Pesti Napló, 1932. január (83. évfolyam, 1–25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

u­ g­ron nehéz ettől megszabadulni. Mindig e hagyo­mány szerint éltünk, sohasem fáradtunk azzal, hogy egyszer alaposabban szemügyre vegyük. Eredmény: a mai helyzet. Az emberiséget olyan találmányok lepték meg, amelyek a szuverén álla­mokat szorosan egymás mellé préselték és lehe­tővé tették számukra, hogy egymásnak a legsúlyo­sabban ártsanak. Ezek az állami képződmények a múltban többé-kevésbé mindig háborús viszony­ban voltak egymással, minthogy ezt a szuverén állam­ lényege megköveteli és mindig megköve­telte. A­z állami szuverenitás nem is jelenthet mást. Egy szuverén állam az emberiség egy része, amely hadilábon áll az­ emberiség többi részével. A XVIII. és XIX. századok folyamán ezek az álla­mok hadseregeket és flottákat építettek fel és esetleges konfliktusokra felkészülve, félrevezették és becsapták egymást ••»hogyan tehetném tönkre a szomszédonmit című ünnepélyes és ostoba diplo­máciai játékban s igyekeztek egymást szegénnyé, tenni és a vámok fegyverével, vagy a tengerentúli, gyarmatokért folytatott küzdelmekkel háttérbe szorítani. Csak azért nem semmisítettük meg egy­mást eddig, mert fegyvereink a múltban aránylag tökéletlenek voltak és mert meglehetős nehezen tudtuk egymást megközelíteni. Ma már azonban fegyvereink óriási mértékben tökéletesedtek és az egyes országok abban a helyzetben vannak, hogy a teljes társadalmi és fizikai elpusztítás minden reményével eshetnek egymásnak. Az emberiség­ben, úgy látszik, meg is van a hajlandóság erre. Nemcsak a lövészárkokban harcolnak, hanem a vámháborúkkal is, nemcsak stratégiai tervekkel, hanem pénzügyi rendszabályokkal is. A külpoli­tika ostobán kegyetlen játéka gigászi méretű,­­pusztító mechanizmussá fejlődött. És így fejlődik ez egyre tovább. A szuverén államok mindig harc­ban álltak egymással, akár rejtett diplomáciai úton, akár nyíltan, erőszakosan. Eddig azonban még nem sikerült teljes pusztító munkát végez­niük: egyszerre gyilkolni és öngyilkosságot elkö­vetni. Most már azonban megvan ennek a lehető­sége is. A pénzügyi zűrzavar, a termelés és fogyasz­­­tás egyensúlyba hozásáéra irányuló kísérletek ku­darca és az az elavult hagyomány, amely az em­beri kapcsolatokban néhány, körülbelül hatvan szuverén kormány ellenségeskednének rendszerét látja: íme, az a h­árom fbn­ai, ammelyből a ho­mo sapiens nyakára szoruló hurok képződött. A tény­állás tehát világosabb a napnál. Megállapításaim­ban nincs semmi új. Ezeket a tényeket az utolsó évben soktízezerszer mondták el és bizonyították be. Nem kell kristálytükörbe nézni, hogy meglát­hassuk őket, mindenki számára világosan felis­merhetők. És éppen ilyen világosak a nagy emberi probléma megoldásának irányvonalai. A megol­dás elemeiben megvalósítható, meghatározható és megmagyarázható. A megoldás akadályai kizáró­lag csak a figyelmetlenség, a rossz szellemi szoká­sok, az önző célkitűzések, az egyenetlenség, az emberek türelmetlensége, gyanakvása és rosszin­dulata. Abszurdum azt állítani, hogy nem tudjuk, mit kell tenni. Amit tenni kell, az egészen magá­tól értetődő. Csak éppen nehéz megtenni. A sokat vitatott kérdés az, hogyan fogjunk össze közös munkára.­ 1932-ben az intelligens emberek több­sége már tisztán fogja látni a veszedelmet és a megoldási lehetőséget. Éppen elég fog ebben az évben történni, hogy bebizonyosodjék: van-e fa­junkban elég belátás, akarat, személyi nagyvona­lúság és áldozatkészség, hogy rátérjen a természe­tes megoldás útjára? 1932 az emberiség nagy vizs­gájának éve lesz. Mint ahogy a veszedelemnek is három per­spektívája van, épúgy három útja van a megol­dásnak is. Pénzt, hitelt, pénzügyi politikát, hitel­szervezetet, mindezeket világpolitikai szempontok szerint kell racionalizálni. Eddig túl sokat bíztunk a véletlenre, túl sok kiszámíthatót tartottunk ki­számíthatatlannak, és nagy szabadságokat, lehető­ségeket és kísértéseket használt ki az alacsony­rendűen aktív ember ravaszsága, vakmerősége és kapzsisága. Új aranyleletek, találmányok szeren­csés sorozata és egyéb kedvező körülmények az emberiséget az utolsó nyolcvan évben jóléthez juttatták. Azután majdnem átmenet nélkül káosz­ba és pánikba döntötték fajunkat a buta tezauráló rendszabályok. A véletlenre bízott haladás külön­ben sem tarthatott volna örökké, de az ostobasá­gok nélkül még egy darabig 111 Gril­­líi tadhatott volna. Az emberiség megbotlott egy aranyrögben és elesett. Igazán nem jelent emberfölötti követe­lést, hogy a világ vezető államai szabadszellemű és nyílt konferenciára üljenek össze, hogy együt­tesen megteremtsenek egy modern, classzikus vi­lágvalutát, és a spekulációt, a pénzügyi machiná­ciókat és