Pesti Napló, 1932. február (83. évfolyam, 26–48. szám)

1932-02-02 / 26. szám

Ünnepi szám — Iparos és Kereskedő Naprovat — Ara 24 fillér Budapest, 1932 83. évfolyam 26. szám Kedd, február 2 ELŐFIZETÉSI ÁRAKI Egy bóra 4.— pengő Negyedévre 10.80 pengő FeUvre 21 60 pengő Egyes szám Ara Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGi Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL« Erzsébet körút 18—20. sz. TE­LEFÓN, József 455—50-től 56-ig. József 464-18, J. 464-19. Szerkesztőség Bécsbeni L. Kohlmarkt 7. SZÍNGHZU írta: gróf KLEBELSBERG KUNO Sanghai japán megszállása a világsajtóban óriási port vert Nem is csoda. Hiszen a több mint 2.700.000 lakossal bíró város nemcsak Kelet-Ázsiának legjelentékenyebb kereskedelmi góc­pontja, hanem fő sajtóempórium is, mely rendsze­resen ellátja a nyugati sajtóirodákat a távoli ke­letre vonatkozó politikai és gazdasági hírekkel. Amikor tehát a japán hadvezetőség beleszúrt ebbe a fontos ideggócba, akkor az innen kiinduló és mindenfelé elágazó idegszálak ezt a fájó ingert továbbvezették Európa és Amerika fővárosaiba. Sanghaiban a francia negyeden kívül egész nem­zetközi városrész van, hatalmas angol és amerikai érdekeltségekkel s így Japánnak számolnia kell azzal, hogy katonai akciója itt a legnagyobb nem­zetközi nyilvánosság előtt és ellenőrzés alatt ját­szódik le. Yoshizava a legutóbbi időkig Japán pá­rizsi nagykövete volt, hazája álláspontját a Nép­szövetségnél előbb Genfben, majd a Briand elnök­lete alatt a múlt év végén Párizsban tartott tanács­üléseken ő képviselte s Inukai, az új konzervatív kabinet elnökének hívására, egyenesen Párizsból ment a tokiói külügyi hivatal élére. Japánnak egyik legki­válóbb diplomatája ő, aki éppen a nép­szövetségi tárgyalásokból és Európa külügymi­nisztereivel közvetlenül folytatott beszélgetéseiből jól tudja, hogy a mikádó kormánya mindsnjtal akciójával mily nagy aggodalmakat s részben el­lenszenveket keltett. Hogy ez a jól tájékozott és óvatos államférfiú külügyminiszteri székében mégis vállalta a sanghaji megszállással összekötött óriási felelősséget és ódiumot, annak igen nagy okának kellett lenni. Mi lehet ez? Elsőben ezt a kérdést kell tisztázni. Japán két okból nyúlt fegyverhez. Először, azért, mert a győztes japán-orosz háború következ­tében Mandsúriában szerzett pozícióját Kína a tű­szúrások politikájával állandóan gyöngíteni igye­kezett Ilyen tűszúrások voltak a japán fenható­ság alatt álló délmandsú vasútnak felelőtlen ele­mek útján való gyakori megrongáltatása és más hasonló bandita támadások. Ez ellen reagált Ja­pán azzal az akciójával, mely szeptember 18—19 éjjelén Mandsúr­ia fővárosának, Mukdennek meg­szállásával kezdődött és január 2-án lényegében befejeződött mikor a kínai északi csapatok főpa­rancsnoka a nagy fal mögé visszavonulva, Mandsúriát kiürítette s ezzel tényleg feladta. Második ok pedig, amely a mikádó kormányát immár Yoshizava részvételével arra indította, hogy katonai nyomást gyakoroljon Kínára, a ja­pán áruk ellen korm­ánybiztatásra, sőt kormány­támogatással a legnagyobb méretekben megszer­vezett bojkott-mozgalom volt Még a budapesti la­pok képes mellékleteibe is eljutottak azok a fény­képfelvételek, melyek mutatták, hogy a kínaiak mint teszik csúffá és büntetik azokat a kereske­dőket akik japán árukat merészelnek forgalomba hozni, amit valóságos hazaárulásnak minősítet­tek. Japántól a többi hatalmak demarsaik során mindig a »nyitott kapui­ politikáját kérték számon­japán viszont úgy látta, hogy ezt a bizony«s ka­put éppen a nippon áruk elől rendszeres bojkottal be akarják zárni. E bojkott-mozgalomnak köz­pontja pedig Sanghai volt vagy legalább is ott tombolta ki magát a leghangosabban. A japán taktika legfőbb elve pedig éppen az, hogy mindig az ellenséges erő vagy ellenállás kö­zéppontjának támad neki. Mandsúriában a fővá­rosnak, Mukdennek megszállásával kezdte- Most pedig, hogy le akarja törni a japán behozatal el­leni bojkott-mozgalmat