Pesti Napló, 1931. május (82. évfolyam, 98–121. szám)

1931-05-01 / 98. szám

Ma: Budapest és Európa teljes heti rádióműsora Ara 16 miér Budapest, 1931 82. évfolyam 98. szám Péntek, május 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK» Egy hóra 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 2160 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap .... 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG­­ Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON : József 455—50-től 56-ig, József 464-18, J. 464—19. Szerkesztőség Becsbeni L. Kohlmarkt 7. Huszonöt írta: Friedrich István Törük testvéreinknél is megvan a politi­kában az egység. Akárcsak a mi kies hazánk­ban. Hiába, rokon fajok, rokon szokások. A legutóbbi képviselőválasztások Kemal birodal­mában is majdnem kivétel nélkül egyhangú eredménnyel végződtek. Pedig a török sza­vazópolgár titkosan szavaz. Sőt, olyan kevés pártonkívüli képviselőjelölt lépett fel most is, hogy a kormány huszonöt kerületben csak azért nem állított hivatalos jelöltet, hogy a vá­lasztók kénytelenek legyenek pártonkívüli honatyákat választani. A pártonkívüliség je­lenti ott az ellenzékiséget. Aki nem kormány­párti, az inkább pártonkívülinek megy, mint ellenzékinek. Nálunk is ez egyre divatosabb lesz. Ilyen nagy a török egység. Titkos válasz­tás mellett. És ez érthető is. Mert a Gházi or­szágában ez az egység abból a diadalmas fel­támadásból táplálkozik, amelynek a török nem­zet mai nemzetközi pozícióját köszönheti. En­nek az egységnek a bázisa egy nagy siker és egy nagy férfiúnak az országmentő csele­kedete. Íme, ahol vannak sikerek, tényleges ered­mények és nemcsak retorikai bűvészmutatvá­nyok, ott nincs is szükség a nyilvános szavazás karakternemesítő praktikáira. Ott­ az egysé­ges szolidaritás magától, vidéki pasák és bégek beavatkozása nélkül is kialakul. Azt azután már magam sem értem egé­szen, hogy abban a huszonöt kerületben, amelyben a török kormány hivatalos jelöltet nem állított, miért nem akadt más jelölt se és miért nem járultak a választók az urnához? Már hét éve nem jártam Törökországban és így nem ismerem közvetlen tapasztalatokból a mostani helyzetet. Majd csak megoldják a tö­rök politikusok ezt a kérdést is. Meg fognak könyörülni a szegény választókon és jelölnek huszonöt derék mamelukot, hogy legyen kire szavaznia a török polgárnak. Nem lesz ott semmi baj. Képzelem, hogy a mi hazai mankóink mi­lyen elragadtatással értesülnek ezekről a tö­rök konszolidációs vívmányokról. Nincs hiva­talos jelölt, nem megy a választópolgár sza­vazni. Ez már döfi, a kiskésit neki! És milyen véletlenség, hogy éppen akkor, amikor a török kormány huszonöt pártonkí­vüli képviselő részére kinyitja a kapukat, ná­lunk ugyancsak huszonöt valóságos és csizmás kisgazdaképviselő kéri mandátumállományá­nak a biztosítását, illetőleg a választási kam­pányra a laissez-passer kiállítását. Itt is hu­szonöt, ott is huszonöt. Csakhogy a mi derék jó kisgazdáink nem azt kérik, hogy a kormány ne léptessen fel ke­rületeikben senkit sem, hogy ők ott mint kis­gazdakandidátusok boldoguljanak, hanem ép­pen azt sürgetik, hogy ők legyenek azok, akik a kormánytámogatást élvezik. Nekik nem az kell, hogy a magas kormány huszonöt kerü­letben engedélyezze a »szabad indulás«-t. Ez n­ekik nem elég, mert nálunk nincsen titkos szavazás, hanem nyílt. Nyílt szavazásnál pe­dig ők csak akkor kapnak szavazatot, ha a ha­tóságok őket javallják a népnek.