Pesti Napló, 1932. április (83. évfolyam, 73–95. szám)

1932-04-01 / 73. szám

Péntek PESTI NAPLÓ 1932 április I 9 • kihatásuk volna. A betevők egy része éppen a mezőgazdaközönség sorábói kerül ki. A Nemzeti Bank szerepe Ezután a Nemzeti Bank szerepével foglalko­zott. A Nemzeti Bankot nem szabad úgy felfogni, — mondotta — mint a közönségig pénziutézetet, amelynek privilégiumot adott a törvényhozás. A törvényhozás tudta mit tesz, mikor olyau auto­nómiát adott a banknak, amely ezíqte megtiltja a kormánynak, hogy beleavatkozzék a banknak abba a működésébe, amely összefügg a jn.iiz értékálló­ságának a megvédésével. Ez tudnii lik a sarkala­tos pontja minden gazdasági élet- funkcionálásá­nak. A Nemzeti Bankra tehát olyan feladat van bízva, amely a gazdasági élet egyik fontos részét jelenti. A törvény a kormányt akadályozza abban, hogy mást, mint ellenőrző befolyást gyakoroljon a banknak ebben á minőségében és ez helyes is, mert lia a pénzügyminiszter engedne valamilyen nyomásnak és azt továbbítaná a bankhoz, akkor nem tudna többé ellenállni annak, hogy az ilyen nyomások megismétlődjenek és akkor tönkre­menne a pénz. De nincs is szükség ilyen nyo­másra. — A Nemzeti Bank vezetősége is tudja, mire van szüksége a gazdasági életnek és a bank vezetősé­gének sem kellemes, hogy ha nem szállíthatja lo a kamatot olyan időben, amikor azt bizonyos szem­pontból kívánatosnak tartaná. De az ilyen lépés­nél igen sok nehéz kérdést kell figyelembe venni és nem szabad egyedül az adósok azempontjából megítélni a pénzügyi helyzetet. A iegutebbi eset­ben ő is kívánatosnak tartotta volna a kamatle­szállítást, de belátta, aminthogy mindenkinek be kell látni, hogy ultimo előtt — és ekkorra esett a Nemzeti Bank főtanácsának az ülése — a dolog ne­hezebb, mint máskor. Ezenkívül figyelembe kellett venni, hogy a Nemzeti Bank váUoedrcája túlsápo san megnőtt, ami részben szintén a felmondott be­tétekkel van összefüggésben. — Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a Kreuger-konszern összeomlása a bank fő­tanácsi ülésének ideiére esett és még akkor nem lehetett megítélni, hogy milyen következményei lesznek ennek a bukásnak a különböző pénzpiaco­kon. Ne legyünk igazságtalanok és lássuk be, hogy a Nemzeti Bank ebben az esetben nehezebb hely­zetben volt, mint normális körülmenyek között. A Nemzeti Bank már bebizonyította, hogy neki is az a tendenciája, hogy a kamatlábat a lehetőség sze­rint gyors tempóban leszállítsa, hiszen a tizenkét százalékról elég rövid idő alatt elérkeztünk hét százalékra. i A lakosság eladósodása — A közvéleményben egészen téves nézetek ysíinak elterjedve a lakosság eladósodottságáról. Elhangzott az az állítás is, hogy az országjiap tíz százalék a hitelező és a lakosság kilencven százá i léka adós. Ez a kép hamis. A valóság az, hogy még a mezőgazdaságból is csupán negyven száza­lek az a réteg, területileg véve, amely egyáltalá­ban el van adósodva. Hatvan százalék tehermen­tes, ez az ország erőtartaléka. A negyven százalék eladósodása természetesen különböző s csak ki­sebb rész az, amelyikre azt lehet mondani, hogy nyakig el van adósodva. — Igen nagy munka előtt állunk, amit céltuda­tosan és szervezetten kell elvégezni- Azt mondják, nem várhatunk. Elismeri, hogy igen nehéz idők következnek egészen az aratás utánig, ezen azon­ban nem lehet segíteni, mert nem lehet pénzt sze­rezni. Hitelünk akkor lesz ismét, ha teljesen sza­baddá lesz a hitelpiac, amit éppen az adósok érde­kében tett adósvedelmi intézkedések ma gátlóan befolyásolnak, és ha nem biztatják majd az embe­reket, hogy vonják vissza a betéteiket, hanem a megtakarított tőke ismét bekerül majd a hitelszer­vezetbe