Pesti Napló, 1931. október (82. évfolyam, 222–248. szám)

1931-10-01 / 222. szám

Ma: Orvosi Napló (Ingyen külön melléklet) Budapest, 1931 82. évfolyam 222. szám Ara 16 Kitér Csütörtök, október 1 ELŐFIZETÉSI ARAKJ Egy hóra . . 4.- pengi Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap . , , 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKE8ZTÖ8ÉQ t Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL! Erzsébet körút 18—20. M. TEUEFÖNI József 455—50-től 8«-I», József 464-18, J. 464-10. SzerkesztAaég Béoab.m L, Kohlm&rkt 7. Az áthághatatlan vonal Az idei október elsejét nem lehet majd a leg­kellemesebb dátumok közé sorozni. Több olyan teher vált most esedékessé, amelyet hetek óta írogatnak fel rendeletekben és szabályzatokban. Eddig a különböző bizottságok csak tanács­koztak. A különböző ankétek és albizottságok csak javasoltak. Most azonban a sok szén ötlet és gondolat kalászba szökkent... hogy költői hason­lattal éljünk. Itt a szép kalász, fizetni kell ezt is, azt is.Vagy ha nem kell fizetni, akkor ezen a cí­men ennyit vonnak le a járandóságból, azon a címen pedig annyit. Október elseje figyelmezteti az embereket, hogy nem hiába tanácskoztak és nem hiába ankéteztek. Van látszata és foganatja a bizottságok munkájának. Nem zúgolódunk ellene, s aki dühösen össze­szorítja a fogát, annak azt ajánljuk, gondolkoz­zék nyugodtabban. Az ország nagy bajban van. Sok minden — még a jövendő kialakulása is — attól függ, ki tud-e ebből a bajból lábalni, vagy nem tud. A józan értelem diktálja tehát, hogy még nagy áldozatok árán is. de le kell magáról ráznia ezt a bajt Akármilyen nehezünkre is esik az állam, város, község, üzem és egyéb vállalat prezentálta számlák kifizetése, kaparjuk össze a filléreket, még ha tíz körmünkkel a föld alól is elő kell kaparni, és fizessük ki. De amikor ezt az igazán súlyos áldozatot vállaljuk, s ráadásul még azt kívánjuk, hogy ne szorítsák össze a fo­gukat az emberek, hanem maradjanak nyugod­tan, akkor ennek ellenében kívánhatunk annyit sorsunk intézőitől, hogy fontolják meg jól, amit tesznek. Már akkor, amikor'cselekedethez látnak, gon­doljanak arra, hogy sokkal könnyebb áldozatokat kívánni, mint áldozatokat hozni. Elismerjük, hogy Ihonfiúi lelkük elborul, amikor megszavazzák a tisztviselőfizetések leszállítását, a forgalmi adók felemelését, a különadó megduplázását, a szük­eégadó előteremtését, a jövedelmi adónak mégegy­szer való kifizetését. De higyjék el, hogy mind­ezeknek az adóknak az előteremtése jóval nehe­zebb és körülményesebb, mint a megszavazásuk. Hiszen tudniok kell, hogy manapság dupla adók nélkül is igen nehéz az élet. Még az egyszerű adók előteremtése is tömérdek verejtékezéssel jár. Ezek­ről az egyszerű adókról mondotta néhány hónap­pal ezelőtt az akkori pénzügyminiszter, hogy a kötelességteljesítés csúcsát jelentik. Szobrot érde­mel az a névtelen adófizető, aki ezeket be tudja szolgáltatni. Pénzügyminiszter mondta, tehát olyan ember, aki mindig összevont szemöldökkel néz az adófizetőre. Ennélfogva el lehetett neki hinni, hogy ennél nagyobb terhet nem lehet az adófizető vállára tenni. S íme, most mégis tettek. Nemcsak úgy egy-egy szálat, félénken, hanem két­kézzel kévéstől rakták rája az egyik adót a másik után. Nem jogosult-e ilyen körülmények között azt mondani, hogy az urak nem gondolták meg talán jól, mit tesznek, amikor ilyen erősen megmarkol­ták az exisztenciákatí... Nem is beszélünk arról a hatásról, amelyet ez az adópolitika az egyénre gyakorol, holott erről is lehetne sok szót ejteni. Elvégre az" egyén élő lény. aki érez. aki fel akarja nevelni gyermekeit, s aki el szeretné tartani csa­ládját. De mondjuk, hogy a bizottsági urak pil­lantása oly magasan röppen, hogy ilyen prózai dolgokat észre sem vesznek. De ott van az állam érdeke, amelyet bizonyára szívükön viselnek. Mi­képpen gondolják, hogy ez az állami érdek kielé­gítést nyerhet, ha az exisztenciákat oly erősen markolják