­­ Amit megtehet a Gházi kormánya, azt nem teheti a hazai Elnöki Tanács. Ha­ nálunk huszonöt kerületben nem állítanának hivatalos jelöltet és kivételesen a hatóságokat is leszerel­nék, akkor a választók nem sztrájkolnának, nem duzzognának hivatalos jelölt híján, ha­nem ellenzéki honatyákat választanának. Kö­zöttük egészen biztosan hamisítatlan kisgaz­dákat is. Ez kész sötétbeugrás volna. Ilyenről szó sem lehet. Nem így kérik a mi kisgazdáink a poltn­kai kommenciót. Ők csak biztosra mennek. Marsrutával. Nincsenek ők lefelé bizalommal, csak felfelé. Pláne amióta a fajvédő miniszter úr megmagyarázta, hogy a bolsevizmusnak az előőrsei itt bujkálnak közöttünk a demokrácia túlságos hangsúlyozásával és a gyülekezési szabadságnak az előtérbe tolásával. Vagyis kampec a demokráciának, kampec a­ gyüleke­zési szabadságnak, a titkos választójogról és szabad sajtóról nem is beszélve. Kovácsolódik fából a vaskarika. A Kossuth-kultusz szabadságjogok nélkül. A függetlenség szabad polgár nélkül. Árvalány­hajas kalpag helyett csörgősipka kerül a vá­lasztó fejére, nehogy sötétben bujkálhasson. A csonka ország centripetális erőit kí­vánja a fajvédő miniszter a polgári jogok ilyen körülnyirbálásával kifejleszteni? Hát csakugyan azt hiszi, hogy a gazdaságpolitikai nihilt a társadalom haptákba állításával lehet pótolni? Hogy a halálos csendből, amelyben a hipokrita szemforgatás és az alázatos farkcsó­válás általános szokássá lett, egy erős nemzeti szellem fog kisarjadzani? Én a miniszter úrral szemben éppen azt hiszem és vallom, hogy az agyak légmentes el­zárása, a konok hatalmaskodás és mindennek az agyonállamosítása az igazi kvártélycsinálói a szélsőségnek. Az általános gazdasági káoszt nem lehet policiális karakánkodással elosz­latni. A keleti számom ellen, egy ázsiai Dzsin­giszkhán ellen, netalán bekövetkezendő törté­nelmi viharok esetén, csak egy a gyámság alól feloldott nemzettel lehet sikerrel felvonulni. Hát nem szomorú jelenség az, amikor a felszabadult jobbágyok utódai, az agrárország legértékesebb rétegének a parlamenti szószólói alázatosan instanciáznak egy bizonyos mandá­tumkvantumért? Amikor a magyar szántóvető követei nem alulról akarnak népképviselethez jutni, hanem a pártmonopólium kegyéből? És az így beengedett huszonöt csizmás, honatya fogja szolgáltatni a parlament agrár­jellegét? Ezek a hivatalból kijelölt kisgazdák fogják népiessé tenni az új képviselőházat? Ezek fogják dokumentálni törvényhozásunk demokratikus kialakulását? Hát persze, hogy könnyű azoknak a török államférfiaknak. Ők az országot csakugyan újjáépítették. Nem ígérgetésekből, optimista jövendölésekből és világjelenségek idézgetésé­ből táplálkozik ott a stabilitás, hanem átütő erejű eredményekből és sikerekből. Nálunk meg az a helyzet, hogy amit a konszolidáció tíz év alatt felépített, azt is sor­jában le kell most bontania. Minden túl van méretezve vagy rossz fundamentumra van építve. Természetes, hogy az elcsigázott és el­merülő társadalom ennek láttán a pszichikai defetizmus marazmusába süllyed. Az egész élet a protekció hínárjában ver­gődik. Akár díjnok, akár képviselő akar lenni valaki, egyformán a protekciót hajkurássza. Ezért nem elég, ha a kormány huszonöt kerü­letet megnyit a kisgazdák részére, és azokban a maga részéről a désintéressement álláspont­jára helyezkedik. Ki kell adnia a pártmonopó­lium formaruháját, is, mert anélkül nem terem fű a kisgazdajelölteknek. Intelligencs trájli is kell. Megkapja-e megint a bemingózott és be­tupált kisgazdacsoport a kívánt kommenciót huszonöt darab mandátum alakjában, azt majd meglátjuk rövidesen. Én