és nonmálisan táplálja a hitelszükség­letet. — A kamatlábleszállítáa kérdése állandóan napirenden van, folyton sürgeti s azon lesz, hogy a Nemzeti Bank kamatlábát is leszállítsák, ameny­nyire azt a bank vezetőségének lelkiismerete és felelősségérzete engedi. Végül hangsúlyozta, hogy jóllehet népszerűségre nem vágyik, mindent elkö­vet, hogy működése elismeréssel találkozzék, mert az az ambíciója, hogy elmondhassák róla, hogy jól végezte kötelességét. A pártértekezlet tudomásul vette a pénzügy­miniszter bejelentéseit. A kereskedelmi miniszter az árak alakulásáról Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter szó­lalt fel ezután, s hangsúlyozva, hogy a gazdasági és politikai érdeklődésnek homlokterében az áralakulás kérdése áll, beszámolt arról, hogy az elmúlt négy hót alatt mi történt ebben a kérdesben. Az árak diszparilása érthető panaszt fs keserű­séget szül a kedvezőtlenebb helyzetben sínylődő társadalmi osztályban. De ezt az elégedetlenséget megszüntetni nem könnyű dolog. Az ármegállapí­tás tényezői közül nem szabad kifelejteni a terme­lési költség, a kapaoltás kihasználásának mértékét, figyelembe kell venni a munkabérek alakulását, a közterhek emelkedését, a nyersanyag beszerzésé­nek, az üzemi anyagoknak költségeit, a befektetett tőke és az esetleges kölcsön nagyságát, a kamat­teher változását. E tényezők hatásának számszerű megállapítása sokszor nem könnyű feladat, éppen ezért még ugyanazon ország határán belül sem könnyű a különböző évekre vonatkozó árakat pon­tosan összehasonlítani. — Minderre azért hivatkozott, hogy rámutasson az árkérdés komplikált voltára, s arra, hogy azt alapos vizsgálat nélkül, egyszerű hatalmi szóval, vagy bírói ítélettel megoldani nem lehet, anélkül, hogy esetleges jogos érdekeket ne sértsünk, vagy a nemzeti vagyon állagát veszélyeztessük. Mind­ebből látni, hogy a jó két hónappal ezelőtt létre­hívott árelemxő bizottságnak nem volt könnyű feladata és mégis jelentős eredményeket ért el, mégpedig hatalmi beavatkozás nélkül, kölcsönös megértéssel, a feltűnést kerülő szerény és kitartó munkával. Ezért kötelességének is érzi, hogy e bizottság tagjainak, Varsányi professzoriak, Kallós Bertalannak és Krúdy Ferencnek önzetlen munkájukért köszönetet mondjon és köszönet illeti a párt kiküldött szakértőit, Biedermann, Holit­seher, Igmándy, Marschall és Farkas Elemér kép­viselőket, valamint az ipar képviselőit is, akik megértéssel, a közérdeknek a magánérdek fölé he­lyezésével lehetővé tették az eredmények elérését. Az enyhítések Az árelemző bizottság működése során az el­múlt négy hét alatt a következő enyhítéseket érte el az egyes iparcikkek áránál- Zsáknál 12 száza­lék, pamutnál 15 százalék, fontosabb mezőgazda­sági eszközöknél (ásó, lapát, kapa, stb.) 10 százalék, növényvédelmi szereknél 10 százalék, lenolajnál 8 százalék, gépolajnál 12—20 százalék, traktorolaj­nál 15—20 százalék, kocsikenőcsnél, gépkenőcsnél 8 százalék, szénnél — egyelőre a mezőgazdaság ré­szére a darahos szénnél és brikettnél 10 százalék, a tiszta benzinnél 21.4 százalék, a motalkónál 23 százalék, az adózott petróleumnál 24 százalék, a gázolajnál 13.4 százalék. — Ezek a számok nem jelentenek végállomást, tovább halad a megkezdett úton az építési anya­gok, az elektromos ár terén ós figyelemmel kíséri az árucikk árát a kisfogyasztóval szemben álló kereskedőnél is. Ezek lesznek a legközelebbi jövő feladatai. Az értekezlet köszönettel vette tudomásul a miniszter felvilágosításait. Marschall Ferenc tiltakozott azok ellen a be­állítások ellen, mintha az agráriusokat az ipari árellenőrzés kérdésében politikai szempontok ve­zették volna. Bizalommal van a