellen, netalán bekövetkezendő történelmi viharok esetén, csak egy a gyámság alól feloldott nemzettel lehet sikerrel felvonulni. Hát nem szomorú jelenség az, amikor a felszabadult jobbágyok utódai, az agrárország legértékesebb rétegének a parlamenti szószólói alázatosan instanciáznak egy bizonyos mandátumkvantumért? Amikor a magyar szántóvető követei nem alulról akarnak népképviselethez jutni, hanem a pártmonopólium kegyéből? És az így beengedett huszonöt csizmás, honatya fogja szolgáltatni a parlament agrárjellegét? Ezek a hivatalból kijelölt kisgazdák fogják népiessé tenni az új képviselőházat? Ezek fogják dokumentálni törvényhozásunk demokratikus kialakulását? Hát persze, hogy könnyű azoknak a török államférfiaknak. Ők az országot csakugyan újjáépítették. Nem ígérgetésekből, optimista jövendölésekből és világjelenségek idézgetéséből táplálkozik ott a stabilitás, hanem átütő erejű eredményekből és sikerekből. Nálunk meg az a helyzet, hogy amit a konszolidáció tíz év alatt felépített, azt is sorjában le kell most bontania. Minden túl van méretezve vagy rossz fundamentumra van építve. Természetes, hogy az elcsigázott és elmerülő társadalom ennek láttán a pszichikai defetizmus marazmusába süllyed. Az egész élet a protekció hínárjában vergődik. Akár díjnok, akár képviselő akar lenni valaki, egyformán a protekciót hajkurássza. Ezért nem elég, ha a kormány huszonöt kerületet megnyit a kisgazdák részére, és azokban a maga részéről a désintéressement álláspontjára helyezkedik. Ki kell adnia a pártmonopólium formaruháját, is, mert anélkül nem terem fű a kisgazdajelölteknek. Intelligencs trájli is kell. Megkapja-e megint a bemingózott és betupált kisgazdacsoport a kívánt kommenciót huszonöt darab mandátum alakjában, azt majd meglátjuk rövidesen. Én kívánom nekik. Megszolgálták, kiérdemelték. Támogattak, kitartottak, tapsoltak, ünnepeltek, amíg minden kikopott a programjukból, ami a demokráciát" jelentette. Csak a csizma maradt meg egyedüli szimbólumként. Már csak ekörül forog a kisgazdapolitika. Demokrácia, sajtószabadság, gyülekezési jog, választások titkossága bolsevistaszagúak. Nem kellenek a konszolidációnak. Várjon kell-e még neki huszonöt magyar kisgazda kormánytámogató szerepre? Ebben a kérdésben kulminál most a magyar belpolitika. Francia nyugtalanságok Jugoszlávia magatartása miatt a német-osztrák vámunió ügyében Emil Dard, belgrádi francia követet jelentéstételre Párizsba hívták . A Quai d'Orsay szerint nem valószínű, hogy létrejön a tervezett vámunió Párizs, április 30. (A Pesti Napló tudósítójától.) A kisantant államok közül kétségtelenül Jugoszlávia volt az, amely legkevésbé élesen nyilvánította ellenkezését a tervezett osztrák-német vám,tunióval szemben. A jugoszláv sajtó egyes megnyilvánulásai, néhány jugoszláv politikus és gazdasági szakférfiú állásfoglalása, valamint a jugoszláv kormány e kérdésben tanúsított elég diszkrét s óvatos magatartása, figyelmet s nyugtalanságot keltett a Quai d'Orsayn, anélkül, hogy ez a francia nyilvánosság előtt bármilyen formában is megnyilvánult volna. A Quai d'Orsay előtt, nem volt ismeretlen az a tény, hogy egy esetleges osztrák-német vámunióhoz való csatlakozás óriási előnyökkel szolgálna a mezőgazdasági krízis által szintén erősen megpróbált Jugoszláviának, eltekintve attól a politikai nyereségtől, hogy a vámunió örökre lehetetlenné tenné a Habsburgok restaurációját, már ami az osztrák trónt illeti. A jugoszláv közvélemény tehát két részre, szakadt e kérdésben s csak azok a politikusok nyilatkoztak a készülő vámunió ellen, akik a kérdésben tisztán politikát láttak,képpen szólva, az »Anschluss« előkészítését, amelynek megvalósulása is csak egyik előjátékát jelentené az egyes helyeken annyira rettegett »Drang nach Osten«- nek. A helyzet teljes megértéséhez, különösen a jugoszláv agráárkörök a vámunió iránt mutatott kedvező magatartásának megértéséhez tudni kell, hogy Ausztria, de különösen Németország magas védővámokkal sújtja a külföldről behozott agrártermékeket, ami rendkívül érzékenyen érinti , érintheti méginkább a jövőben, a védővámok felemelése esetén, az agrárjellegű Jugoszláviát. E magas védővámok ellenére Ausztria és Németország behozatalra szorul gabonanemekben, az előbbi ezeket leginkább tengerentúli államokból, utóbbi pedig az európai államokból szerzi be, így természetesen Jugoszláviából és Magyarországból is. A több mint 70 millió lakosságot számláló osztrák-német vámterület 1929-ben például 213 millió dollár értékű gabonaneműt, 137 millió dollár értékű tejterméket és 10 millió dollár értékű élőállatot, importált a külföldi államokból. Ezzel szemben Jugoszlávia ugyancsak az 1929-ik év folyamán mindössze 27 millió dollár értékű gabonát, 1 millió dollár értékű tejterméket s 3 millió értékű élőállatot exportált együttesen Ausztria és Németországba. Mit jelent ez ? Nem mást, mint hogy Jugoszlávia az említett három cikkből a jövő osztrák-német vámterület behozatalának csak mintegy tizennegyedét importálja, amit adott esetben tehát könnyen lehet nélkülözni, vagy máshonnan beszerezni, viszont az agrárexport élet-halál kérdés Jugoszláviára nézve. Ha ellenben létrejön a tervezett agrárállamok özös csoportja (Jugoszlávia, Bulgária, Lengyelország, Románia és Magyarország), akkor e cso