Pesti Napló, 1932. február (83. évfolyam, 26–48. szám)

1932-02-02 / 26. szám

Péntek PESTI NAPLÓ 1932 február 5 2 tele — ha páros viaskodás marad — nem lehet két­séges. A kínai birodalom óriási területe sem lesz ma a japán akciónak leküzdhetetlen akadálya, mikor a katonai repülőgépek egyetlen napon több ezer kilométer fölött száguldhatnak el és a drót­nélküli távíró révén, fantasztikus portyázásaik során, összeköttetésben maradhatnak a japán ve­zérkarral amely a légi flotta akcióit óriási tere­ken egyetlen középpontból tervszerűen irányít­hatja. De mindez a tnsa óriási méreteinek e'lenére is Kelet-Ázsia lokális ügye maradna, ha nem me­rülne fel az a további sorskérdés, hogy mit fog­nak tenni az új helyzetben az amerikai Egryesült Államok, melyeknek Kínában óriási gazdasági érdekei vannak s Kína-barát politikájuk hagyo­mányos. Mert ha beavatkoznak a konfliktusba, akkor az így kiszélesedő koalíciós háború során fö dgömbünk keleti fele éppen olyan pusztulásnak lenne kitéve, mint a tízes évek háborújában a földteke nyugati fele. Vagyis másfél évtized alatt általános pusztulásnak lenne színhelye mind a két fél, 6zóval az egész földgolyó. Valójában rettenetes perspektíva. Remélnünk kell, hogy Stimson és Yoshizava államművészete ezt a keserű poharat a szenvedő emberiségtől el tudja majd távolítani. hogy a Felkelő Nap birodalma egyedül ma­radt félelmes ellenségével szemben. Ez új tendenciát adott a javán politikának. Mirdenóron szilárd, biztos bázist kellett keresnie az ázsiai kontinensen egy amerikai háború esetére, mert hiszen a japán szigetek természeti erőforrá.­sai ilyen körülmények között nem volnának kieló-­gítőek. A japán szíreteken nincs elég vas, réz, szén és a vegyi iparhoz szükßeges nyersanyag. Ja­E án tehát kérlelhetetlen következetességgel fogott ozzá, hogy megvesse lábát az ázsiai kontinensen. Az új japán politika igyekezett megértést ke­resni Moszkvával. A szov.iet reagált erre a közele­désre és Oroszország részéről Karachnn, Japán ré­széről pedig Yosizava összeültek Pekingben tár­gyalni. 1925 januárjában meg is kötötték a pekingi egyezményt. Ez az egyezmény a szovjetkülpolitika egyik legkülönösebb dokumentuma. Az egyezményben a szovjet elismeri az lüOó-ös portsniouthi szerződést és ezáltal szakított azzal a rideg politikával, hogy nem ismer el semmiféle cári megállapodást. Az egyezményt ezenkívül különböző titkos jegyzö­könyvekkel bástyázták körül, amelyek nagyiából visszaállították Mandsiíriában és Mongóliában a régi orosz-japán egyensúlyi helyzetet. Ez a japán-orosz baráti politika csak 1926-ig tartott, amikor a kínai forradalom nagyon meg­erősödött. Oroszország többször beavatkozott a maiideú érdekcsoportok ellen, amelyek, mint pél­dául Csang-Cso-Lin kormánya, legvadabb_ ellensé­gei voltak a kínai forradalomnak. A szovjet tehát harcolt Csang-Cso-Lin ellen, támogatta Go-Suii­Ling felkelését és Feng-Yu-Siang néphadseregét. Mindez természetesen elmérgesltette az orosz-ja­pán viszonyt. Japán belátta, hogyha meg akarja vetni a lábát az ázsiai kontinensen, akkor nem számíthat az Oroszországgal való barátságra, ha­nem fokozatosan be kell hatolnia Mandsúriába és azt kell hatalmába keríteni. Japán tehát hatalmas erővel kezdett vasutakat építeni Mandsúriában. A