kereskedelemügyi miniszter iránt és beszámolóját örömmel veszi tu­domásul. Kenéz Béla kerekedelemügyi miniszter kije­lentette ezután, hogy a kövezetvám tekintetében már megindultak az első lépések, hogy a fennálló egyenlőtlenséget kiküszöböljék. Utált arra, hogy a vasúti tarifák a személyvonatokon ma olcsób­bak. mint békében és olcsóbbak, mint Európa bár­mely más államában. Bejelenti végül, hoffy április 15-tól kezdődőleg minden ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági gócponton 83%-os mérséklést tar­talmazó menetterti jegyeket fognak kiadni. A posta- és teletónrlíjak tekintetében is vannak bizo­nyos elgondolásai. A kereskedelemügyi miniszter bejelentéseit a párt nagy helyesléssel vette tudomásul. Ezzel az értekezlet véget ért. Utána párt­vacsora volt. 364.000 font bevételi többlet az angol költségvetésben Anglia visszafizette tartozásait, helyreállította költségvetési egyensúlyát és most csökkenteni készül a közterheket London, március 31. Ma este 8 óra 35 perckor zárult Anglia egyik legemlékezetesebb és drámai mozzanatokban leg­gazdagabb pénzügyi éve 36Í000 font többlettel, miután a kincstár 32 és félmillió fontot fordított államadósság törlesztésére és a Snowden-féle má­sodik költségvetésben előirányzott huszonhárom­millió helyett csak 12 és háromuegyedmillió fon­tot yett el a dollártartalékalapból, amelyet rövid­del a háború befejezése után alakítottak a valuta védelmére. Az összes kiadások 770,599.000 fontra, a bevételek 770,963.000 fontra rúgtak. A mai zárszám­adás pecsételte meg a nemzeti kormány erőfeszí­téseinek első döntő sikerét, amelyek a költségvetés kiegyensúlyozására irányultak. Vezető politikusok és pénzügyi szakemberek pártkülönbs'ég nélkül hangoztatják mai nyilatko­zatukban, hogy Angliának ez a sikere példátlanul áll az uralkodó világgazdasági viszonyok között, és hogy az elismerés legfőképpen az angol adó­fizetők páratlan áldozatkészségét illeti meg. Hivatalosan jelentik, hogy Newyorkban a március 29-én esedékes váltók törlesztésére az an­kol kincstár 30 millió dollárt fizetett vissza, vala­mint visszafizette a francia bankcsoport által nyújtott 900 millió frankos kölcsönt is. Az ameri­kai kölcsönből fennmaradt 20 millió dollár vissza­fizetése, hír szerint, egy hét múlva várható. A legközelebbi költségvetéstől főként a kön> vetlen adók könnyítését várják. Chamberlain valószínűleg 6 pennyvel fogja a jövedelmi adó kulcsát mérsékelni, ami 30 millió font áldozatot hárítana a kincstárra. Valószínűnek tartják to­vábbá, hogy a takarékosságból leszállított fizeté­seket a lehetőségig az eredeti színvonalra fogja emelni. A Hűvösvölgy legszebb részén 4-szobás teljes komfortos villalakás Tárogató út 68. sz. alatt bérbeadó! A villához 1600 négyszögöles gyü­mölcsös és veteményes kert tartozik, a lakást a bérlő kívánsága szerint a háztulajdonos költségén renoválják. Bővebbet házfelügyelőnél, vagy 807-03 telefon alatt. Vénember Irta; Kodolányl János A tornácon ült a vénember, hófehér haja sely­mesen borult a nyakára, zsíros, régimódi, kerek kalapja alól szinte kihabzott. A napfény szelíden csókolgatta barna, redőkkel televésett arcát, bo­zontos fehér bajuszát, két nagy, barna, eres ke­zét, szeretettel simogatta, mint az anya, földanya, aki nemsokára ölébe fogja venni ezt a fáradt fejet ezt a két vastag, kérges, barna kezet­Tyúkok sétálgattak az udvaron. A kakas kö­rüludvarolgatta őket s a vénember elnézte ko­moly derűvel, fenséges nyugalommal. Botját néha odábtette a fal mellé, majd megintcsak megfor­gatta bütykös ujjai között. Most a kakas valami hosszú gilisztát talált s édes kotyogással hívta rá a tyúkjait. A vénember mosolygott. Megfigyel­gette