Pesti Napló, 1931. július (82. évfolyam, 146–172. szám)

1931-07-01 / 146. szám

Szerda PESTI NAPLÓ 1931 július 1­2 i segítséggel különösen kedvező feltételek mellett nyújtott hiteleket fuvarlevelek, raktárjegyek vagy más hasonló biztosítékok ellenében. Az etekinteteiben közreműködésre hivatott hitelszervezet Bécs­iben a már említett Österreichisches Kreditinstitut für Öffentliche Unternehmungen und Arbeiten, Budapesten pedig a Pénzintézeti Központ kereté­ben fog működni. E közös szerv tevékenysége mindkét ország közgazdasági életének követelmé­nyeihez rugalmasan fog alkalmazkodni és mind­két ország közgazdaságának erre hivatott ténye­zőivel való állandó közös munkásságában a ki­szabott kereten belül megteszi mindazt, ami a legalkalmasabbnak látszik, a kölcsönös áruforga­lom fejlesztése érdekében. Az új államközi megállapodások általános­ságban 1931. július 15-én lépnek életbe. Kivétel az osztrák g­abona- és lisztvámokra vonatkozó h­atá­rozmányok, amelyeknek már július 1-én kell élet­be lépniök. Ugyancsak július elején a kölcsönös kivitel előmozdítására létesített közös szerv mű­ködése is megindulhat­ hozatalának fejlesztésére, anélkül azonban, hogy ezáltal a magyar ipar érdekei veszélyeztetve len­nének.­­ A szerződéses megállapodás kettős célt szol­gál. Egyrészt Magyarország mezőgazdasági ter­melése számára piac biztosítása, másrészt annak biztosítása, hogy e mezőgazdasági termékeknek Ausztriá­ban bekövetkező áremeléséből eredő előnyben a magyar mezőgazdasági cikkek is ré­szesedjenek.­­ A magyar kormány feladatává válik, hogy a szerződésből kifolyólag az export részére hitel és egyéb úton juttatott előnyök az egész vonalon a mezőgazdasági­­termelők javára érvényesülje­nek, ami szükségessé teszi a kivitel megfelelő megszervezését. — összefoglalva: Ettől a szerződéses megálla­podástól egyrészt a két állam közti forgalom meg­élénkülése, i másrészt a magyar termelés részére kedvezőbb értékesítési lehetőség várható. Budh miniszter nyilatkozata A magyar-osztrák kereskedelmi szerződés alá­írásával kapcsolatban Bud János kereskedelem­ügyi miniszter a következő nyilatkozatot tette a­­Magyar Távirati Iroda munkatársa előtt: — Ausztriában, mint a legtöbb európai állam­ban erősebb agrárvédelmi irányzat érvényesül és egyrészt ennek hatása alatt, másrészt pénzügyi okok következtében is az osztrák kormány már hónapokkal ezelőtt elhatározta az autonóm vám­tarifa bizonyos reformját. Ez volt az oka annak is, hogy az osztrák kormány az összes agrárálla­mok felé, így tehát Magyarország felé is az ér­vényben volt kereskedelmi­ szerződéseket fel­mondotta.­­ Azokra a messzemenő kölcsönös gazdasági érdekekre való tekintettel, amelyek a két állam között fennállnak, ugyanakkor a tárgyalások azonnal megindultak új szerződés megkötése iránt. Ezek a tárgyalások hosszú hónapokon át folytak és a szerződések aláírásával a mai napon befejez­tettek.­­ A szerződéses megállapodások általában véve a szokásos keretek között mozognak. Létre­jöttek mindazok a megegyezések, amelyek szüksé­gesek avégből, hogy a két állam között a forgalom zavartalanságát biztosítsák. Idesorozh­atók az alapszerződés, mely a legnagyobb kedvezmény el­vén épül, a kölcsönös vámsegélyre vonatkozó megállapodás, a mezőgazdasági szempontból leg­nagyobb fontossággal bíró állategészségügyi egyezmény stb. — Természetszerűleg, mint minden kereske­delmi szerződésnek, am­ely nem tisztán és kizáró­lag a legnagyobb kedvezmény záradékából áll, a szerződéses megállapodások leglényegesebb része az, amely a vámtarifális megállapodásokat tar­talmazza. Ennél a