Tao-Nan-Fu-tól Cicikarijj vezető vasútvonal építése rohamlépésekben haladt előre és a khirin—dunhoj vasútvonal szintén ki­épült, hogy lehetővé tegye a sima közlekedést Korea és Szeiszin kikötő között- Moszkva tiltako­zásai eredménytelenek maradtak­— Mi igyekeztünk lojálisán megegyezni önök­kel — mondta nekem egyszer Tokióban egy kitűnő japán diplomata — Önök azonban fohtosabbnak tartották Kína szovjetizálását, mint saját nemzeti érdekeiket. Mi tehát nem érezzük magunkat biz­tonságban, nem tudjuk, hogy egy szép napon nem fognak-e önök bennünket hatba támadni? Szüksé­günk van tehát komoly garanciákra, amelyek meg­védik mandsúrini helyzetünket. Amíg az orosz Primőrjét kétoldali támadás fenyegeti, a mi ré­szünkről, addig biztosak vagyunk llMefpífcfyha nekünk esetleg konfliktusunk támad Amerikával, akkor Oroszország nemleges marad. Mandsúriára nekünk van szükségünk. Kétszázezer japán holt­test ad erre nekünk erkölcsi jogot és bármelyik kéz nyúlna Mandsúria felé, ml arra rá fogunk ütni. Ami most Mandsúriában történik, az ennek az elvnek a következménye. Mindez csak előké­szítő lépése a döntő óriási csendesóceáni harcnak. (Copyright by the Pesti Napló and the Agence Litteraire Internationale) Az első lépés a Csendes Óceán nagy harca leié.,. A Pesti Napló számára Irta: G. BESSZ2DOVSZKIJ Szovjetoroszország volt párizsi és tokiói ügyvivője Besszedovszkij — mint ismeretes — egy nagy botrány ntán szakított a szov­jettal, amely a magasállású tisztviselőt »gyanús magatartása« miatt visszahívta, de Besszedovszkij a felhívásnak nem tett eleget s egy nemrégiben megjelent köny­vében érdekes módon leplezte le a szovjet, illetőleg a G, P. U. különböző külföldi machinációit. A kínai események ismét felvetik a világ­politika egyik legélesebb problémáját, a csendes­óceáni kérdést. A világgazdaság legfontosabb erőcentrumai a Csendes óceán vidékén tolódnak el fokozatosan és itt fognak majd egykor ki­törni a döntő összeütközések. Mandsúria aránylag fiatál ország. A mult század végén egész Mandsúria puszta steppék birodalma volt és nem volt több mint két-három­millió lakosa. Mikor azután megindult a kelet­kínai vasút, akkor megkezdődött Mandsúria in­tenzív gyarmatosítása. Főleg a Sandun-vidék­ről vándoroltak a kínaiak Mandsúriába. A husza­dik század elején Mandsúria volt az orosz-japán küzdelmek színhelye. A keletkínai vasútvonal egvik legfontosabb rgsze, a délmandsúrial vonal, a gvőztes japánok kezébe került. Az oroszok ve­reségük után hosszú időre lemondtak arról, hogy a távol keleten hatalmuk legTen. A cár kor­mánya és Japán kölcsönösen elhatárolták keleti érdekszférájukat. A hosszú tárgyalások az úgy­Ciűsoi és fdetgfáldal magnál, fej fájás­nál, valamint álraathnsrtg esetén a Togal tabletták jól hatnak. Kérdezie meg orvosát Minden gyógyszertárban kapható. Ára: P 1.80. nevezett báró Motono-féle titkos szerződéshez vezettek. Ez a szerződés pontosan ketté­osztotta az orosz és a japán érdekszférát. Az^ orosz forradalom kitörése és a polgár­háborúk lezajlása után Japán Mandsúriában új tényezővel került szembe: a szovjethatalommal. Ez az új hatalom kezdetben még nem éreztette hatását. Eleinte Japáií megpróbálta az egész Mandsúriát a kezébe kaparítani, sőt még Orosz­ország távol keleti