Pesti Napló, 1932. június (83. évfolyam, 119–143. szám)

1932-06-01 / 119. szám

Szerda | PESTI NAPLÓ 1932 június 1 Hasznos indul, nioüu Scfamigifthauer természetes ásványvize a hatékony forrás-sókban Európa leggazdagabb keserűvize. Utasítás minden palackhoz mellékelve! Hapitalé menyen itt! ket lát tárcája keretén belül a takarékosság elvé­nek legszigorúbb érvényesítésére. Károly király figyelmesen meghallgatta az előterjesztéseket, de nem reagált a beterjesztett indítványokra, hanem csak azt kérdezte, vann-e lehetőség arra, hogy olyan reális takarékossági programot állítsanak össze, amelynek alapján a legsürgősebben ki lehet fizetni a köztisztviselőknek hátralékos fizetéseiket. A király hangjából már ki lehetett érezni, hogy csak abban az esetben hagyja uralmon a Jorga­kormányt, ha a legsürgősebben konkrét takaré­kossági programot tud összeállítani. A döntő királya kérdés a lépcsőházban A kétórás vita eredménye az lett, hogy a mi­nisztertanács a szakminiszterek és pénzügyi szak­értők részvételével rendkívüli takarékossági bi­zottságot alakított, amelyet azzal a feladattal ru­házott fel, hogy dolgozzon ki nyolc napon belül tervezetet az állami kiadások leszállításáról és ter­jessze ezt a tervezetet a király elé. Károly királyt ez a megoldás szemmel láthatóan nem elégítette ki. A király elhagyta az üléstermet s a miniszterek is elindultak kifelé. Már a lépcsőn jártak, amikor Károly király utánuk jött és megkérte Jorga mi­niszterelnököt, jöjjön vissza néhány pillanatra, mert még szeretne mondani neki valamit. A mi­niszterek, akik a kapuban maradtak és izgatottan vitatkoztak a minisztertanács eseményeiről, ekkor már látták, hogy a kormány lemondása elkerülhe­tetlen. Károly király karonfogta Jorga miniszter­elnököt, bement vele az egyik szobába és megkér­dezte tőle, tud-e nyolc napon belül olyan takaré­kossági programot készíteni, amely lehetővé teszi a köztisztviselők elmaradt fizetéseinek azonnali folyósítását. A király olyan erélyesen lépett fel, a­ogy Jorga­n bizalmatlanságot ..érzett ki szavaiból és felajánlotta lemondását. Károly király rögtön Titulescu kilátásai A kormányválság megoldása ügyében egy­előre teljesen bizonytalan a helyzet. Titulescu misz­sziója meglehetősen kilátástalannak látszik. Titu­lescu — mint emlékezetes — már többször tett kí­sérletet arra, hogy koalícióba tömörítse a két leg­nagyobb politikai pártot: a nemzeti parasztpártot és a liberálisokat, ez a kísérlete azonban minden alkalommal csődöt mondott, mert a két párt kö­zött fennálló súlyos elletéteket nem tudta áthi­dalni A helyzet azóta sem változott s most sittos kilátás arra, hogy Alaniu és Duca hajlandó lesz koalícióra. A liberális párt vezére, Duca már az esti órákban kijelentette, hogy pártja nem haj­landó belépni Titulescu koncentrációs kormá­nyába. A liberális párt egyedül akarja vállalni a felelősséget és tisztára liberális kormányt akar alakítani. A pártnak részletes programja van a válság leküzdésére s ez a program valamennyi sürgős problémára­­ kiterjed. A nemzeti paraszt­párt álláspontja még nem ismeretes, mert a párt vezérei nincsenek Bukarestben. Politikai körökben úgy tudják, hogy Károly király feltétlenül széles parlamenti alapokon kormányt akar alakítani, és feltétlenül visszatér a parlamentarizmus szabályaihoz, amelyeknek ér­telmében a kormányban feltétlenül képviselve kell lennie a legerősebb politikai pártnak. A Jorga­kormány — mint ismeretes — kisebbségi kormány volt. Az 50 százalékos fizetésleszállítás kormánya Hivatalosan jelentik. Minthogy a kormány nem tudta haladéktalanul előteremteni a köztiszt­viselők fizetésére és az óriási arányúra megnöve­kedett, hátralékok folyósítására szükséges összege­ket, minthogy ezt a helyzetet az adóbehajtás ne­hézségei