a kendermagos tollazatot, a piros taréjok pipacsait s a futó lábak cikk-cakkját. Hogy fet­rengett a tyúk csőrében az a kukac! Hogy nyúj­togatta a hegyes fejét a napfény felé! Mindenáron ki szeretett volna menekülni az éles csőr késpen­géi közül. Vonaglott és forgott, fetrengett, bizo­nyára sírt is, de nem hallotta senki... S elvégre természetes, hogy a gilisztát megeszi a tyúk, a tyúkot meg az ember... Az embert pedig... Az ember elfárad, pihenni akar és a föld viez­szafogadja méhébe, ahonnan született. Amint a vénember elnézegette csendes környe­zetét, lassan kitipegett hozzá a felesége. Ő is öreg volt, nem is annyira öreg, mint inkább vén. Meg­vénítette az eső és a nap, a tél és a nyár, a vetés és aratás, a szerelem ós a gyűlölet, képe rosszindu­latúvá vált, szoknyája piszkossá es termete töpö­rödötté. Még a keze is olyan vén volt, minden ujja végén kis bunkó, a bunkó végén piszkos, töre­dezett, fokete köröm, mint a vén hollóén. Ráncos képén valami hangtalan, könyörtelen, fájdalom­talan zokogás látszott, valami méltatlankodó vágy. Megtámaszkodott a tornác falánál, megtörölte orrát a kezefejével s reszelős hangon, siváran, vá­daskodóii panaszkodni kezdett: — Látod-e. pmbör... Mast tizennégy eszten­deje, hogy meghótt a Lajoskánk ... Eszödbe jut-e vajjonl Gondósz-e rá csak anyikát ls, mint ez a küeceeg a fődön, akit bélcap a tik? A jókedvű tyúk elnyelte a gilisztát s csak­ugyan, mintegy nyomatéknak, egy kis kavicsot kapott be utána, félrefordította a fejét, belepislan­tott a napba, aztán kárálni kezdett. Mint egy asz­szony a piacon. — Vaj van-e benned iránta csak annyika szá­nalom, jóság a szívedbe, mint egy gyűszűbe a tejt Elfeledted te má ütet... — Nem feledtem én, — dörmögte mosolyogva a vénember, de semmi panasz vagy szomorúság nem volt a hangjában. A kakas megint gilisztát talált, s feleségei lóhalálában rohantak hozzá. Igen érdekelte a vénembert ezeknek a szelíd álla­toknak minden dolga. Jobban, mint az embereké. Elnézte órákig. Most is a barna kontyos tyúk fel­kapta a férget s futni kezdett vele. A fehér utána. Megkerülték a kis barackfát. Ott a barna elejtette zsákmányát s azonnal felkapta a fehér. Szegény giliszta már szabadnak érezte magát, megvonag­lott a földön, gyorsítani akarta a lábatlan futást, de a fehér tyúk kései megragadták. Az öregember szinte Izgalommal szemlélte. — Te csak elfeledted szegén Lajoskánkat, peeg mejen igön-igön derék embör vót, az arca mejen táblás, jaj neköm. én Istenöm. Istenöm, kellöt az a rossebös háborúi... Nem akart ü menni, lá, érözte, hogy odapusztul, elvessze az Isten... Mejen jó embör vót, akár az a fölségös jó Nap... A vénember arca kiragyogott: a fehér is el­ejtette a férget, már-már úgy látszott, hogy be tud bújni egy lyukba a hűvösre, de a kakas ott termett, felkapta s odateremtette a harmadik tyúknak. Most az futott vele. — Te vén embör, te, te, annyikét se bánod te, mintha nem a fiad lett vóna, az egyetlen gyerö­ködl — káromolta odvas fogai közül a vénasszony. Arcát eltorzította a fájdalom dühe s az egyedül­valóság. A vénember felemelte súlyos kezét s legyin­tett. Mondani akart valami csillapítót, de aztán meggondolta. Nem érdemes. Nem érdemes be­szélni. Elmosolyodott. — No, mast osztán békapta a búbos!... — ne­vetgélt csöndes nyugalommal. — Hát csak ennyi­két ért az élete ni... Mint a leesött mákszöm... Arcát csendesen fordította a szelíd, mindent beragyogó szerető nap felé. Tizennégy év .. Mesz­sze volt, nagyon messze, talán nem is az ő élete volt... Mintha gyermekkora és vénkora között,' abban a hosszú hosszú völgyben, nem is történt volna semmi... A nap langyosan simogatta.

Next

/
Thumbnails
Contents