tarifális megegyezésnél szá­molni kellett Ausztria ama törekvésével, hogy az osztrák mezőgazdasági termelésnek erősebb védel­met kíván nyújtani, viszont a magyar kormány­nak az volt a feladata, hogy e magasabb védelem dacára a magyar kivitelt az eddigi keretek között nemcsak biztosítsa,, hanem ,­ am­ely fejlesztését ,is lehetővé tegye. Ennek a célnak megoldása érde­kében a kereskedelempolitika nemzetközi elvei­nek szigorú fenntartása mellett új utakat kellett keresni, amelyyek­ segítségével két állam közti kölcsönös forgalmat tovább lehet­ fejleszteni. Hogy ez a cél elérhető legyen, a két kormány oly rendszerben állapodott meg, ami a két állam közti forgalmat olcsó exporthitellel és más kedvezmé­nyekkel mozdítja elő. Ez alapon biztosíttatik az a mi részünkre, hogy mezőgazdasági kivitelünk a magasabb vámvédelem dacára Ausztria piacán az eddigi mértékben helyt talál, sőt egyes vonatkozá­sokban még fejleszthető is lesz. . . Ugyanakkor azonos eszközök igénybevételével [Ausztriának is mód adatik az ő idevaló ipari be­ 1 Nem ismerte az órát Írta: Bródy Lili Mindent tudott, de nem ismerte az órát. Tízéves volt, amikor először jött el hozzánk bársonyruhában, fehér gallérral, mint a kis he­gedűművészek és én megmutattam neki a kisker­tem­e­t. Komolyan állt a virágok között, a szigorú kisfiú­ szeme rám se nézett és elmagyarázta nekem a porzót meg a bibét. Én szerettem volna, ha meg­dicséri az árvácskákat, amelyek lankadt kis cso­mók voltak, amikor anyuval megvettük a piacon s csak az én kis öntözőkannám záporai alatt si­multak ki feszes-bársonyosan, — szerettem volna, ha tanácsot ad, hogy lehet pirosra festeni a nefe­lejcset, de ő csak állt ott, mutatta a porzót meg a bibét és amikor mondtam, hogy nézze meg, hány óra van, a mamája nevetni kezdett és azt mondta, hogy Tamás nem ismeri az órát. Rögtön láttam, hogy nem vagyunk egymáshoz valók s hogy nem leszünk jóba, kizárt dolog. De megvárt az iskola előtt, akkor már nyol­cadista volt és elmentünk sétálni. Azt mondta, szép a ruhám, holott én akkor csúnya kis ruhák­ban jártam és arról írtam verset, hogy nem értik meg a lelkemet. Ezüst kis források mellett men­tünk el, prémes májusi fűben jártunk s a nap lom­bos-sárga sugárzása alatt ő azt mondta, hogy mi­lyen szépek a lányok meztelenül, ő imádja a görög lányszobrokat. Én utáltam a lányokat meztelenül és esténként sírtam, hogy milyen csúnya vagyok. "A szerelemről beszélt, mert vad könyveket olva­sott akkor és azt mondta, hogy két fiatalember csinálhat, amit akar. Én borzongtam és azt hit­tem, hogy meg fog csókolni a barackfák alatt, de ő csak azt mondta, hogy jogom van mindenhez és hazament. Akkor már egész biztos volt, hogy én nem le­szek soha szerelmes belé s nem megyek hozzá fe­leségül. Egy nagy zöld svájci tóhoz mentünk nász­útra és rettentő sokszor hagyott egyedül. Sírtam, mert rájöttem, hogy nem szeret. Gyűlölködve néz­tem a szőke osztrák hercegnőt és a fekete szoba­asszonyt, mert tudtam, hogy mindenkivel meg­csal. Az anyámnak azt írtam haza, hogy soha ilyen boldogtalan nem voltam, mint a nászuta­mon. De mikor elutaztunk, láttam, hogy megsimo­gatta a szemével a nagy zöld tavat, a hamvaskék hegyeket és egy fenyőfát, amely ott állt az abla­kunk előtt. És akkor láttam, hogy mindig meg fog csalni a tavakkal, a hegyekkel, a fákkal és a magánnyal, mert az én riválisom a világ. Akkor azt éreztem, hogy egész biztosan el fo­gunk válni, nem szabad, hogy gyerekünk legyen. Tomika születésekor ott ült az ágyam mellett és hiába kiabáltam, hogy menjen ki a szobából, mert csúnya vagyok, ő ott maradt. A gyerek a