vidékeiből (Primőrje, Kam­csatka, Szabajkalje, Uszuriszki-Kraj) is ütköző államot akart konstruálni, amely névleg függet­len lett volna, valójában azonban a japán ér­dekszférához tartozott volna. Ez a terv meg­bukott, mert ennek a vidéknek az orosz lakos­sága nem bízott a japán által ígért független­ségben és fegyvert fogott a japán csapatok ellen. Kitört tehát az új orosz-japán háború. Ez már azonban nem a cár háborúja volt, hanem az orosz népé, amely elvi különbségekre való tekin­tet nélkül összefogott a hódító idegen hatalom ellen. A százezer főnyi japán hadsereget elker­gették az orosz földről a szibériai és primőrjei parasztok szuronyai. Áz oroszok visszaszerezték Észak-Mnndsnriát is és így a második orosz­japán háborút Japán ytsptette el. Időközben a helyzet teljesen, megváltozott 1918-tól 1922-ig teljesen kialakult az ellenséges, kedésnek az az irányvonala, amelyet hosszú időn át fog követni a csendesóceáni probléma törté nelmi fejlődése• A sanduni kudarc és a washing­toni konferencia után nyilvánvalóvá vált, hogy készül már a Csendes óceán két partján a nagy ütközet, a két leghatalmasabb nemzet. Japán és az Egyesült Államok között. Egy ilyen konflik­tus perspektívájának hatása alatt Nagybritannia megszakította a Japánnal való szövetségét, úgy­Kis történetek Irta: Karinthy Frigyes Bábel Borzasztó ezekkel a nyelvekkel. Meg vagyok győ­ződve róla, hogy a világ legtöbb bajának ég szerencsét­lenségének a nyelvzavar, az emberiség soknyelvüség« az <ika — ez teszi lehetetlenné a legtöbb ellentét kiegyen­lítését, amik végzetesnek látszanak. Fajtákat, népeket, nemzeteket forrasztott tökéletes egységbe egy szerencsé­sen összeolvadt nyelvcsalád, a történelem folyamán — ég sok fajrokont uszított egymás ellen a kettészakadt nyelvjárás. Valamiféle eszperantó válthatná csak meg a világot, de hány évszázad múlik még el, míg az anya­nyelven kívül kötelező közös segédnyelv feltétlen szük­ségességét belátják a népek kormányzóit Míg a mai Bá­belben élünk, visszafelé sül el a kultúra és civilizáció legragyogóbb, legzseniálisabb fegyvere is: a technikának az a törekvése, hogy közös lakószobát csináljon a föld­golyóból, ahol tér és Idő korlátait lerázva akkor beszél­het egymással, akkor láthatja egymást két akárhol lé­tező földlakó, amikor akarja. Hiába a grandiózus lehe­tőség, amivel mozgókép és rádió biztatja a közeljövő fiát. amikor összehozza őket: fizikai együttlétük hogy segítse elő egymásban való felismerését önmaguknak, ha egyszer nem értik egymás szavátt Ezt a két isteni ta­lálmányt túlkorán kapta az elkényeztetett embergyerek, még nem érett meg rá, hogy használni tudja. Egyelőre kl vagyunk szolgáltatva a tolmácsoknak és még szerencse, ha a tolmács jóhiszemű és készséges. De mi történik, ha maga a tolmács az, akivel ellen­tétbe jutunk, — hogy intézzük el dolgunkat azzal, akire rá vagyunk szorulva* Múltkor családunkban a következő történt. Sógornőm rettenetes patáliát csapott, a német ne­velőnőről derült ki valami. Berohant hozzá és közölte vele, hogy ezekután tekintse magát felmondottnak, sőt legjobb, ha azonnal pakol és megy. Nagy veszekedés lett, a nevelőnő se fogta be a graá­Ját, védekezett és támadott. Ez kellett csak sógornőm­nek, hogy még felesel, végleg