csalásokat hatékony szervezettel tegyék lehetetlenné. Ezzel meg lehetne szüntetni az első veszedelemkomplexumot, a pénzválságot. Az sem kizárt dolog, hogy a második veszedelmet, a há­ború rémét eltüntethesse az aktív, egészséges em­beri ész. A földön élő 1900 millió ember közül a valóságban csak néhány tízezernyi vad, megker­gült ember akarja a háborút. A többiek gyűlölet­tel és irtózattal gondolnak rá. Félre tehát a patrio­tizmussal és a szuverenitással, ha ezek valószínűvé teszik a háborút! A világnak sürgős szüksége van egy pénzügyi, gazdasági és politikai szövetségre. Megvalósíthatjuk-e 1932-ben azt, amiről mindenki tudja, hogy szükség van rá, vagy nem tudjuk ma­gunkat elhatározni erre a lépésre? A hurok harmadik fonala lazábban függ ösz­sze a másik kettővel, de azért ennek is világmeg­egyezésre van szüksége, ha meg akarjuk szüntetni. A termelés messze maga mögött hagyta a magán­fogyasztást. Az egyetlen út, hogy a termelést és a fogyasztást megint harmóniába hozzuk a váro­sokba, államokba és nemzetekbe tömörült közös­ségek számára, az, hogy a világ újjátervezése, újjáépítése, megtisztítása, és megnemesítése révén fogyasszanak. Ez mélyreható, de minden tekintet­ben lehetséges­ átalakulást­ kíván. Át kell alakítani életmódunkat és gazdasági tevékenységünket, ez különben általános követelménye a világ szaná­lásának. Megvan-e bennünk az ilyen nagyarányú átalakuláshoz szükséges életerő? Ez a nagy kérdése az emberiségnek 1932 első napján. Másképpen is megfogalmazhatjuk ezt a kérdést. A homo sapiens valóban gyöngeelméjű lény, félelemtől, kapzsiságtól, szokástól, impulzu­soktól és sötét ösztönöktől irányított, önmagával meghasonlott teremtmény-e, vagy pedig ebben a pillanatban már egészséges állat-e, amely tud fé­lelem nélkül szembenézni a tényekkel,­­ a tények­kel, amelyek olyan parancsolóan szólítják fel ál­lásfoglalásra? Ez­­az év majd meghozza azokat az eseményeket, amelyekre szükség van, hogy ezekre a kérdésekre megfeleljünk. Vagy létrejönnek a legközelebbi tizenkét hónap alatt a szükséges vi­lágkonferenciák és szövetségi hivatalok, az újjá­­­alakított világ keretei, vagy pedig be kell lát­s­­unk, hogy 1932-t­ arra jelölte ki a sors, hogy meghozza a nyugati kapitalizmus végleges buká­sát. Vagy összeszedi erejét a homo sapiens, vagy pedig hozzáfog, hogy darabokra tépje önmagát. Ennyit mondhatok a felismerhető tények alap­ján. Ha azonban kristálytükrömbe nézek, hogy megállapítsam, melyik lehetőség fog a kettő kö­zül bekövetkezni, nem látok mást, csak sötéten gomolygó felhőket, ember­tömegeket, politikuso­kat, hazafiakat, serény spekulánsokat, nyugtalan munkásokat, tétlen és elkeseredett munkanélkü­lieket, lapokat, amelyek millió példányban jönnek ki a nyomdából és vakító hóförgetegként áraszt­ják el a világot... És látok néhány fénysugarat i­s. Nem tudok áthatolni a mai események ára­datán. Nem tudom megmondani, hogy ezek a re­ménysugarak meg fognak-e erősödni, vagy nem. Nem láthatom előre, hogy 1932-ben vagy 1933-ba­n ismét megkezdik-e a munkát a gyárak és hogy a hatalmas épületek reménykedő boldog emberekkel zsúfolt utcák fölé fogok-e emelkedni, vagy pedig ezeken az utcákon páncélautók és gépfegyverek, a forradalom vagy a reakció — az a kérdés, hogy kié — fogják-e hullahalmokkal borítani a köve­zetet, miközben egyik párt lemészárolja ellenfeleit. Kristályom egyik szektorában Oroszországot és Ázsiát látom, amint egy új gazdasági rendért küz­denek. Ott óriási kísérleteket végeznek, de nem hiszem, hogy fáradozásaik sikerrel fognak járni, ha összeomlik a modern kapitalista világ, amely­től annyira függenek, gépek, technikai és tudomá­nyos ismeretek tekintetében. Ők sem tudnak fenn­maradni, a világ többi része nélkül. A kapitaliz­mus újjáépítése, az atlanti civilizáció megtisztí­tása, racionalizálása, újjászületése: ez a fő feladat vár ránk. Oroszország az 1900 millió ember közül alig 200 milliót jelent. És ez a modern mechanizált közösség együtt fog élni vagy halni az emberiség többségével. Csak a most következő év végén fog­juk megtudni, hogy az emberiség egészségesen, a jövőhöz méltóan indulhat-e tovább a fejlődés út­ján, vagy pedig mint gyógyíthatatlan gyönge­elméjű, tragikusan tehetetlen, ügyeinek elintézé­sére képtelen lény, egyre fokozódó vadságban és, erőszakos tobzódásban pusztítja-e el önmagát? Ezek nem üres frázisok. Ezek mögött a szavak­ mögött állnak 1900 millió ember felhalmozott gondjai, csalódásai és szenvedései. Fantáziánk fel­mondja a szolgálatot egy ilyen kozmikus pusztítás előtt. Copyright ?932 by E. G. Wells. Utánnyomás kivonatosan is tilos. 1 fdl«­M* mm p tmm­& ilaSPailHfiEll^SsiftM V ' . st t •yacyJBj Rt A szilveszteri halak­* 2 Péntek PESTI NAPLÓ 1932 január 1 . 00**w

Next