meg, hogy egyrészt az életük veszé­lyeztetve van, másrészt pedig aléltan esnek össze. Éppen ezért azt hisfczük, ha a polgárság a 'eg­ragyobb áldozatot is köteles meghozni. — amint­hogy meg is hozza! — viszont az áldozatkérésnek nem szabad azt a vonalat áthágnia, amelyen túl az állam érdekét yeszélyeztetú Verekedtek e// * i I« /#i r / . í a iovaros közgyűlésén Példátlanul viharos hangulatú tárgyalás során vitéz Csik László orvos ököllel Reisz Mór szocialista bizottsági tag arcába sújtott — Széksér­tésért két közgyűlésről kitiltották — Huszár Károly letörte a padot« Peyer széket dobott — A kárt az okozókkal megfizetteti a város A gazdasági válságról a tumultuózus gyűlés nem is tárgyalt (Saját tudósítónktól.) A főváros közgyűlésén annyira felkorbácsolódtak az indulatok, hogy vé­gül tettlegesség történt. A jobboldal is, a bal­oldal is érezte, hogy a gazdasági helyzetet meg kell vitatni Budapest fórumán, de a levegő any­nyira túlfűtött, hogy komoly tanácskozásra nem volt lehetőség. Nem is elvek ütköztek össze, egy ártatlan közbeszólást értettek félre, kimagyaráz­kodás helyett ökölre ment a Wolff-párt a szocia­listákkal, összetört pad, szétzúzott üvegtábla, szét­tört szék maradt a küzdőtéren. A verekedés kezdő Wolff-párti bizottsági tagot azzal fenyítette meg a törvényhatóság, hogy két ülésre kizárta az ülés­teremből. Ripka Ferenc főpolgármester a legel­ítélőbb hangon nyilatkozott a történtekről: Ebez hasonló a főváros életében még nem zajlott le. Kérte a törvényhatóság tagjait, hogy őrizzék meg nyugalmukat, a nehéz helyzethez méltóan visel­kedjenek. A bizottsági tagok úgy érezték, hogy az új törvényhatóság nehezen fog nwgbirkózni a nagy problémákkal, a főváros vezetését nem hagyhatják meg azoknak a mrtvezéreknek a ke­zében. akiknek irányítása ida>a i ,\>íj Budapest sorsát. * Wolff nem mert vállalkozni uralma megvédésére Városházi körökben már hetek óta beszélnek arról, hogy az ellenzék fel fogja tárni a Wolff­párt bűneit és új gazdasági politikát fog köve­telni. Erre egész váratlanul a Wolff-párt ment át támadásba. A pártértekezleteken szembefordultak a vezetőkkel, akiket ők ültettek irányító pozí­ciókba és akaratuk végrehajtóit akarták bűnbak­nak odavetni. Az ellenzéken gyűjtötték az aláírá­sokat a rendkívüli közgyűlés összehívására és erre ők is beadványt készítettek és ugyanazon a címen kérték a rendkívüli közgyűlés megtartá­sát. Kiadták a jelszót, hogy a tisztviselői fizeté­sek leszállításánál érvényesíteni kell a progresz­szivitás elvét. A közüzemi munkásság munkabé­reinél mellőzni kell a 10 százalékos levonást és inkább a munkaórákat kell leszállítani. Harcot hirdettek a jövedelemhalmozások ellen, kívánták a szociális akciók fentartását, húsz pontban so­rolták fel — az ellenzék összes kívánságait. Az ellen a pazarlás ellen akartak fellépni, melyet va­lójában ők hajtottak végre. Mindenki azt várta, hogy Wolff Károly fogja elmondani a vádbeszé­det — saját uralma ellen. Erre még sem vállal­kozott, a pártból csak egy önkéntes jelentkező akadt. Csilléry András kijelentette, hogy ki mer állni az ellenzék elé és vállalja a hálátlan felada­tot. Wolff nem találta jónak a megoldást, mert tudta, hogy Csilléry nem tudja majd higgadtan kivédeni az ellenzék támadásait, olyan embert kerestek, akinek a beszéde a legkevesebb ellent­állást fogja kiváltani. Gondoltak Kossalkára, akinek monoton előadásából várták a vihar el­maradását. Végül Lázár Ferenc személyében egyeztek meg, aki mindig megértőnek mutatko­zott a másik oldal kívánságaival szemben is. Wolff annyira tartott az összetűzéstől, hogy maga nem is jelent meg ezen a fontos ülésen, csak ké­sőbb hívták fel, amikor a tettlegesség már meg­történt. Wolff tisztában volt azzal, hogy nem ül­het nyugodtan a helyén, amikor saját pártjának szónoka eddigi működéséről mond kemény és el­ítélő kritikát. Táblás ház a közgyűlési teremben A főváros közgyűlési termének külsején is meglátszott a rendkívüli esemény. A