egyenest Sanghajra teszi rá a kezét. Egyeseknek és nemzeteknek jellemző sajátos­ságait néha egy-egy részlettel, epizóddal, kis tör­ténettel találóbban lehet kidomborítani, mint hosz­szú fejtegetésekkel. Így az egész japán cselekvési metodikát világítja meg egy hajnali beszélgetés, melyet Vladimir Szemenov orosz tengerésztiszt az 1905-iki oyusimai orosz-japán döntő tengeri ütkö­zetről írott könyvében mond, mely a katonai iro­dalom egyik remeke s melyet éppen ezért a leg­több nyelvre le is fordítottak. Elérkezett az orosz balti flottára végzetes május 27-ének hajnala. Knyáz Szuvarov, a zászlóshajó az élen haladt Rozsdesztvenszkij admirális egy széken felöltözve kissé elszunnyadt. Ignáciusz, a páncélos kapitánya pedig a parancsnoki hídon fel és alá járva beszél­getett a könyv szerzőjével, örvendett, hogy a japá­nok még nem bukkantak rá az orosz flottára. Olyan sűrű köd volt, hogy még saját hajóhaduk végét sem láthatták. Ignáciusz remélte, hogy a köd leple alatt majd átsurranhatnak a vladivosztoki orosz kikötőbe, ami hosszú útjuknak célja volt De nem tetszett neki a szél, amely támadt és a párá­kat szétverhette, mert ez esetben — amint Szeme­novnak mondotta — »vége a Szuvarovnak«. Miért vélekedett így ez a bátor tengerész? Mert az előző évi portarturi tengeri ütközetek tapasztalatai alap­ján ismerte a japánok harcmodorát, mely az egész hajóhad tüzét a tengertyinn­yi­ vezető hajóra össz­pontosítja. Ignáciusz tehát tudta, hogy »ő és hajója az első nagy ütközetben biztos romlásnak néznek elébe«. Igaza lett. A szél a ködöt szétverte. Pár óra múlva Togo admirális koncentrált ágyútüze min­gyárt az ütközet elején pozdorjává lőtte a Szuva­rovot, amely egy darabig mint harcképtelen, te­hetetlen vörcs még vergődött a vízszínen, azután elsüllyedt. Csusimánál a Szuvarovnak mentek neki a japánok, mert mint a parancsnokló admirá­lis zászlóshajója, ez volt az orosz erő megtestesü­lése. Mandsúriában Mukdennek, mert ez volt a kí­nai tartományi kormányzat székhelye. Magában Kínában pedig Sangh­ainak, mert itt szervezték a bojkottot a japán áruk ellen. Szóval, mindig nyíl­egyenest az ellenség erőgócpontjának. A mostani nagy keletázsiai válság során is számolni kell az­zal, hogy a főszereplő egy 65 millió lelket számláló olyan nép, amely a legmodernebb katonai technika összes vívmányaival tetőtől talpig fel van fegy­verezve, rettenthetetlen bátorsága közismert pat­riotizmusa izzó és — elvből mindig egyenest oda­vág, ahol az ellenfelet halálosan találhatja. Va­lami démonikusan félelmes van ebben. És a bis­marcki­ »Machtpolitik« virágkorában, a világhá­ború kitöréséig uralkodott mentalitás világában valami különösen nagyszerűt is láttak volna mind­ebben. De a világháborúba belefáradt Európa ma valahogy másként látja a dolgokat s inkább meg­döbben, mint lelkesül. De ha politikai helyzeteket, erőket és erőviszonyokat mérlegelünk, azokat úgy kell venni, amint vannak. És a jelek arra mutatnak, hogy Japán katonai erejét így látják a francia katonai szakértők is. A versaillesi békeszerződés következtében, mely nemcsak a német hadsereg leszerelését rendelte el, hanem egyúttal a német vezérkar feloszlatását is, a hadtudomány terén a vezetés hova­tovább a franciákon megy át És ha Briand úgy is mint a Népszövetségi Tanács elnöke, olyan óvatosan kezelte a japánokat ebben — a közeli nagy francia gyarmatra, Indokínára való tekinteten kívül — kétségtelenül jelentékeny befolyással volt a fran­cia vezérkar, a francia katonai sza­ktekintélyek véleménye Japán szárazföldi és tengeri haderejé­ről. Francia katonai körökben, természetesen saját hadseregük után, ezidőszerint a japánt tart­ják a világ legjobb hadseregének. A franciák különösen nagyrabecsülik Castex admirálisnak Théories stratégiques című többkötetes munkáját. Castex szerint Japán az utolsó félszázadban, több szerencsés háború következtében, külsőleg is , nagyon megerősödött s ezt módszeresen tette,­­ bizonyos elveket