Pesti Napló, 1931. június (82. évfolyam, 122–145. szám)

1931-06-02 / 122. szám

r Kedd PESTI NAPLÓ 1931 június 2 2 t a léggömb, mégpedig nagy lökésekkel, mert rend­kívül erős volt a szél. De nem indultunk még el, még le voltunk kötve. A léggömböt annyira do­bálta a szél, hogy egyik-másik műszerünk meg is sérült, de a kabin falazatának légmentes elzá­róját is baj érte. De szerencsére gyorsan és sikeresen kijaví­tottuk a hibákat. Legnagyobb aggodalommal az töltött el, hogy egy tartalékpalack folyékony oxi­­fénünk kiömlött és gyorsan elpárolgott a kabin­on. Aztán szabaddá váltunk, de olyan nagy gyor­sasággal emelkedtünk felfelé, hogy hirte­len nem is használhattuk mérőkészülékeinket és megfi­gyelő eszközeinket. Huszonöt perc emelkedés végtelen gyorsnak tűnt fel és 15 kilométer magasságot értünk el anélkül, hogy még csak egy ballasztot is kidob­tunk volna. A felszállás tündéri szép volt. A napot régen függeni láttuk a horizonton, mielőtt sugarai még a földet elérték volna és a kabin ablakából soha nem sejtett és látott színhatások ragyogtak és tükröződtek elénk, különösen megragadó volt a bajor és osztrák Alpok kiemelkedő hegycsúcsai­nak csillogása a hajnali tündöklésben. A szelep nem működik Tizenöt kilométer magasságban és azon felü­l azt a kellemetlen felfedezést tettük, hogy szeren­csétlen körülmények következtében a gázkibocsátó szelep nem működik és hogy ez a legnagyobb bajt okozhatja. Elejétől fogva úgy számítottunk, hogy a lég­gömb önmagától leszáll majd délután a hűvösebb idő beálltával és a legnagyobb óvatossággal hasz­náltuk fel oxigénünket. A helyzet a legnagyobb mértékben kritikussá vált, amikor a szelep nem funkcionált és a léggömb a legkisebb szándékot sem mutatta, hogy délután ötkor, hatkor, sőt hét órakor is leszálljon. Miután a szelep megtagadta a szolgálatot,­­elhatároztuk, hogy lehetőleg a ballasztok segítsé­grével igyekszünk leszállani. Ötszáz kilogram porrátört ólmot vittünk magunkkal és 15 kilomé­ter magasságban még csak 112 kilogramot hasz­náltunk el. Visliez L'Expesi­on Coloniale internationale de Paris Mai—Octobre 1931. Látogassa innea a Nemzetközi Gyarmatágu­i Kiállítást Párizs május—október 1931. Információk : Francia Kereskedelmi Attaché, Erzsébet tér 13. Francia-Magyar Kereskedelmi Kamara, Zrínyi utca 7. Nemzetközi Légiforgalmi rt., Vörösmarty tér 2. Kagyló, amiben Chopin zúg írta: Révész Béla A kitű­nő zongoraművész, Keéri-Szántó Imre megajándékozott a barátsággal, hogy elfogadott a lakásán. Chopint játszott a Chopin-trófeumok­kal bizalmas szobájában, csudálatos hangszerén, melynek zengése úgy ejti az akkordokat, búgatja a szólamokat, sóhajtja a pianókat, ahogyan egy élet óta muzsikál fölöttem a lengyel zeneköltő. Valamikor Chopin minden etűdje, prelüdje, mazurkája enyém volt és most újra hallom a ked­vességeket, gőgös finomságokat. Hallom és itt, a zongora mellett a stúdiumra gondolok, amitől sohse féltem, az apám ravatalá­nál sem és figyeltem, hogy a legzárkózóbb szomo­rúság mint fordít át az írói motívumok felé. Rosszul halló állapotomat, íme, kijavítja a mikro­fon, amit a mellényzsebemben hordok és a kis kagylót úgy emelem a fülemre, hogy zenél újra rajtam, amit valaha hallottam. Kicsiny h­alló­apparátus, amit a félénkebb emberek röstelnek használni, pedig csupán okuláré, ezúttal nem a szemre, de a fülre. Jó író holtig tanul és nekem van tanulmányos mondanivalóm a találkozásról Chopinnel. Keéri-Szántó Imre eljátssza a Revolutions­etüdöt. Furcsa dal, a­ kozmopolita Chopin nem­zeti, patrióta