Pesti Napló, 1932. január (83. évfolyam, 1–25. szám)
1932-01-01 / 1. szám
u gron nehéz ettől megszabadulni. Mindig e hagyomány szerint éltünk, sohasem fáradtunk azzal, hogy egyszer alaposabban szemügyre vegyük. Eredmény: a mai helyzet. Az emberiséget olyan találmányok lepték meg, amelyek a szuverén államokat szorosan egymás mellé préselték és lehetővé tették számukra, hogy egymásnak a legsúlyosabban ártsanak. Ezek az állami képződmények a múltban többé-kevésbé mindig háborús viszonyban voltak egymással, minthogy ezt a szuverén állam lényege megköveteli és mindig megkövetelte. Az állami szuverenitás nem is jelenthet mást. Egy szuverén állam az emberiség egy része, amely hadilábon áll az emberiség többi részével. A XVIII. és XIX. századok folyamán ezek az államok hadseregeket és flottákat építettek fel és esetleges konfliktusokra felkészülve, félrevezették és becsapták egymást ••»hogyan tehetném tönkre a szomszédonmit című ünnepélyes és ostoba diplomáciai játékban s igyekeztek egymást szegénnyé, tenni és a vámok fegyverével, vagy a tengerentúli, gyarmatokért folytatott küzdelmekkel háttérbe szorítani. Csak azért nem semmisítettük meg egymást eddig, mert fegyvereink a múltban aránylag tökéletlenek voltak és mert meglehetős nehezen tudtuk egymást megközelíteni. Ma már azonban fegyvereink óriási mértékben tökéletesedtek és az egyes országok abban a helyzetben vannak, hogy a teljes társadalmi és fizikai elpusztítás minden reményével eshetnek egymásnak. Az emberiségben, úgy látszik, meg is van a hajlandóság erre. Nemcsak a lövészárkokban harcolnak, hanem a vámháborúkkal is, nemcsak stratégiai tervekkel, hanem pénzügyi rendszabályokkal is. A külpolitika ostobán kegyetlen játéka gigászi méretű,pusztító mechanizmussá fejlődött. És így fejlődik ez egyre tovább. A szuverén államok mindig harcban álltak egymással, akár rejtett diplomáciai úton, akár nyíltan, erőszakosan. Eddig azonban még nem sikerült teljes pusztító munkát végezniük: egyszerre gyilkolni és öngyilkosságot elkövetni. Most már azonban megvan ennek a lehetősége is. A pénzügyi zűrzavar, a termelés és fogyasztás egyensúlyba hozásáéra irányuló kísérletek kudarca és az az elavult hagyomány, amely az emberi kapcsolatokban néhány, körülbelül hatvan szuverén kormány ellenségeskednének rendszerét látja: íme, az a három fbnai, ammelyből a homo sapiens nyakára szoruló hurok képződött. A tényállás tehát világosabb a napnál. Megállapításaimban nincs semmi új. Ezeket a tényeket az utolsó évben soktízezerszer mondták el és bizonyították be. Nem kell kristálytükörbe nézni, hogy megláthassuk őket, mindenki számára világosan felismerhetők. És éppen ilyen világosak a nagy emberi probléma megoldásának irányvonalai. A megoldás elemeiben megvalósítható, meghatározható és megmagyarázható. A megoldás akadályai kizárólag csak a figyelmetlenség, a rossz szellemi szokások, az önző célkitűzések, az egyenetlenség, az emberek türelmetlensége, gyanakvása és rosszindulata. Abszurdum azt állítani, hogy nem tudjuk, mit kell tenni. Amit tenni kell, az egészen magától értetődő. Csak éppen nehéz megtenni. A sokat vitatott kérdés az, hogyan fogjunk össze közös munkára. 1932-ben az intelligens emberek többsége már tisztán fogja látni a veszedelmet és a megoldási lehetőséget. Éppen elég fog ebben az évben történni, hogy bebizonyosodjék: van-e fajunkban elég belátás, akarat, személyi nagyvonalúság és áldozatkészség, hogy rátérjen a természetes megoldás útjára? 1932 az emberiség nagy vizsgájának éve lesz. Mint ahogy a veszedelemnek is három perspektívája van, épúgy három útja van a megoldásnak is. Pénzt, hitelt, pénzügyi politikát, hitelszervezetet, mindezeket világpolitikai szempontok szerint kell racionalizálni. Eddig túl sokat bíztunk a véletlenre, túl sok kiszámíthatót tartottunk kiszámíthatatlannak, és nagy szabadságokat, lehetőségeket és kísértéseket használt ki az alacsonyrendűen aktív ember ravaszsága, vakmerősége és kapzsisága. Új aranyleletek, találmányok szerencsés sorozata és egyéb kedvező körülmények az emberiséget az utolsó nyolcvan évben jóléthez juttatták. Azután majdnem átmenet nélkül káoszba és pánikba döntötték fajunkat a buta tezauráló rendszabályok. A véletlenre bízott haladás különben sem tarthatott volna örökké, de az ostobaságok nélkül még egy darabig 111 Grillíi tadhatott volna. Az emberiség megbotlott egy aranyrögben és elesett. Igazán nem jelent emberfölötti követelést, hogy a világ vezető államai szabadszellemű és nyílt konferenciára üljenek össze, hogy együttesen megteremtsenek egy modern, classzikus világvalutát, és a spekulációt, a pénzügyi machinációkat és csalásokat hatékony