tartva szem előtt. Mai területé­nek egésze — melyet a japán szigetek, az eredeti mag körül fokozatos terjeszkedés útján alakított ki a szolid, jól összehalmozott, jól csoportosított, ellentétben a szakadozott összefüggésű francia gyarmatbirodalommal. Mintegy zárt bassint alkot rövid összekötő vonalakkal, amely bassinben Japán a katonai pozíciók mindent szétmorzsoló felsőbbségével bír. Így ítélik meg a francia straté­gák Japán katonai pozícióját a távoli keletin Milyen ezzel szemben Kína helyzetet Az euró­pai radikalizmus politikai szemlélete előtt a Kuo­mintang Kínája rokonszenves már pusztán azért is, mert forradalom útján jött létre és mert köz­társaság s vele szemben a militarisztikus és im­perialisztikus japán monarchia áll. Feledik, hogy Japán jól megfontolt, de állandó haladás révén, a nemzet vérébe átment reformok utáni félszázad alatt modern állammá vált. Kína viszont császári abszolutizmusából átmenet nélkül vetette bele ma­gát a radikalizmusba. Az elhirtelenkedve meg­kísérelt reformok forradalommá fajultak el, puszta felforgatásával ezredéves értékeknek, ame­lyek helyébe a kínai nép sajátos lelkületét meg­termékenyítő új eszméket és testhezálló hasznos intézményeket odaállítani nem tudtak. A katonai és a politikai vezetők, sőt egész tartományok egy­más ellen fordultak, a legtöbbször nem elvi okok­ból, hanem személyi, önző vagy partikuláris érzé­sektől fűtve. Ebbe a politikai boszorkányüstbe az­után még beleömlött az orosz bolsevizmus mérge, hogy még növelje a lelkek zavarát. Valójában az európai radikalizmusnak nem rokonszenvezni kel­lene, hanem ellenkezőleg megtagadni minden kö­zösséget a forradalmi Kínával, mely egyenesen kompromittálta azokat a fenkölt eszméket és el­veket melyeknek szolgálatába akart szegődni s újból klasszikus példáját adta annak, hogy ide­genből átültetett szabad intézmények az arra meg nem érett népeknek nem válnak a javára. Kíná­nak 11,125.000 km 2 a területe, népessége pedig az 1927. évi staatesman's yearbook becslése szerint több mint 200 millió, a chinese post office-é sze­rint pedig közel 500 milliót tesz. A nép dolgos és igénytelen. Régi művelődése pedig arról tesz ta­núságot, hogy kultúrképes is. Terület, népesség, munka és kultúrképesség, vagyis a politikai nagyság elemei és előfeltételei sokkal nagyobb mértékben megvoltak Kínában, mint Japánban. De hiányzott az államférfiúi belátás, az önfegye­lem, a politikai szenvedélyek szabadon kitombol­hatták magukat, ami minden politikai erőt meg­bénított és a fejlődésnek minden csíráját kiper­zselte. Japánnak voltak olyan európai méretű államférfiai, mint Ito herceg vagy Komura márki. A legújabb kor Kínájának vezetői ezzel szemben vagy impraktikus idealisták, sőt fantasz­ták, vagy mindenen átgázoló önző törtetők voltak az igazi álamférfiúi tehetség minden ismertető jele nélkül. Mi volt most már a Kuomintang Kínájának politikai spekulációja és taktikája Japánnal szem­beni Mandsúriában, ahol a kormányzat nagyjában a kezében volt, az apró kellemetlenkedések egész rendszerével izgatta, ingerelte Japánt, a" japán áruk bojkottjával pedig a mikádó alattvalóival szemben tényleg bezárta azt a kaput, amit Japán versenytársainak nyitva hagyott s mikor ezekkel a provokálásokkal szemben Japán erejének tuda­tában komolyan fellépett, akkor eljutott a Népszö­vetséghez s nemzetközi vagyis idegen erőt. Igye­kezett mozgásba hozni a japán akció letöré­sére. A Népszövetség és a gazdasági válságtól meg­bénított európai hatalmak nem kóstoltak bele a keletázsiai forró kásába s Kína — legalább eddig — egyedül került szembe a mikádó divízióival. Igaz, hogy formális háborúra mindezideig nem ke­rült a sor, a hadüzenettől mind a két fél tartózko­dott, mert a Kellogg és a különböző más paktumok szerint ezzel kellemetlen következmények vannak egybekötve, így azután kialakult valami egészen új és korunkra jellemző dolog, a háború a békében. De ez aztán parázs módon folyik. A tusa kimene­

Next