megnyilatkozása, a lengyel szabad­ságharc idején, Bem seregeit az oroszok eltipor­ták és a forradalmár Varsó elesett. Amikor a dalt először és annyiszor hallottam, akkoriban Rembrandt-tal ismerkedtem Bécsben, München­ben, Berlinben, Párizsban és később, amikor a csöndet körém vonták, ezt a Revolutions-etűdöt mindig Rembrandt-tónusokkal hallottam vissza. Az ember nem felejti el a nagy melódiákat, ha már nem is hallja. A hangok szüremléssel neszeltek, mint aho­gyan Rembrandt claire obscur-je meríti, vegyíti a tónusokat, a komor zengésből föl-föl tántorgott a motívum, mely vitte, sírta, kiáltotta Chopin föl­térzett lengyel­ lelkét; furcsa dal, mely úgy maradt rajta az emlékezetemen, semmit el nem bocsátó idegeimen, úgy maradt rajta a képzeletemen,­­ mint az elsötétült örvény, melyből fel-fel törnek az indulat magaslatai, a lépcsőzete pátosszal re­megő, fülledt, a nagy sikoltás felé csapdosó és a megdübörgő záróakkord fölkergeti a csúcsokig, az érzelmek katedrálisát. kwlAt zongoraművész megrendíti a reVjelű etőt. A kagyló a fülem mellett most olyan, mint az óceáni kagyló, melyben zúg a mindenség. Nekem külön örömöm, amint figyelem a híres Chopin-tolmács kezét, meglep, amint emeli hang­szeréből a hangokat, halkan válogatja, ércesen bonyolítja a dallamokat, valahogy úgy, természe­tesség, hogy a zongora dalol, természetesség, hogy ez a könnyű teremtő kéz a zengést előhívja. Beszámolót kellene mondanom, hogyan ma­radt vissza számomra az etűd, amikor annyi idő után újra hallom. Az egyszer megszerzett nagy melódiák nem merülnek el a hallgatagságban. Rembrandt újra morajlik, mint ahogy Cho­pin-kísértéssel néztem valaha a Louvreban Rem­brandt evangélium-karcolatait; a szólamok építő magaslatai ép olyan rajzosan csendülnek, mint ahogy elgondoltam Varsó és a bánat fölött, a heroikus katedrálist; az etűd megmaradt, még meghittebben, az érzékenységre még ráakaszkodot­tabban; a monumentális vízió nem fakult, de azért a titkos, mindig megálmodott katedrális a való­ság hangjaival másként fölragyog.... Hogyan éreztessem a hangok, a Chopin-hangok üdvözlését, a hosszú csönd után? Valahogy úgy, ahogy a bányamunkás tudja odalent, hogy süt a nap odafent, pórusai tágulnak a tündökléstől, tudja, hogy mi az a napsütés, de úlságosabb, meg­rendítőbb, amikor rákerül a verőfény. A legegyénibb vallomás nem lenne elég a szá­munkra, hogy ezt a zenei riportot megkíséreljük. Távolabbra akarunk érni. Beethovenre gondolunk, aki alkotó idejének leghatalmasabb korszakában nem hallotta szoná­táit, szimfóniáit. Érzékelhető hangok nélkül írta a hangok szonetjeit, eposzait. A rejtelmet azóta is magyarázzák, mostaniban pedig Romain Rolland írta meg az új Beethoven-könyvét és bennük feje­zetek vizsgálják, miként tudta Beethoven, hallás nélkül, zenei műveit megteremteni? A speciális élmény Keéri-Szántó Imre zongo­rája mellett megvillantotta számunkra a sejtést, a nyitját a Beethoven-misztériumnak. Közben a nagyszerű Romain Rolland leboruló, zsenimagyarázó föltevéseit kellene eligazítanunk. Azt mondja a francia író, hogy Beethovent a füle hajából keletkezett fülzúgása is serkentette mun­kára, alkotásra. Én ismerem a rosszulhallásnak e ráadását, a mozgó, megbőszülő hangzavart a ko­ponyán, a kakofóniás skálázást mindarról, amit Romain Rolland Beethoven fülzúgásáról feljegyez és felsorolja a morajlás formáit, amiket Beethoven hallott: elvonuló ezredek, szűnni nem­ akaró rit­mikai képek, tömegeknek földet döngető súlyos lépései, az éjszakában eltávolodó szekerek zörgése, rrzsgerendára