idézték elő, minthogy továbbá a jelen körülmények közt külföldi kölcsönt lehetetlen fel­venni, a fizetések ötven százalékkal való leszállí­tása pedig olyan kormányt kíván meg, amely mö­gött erős párt áll, a miniszterelnök benyújtotta a kormány lemondását amelyet az uralkodó el­fogadott. A csillagok alatt írta: Bibó Lajos Nyár volt, meleg, rekkenő nyár. Este nyolc óra. Sándor, a szeplős csizmadialegény, fölgyűrt ingujjban, szurkos, csirizes kötőjében az ucca sar­kán támasztotta a ház falát. Az inas már kisöpörte a műhelyt, hátrament a kamrába, hogy holnapra kukoricát morzsoljon a disznóknak. Az udvarok már hallgattak, az ucca porában azonban még ott fürdőttek a verebek és a gye­rekek még javában zsandár-zsiványoztak. Sándor, a csizmadialegény teli tüdővel szívta magába az elülni készülő nyári este fáradt zaját. Egész nap izzadt, foltozta a csizmát, hajkurászta a legyeket, amelyek mindig az orra hegyére száll­tak, most várta Örzsét, a lányt. Átellenben nyitva volt a nagykapu, hogy a csordából hazatérő tehén bőgés nélkül bejuthas­son a házba, a lány,­örzse, a nyitott nagykapun lépett­ ki az uccára. Karján kantával ment vízért a kútra. Sándor megvárta, amíg odaért hozzá, akkor mellé szegődött. — De soká várattál máma magadra. —,mondta csöndes szóval. A lány vállat vont. Tehette, mert dús volt és erős. Inas és keménylábú, dagadó mellű, az arca meg virított, akár a nap hevétől átégett mezei virág. — Vállat vont. — Mér várt akkor rám. A legény nyelt egy keserűt. — Azér, mer vártalak. — Kár vót. Sietve lépkedett és följebb rántotta a kantát a karján. Közel volt a kút, hamar odaértek.T­örzse a csap alá állította a kantát Sándor megint mé­lyet lélekzett, hogy magába szívja a halkuló al­konyattal együtt a friss artézi víz langyos kén­illatát is. Megvárta, amíg mind a két kanta megtelt, ak­kor, hogy a lány a két teli kantát a karjára akasz­totta, megszólalt: — Mindig kántasz Örzse. • A lány szeretett volna felnevetni. Hangosan, csúfondárosan, kárör­vendően. De beérte egyelőre a fitymáló szóval. — Mér jár utánam. A legény apró fekete szemében sötét, bujkáló lánytá égett. Lopva pillantást vetett a lány hamvas­pihés nyakára, piros orcájára, s remegő hangon mondta: — Tudod jól,­ hogy mér. — Nem tudom én. — De tudod. — Akkor hát azér, hogy csúffá tegyen. A legény arca színt váltott. Nagyon kegyetlen volt az arculcsapás. Dehát talán másképpen nem is mer­te volna elszánni magát, hogy kimondja: — Pedig éppen máma akartam szólni. A lány megérezte, hogy tűz ég benne, lassú, emésztő tűz, s váratlanul megcsapta ez a furcsa, nehéz forróság. — Szóln­i akart? — tekintett a legényre. — Szólni. — Mi a fenét? — Azt, hogy kijöhetnél már, egyszer­— Ki? — Ki. — Hódvilágnál? — Hódvilágnál. Ez már sok volt. Több a csúfságnál. Gyalázat. Hogy még ez a szeplős, ez a se úr, se paraszt, ez a hektikus formája mer ilyet mondani. Megvetéssel, meg utálattal lihegte: — Magában? A legény fehér volt, akár a fal. De arcán vi­lágított a fény. — Hozzám. A lány megállott. Szembefordult vele. Az ar­cába nézett, hog­y a legény lássa, nézi, látja, nem­csak a szemével, hanem egész kicsattanó egészsé­gével, egész tiszta, termő testével, vére egész ha­talmas buzogásával látja, hogy rút, szeplős, nyo­morult, és ezen a hangon kérdezte: — Magábon? A legény nem felelt. Nem tudott felelni. Meg­haladta az erejét. A lány elfordult tőle, hangosan felkacagott és megint megindult. A kapujuk előtt állott meg. — Haha! — nevetett gúnyosan, durva diadal­maskodással. A legény csupán érezte a megvetését. De félt elhinni azt, amit nem egészen értett. — Kijöhetnél máma... Csak egyetlenegyszer — rebegte elfutóan. . A lány már belépett a kapun. De az udvarból is kihullott a kacagása. A legény visszatántorgott a másik