méregbejött, irgalmatla­nul lehordta a nevelőnő-t, elnevezte mindennek a vilá gon, ami nem szép és hogy ezekután egy percig se tűri meg a házban. A nevelőnő sírt, sógornőm lármázott és egyszerre csak a szóharcban (természetesen, németül folyt az egész) a következő gyors párbeszédet lehetett hallani: Sógornőm: Sio haben nichts einzuwenden. Sie sind ein ganz gewönliches Geschöpf, Sie sind eine... eine... eine ... na, wie sagt man das deutsch: szemtelen alaki Német nevelőnő (sírva): Ein unverschämtes Ding. Sógornőm: Jawohl, das 6Índ Sie, ein unverschämtes Ding und packen Sie Ihre Sachen und verlassen Sie das Hans im Augenblick. Mahlzeit és Zaturek Budapesten időző kedves lengyel írókollégámmal is­merkedtem össze — ő mesélte alábbi történetet. Honfitársa, bizonyos Zaturek nevü. tavaly Berlinben járt. Mint szerény utazó, először Is kikeresett egy len­gyel penziót, hogy esténként otthon érezhesse magát. Nappal egyedül járta a várost, múzeumokat s az egész idegenséget, aminek varázsát nemcsak hogy nem csök­kentette, inkább fokozta számára, hogy egy szót 6e tudván németül, a Bobinson és TéntJk. primitív közle­kedésére volt utalva. Ebédelésre kedves, szerény kis kocsmát választott magának. A kétüléses, asztal túlsó oldalán barátságosarcú né­met bácsi ült. Csendben ebédeltek, A német egy perccel előbb "fe­jezte be, felállt, könnyedén meghajtotta a fejét és azt mondta: — Mahlzeit. Lengyelünk lg felemelkedett, gondolván, ha valaki Ilyen udvarias és bemutatkozik nyilvános étteremben* néki se szabad mogorvának lenni. — Zaturek, — mutatkozott be ő Is. Másnap, ugyanannál az asztalnál, megint ott találta a németet. Szépen megebédeltek, a német egy perccel előbb megint felállt, megbiccentette a fejét és aat mondta: — Mahlzelt Zaturek kicsit csodálkozott, ml ez. gondolta, ez á né­niéit elfelejtette, hogy tegnap már bemutatkoztak, vágy itt ez a szokás, hogy minden alkalommal újra be kell mutatkozni! Mindenesetre alkalmazkodott, ő is feláll« megint és bemondta, hogy — Zaturek. Mikor harmadszor is így folyt le a jelenet, este, a penzióban, szóvá tette honfitársai közt ezt a furcsa né­met szokásí, megkérdezvén, vájjon Mahlzeit urat ren­des német típusnak tartják e, vagy afféle különcnek. Persze, jót nevettek rajta és felvilágosították, hogy »Mahlzeit« az nem egy név, hanem udvariassági szólam, annyi mint jó napot, vagy volt szerencsém: a német úr egyszerűen egészségére kívánta az ebédet. Lengyelünk nagyon elszégyelte magát mfiveletlen­ségéért — elvörösödött a gondolatra, vájjon mit tart róla a kétségtelenül európai kultúrájú, német. Délben már jókor betért a vendéglőbe. A német már ott ült. Lengyelünk izgatottan és gyorsan ebédelt, szán­dékosan versenyezve a némettel — sikerült ls két perc­cel előbb fejeznie be. Ekkor fölállt, meghajtotta a fejét és diadalmasan és fölényesen és előkelően bemondta: — Mahlzeit. . " A német kissé elpirult. Nyilván örömében, hogy es a lengyel milyen finom ember, rövid ismeretség ntán az ország anyanyelvén tiszteli meg őt a szokásos üdvözlés» sei. Mint jó kozmopolita, rögtön jelezni akarta, hogy 9 is tudja, mi az a nemzotközi előzékenység. Felállt, meg­hajtottá magát és tűrhető kiejtéssel mosolyogva isme­telte a megtanult szót: — Zaturek,

Next

/
Thumbnails
Contents