lesújtó, pörölyök ismételt ÜJ&& megállt vonatok pöfögése, tömegeknek dühös üvöl­tése, harsonák, harangok hangzása stb. Ennyi mindenféle ostromolta Beethoven beteg füleinek labirintusát, ennyi minden a felsorolha­tatlan gátszakadásokkal, tébolydák áttöltéivel együtt, amiknek sum­mázása után Romain R­ode­land beszélget önmagával és megállapítja: — Lehetséges, hogy ez új színeket raj­tl; Beethoven palettájára és valami auditív egzal­­táltságba ragadta ... —­ Emlékezetem akaratlanul is felidézi azokat a Beethoven-darabokat, amelyek úgy tele vannak madárral, mint egy májusi nap, emlékezetem fel­idézi a katonai marsok szakadatlan ritmusát, a súlyos lovasrohamokat, azokat a holidákat, amik keresztülröppennek az Apassionatán, azt a part­ostromló óceánt, azokat a bömbölő népeket és — miért ne? — az ajtón kopogtató Végzet dühös ökölcsapásait... A jól halló Romain Rolland definiálja ily szé­pen Beethoven rosszulhallását, fülzúgását. Elgondoljuk, talán meg kellene fordítani a té­telt és azt kellene mondani, mennyire érezhette Beethoven legbelülről a dalt, ha a fülzúgás szün­telen, szörnyű káoszából ki tudta menteni szoná­táit, szimfóniáit!... A magyar mester eljátssza a majorkai pre­lűdöt, a h-mollt, távoli lélekharang csendül, pa­naszos, elringó, misztikus a felső skála, fuvallata­ van, mint az esti szellőnek, a szerelem szigetén, Majorkán, Geo­rge Sand mellett, a tropikus fűsze­rek nehéz esőjében, az asszony mellett, akitől félt, akit rajongóan kívánt, fölszított életvággyal és halálos tüdőbetegen ... A szférákról csilingel a lélekharang, a késői vallomással Chopinről, hogy soha nem volt jó­kedvű, alig mosolygott, rövid életének legfiata­labb idejében elkerítette a kívánság: »szeretnék meghalni« és a majorkai gyönyörűségben, a meg­talált öröm perceiben írta magáról: — Közelebb vagyok e koporsóhoz, mint a nászágyhoz... Keéri-Szántó Imre szinte átcseréli magát, Chopint érezni a zongora mellett, a karcsú so­vány alakját a zon­gora mellett, a csontos, fehér kezeinek ejtését, bágyadt siklását, amint lankadt testiségével, ájuló lelkiségével beledől a poé­máibe. Az ismeretlen magasságból csendülő lélek­harang a halottas ének motívumaival úgy hat, hogy képzelődünk Chopin bús, finom arcáról a tűnődő kék szemeiről, melynek révülete valahová arrafelé tűnődött, ahonnan rezdül, zendül a ma­jorkai lélekharang... A zseniális magyar mester hozza, adja a haj* dem Ghomrétete&dit a suttogó dallamot, m­ely Ezzel barométerünk a megkívánt 76 milli­méterhez érkezett el. Ha 350 kilogramot dobtunk volna ki, akkor 800 méterrel az előirányzott 16 kilométer fölé emelkedtünk volt, ami már nem felelt meg számításainknak. Kabinbörtönben Kabinbörtönünkben, amely a szférákban az Alpok felett repült, arra gondoltunk, hogy meny­nyire aggódhatnak barátaink, és ez az érzés,nem pedig a magunk veszedelme különösen akkor töl­tött el, amikor még késő délután sem tudtunk lej­jebb szállni. Sóvárogva és izgalommal eltelve vár­tuk, hogy lemenjen a nap, ami nyolc óra után be is következett. És a léggömb lejjebb, lejjebb kezdett szállni. A meleg csökkenésével fokozatosan éreztük, hogy lassan alább szállunk. Szerencsére volt még elég oxigénünk, úgyhogy még utazásunk végén sem voltak légzési nehézségeink. Háromnegyed kilenckor értük el azt a boldog pillanatot, amikor az elhasznált levegőt kibocsát­hattuk kabinunkon és felhasználhattuk utolsó folyékony oxigénunkat. Végre mérőeszközeink segítségével láttuk, hogy a légnyomás benn a kabinban és kinn a kabinon kívül egyenlő volt, kinyitottuk kabinunk ablakát és megkezdődtek le­szállási kísérleteink. 