oldalra. Megint nekitámasztotta a hátát a falnak. Nézte a levegőt. Addig­ nézte, amíg leszállt az éccaka, felragyogtak az égen a csillagok, az ucca fölött pedig, delelőjén megállott a teli hold. „ Lent szitált a csönd, a magasságból hullott a fény, köröskörül titkos remegéssel neszelt a hal­kan lélegző éccaka. A kiskapu csikordult. Sándor föltévedt, örzse állott a kiskapuban. Messzi lefutott egy fényes csillag, a házak fö­lött szénaillat húzott el. Sándor, onnan, ahol állt, onnan susogta: — Te vagy? A lány a kapuból felelt: — Én. Az út közepén találkoztak össze, a kúthoz vi­tő kis ucca egyik öreg eperfája alatt állottak meg. — Mér hívott? — Azér, hogy gyere ki. — Itt vagyok. — Itt vagy. Nem tudták folytatni. A legénynek zakatolva vert a szíve, a lány tikkadt volt a belső nagy forróságtól. Még egyikőjök sem járt kinn soha éccaka. A legény mozdult meg. — Le se feküdtél? — Nem. — Vártalak. — Tudtam. — Éccaka van. — Mék is. Mán mék is. — Még maradj. — Nem maradhatok.­­— Majd mégy. — Most mék. —­ Úgyis alszanak. —­ Éppen azér. !~ Mér azér? — Azér. Én is álmos vagyok. — Alhacc még. — Álhatók, ha mék. — Most úgyis meleg a takaró. . — Takaró nélkül szoktam. A kezük reszketett, a lábuk remegett, nehezen vették a lélekzetet. A legény a lány keze után nyúlt. A lány hát­rább húzódott előle. A legény csak éppen lehelte. — Gyere. Üljünk le. — Hová? — Ide, az árok partjára. — Nem ülök. Méh befelé. De a lába már vitte. Egyazon mozdulattal ül­tek le a torzsakos, száraz fűre. — Takaró nélkül szoktál? — Nyári dőbe. — Mindig? — Mindennap. — De csak éccaka? — Csak éccaka. . — Azér, mer meleg van? N— Azér. — Nem állod? — Nem. -T. A kezük összeütődött. A tekintetük összeriadt. Nézték egymást. Sokáig, egészen addig, amíg a hasogató félelem el nem zsibbasztotta a szívü­ket is. Akkor hirtelen belezuhantak a csöndbe. azt válaszolta, hogy a lemondást természetesen el­fogadja. Jorga professzor erre lesietett a kapuban vá­rakozó minisztertársaihoz és közölte velük, hogy beadta az összkormány lemondását. Elbúcsúzott a miniszterektől, hazaküldte autóját és gyalog indult neki a Calea Victorieinek, hogy hazatérjen lakására. A királyi palota előtt közben többszáz főnyi tömeg gyűlt össze, amely a kormány lemon­dásának hírére utánament Jorga miniszterelnök­nek és hosszú darabon elkísérte őt. Viharos ülésen bizalmat szavazott az osztrák parlament a Dollfuiss­kormánynak Bécs, május 31. A Dollfuss-kormány többséget­ kapott a nem­zeti tanácsban. A kormánynyilatkozat vitájának befejezése után a parlament tizenhárom szavazat­többséggel elvetette a szociáldemokraták bizal­matlansági indítványát. A nemzeti tanács 82 sza­vazattal 69 szociáldemokrata szavazat ellenében elvetette a bizalmatlansági indítványt. Az ülés mindvégig viharos lefolyású volt s egy ízben az elnök kénytelen volt szünetet is elren­delni, mert majdnem összecsapásra került a sor a szocialisták és a Heimatblokk között. Hueber Heimwehr­ képviselő a kormánynyilatkozat vitája során bolsevista hazugnak nevezte Bauert, a szo­ciáldemokrata párt parlamenti vezérét, ami a szo­cialista padsorokban nagy vihart váltott ki. A szocialista képviselők ökölbe szorított kézzel tá­madtak a Heimatblokk képviselőire, akik szintén elhagyták padjaikat és a terem közepén gyüle­keztek. Az egész Házban óriási zaj tombolt. Szü­net után újabb incidensre került a sor. A karzat­ról egy ismeretlen nő így kiáltott le a terembe: »Isten és a nép nevében! Oszlassák fel azonnal a parlamentet!« A­­Szélsőjobboldalon zajos taps fo­gadta a váratlan közbeszólót. Hosszú ideig tartott, amíg az izgalom végre annyira lecsillapodott, hogy folytatni lehetett a vitát. MEGJELENT Dr. MISKOLCZY ÁGOST: SZEMBEN A FORRADALOM ARCVONALÁVAL Ara 6 pengő Mindenütt kapható ATHENAEUM

Next