kívánom nekik. Meg­szolgálták, kiérdemelték. Támogattak, kitar­tottak, tapsoltak, ünnepeltek, amíg minden ki­kopott a programjukból, ami a demokráciát" jelentette. Csak a csizma maradt meg egyedüli szimbólumként. Már csak ekörül forog a kis­gazdapolitika. Demokrácia, sajtószabadság, gyülekezési jog, választások titkossága bolsevistaszagúak. Nem kellenek a konszolidációnak. Várjon kell-e még neki huszonöt magyar kisgazda kor­mánytámogató szerepre? Ebben a kérdésben kulminál most a magyar belpolitika. Francia nyugtalanságok Jugoszlávia magatartása miatt a német-osztrák vámunió ügyében Emil Dard, belgrádi francia követet jelentéstételre Párizsba hívták . A Quai d'Orsay szerint nem valószínű, hogy létrejön a tervezett vámunió Párizs, április 30. (A Pesti Napló tudósítójától.) A kisantant államok közül kétségtelenül Ju­goszlávia volt az, amely legkevésbé élesen nyilvá­nította ellenkezését a tervezett osztrák-német vám,­­tunióval szemben. A jugoszláv sajtó egyes meg­nyilvánulásai, néhány jugoszláv politikus és gaz­dasági szakférfiú állásfoglalása, valamint a jugo­szláv kormány e kérdésben tanúsított elég disz­krét s óvatos magatartása, figyelmet s nyugtalan­ságot keltett a Quai d'Orsayn, anélkül, hogy ez a francia nyilvánosság előtt bármilyen formában is megnyilvánult volna. A Quai d'Orsay előtt, nem volt ismeretlen az a tény, hogy egy esetleges osztrák-német vám­unióhoz való csatlakozás óriási előnyökkel szol­gálna a mezőgazdasági krízis által szintén erősen megpróbált Jugoszláviának, eltekintve attól a po­litikai nyereségtől, hogy a vámunió örökre lehe­tetlenné tenné a Habsburgok restaurációját, már ami az osztrák trónt illeti. A jugoszláv közvélemény tehát két részre, szakadt e kérdésben s csak azok a politikusok nyilatkoztak a készülő vámunió ellen, akik a kér­désben tisztán politikát lát­tak­,képpen szólva, az »Anschluss« előkészítését, amelynek megvaló­sulása is csak egyik előjátékát jelentené az egyes helyeken annyira rettegett »Drang nach Osten«- nek. A helyzet teljes megértéséhez, különösen a jugoszláv agráárkörök a vámunió iránt mutatott kedvező magatartásának megértéséhez tudni ke­ll, hogy Ausztria, de különösen Németország magas védővámokkal sújtja a külföldről behozott agrár­termékeket, ami rendkívül érzékenyen érinti , érintheti méginkább a jövőben, a védővámok fel­emelése esetén, az agrárjellegű Jugoszláviát. E magas védővámok ellenére Ausztria és Né­metország behozatalra szorul gabonane­mekben, az előbbi ezeket leginkább tengerentúli államok­ból, utóbbi pedig az európai államokból szerzi be, így természetesen Jugoszláviából és Magyaror­szágból is. A több mint 70 millió lakosságot számláló osztrák-német vámterület 1929-ben például 213 mil­lió dollár értékű gabonaneműt, 137 millió dollár értékű tejterméket és 10 millió dollár értékű élő­állatot, importált a külföldi államokból. Ezzel szemben Jugoszlávia ugyancsak az 1929-ik év folyamán mindössze 27 millió dollár ér­tékű gabonát, 1 millió dollár értékű tejterméket s 3 millió értékű élőállatot exportált együttesen Ausztria és Németországba. Mit jelent ez ? Nem mást, mint hogy Jugoszlá­via az említett három cikkből a jövő osztrák-né­met vámterület behozatalának csak mintegy ti­zennegyedét importálja, amit adott esetben tehát könnyen lehet nélkülözni, vagy máshonnan be­szerezni, viszont az agrárexport élet-halál kérdés Jugoszláviára nézve. Ha ellenben létrejön a tervezett agrárállamok­ özös csoportja (Jugoszlávia, Bulgária, Lengyel­ország, Románia és Magyarország), akkor e cso­

Next