legszebb gyerek volt a világon, ő elgondolkozva nézte és kijelentette, hogy tú­lnagy a feje, másrészt sokat fog bőgni. Toporzékoltam és halálos beteg lettem az idegességtől... éjszakánként akkor át­hallottam, hogy énekelve sétálgat a gyerekszobá­ban az ordító kisfiúval. Akkor mérges lettem, meg láttam, hogy nem ért a gyerekhez, mert nekem azt mondták, hogy nem szabad hozzányúlni a gye­rekhez, ha sír. De ő mosolygott, amikor sírtam és én érez­tem, hogy soha­ soha nem fogjuk tudni megszokni egymást. * Már hasonlított az arcára az arcom, amikor fél­tékenykedni kezdett. Üvöltött, amikor egyszer későn jöttem haza az ebédhez és megvert, amikor meg­látott rajtam egy selyempongyolát. Megint to­vább látott az orránál, de nem látott az orráig, megint nem ismerte az órát, mert én akkor talál­tam meg a kisfiú korabeli naplóját, amelyben azt írta, hogy szeretné, ha selyempongyolában fo­gadná egy érett és szomorú asszony. És amikor elkéstem az ebédtől, a kisfiammal sétáltam az ezüst források között s az ő hajának lombossárga sugárzásában fürösztöttem a szívemet. Mert az ő riválisa is a világ volt,, egy másik világ, az enyém, a gyermekem. De ő ezt nem értette s akkor már biztosan tud­tam, hogy mi nem fogunk együtt megöregedni. * Most itt fekszünk egymás mellett, mint na­gyon-nagyon sokáig a hitvesi ágyon. Nyár van, néha énekszó hullámzik erre, ha új lakót hoznak az időtlenségbe, hozzánk. Amíg a nagy aranyóra fenn van az égen, mozdulatlanul és némán fek­szünk idelenn, de a számlálatlan csillagpercek idején kinyúlik a kezünk egymás felé. Már ré­gen-régen megbocsátottam neki s ha gyönge, szel­lemkezem átnyúl hozzá az éjszakában, már én­ kérek tőle bocsánatot, mert itt lenn megértettem őt. Én most is tudom pontosan, hogy hány óra van, mikor öntözik a sírokat és hányszor jönnek ki évenként az unokák, de ő megérzi, hogy mikor lesz tavasz a földön. Néha beszélünk arról, hogy ha ő ismerte volna az órát, talán gazdagok és ha­talmasok lehettünk volna, erősek és boldogok, de már én is tudom, hogy a mi életünk csak a gyöngeségben és boldogtalanságban volt igaz. Hajnalban, amikor csengetni kezdenek a sziklá­kon a kis ezüst források, amikor a harmattól csap­zott lesz a prémes májusi fű a fejünk fölött, az én imám az, amely így könyörög az ég felé: — Istenem, adj az én leányaimnak odafönt olyan férfit, aki nem ismeri az órát. Adj nekik olyan társat, aki mindig az ellenkezőjét, teszi annak, amit ők akarnak, mert csak ezzel tudja elérni azt, amit ők akarnak. Soha ne adj nekik más vetélytársakat, mint a vizeket, az erdőket és a magányt és soha ne adj az ő férjeiknek más vezélytársat, mint a gyereküket. Add meg nekik a csillagok és a percek végtelen tengereinek meg­ismerését. Kopry ne bízzák mamikat a Napra, mert több az éjszaka ott fenn a földön­ mint a napnál. Adj nekik olyan férfit, aki nem ismeri az órát s aki nem lát az orráig, mert mégiscsak az az igazi, aki az időt ismeri és túllát az orrán. Adj nekik számlálatlan csillagokat a számlálatlan sötét éj­szakára, add meg nekik Istenem azt a férfit, aki nem ismeri az órát, de akivel megismertetted egyszer, akinek odaajándékoztad egyszer a vég­telenség óráját,­­ az időt. Odry Árpád és Berkovits László gyáros súlyos feltételű kardpárbajt vívtak (Saját tudósítónktól.) Kedden este három­negyed nyolc óra tájban egymásután több autó állt meg a Váci utca 36. számú ház előtt. Az egyik autóból Odry Árpád, a Nemzeti Színház il­lusztris művésze lépett ki két úr kíséretében. A művésznek és két kísérőjének öltözéke a nyári me­leg ellenére ünnepélyes volt. Odry ezután a két úrral