szervezettel tegyék lehetetlenné. Ezzel meg lehetne szüntetni az első veszedelemkomplexumot, a pénzválságot. Az sem kizárt dolog, hogy a második veszedelmet, a háború rémét eltüntethesse az aktív, egészséges emberi ész. A földön élő 1900 millió ember közül a valóságban csak néhány tízezernyi vad, megkergült ember akarja a háborút. A többiek gyűlölettel és irtózattal gondolnak rá. Félre tehát a patriotizmussal és a szuverenitással, ha ezek valószínűvé teszik a háborút! A világnak sürgős szüksége van egy pénzügyi, gazdasági és politikai szövetségre. Megvalósíthatjuk-e 1932-ben azt, amiről mindenki tudja, hogy szükség van rá, vagy nem tudjuk magunkat elhatározni erre a lépésre? A hurok harmadik fonala lazábban függ öszsze a másik kettővel, de azért ennek is világmegegyezésre van szüksége, ha meg akarjuk szüntetni. A termelés messze maga mögött hagyta a magánfogyasztást. Az egyetlen út, hogy a termelést és a fogyasztást megint harmóniába hozzuk a városokba, államokba és nemzetekbe tömörült közösségek számára, az, hogy a világ újjátervezése, újjáépítése, megtisztítása, és megnemesítése révén fogyasszanak. Ez mélyreható, de minden tekintetben lehetséges átalakulást kíván. Át kell alakítani életmódunkat és gazdasági tevékenységünket, ez különben általános követelménye a világ szanálásának. Megvan-e bennünk az ilyen nagyarányú átalakuláshoz szükséges életerő? Ez a nagy kérdése az emberiségnek 1932 első napján. Másképpen is megfogalmazhatjuk ezt a kérdést. A homo sapiens valóban gyöngeelméjű lény, félelemtől, kapzsiságtól, szokástól, impulzusoktól és sötét ösztönöktől irányított, önmagával meghasonlott teremtmény-e, vagy pedig ebben a pillanatban már egészséges állat-e, amely tud félelem nélkül szembenézni a tényekkel, a tényekkel, amelyek olyan parancsolóan szólítják fel állásfoglalásra? Ezaz év majd meghozza azokat az eseményeket, amelyekre szükség van, hogy ezekre a kérdésekre megfeleljünk. Vagy létrejönnek a legközelebbi tizenkét hónap alatt a szükséges világkonferenciák és szövetségi hivatalok, az újjáalakított világ keretei, vagy pedig be kell látsunk, hogy 1932-t arra jelölte ki a sors, hogy meghozza a nyugati kapitalizmus végleges bukását. Vagy összeszedi erejét a homo sapiens, vagy pedig hozzáfog, hogy darabokra tépje önmagát. Ennyit mondhatok a felismerhető tények alapján. Ha azonban kristálytükrömbe nézek, hogy megállapítsam, melyik lehetőség fog a kettő közül bekövetkezni, nem látok mást, csak sötéten gomolygó felhőket, embertömegeket, politikusokat, hazafiakat, serény spekulánsokat, nyugtalan munkásokat, tétlen és elkeseredett munkanélkülieket, lapokat, amelyek millió példányban jönnek ki a nyomdából és vakító hóförgetegként árasztják el a világot... És látok néhány fénysugarat is. Nem tudok áthatolni a mai események áradatán. Nem tudom megmondani, hogy ezek a reménysugarak meg fognak-e erősödni, vagy nem. Nem láthatom előre, hogy 1932-ben vagy 1933-ban ismét megkezdik-e a munkát a gyárak és hogy a hatalmas épületek reménykedő boldog emberekkel zsúfolt utcák fölé fogok-e emelkedni, vagy pedig ezeken az utcákon páncélautók és gépfegyverek, a forradalom vagy a reakció — az a kérdés, hogy kié — fogják-e hullahalmokkal borítani a kövezetet, miközben egyik párt lemészárolja ellenfeleit. Kristályom egyik szektorában Oroszországot és Ázsiát látom, amint egy új gazdasági rendért küzdenek. Ott óriási kísérleteket végeznek, de nem hiszem, hogy fáradozásaik sikerrel fognak járni, ha összeomlik a modern kapitalista világ, amelytől annyira függenek, gépek, technikai és tudományos ismeretek tekintetében. Ők sem tudnak fennmaradni, a világ többi része nélkül. A kapitalizmus újjáépítése, az atlanti civilizáció megtisztítása, racionalizálása, újjászületése: ez a fő feladat vár ránk. Oroszország az 1900 millió ember közül alig 200 milliót jelent. És ez a modern mechanizált közösség együtt fog élni vagy halni az emberiség többségével. Csak a most következő év végén fogjuk megtudni, hogy az emberiség egészségesen, a jövőhöz méltóan indulhat-e tovább a fejlődés útján, vagy pedig mint gyógyíthatatlan gyöngeelméjű, tragikusan tehetetlen, ügyeinek elintézésére képtelen lény, egyre fokozódó vadságban és, erőszakos tobzódásban pusztítja-e el önmagát? Ezek nem üres frázisok. Ezek mögött a szavak mögött állnak 1900 millió ember felhalmozott gondjai, csalódásai és szenvedései. Fantáziánk felmondja a szolgálatot egy ilyen kozmikus pusztítás előtt. Copyright ?932 by E. G. Wells. Utánnyomás kivonatosan is tilos. 1 fdl«M* mm p tmm& ilaSPailHfiEll^SsiftM V ' . st t •yacyJBj Rt A szilveszteri halak* 2 Péntek PESTI NAPLÓ 1932 január 1 . 00**w