rendőrség valósággal megszállta az új városháza épületét. Detektívek sétáltak a folyosókon és ellepték a karzatot. Valamennyi párt teljes létszámban vo­nult fel, a karzat is roskadásig megtelt érdeklő­dőkkel. Lázár Ferenc a Wolff-párt nevében csön­desen kezdte a beszédét, azt magyarázta, hogy a főváros felelős tényezőinek kötelessége a fő­város ügyeinek egyensiilybahozatala, ezt pedig fokozott takarékosság útján s a gazdasági rend­szer hibáinak kiküszöbölésével lehet megvalósí­tani. Felolvasta pártjának ismeretes határozati javaslatát, hiába próbált szürke és csöndes lenni. az ellenzék gúnyos közbekiáltásokkal zavarta az egyhangú előadást. Könnyű dolga volt at ellenzéknek, mert egyszerűen odakiáltották, hogy. ami ellen ők tiltakoznak és tiltakoztak, azt mag;* a Wolff-párt erőszakkal valósította meg. A lárma folyton növekedett, végül már oda se figyeltek arra, amit Lázár mondott és azután kirobbant a botrány. Egy ártatlan közbekiáltás következményei Lázár éppen azt magyarázta, hogy Sruuzsora folyik és előadta, számadatokkal illusztrálva, hogy a termelő alig kap valamit a lisztért, míg a fogyasztó nem tudja megfizetni a drága ke­nyeret. Horváth Pál szociáldemokrata bizott­sági tag közbekiáltott: — Ez gazság! De maguk mindmáig tűrték! A lárma már olyan nagy volt, hogy nem le­hetett kivenni pontosan a szavakat, és Wolf fék csak a gazság szót emelték ki a zűnzavarból. Óriási ribillió támadt, Lázár magából kikelve kiáltotta, hogy éppen azok a szociáldemokraták támadják őt, amikor a szegény néposztály érde­kében beszéí, akik a munkások pártfogóiul tol­ják fel magukat. Nemcsak a bizottsági tagok voltak izgatottak, de forró hangulat volt a karzaton is. A szocialis­ták felmutattak az egyik emberre, aki a karzatoh az öklét rázta. Peyer Károly odarohant Sipkához és magából kikelve kiáltotta: , — Revolver van nála! Most tette zsebre! Ezt jelentették nekünk! 1 Az elnök intézkedett is volna, az események azonban oly gyorsan kergették egymást, hogy higgadtan senki sem tudta figyelemmel kísérni. Lázár Ferenc közvetlen közelében ült Huszár Károly és Csilléry András. Csilléry mögött fel­sorakoztak a szélsőjobboldaliak, valamennyien állandóan kiabáltak a szocialistákra. Huszár Ká­roly felugrott és Ripka felé kezdett kiáltani: — Tessék rendet teremteni! Nem tűrjük, hogy terrorizáljanak bennünket. Fülsiketítő lárma volt a teremben. Huszár Károly szavát sem igen lehetett érteni. Huszárt elhagyta az önuralma és a padot kezdte verni. A pad beszakadt és az egész szárny lezuhant a földre. De még ez sem csillapította Huszár 'harag­ját, aki tovább kiabált. A szocialisták rendet akarnak teremtem Bánóczi László odament Horváth Pálhoz és megkérdezte, hogy mit mondott Amikor Horváth megmagyarázta, hogy véletlenül helyeselt Lázár­nak, Bánóczi átment a zajongó Wolff-pártiakhoz, vele együtt átvonultak Gál Benő, Reisz Mór, Hoirovitz, Lévay ós mások, mindegyik egy-egy Wolff-pórtit fogott el és felvilágosította őket tévedésükről. Lázár Ferenc meg is értette, hogy tulajdonképpen csak félreértés történt, és a fel­világosításra azt mondotta, hogy az egészen más, annak csak örül, hogy az árdrágítást a másik oldalon is gazságnak bélyegzik. Csilléry nem igen engedte meggyőzni magát. Bánóczi odaszólt neki: — Ha nem akarja megérteni, hogy miről van szó, nem magyarázom tovább! ön úgyis csak bot­rányt akar! Gál Benő szintén magyarázott, egyszerre csak Csilléry mögül előugrott vitéz Csik László. Egé­szen feldúlt, sápadt volt az arca. — Mit áll itt? Kotródjék a helyére, ha jói akar! — üvöltötte magából kikelve. Gál Benő ki­kérte magának ezt a hangot. Horovitz Gábor Gál védelmére sietett. — Pusztuljon maga, mit parancsolgat itt? Közben a Wolff-párti fiatalok kórusban kiál­tották: — Rendőröket ide! Elég volt a ezoeialisfs wirtschaftból! Csik inzultálja Reisz Mórt Bánóczi László Csik felé fordult és próbálta a kiélesedett helyzetet .valahogyan menteni. Csik

Next

/
Thumbnails
Contents