eltűnt a lépcsőházban. Néhány perc múlva egy másik autó érkezett a ház elé, s a ko­csiból három úr lépett ki, majd rövid idő múlva Ádám Lajos se­bésztanár szállt ki egy autóból a Váci ucca 36. számú ház kapuja előtt. A járókelők­nek is feltűntek az egymásután érkező autók, arra azonban senki sem gondolt, hogy Odry Árpád azért ment be a váci uccai ház kapuján, mert este nyolc órára rendkívül súlyos feltételű párbaját tűzték ki. Odrynak Berkonits László gyárossal támadt afférja. Berkovits László And­rsen György író húgának, Andersen Feliciának a férje, aki régebben Odry Árpád tanítványa volt. Berkovics és Odry Árpád jó viszonyban volt egy­mással, később azonban ez a viszony feszültté vált, majd egy levélváltás következtében lovagias a­ffér, támad­t közöttük, melyben Edry Árpádnak Sztankovics Viktor és dr. Tasner Viktor. Ber­kovits Lászlónak pedig ifj. Bürger Sándor és Bos­nyák Iván voltak a segédei. A segédek súlyos feltételeket, állapítottak meg. A feltételek szerint a párbajt nehéz lovas­sági karddal, bandázs nélkül, végkimerülésig kel­lett folytatni a Rákosi Gyula-féle vívóteremben. Nyolc óra előtt néhány perccel már együtt voltak az ellenfelek segédeikkel, valamint a két párbajorvossal, Ádám professzorral és Pandiko­vics Elemérrel aki Berkovits párbajorvosa volt. Nyolc órakor Sztankovics Viktor, aki a párbajt vezette, felállította az ellenfeleket és szokás sze­rint felszólította őket, hogy béküljenek ki egy­mással. A felek azonban néma fejbólintással tu­datták, hogy nem hajlandók kibékülni. Megkezdődött a párbaj. A »rajta!« kiáltásra mindkét ellenfél hevesen csapott össze. Berkovits kardja Odry feje felé lendült, a művész azonban villámgyors mozdulattal elhárította a csapást és ellentámadásba menti át. A két ellenfél o oly közel vett már egymáshoz, hogy a vemlő segéd álljt ki­áltott. Néhány pillanat múlva kezdődött a máso­dik összecsapás, am­ely még az előbbinél is heve­sebb volt. Odry és Berkovits egyforma hevesség­ge­­ küzdöttek. Berkovits támadására Odry ismé­telt riposztokkal felelt, Berkovits kardja többször egymásután megkarcolta Odry fejét, azonban a sérülések nem voltak súlyosak. Az ellenfelek egy pillanatra eltávolodtak egymástól, majd Berko­vits kardja ismét lecsapott s ekkor a művész a fe­jén, a homloktól a szem alatti részig terjedő vá­gásból patakzott a vér. A vezető séged azonnal álljt kiáltott és Ádám professzor azonnal bekötözte Odry sebeiit. A segédek ezután a párbajt a lova­giasság szabályai szerint befejezettnek nyilvání­tották, majd a vezetősegéd ismételten felszóllította a feleket, hogy béküljenek ki, de Odry és Berko­­­vits nem békült ki. A párbaj után Ádám professzor tüzetesebben megvizsgálta Odry sebeit és megállapította, hogy bár a sebek nem súlyosak, mégis szanatóriumi kezelésre szorulnak. Odry fejének , baloldalán 5 centiméter hosszú, vágást szenvedett, amely a bőrt teljesen keresztül törte. Ezenkívül ugyancsak a a fején két, bőrt átmetsző karcolást kapott. Ber­kovics Lászlót is megvizsgálta orvosa, és megálla­pította,­­hogy a gyáros teljesen sértetlen maradt. Ádám professzor ezután autóján a Fasor szana­tóriumba vitte a bekötözött fejű Odry Árpádot. A szanatórium műtőjében azután levették a kö­­tést a művész fejéről és a professzor összevarrta az 5 cm. hosszú sebet, a másik két sérülést elég volt betapasztani. Odry Árpád sebei szerencsére olyan könnyű természetűek, hogy továbbra nem is kellett a szanatóriumban maradnia, hanem az autó hazavitte Rudolf tér 1. szám alatti lakásába. Az orvosi vélemény szerint Odry sebei 8 napon belül gyógyulnak. Odry Árpád

Next