2700 méter magasságban egy jégmezőn sikerült is végre leszállani. , , Emberi lélek se közelben, se távolban, elhatá­roztuk tehát, hogy ott töltjük az éjszakát és sátrat verünk. Hajnalban olvadt jégből és Nestlé-lisztből remek reggelit főztünk magunknak. Kipihenten 9 órakor elhatároztuk, hogy le­megyünk a völgybe, de előbb a ballont óvatosan biztonságba helyeztük, ruhadarabokkal letakartuk és lerögzítettük a megmaradt ólomballasztokkal. Műszereinket magunkkal vittük és remettük, hogy valamelyik repülő arra szólva, meglátja majd bal-lónunkat, amelyre Svájc légi jelzését erősítettük. A lemenetel nem volt teljesen veszélytelen, mert nem a megszokott úton mentünk a teljesen ismeretlen jégmezőn. Egymáshoz kötözve, óvato­san másztunk lefelé a sziklákon és nagy örö­münkre­ délben találkoztunk a kis expedícióval, amely értünk jött. Sürgősen azzal a megbízatás­sal küldtük őket vissza, jelentsék barátainknak, hogy élünk. Lassú menetelés után délután 5 óra­kor elértünk a faluba. Boldogok vagyunk abban a tudatban, hogy különböző nehézségek után végre is teljesíthettük és lebonyolíthattuk tudományos programunkat és hogy a Fonds National de Recherche Scientific de Belgique, amely kiküldetésünk költségeit fe­dezte, nem érdemetleneknek nyújtott segítő kezet. (Copyright by the Pesti Napló aud NANA.) Szerdán vagy szombaton oszlatják fel a Házat Az új honvédelmi államtitkár Szentesen jelölteti magát (Saját tudósítónktól.) Politikai körökben hét­főn erősen tartotta magát az a hír, hogy a képvi­selőházat szerdán, június 3-án feloszlatják. Mások ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy jó forrás­ból származó tudomásuk szerint a felosztás csak szombaton következik be. Arról, hogy a képviselő­ház ezt a hetet túlélje, egyáltalán nem esik szó. A felsőház hétfőn nagy sereg apróbb javasla­tot fogadott el végszerkezetben s úgy látszik, ked­den már a karteltörvénnyel is végez. Az OTI-javaslat sorsát az eddigi tárgyalások során a kép­viselőházban, úgy látszik, nem sikerült biztosí­tani s ezért senkit sem fog meglepetésszerűen érni, ha a házfelosztás a javaslat tárgyalása közben következik be. A pártok nagyjában elkészültek előkészüle­teikkel. Legtovább az egységes párt tanácskozásai tartottak, ami már csak azért is érthető, mert itt kellett a legtö­bb kerület sorsáról gondoskodni s ide özönlött a legtöbb jelölt. Politikai körökben­ elterjedt hírek szerint kedden nyilvánosságra ke­rül az egységes párt hivatalos jelöléseinek név­sora, ami annyit jelent, hogy azt a néhány függő kérdést, ami még hátra van, addig sikerül elin­tézni. A képviselőjelöltek sorába bevonult az új hon­védelmi államtitkár, dr. Lázár Andor is, aki Szen­tesen lesz az egységes párt hivatalos jelöltje. A végleges kormánypárti lista kialakítását idáig, sok egyéb ok mellett, az is gátolta, hogy, mint mondják, a miniszterelnök a köztisztviselő­jelöltektől választást kívánt: vagy jelöltségüket akarják megtartani vagy közhivatalnoki állásu­kat. Ez sok embert ejtett gondolkodóba, különö­sen, amikor híre terjedt, hogy aki jelöltsége miatt nyugdíjaztatja magát, azt többé nem fogják reakti­válni, hanem a felszabadult helyet a közigazgatási racionalizálási terv rendelkezésére tartják fenn. Sokan úgy számítanak, hogy a jelöltek listája ennek az intézkedésnek következtében még az utolsó pillanatban is jelentékeny változásokat szenvedhet. Frissítő szappan CL PifoVifflf emyőszappan. Kapható­­mindenütt 1 pengőért.

Next